Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-10-15 / 42. szám
Csak nem akarunk megmozdulni! A jövő hónapban lejár a választott városi bizottsági tagok egy jó részének a mandátuma. A szatmári függetlenségi párt már külön értekezleten foglalkozott a jelölések ügyével. A radikálisok a függetlenségi pártban és azon kívül, sőt annak háta mögött páratlan raffinériával készitik elő a talajt a maguk emberei számára. Egyesek, a jelöltek lázas igyekezetei fejtenek ki és nagy áldozatokat hoznak a mandátum biztosítására vagy megszerzésére. Csak a katholikusoknak ilyen irányú szervezkedéséről nem hallunk semmit. Ők patópáloskodnak. Őket, még most sem mozdítja meg az a felháborító igazságtalanság, hogy Szatmár város képviselőtestületének egyetlen egy katholikus pap tagja sincsen. Szalmái- katholikusai még most is abban a csalfa reményben ringatják magukat, hogy a város urai s a választások sorsának hivatalos intézői át vannak hatva az igazságosság és méltányosság érzetétől és lojálisán gondoskodni fognak a katholikusok számarányához és érdemeihez mérten azoknak törvényhatósági képviseletéről. Pedig hogy mennyire nem számíthatunk mi erre a hivatalos méltányosságra, arról túlontúl meggyőzhettek bennünket a közelmúlt eseményei. Annak ellenére, hogy Szatmár a katholikus püspökségnek köszönheti minden fejlődésének alapjait és kultúrintézményeinek nyolcvan százalékát, a tizen- négyezret számláló katholikusok mégis mindenütt mellőztetnek. Mostoha elbánásban részesülnek. Amit mások, kevesebbek és érde- metlenek önérzetesen követelnek és megkapnak, azért nekünk évekig megalázkodva kell kilincselnünk, sokszor még igy is eredménytelenül. Előzékenységet, támogatást mi soha, semmiféle vállalkozásunkban nem tapasztaltunk ; de annál többször kell kicsinyes gán- csoskodásokat, apró tüszurásokat elviselnünk. Miért van ez igy? Nem szükséges mindenáron rosszakaratot feltételezni az intéző körökben. Lehet ez a mostoha elbánás az önző számítás, az utilitarista felfogás következménye is. így bánnak el velünk, mert velünk igy is lehet boldogulni. Másokkal nem lehet, mert azok visszaütnek. Mi nem ütünk vissza. Mi lenyeljük azt is, hogy egyik legtiszteltebb egyházi Szatmár, 1913. oktőber 15. ___________ A szerzetes bűnösnek, a mechanikus megalázottnak érezte magát; az ördög meg kinevette mind a kettőt. Ezt semmiképen sem lehet ennyiben hagyni. Alig telt bele egy nap, már súlyos deszka függött a karthauzi ágya fölött, amely 10 másodperezre a kigyó szeretetteljes értesítése után kíméletlenül rácsapott a lustálkodó lábára. A jó páter nem egyszer kékre vert lábbal, sániitva vánszorgott be a matuti- numra............ De ki hinné ?.........A kigyó hangja gy öngült-e meg, a deszka vált-e idővel köny- nyebbé, vagy a szerzetes álmosabbá ; a lába érzéketlenedett-e el, vagy azt a gyarlóságot vette szokásba, hogy felhúzta lábát, mielőtt rázuhant volna a büntetés .... nehéz ebben igazságot tenni; elég az hozzá, hogy rövid idő múltán a barát megint uj találmányon törte a fejét. Újabban aztán estén kint vastag kötelet kötött a karjára. Ez a fatális pillanatban megfeszült és se szólt, se btszélt : egyszerűen kidobta őt az ágyból. így készitgette a szegény páter egyik álomkergetőjét a másik után. Isten tudja, hány új találmány forgott még agyában, amikor egyszer csak azt érezte, hogy szemére nehezül az örök álom,,. .... — Elaludni ? .. Örökre elaludni ? ... Oh nem, a buzgó keresztény nem mondja örök álomnak a halált! Sok, nagy lustaságáért bánatos szívvel, gyermeki bizodalommal kért irgalmat a megbocsátó Istentől a jó karthanzi és az üdvözöltek boldog mosolyával arczán susogta utolsó szavában : — Most már fölébredek örökre ! LOUIS -YEUILLOT. „HETI SZEMLE“ digmitáriusunkat kibuktatja a városi képviselőtestületből egy kis zsidó fiskális, meg hogy szent István ünnepén Szatmáron hetivásárt tartanak. Az történik itt is, ami a kis és nagy gyerekek közt történni szokott. A csendes, türelmes gyerekre szoktak rákapni. Azt üti, bosszantja valamennyi. A nagyszájúval s a kemény öklüvel ellenben mindenki igyekszik jóban lenni. Nyissuk ki mi is a szánkat, szorítsuk mi is ökölbe a kezünket. És fogjunk össze. Mostani lealázó helyzetünket csak a mi határozott fellépésünk, erőteljes szervezkedésünk szüntetheti meg. A méltányosságot csak mi erőszakolhatjuk Ki magunknak. Az a hivatalos hatalom csak úgy ad kifejezést jóindula tának velünk szemben, ha a mi embereinket tudja a háta mögött a közgyűlési teremben : és csak akkor fojtja vissza ellenszenvét, ha vannak, minél többen, akiknek megtorlásától félnie kell. Különben is ki ne tudná, hogy a városházán sokszor legvitálisabb érdekeinkről döntenek. Miért engedjük ezt a fontos foruinot egészen másoknak? Miért mondjunk le arról, hogy sorsunk intézésébe, pénzünk ho- vaforditásába, a közéleti szellem irányításába mi is befolyjunk ? Miért maradjunk meg eddigi bűnös közönyösségünkben, mikor éppen most készülnek teljesen hatalmukba keríteni a városházát a nemrégen alakúit szabadkőműves érdekszövetkezet emberei V Miért legyen az okos előrelátás a sötétség fiainak monopolizált tulajdonsága ? Egyszer legyünk már mi is okosak, nem a támadásban, hanem a védekezésben. Mert ennek a katholikus szervezkedésnek nem támadás, sem felekezeti békebon- lás a czélja. Mi csak védekezni akarunk. Mi az osztó igazságosság félrebillentett mérlegét kívánjuk az egyensúlyba visszasegiteni. Mint Szatmár városának egyenjogú polgárai a magunk számára is megköveteljük azt, amit mások iégőta élveznek. A mi jogainkat követeljük és nem a másokét. Aki ebben bé- kebootást lát, az a békesség alatt csak a részrehajlást s a gyengébb félnek igazságtalan félretolását értheti. Hát ilyen béke nekünk nem kell. Ha már másképen nem biztosítható a mi igazságos érvényesülésünk, aakor ám legyen barcz! Harcz az igazi, a becsületes békéért. A Kath. Sajtóegyesület. Az egyház- megyei sajtóvasárnap alkalmából jó tudomást szereznünk" az Orsz. Kath. Sajtóegyesület nagyon szegényes anyagi helyezetérői. Milliókra van szükség sajtómozgalmainknál, mig az egyesület összes vagyona készpénzben és értékpapírokban 1913. év márcz. 31-én 249.570 korona 04 fillért tett ki. Az elmúlt egyesületi esztendőben az egyesület elkölthető bevétele (hozzászámítván az azelőtti évről megmaradt 2523 korona 22 fillérnyi felesleget) 101.592 korona 38 fillér volt, mely összeggel szemben az egyesületnek ez évben 104.160 K 06 fillért tettek ki kiadásai. Hogy tehát a kiadásoknak eleget tehessen, a mérlegszámlától, illetőleg a sajtóalaptól vette kölcsön a mutatkozó 2567 korona 68 fillérnyi különbözeiét. A jövő évi költségvetésben gondoskodás történt arról, hogy a sajtóalapnak ez a kölcsönvett összeg visszatéritíessék. Ez évben lapok segélyezésére 86.846 K 03 fillért fordított az egyesület. Az egyesület bevételei az elmúlt egyesületi esztendőben a következők voltak : Elkölthetetlen dísz- és alapitó tagsági díjakban, valamint kifejezetten a sajtóalapra adott adó mányokban ..........K. 28.548'57 El költhető évi tagdijakban, kamatokban, a forgalmi^ alapra adott adományokban, jegyfüzetekért, levélzáró bélyegekért, bizományi áruk után, stb. K. 101.50232 Összesen K. 130.140'95 Az egyesület kiadásai ez évben kitettek .................................. 104160 06 Ma radvány 25.980'89 3 korona, mely összeg teljes egészében tő- késíttetett a sajtóalapra. Az egyesület gyümölcsözően elhelyezett sajtó-alapja az ez évi ilyen czimű bevétellel együtt az 1913. márczius 31-i könyvzárlat szerint......................... 249.57004 korona. Jegyzetek. A Kölcsey-kör és Eötvös. Eötvös báró ünneplésén csak örülni lehet. Különösen ma, a mikor az ő áldozatos, nagy eszmék önzetlen szolgálatában eltöltött élete és példája figyelmeztető, ébresztő és útmutató a mi silány jelenünkben az alacsony, anyagias és önző czélok megtörpiilt emberei számára. Még azon sem csodálkozunk, ha Tanódi Endre is szükségesnek látja Eötvöst ünnepelni. Eötvös annyira universalis szellem, hogy még egy, a szélsőségek hóbortjaiban utazó radikális szabadkőmives is megláthatja józan pillanataiban Eötvös nagyságát. Ha például fölteszi a hála szemüvegét. Hiszen Eötvös volt a zsidóság emancipálásának első hangoztatója nálunk. Érthető tehát, ha az ifjú Tanódi is ünnepli Eötvöst. Dicsérendő is benne a hála kegyeletes visszaemlékezése. De ezt intézze el magán utón. Mert úgy már botrányba fül ez az ünneplés, ha ezt a radikálisan éretlen tohuva- bohuk ifjú Tanódija a Kölcsey-kör nevében akarja megcselekedni. A Kölcsey körnek máskép kell értékelnie Eötvöst, mint Tanódinak. — Es ha ünnepli az ideális eszmék harezosának : a szónok és hazafi Kölcseynek a nevét viselő kör a szónok Eötvöst — bizonyosan talál a magyar nyelv csodás zenéjét érzékeltetni tudó oratort itt, a nagy Kölcsey vármegyéjében. A hazafi Eötvös méltatóját sem keresi az internaczionalis demokrata körben. Az építő, alkotó Eötvös panegyristáját sem hozza a romboló radikálisok táborából. A keresztény, Istenthivő, a bölcselkedő Eötvös magasztalására sem hiv meg egy atheus- hackelistát. Ennyi józanság mindenesetre van a Kölcsey-kör vezetőségében. És ebben a józanságban bízva nem hiszszük, hogy a Kölcsey-kör ezzel az önként jelentkező, „fogadatIán prókátorral“ akarná megtartani Éötvös-iinnepségét. Mert ez már Eötvös nagy emlékének a legméltatlanabb arczulcsapása volna. „E jelben győzni fogsz!“ Ezerhatszáz esztendeje annak, hogy a kereszténység üldözése a római birodalomban bevégződött s Nagy Konstantin császár milánói ediktumában biztosította a keresztény vallás szabad gyakorlatát. A lelteknek nagy harcza diadalra jutott a hatalom nyers erőszakával szemben s megtörte azt. Bizonyára ilyen nagy jelentőségű ünnepe ez az egész világ katholikusságának s jubilálni fognak mindenütt. Jubilálunk és emlékezünk. Emlékezünk és okulunk. Nagy Konstantinok immár kevesen vannak. Uralkodók és kormányok már nem akarnak meghajolni a „jel“ előtt s nem e jelben, de annak ellenére akarnának győzni. Egy Francziaország, ahol a kis elemi iskolás Írásbeli példája: „Nincs Isten.“ Egy Portugália, amely az egyház üldözésében még a Nagy Konstantin előtti időktől sem igen marad el. De fognak e győzni? Győzhetnének-e másban — mint e jelben ? A franczia nemzet elnéptelenedése az erkölcstelenség nyomán minden évben százezrekkel csökkenti a hadsereget; az iszákosság generációkat mérgez meg előre s a kereszt megtagadása neveli a társadalom rémeit, az automobilos banditákat, a zsákmányon a banditákkal osztozkodó rendőrtiszteket. Hogy tudna ilyen nemzedék helyt ál- lani kemény pillanatokban ? Minden országnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs, de milyen erkölcsöt mutat az a nemzedék, mely megveti a keresztet ?
