Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-07-30 / 31. szám
XXII. évfolyam. Szatmár, 1913. julius 30. 31. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár FelelSs szerkesztő : VARJAS J5NDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Etting^er János tanulmányi felügyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri küzlése 5 korona----------------- Nyllttér sora 40 fillér. -----------------A lnp megjelenik minden szerdán ARANYMISÉS PÜSPÖKÜNK Dr. B0R0M1SZA TIBOR MEGYÉS PÜSPÖK. Aranynak nevezi ezt az áldozatot a mi szép, képekben gazdag nyelvünk. Mert ez a nap a kegyelmek tüzében, a félszázados papiélet kohójában szinte arannyá izzik annak lelkében, a kit ezzel a nagy kegyelemmel megajándékoz a Gondviselés. De a mi ünnepünket a nagy távolság, az arany misés csöndes, elmélyedő imádságos magánya el nem veheti. E napokban itt, egyházmegyénkben százezrek lelkében, agyában és szivé- benkomoly, méltósággal teljes és éppen azért tiszteletre méltó gondolatok, érzések hullámzanak. A papságnak épen úgy ünnepe van, mint a világi híveknek. S ha a gyermekvilág ezrei és az ifjúság elhozhatná virágait ide: a hamvasfejü egyházfejedelem virágos kertben állana előttünk megifjodott lelkének öröm derűjével. A Szatmári Egyházmegyének öt politikai vármegyéje, ez a szép és nagy Egyház-család, ilyen igaz ünnepet ül most; mikor püspöke dr. Boromisza Tibor aranymisejet mutatja be az élet Urának, a nagy korok adományozójának. Az Aranymisés püspök nincs közöttünk. Az örök városban, ott, hol szent Péter sirba téve és Rómának dobog szive; ott hol egykor ifjú lelkének első benyomásait nyerte; ott mutatja be, ott mondja el a föld kötelékeiből mintegy kibontakozva — aranymiséjét. Oh van még ünnep a világon! Vannak még tiszta, önzetlen érzések az emberi szivekben. Ne mondjátok azért, hogy ma már nincsenek ünnepek! .. . Mielőtt Arany misésün k hozzánk jön: lenkünk csüggedésben, szinte elbusulásban hullámzik. Elvesztettük a minket forrón szerető atyát, ki megyéjét még halódásában is reszkető karjaival szinte forró ölelésben tartotta. Kinevezett uj főpásztorunk, mielőtt még ismerhettük volna, a nyugalom párnájára hull. És egyszer csak . . . híradás nélkül, zajtalanul . . . szinte egyes - egyedül közibünk jő; most már aranymisés püspökünk. Szivében hozza azonban az engedelmességet. — Parancsoltál velem én Uram, Istenem! íme itt vagyok. A késő öreg korral. Őszbeborult fővel, de kész, engedelmes lélekkel. Segits Uram, mert nagy nehéz munkára érkeztem. Az önmagába szállt léleknek, a megrendülések és elhatározások, töprengő gondok, sőt viharok közül megnyugvással kijutott léleknek nagy, mélységes imádsága volt az első imádsága a mi körünkben. És aranymisésünk igazán egy szép, nagykiterjedésü egyházmegye kormányzószékén ül. A haza földjének, társadalmának egyik legváltozatosabb, leggyö- nyörübb darabján. A magyar kat- holikus Egyház megyéinek nem utolsóján. A mely megye e néven már századon keresztül virágzó kertje Isten országának e földön, a nemzetben. A mely egyházmegyének élén a szent Hám csudákat müvei. A szelíd Biró a bizalom legbensőbb szálaival fűzi keblére papságát. — Schlauch a tudomány Ne mondjátok, hogy ma már nincsenek igaz-való ünnepek. Csak ünnepeltetések. Ne higyjétek, hogy a lélek kohójába belátó filozof-költő csalódott, mikor hirdeti, hogy az érzelmek kifejezésére, kiváltására az emberiség ellenálhatatlan, elnyomhatlan erővel törekszik. Az ünnep, a mivel az igaz embert körülvesszük: nem az övé. Az eszméké, miket képvisel. A hité, a mit hirdetett. A munkáé, melyet véghezvitt. A hivatásé, melyet betöltött. Ő elbujdoshatik. Behunyhatja szemét, hogy ne láthasson. Az ünnep zaját elnyomhatja a távolsággal, a hova rejtőzött. Ám, az eszme, a mit képvisel; a jó tettek, amiket véghezvitt — azok itt maradtak. Közöttünk, köröttünk. Erejüknek, megnyilvánulásuknak ellent nem állhat. Gondolatokat, érzéseket, lelkesedéseket, közitéleteket elnyomni nem lehet. Az örömtüzektől égő szemeket bezárni senkinek sincs hatalmában. Sőt a távolban elmélyedő lélek is haza-haza röpül. A magányba vonult szív is felénk dobog — dobban. Mert a kölcsönhatások törvényéi, az együttérzések útjait sincs módunkban megváltoztatni. Lapunk mai száma ÍO oldal.
