Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-10-01 / 40. szám

Szatmár, 1913. oktőber 1.

HETI SZEMLE

3

az élvkóros ember nem hallja tanácsod, nem látja ujjmutatásaidat.

Ott az egyház embere; feladata a lelkek képezése, a hit s erény megszeretése, az örök üdvre-vezérlés —: és dolgozik. Ott a kormány férfia; intézkedik bel- és külbé- kéről, az állam virágzásáról —: és dolgozik. Ott az orvos; az élet megmentése körül fá- radoz —: és dolgozik. Ott a bölcs, a tudós, a tanár, az iró; eszméket deritnek, lelket miveinek, irányt mutatnak józan cselekvőségre —: s ők dolgoznak. Ott a költő, a színész, a szobrász, a zenész, képiró; mindnyájan szived, szellemed nemesítését, emelését, derítését czélozzák —: és dolgoznak. Van, ki védi a hazát, van, ki védi jogaidat, van, ki igazságot szolgáltat —: s ők mindnyájan dolgoznak.

A földművelő, a kertész és erdész, a hajós, a bányász, a gyámok, az iparos, az építész és napszámos, — mindnyájan munkában töltik el idejüket, hogy élelmedet, lakodat, öltönyödet s egyéb szükségeidet előállítsák. Ok mind, mind dolgoznak. S maga a fejedelem, midőn védi pajzsával földi honodat, midőn őrködik nemzetközi s polgári viszonyaid fölött, midőn boldoguihatásodnak szenteli gondjait: fárad, munkálkodik, dolgozik.

Merker Márton dr.

(Folyt, köv.)

Az uj sz, Ferenc-rendi zárda felavatása,

Megható szép ünnepély folyt le szept. 28-án d. e. 9 órakor a régi képezde, más néven „Hildegárda“ templomában, amely már jelenleg a Ferencz-rendieké lett. Ekkor avatta fel ugyanis mélt. és főtiszt, dr. Boromisza Tibor megyés püspök ur az uj Ferencz-rendi zárdát és templomot. A nagy jelentőségű ünnepélyre szép számmal sereglettek össze a katholikus hi vek és a város előkelősége. Jelen voltak : dr. Vajay Károly polgármesterrel a városi tanács legnagyobb része, úgyszintén Pemp püspöki helynök úrral Szabó és Benkő kanonokok, a róm. kath. képezde tanári kara, valamint a világi klérus és a helybeli szerzetek. A Ferencz-rendiek közül leszámítva a helybelieket, megjelenti felavatásra Unghváry Antal tartományfőnök a kaplonyi, gyöngyösi, budapesti és nagyszőllősi házfőnökök kisére tében.

9 órakor érkezett meg a püspök ur Öméltósága, akit a papság fogadott a templom ajtajában. Mig a püspök ur a nagy oltárhoz ment, a Ferencz-rendi konviktus növendékei meghatóan énekelték az „Ecce Sacerdos-“t. A szent mise előtt a „Veni Creator“ t intonálta, amelyet miután a kórus elénekelt, a püspök ur főpapi díszben az oltárnál állva nagy fontosságú beszédet intézett a jelenlevőkhöz. Abból indult ki, hogy ő most egy végrendeletet jött ide végrehajtani, amelyet valamikor az ő nagynevű elődje: Hám János püspök tett, aki azért alapitotta ezt az épületet, t. i. a jelenlegi zárdát, hogy szent Ferencz fiait telepítse ide. A nagy alapitót ugyan megakadályozta ebben a közbejött halála, de az isteni Gondviselés, amely nem ismer akadályokat és amelynek dolga sohasem sietős, a mai napon megvalósitotta ezt a jámbor szándékot, mert ime áll már nemcsak a zárda, hanem a templom is, és itt vannak már szent Ferencz fiai, hogy lelki gondozásban részesítsék a város lakosait. Majd nagy vonásokban ecsetelte a zárda és templom építésének történetét. Végezetül a jelenlevő Ferencz rendiekhez fordult és jelentős szavakkal adta át az előtte térdeplő tartományfőnöknek a zárda és a templom kulcsait. A tartományfőnök pár szóval, latinul mondott köszönetét a püspök ur bizalmáért és azt ígérte, hogy mindig hűséges kezekre fogja bízni azokat a kulcsokat. Majd P. Tamás Alajos, helybeli házfőnökhöz fordulva átadta neki a zárda kulcsait, aki szintén latin nyelven mondott köszönetét és az egész uj szerzetesi családot Jézus szentséges szivének ajánlotta fel. A kulcsok átadása annyira meghatotta a jelenlevőket, hogy sokan közülök könnyeztek. ,

Ezután a püspök ur megkezdette az ünnepélyes sz. misét, a mely alatt szintén a konviktus gyermekkara énekelt szép precizitással. Evangelium után a tartományfőnök lépett a szószékra és gyönyörű beszédet tartott az ünnepély jelentőségéről. — Kiemelte beszédében, hogy a Ferencz-rendiek nem uj lakói a városnak, hanem már ezelőtt is mintegy 240 éven keresztül laktak Szatmá- ron, ahonnan a háború réme űzte ki őket, és mintegy 350 évi száműzetés után térnek ide a mai napon vissza a kegyes főpásztor jóságából. Majd megmagyarázta a hallgatóságnak, mi is tulajdonkép a „Ferencz rend,“ mi annak a czélja és milyen szándékkal jött ide Szatmárra. Nem jöttünk békét bontani — igy szólt, — nem jöttünk vezérszerepet vinni, nem jöttünk anyagi javakat keresni: hanem csupán csak azért jöttünk, hogy itt,

e csendes szent helyen munkáljuk a magunk és a hivek lelke üdvösségét.“

Majd vázolta az isteni Gondviselés munkáját a Ferencz-rend Szatmárra való visszatelepítése körül és fölhozta azokat a jótevőket, akiknek buzgólkodása elősegítette az isteni Gondviselés terveit. Végezetül intette a híveket, hogy miután az Isten akarata volt, hogy a Ferencz-rend Szatmárra visszatérjen, fogadják úgy a Ferencz-rendieket, mint Isten küldötteit és ha valami jót ez a rend eszközölni fog itten, azt ne a rendnek, hanem első sorban az előbb elősorolt jótevőknek tulajdonítsák, kik lehetővé tették Szat- máron a Ferencz-rend működését, ép azért ezen templomban sohase feledkezzenek meg imáikban a zárda és a templom nemeslelkü alapítóiról és építőiről.

Az ünnepélyes szent mise végeztével a kar a „Te Deum“-ot énekelte, amelylyel véget is ért a megható szertartás.

A templomi ünnepség elmúltával a jelenlevők közül számosán betértek az uj zárdába, sőt maga a püspök ur is kegyes látogatására méltatta a zárdát és gratuláltak a a városunkba jött szerzeteseknek. Egy órakor a püspök ur látta vendégekül a Ferencz- rendi szerzeteseket, a polgármestert és főjegyzőt, valamint a káptalan és a többi papság azon tagjait, kik a sz. misénél segédkeztek. (0. S. F.)

u

J egyzetek.

Minden nagy keresztény ünnepen

egész özöne jelenik meg a Világban és a Népszavában az istenkáromló, Krisztust, 01- táriszentséget, Szent Szüzet gyalázó blaszfé- miáknak. Es mig itt. minden szabad, nincs ügyészség, nincs bíróság, mely a gazokat elnémítaná, Németország nem tűri Urunk és Megváltónk megsértését.

Neuwied- ben minap egy „elvtársnő“ istenkáromlás és a keresztény egyház nyilvánosság előtti gunyolása miatt állt a törvényszék előtt.

Ez év húshagyó keddjén ugyanis Wir- gesben álarczos bált tartottak ; ezen a vádlottnő jelmeze a keresztrefeszitett Jézust ábrázolta. Tetézte a frivolitást a rajta levő felÉs száll az éjjel csillagain átad

Előre! mindig . . . büszkén . . . glóriásan !. . .“

A fiatal pap,

Mint naplementen merengő szemek,

Leikével az agg leikéhez tapad,

S mert nagyon érez, nincsen egy szava,

Melyet kimondjon ;

Egyetlen igét,

Melyet Ígérjen,

Nem mond ajaka,

Csak szive dobban lánggal, tűzzel . . . „Értem, Most értem a szót s akkor — megteszem,

Csak egyszer legyek addig temetésen,

Hogy a könnyeket szokja meg szemem;

Csak egyszer legyek addig letörött,

Hogy felismerjem a könnyek között A legutolsót;

Csak egyszer legyek megvigasztalódott,

Hogy el ne csukják dalom a koporsók//“

És elköszönt a káplán. Kezet csókolt.

7.

Felhangzott egy akkord.

Szobáján az ablak nyitva állott S ahogy az ajtó fölpattan . . . belül,

Mint amikor egy öreg hegedül Reszkető kézzel: fölhangzott egy akkord,

Lágy, melódiás ... és félbemaradt Mint a gyönge, halvány akarat . . .

Hang volt, hasonló a szóhoz, melyet A jó öreg pap mondott elhaló Qyászbeszédnek — önmaga felett;

S ahogy körülnéz — honnan jött, mi volt hát ? — Megpillant egy vén, kettéhasadt hárfát.

Az ablak felett, melyen a szellő Fiatal útját szabadon járja,

Ott függ a hárfa.

Fatestén átal szárnyalhat be csak A tavasz lelke: a szellő, a szél Tépett húrjain bele-bele kap Öreg leikébe az élet ujja . . .

0 is hadd fája Mondva, danolva A tavaszi dalt . . .

Ö is ... a ketté hasadt hárfa-hant.

És a káplán felnyitja szemét —

Tanulni zenét

S az ajtó szárnyát végig kitárja,

Hogy zengjen a hárfa Új melódiát,

Amely hangot ád ljjú lelkének,

Majd ha újra megy — látogatásra, Vigasztalásra ! . . .

8.

így zengett a hárfa . ..

Aznap este így zengett a hárfa:

(És az ifjú másnap eldanolta,

És az öreg könnyezett miatta Sirt, amig hallgatta:)

„Hol csillag helyeit égő napsugár Születik a boldog szemeken Es rózsafelhők aranya helyett A legszebb bánat gyöngysora terem;

Le-léhajolva, virágos réten El-elbotolva gyásztemetésen :

Ott él a pap a mélység fölött,

Mennyekbe szálló fellegek között! . . .

Szelíd a reggel, a fű harmatos;

Szelíd a lelke, szava hathatós.

Harmatos úton vezet az útja,

Egy-egy siralmas fülébe súgja :

„Az Isten helyett bocsáss még nekem“ . . . Es megtelik örömmel a dal Minden elhangzó dala — diadal.

Es jobbá lesznek mind az emberek.

Rajtuk a hűvös téli takaró Felolvad könnyé, mint a rög felett Nap melegétől az éjjeli hó.

Áldott az Isten nap-lelkű papja,

Sinai tüze lobog fel rajta . . .

Rajta keresztül jön el a hajnal Péteri könnyel, Magdolna hajjal.

A fagyot járunk messzire űzni Nagy Isten forró lelkű papjai És ha szenvedünk és ha könnyezünk:

A csipke-bokor lobog mivelünk,

És nem alszik el, csak ha sóhajtunk, Parazsa lehűl a sóhajtástól És félni kezdünk a — meghalástól.

Ott él a pap a mélység fölött Mennyekbe szálló fellegek ölén Útja végtelen, hatalmas örök. . . .“

Így zengett a hárfa első nap este S az ifjú pap másnap eldanolta S az öreg pap — sírt, amig hallgatta, Mosolygott ... és lobogott a lelke . . .