Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-09-17 / 38. szám
XXII. évfolyam. Szatmár, 1913. szeptember 17. 38. szám ÉS TÁRSADALMI HETILAP. POLITIKAI ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár A halhatatlan gárda. Szatmár, 1913. szept. 16. (+) Sheehan, ez a klasszikusokra emlékeztető ír regényíró fest meg egy typikus jellemet, a minővel gyakran találkozhatunk a ka- tholicismus táborában. Sheehan alakja egy papi ember, éles szemmel figyelő, nagyszerű elme. Látja a hibákat, kiváló érzékkel észreveszi a hiányokat, bon- czoló késével lefejti a vázra rakott húst és rámutat a skelet fogyatékosságára. Éles világitásu reflektora azonban mindig csupán a negatívumokra vetitődik. Csak kritikája van, megrovó, elégületlen kritikája, a dolgozókat elernyeszti csak és nem tüzeli. S mikor aztán ezt a vezetésre termett, uj eszméket termelő, nagy és tökéletes alkotásokra berendezett elmét munkára szólítják, hívják a csatasorba, hogy álljon hát az élre és igy vegye elejét a ráhibázásoknak — akkor egyszerre megváltozik. Az örök elégületlen, a mindig többet és újabbat akaró a conser- vativismusnak csökönyös jelszavával takarózik: Quieta non movere! Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. Vagy ha fél a maradiság vádjától, inkább magára czáfol, és kész tavaszt látni ott is, a hol még minden csira jégburokban aluszsza álmát. Jelenségeket észlel, a melyek vigasztalók; tünetekre mutat rá, a melyek a lendülő élet és aczélizinu erő sajájosságai. Ez a Sheehan-rajzolta typus ttt él mi velünk is. Most, a mikor tervszerűbben, széles rajvonalban dolgozi k a katholikus renaissance kis serege és ritkás soraiba uj erőket keres, most ez a veszedelmes typus második álarczát veszi elő. idogy kikerülje a kemény, agyat és lelket sorvasztó, martyriumos munkát, — syrén-hangokon énekel a katholicismus újjászületéséről, megifjull életerejéről s azokról a tüneményes sikerekről, a melyeket minden vonalon elért. Diadalmas zászlókat tűzött ki, rohammal hódított, megroskadt bástyákat épített újjá. Szervezte a munkásságot, táborba tömöritette a köznépet, soci- alis és charitativ intézményei behálózzák már az országot, érvényre juttatja a katholikus meggyőződést a városi, megyei és országos poliA kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek,'hirdetések stb. Ettinger János tanulmányi felügyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyiittér sora 40 fillér. ----------------A lap megjelenik miudeu szerdán. ti kában, a közömbös intelligentiával pedig egyenesen csodákat ért el és a mit az ifjúsággal müveit, az meg szinte legendaszerü. Lapjaink vannak már, jelentőségesek, nagy terjedelműek. A mi hihetetlen volt, ma közönségessé vált: az intelli- gentia ott térdel az áldoztató can- cellusnál, szomjasan hallgatja a szószék igéit, exercitiumokra vonul vissza és búcsút jár templomi zászlók alatt. — Syrén-hangok! Jól tudjuk, hogy sajtóorgánumaink egytől-egyig egyesek óriási áldozathozatalából élnek addig a meddig. — Azok az ébredést és újjá születést hirdető jelenségek csak egy-egy emberföfötti erőfeszítéssel, agyát, vérét, szellemét és physikumát agyonőrlő munkával dolgozó krisztusi lélek körül hullámzanak meg; a főváros ka tholikus érzülete a jezsuiták temploma körül gyűrűzik; az intelli- gentia megmozgatásán szinte csak Prohászka püspök dolgozik ... és igy tovább. Nevek, személyek, egy- egy munkás, a ki megsokszorozza magát — ebből áll lényegében a katholikus restauratio. Virágos halál* — MAGYAR BÁLINT. — 1. Esti áldás. Ezer-csodáju, szép tavaszi nap . . . Qyermek-kaczagás, könnyű pille had . . . Indul az élet színesen, kevélyen, Fölnyilik a föld ajka, hogy meséljen Eb fölfakadnak — a virágdalok . . . És följajdul egy panasz: meghalok. Mintha menyegzőn sima valaki S mind, aki hallja, némán elhallgat. Csendes vége lesz a tavasz-dalnak, Már csak a panasz szavát hallani, Mely az öreg pap ajkán tavakéi, Mig a prédába belekap a szél . .. Igen: meghalok . . . Én már elmegyek, Letarolt mezők avarja felett Az élei utján nem soká ballagok. Nálam egy maszült bátrabban gagyog. Ma jött, de minden síró szava —élet, Ma jött, de nyíló szemében a fények * Prológusa megjelent a múlt heti számban. Folytatása következik. Büszkén beszélik, hogy van és — leszen. Fogytán az erőm; reszket a kezem, Szavam a halálnak szól és szemem fénye Csak oda mutat a sírom helyére, Mely fölött csak egy madár danolgat . . . Igen, elmegyek, ma, talán holnap . . . Így szól a panasz . . . Nyolcvan év múltán Nem is panasz tán, Csak egy lesárgult tölgyfa zizegése Az első hideg novemberi szélbe. Aki fölsirta: múló, gyönge szóhoz Most legelőször engedi ajkát. Erchangja mindig erősen szólott, Mint amikor a harangot kongatják, Mely búgva töri át föld határát S magasztosulva száll a téren átal Előre . .. mindig ... bátran ... hozannásan!... Ott áll a füzes mögött a réten, Félig taposott agyagösvényen. Majd tova indul; a lépte fáradt. Sápadt arcába hullik hajának Szép, puha fürtje. Fekete ruhája, Mint a fájdalom, húzódik utána. Megy, tova lépdel lágyan, gondoson S amig felette röpkén eloson Egy madárcsapat: megáll hirtelen A temetőben, a szokott helyen. Kezébe veszi kis papi könyvét, Száradná hagyja szabadult könnyét . . . A „hora-nonát“ hosszan recitálja . . . Vége r an . . . kissé megpihen utána, Lehunyja szemét a „vesperás“ előtt: En Uram Isten ! — ha időm letelt — Adj elég erőt! . . . 2. Haldoklik a vár. — Az ócska hárfa. Teli ódon emlékekkel Áll a kopott, öreg bástya, Mint az avult, öreg ember, Aki annyi erősebbnek Bus, halotti sírját ásta. Vakolatlan tépett fészek, Csonka szárnyak, béna részek. Tört ablakán görbe vasak, Minden ive százszor hasadt, Mint aczélvert, büszke homlokon Mindhalálig maradó sebhelyek. Sötét este. Rég lement a nap. Az éjjelek viharverte népe — A sürü fellegek — Ott vérzenek a bástya tövébe’, Mint ellene támadt büszke had. Csikorog a várkapun a zár . . . Hej! a régi romlott heveder Elszakad a paripa hasán, De a régi vas — neki vadul, S mind, ami rajta lerágott rozsda, Mind lehányja s olyan, mint az uj. Lapunk mai száma ÍO oldal. TÁRCZA
