Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-07-23 / 30. szám
2 HETI SZEMLE embereket, hogy a már meglevő tőkék, gazdaságok könnyen és hihetetlen gyorsasággal ömöljenek a spekulácziók üstjeibe. A mindent jelentő pénz határtalanul szertelenné növesztette a társadalom tülekedését. Mert rangnak, hatalomnak megvannak a maga határai, tilalomfái. De a pénznek nincs határa. Pénzből sohasem lehet elég. Pénzből soha sincs annyi millió, hogy egyszerű összeadással ne tudná fokozni — a fantáziától hajtott vágy. Jött a csábitó parczellázás. Megzavarta a szellemi munkásokat, a latainereket is, a kik gyakorlatilag látták, hog3r tudomány, toll, karrier, fizetési osztályzat mily nyomorúságos, törpe tőke azon sikerek mellett, miket a spekuláczio, a rósz- vényjátékok, a gyors meggazdagodás módjai felmutatnak a kényelmes, fényűző és gondatlan élet megszerzésében. Eszetlen, roppant spekuláczio börzévé lesz a mi társadalmunk. Belekerültek a miniszterek, a parlament politikusai, a társadalom minden osztálya, még a nők szép száma is. A pénz lett a társadalom ura. Ebben a világban a hivatásszerű munka csak másodlagos gondolattá és értékké törpiil. Mert szertelen és kielégithetlen vásár, hajsza külön utakat keresett. A társadalom szinte börze-játékra bizta a maga sorsát. Nos, csodálkozunk-e, ha az események, a politikai fordulatok, magának a pénz és jogtalan igények kielégithetlenségének utjai öszsze- ütköztek ? És siettették azt a katasztrófát, mely megrázó meglepetéssel igázolt bele nem csak ezrek és ezrek gazdagságába, de minimális élet feltételeibe is. Mit csudál- kozunk azon, ha a társadalom is csak említik is, hogy meghívják: dühbe gurul. Vért izzad. És ökölbe szedi a markát. * A másik oldal: Mikor aztán az ilyen háziszokásokat űző család megkívánja, hogy ha ők elmennek valahová, hát őket is nemkülönben kínálják. Rettenetes feladat! Nem tudja ám ezt a mesterséget minden emberfia. Születni kell arra. Vagy nevelődni. Sok asszony, család olyan őszintén, olyan igazán fogadja a vendégét és adja, a mije van: szívesen, igazán És mégis leszólhatják. Még sem megy a dolog úgy, hogy mindenki megelégedetten távozhasson el tőlük. Ok azt hiszik és helyesen hiszik, hogy ’iszen mindenkinek van magához való esze. Egy- szer-kétszer megkínálni embersefees dolog. , De az agyonkináláshoz valami külön tehetség kell. Ezzel nem rendelkeznek. Hát hull előttük, utánuk a megjegyzés. — Nem láttad, hogy féltek, nem marad a tálban. — Milyen jégdarabok ezek az emberek ! — Még kínálni sem tudnak. Nem is kínáltak. * No hát ilyen szokás, ilyen gondolkodás, ilyen vendégség magyar tűzhelyen ne legyen. Egy házban se legyen ilyen szokás. A magyar családok legyenek őszinték, mint őszinte a magyar ember. És az olyan vendégség, a hol valaki efféle helyzetbe, kalodába kerül: éppen nem a legkellemesebb, sőt a magam részéről sose’ kérek belőle. Mester. veszt a börzén, nein csak egyes ember. Meglepetésekre ébredünk naponként. És talán még megdöbbentőbb katasztrófák várnak ezrekre és ezrekre. A kikről azt hittük, hogy biztosan állanak, hogy erős, kitép- hetetlen gyökerekkel kapcsolódnak erős talajokba: egyszerre, szinte villámütésre repülnek el, zuhannak le előttünk. Mikor és hogyan fog a társadalom kibontakozni ezekből a halálos ölelésekből. Mikor menekül ezekből a fojtó gyűrűkből? Ki tudja azt megmondani? És megjósolható-e bizonyosra, hogy ez a katasztrófa, ez a megrázó vihar megtisztitja-e a társadalmat erkölcsi és gazdaság-fejlődési felfogásban? Higyjük, hogy a tisztulás és megújhodás be fog következni. A hit nagy tőke. Sokszor segített a társadalom talpraállitásában. O A letörés. A „letörőg“-ek e napjaiban igen érdekes és megszívlelendő eszmecsere folyik egyik fővárosi nagy újságban ismert Quintus és egy amerikai rég kivándorlóit, tekintélyes magyar barátunk és new-yorki tudósitó közt. A ki megcsóválja az ő okos amerikai fejét, mikor a magyar újságban olvassa egy letört magyar urnák a nekrológját és sorsához kapcsolt elmélkedését Quintusnak. Az a boldogtalan fehérmegyei ur elvesztvén birtokát, világgá indult és becsületességéhez való törheiien ragaszkodásában egy hercegi birtokoshoz inasnak állott be. Ez volt az utolsó állomása. Mert egy éjjel látatlanul a közeli folyóba ölte magát. Csak három szó közmondás maradt utánna: — Nem birjjm tovább! Quintus ezen esettel kapcsolatosan a letörendőknek irt aztán azon lelki fegyelmekről, a melyekkel — még vagyonúkban élvén — elkerülhetik az ahhoz hasonló végzetet. Meg kell adni, Quintus szépen, csinosan és érdekesen irta. De nem bátran. Hangfogót vett a tollára s azt az elvet követi, hogy mindig igazat kell Írni, de nem szükséges minden igazat megmondani. * No hát megmondja erre az Írásra az igazat, a takaró nélkül való igazságra — az emlitett amerikai barát. Csak éppen pár sor szemelvényt adhatunk az elmélyedésben és gyakorlati felfogásban plasztikailag kimagasló válaszból. Broken down: letörni. Mink amerikaiak is jól ismerjük ezt a fogalmat. Országunk kilencven millió lakosa nagyon jól tudja, hogy ez a sors érheti bármely pillanatban. Határtalan lehetőségeink között millió az alkalom arra, hogy magasra jussunk, de éppen annyi arra is, hogy letörjünk. A változó lehetőségek e korlátlan száma az oka annak, hogy életünk még nem elég stabil, megállapodott. Örökké készen állunk a letörésre és ennek tudata tette szentté az elvet, a melyet Európa és főleg Magyarország még mindig nem akar elíogadni, vérré való törvénnyé iktatni: — A munka nem szégyen semminemű formájában. Majd tovább. Ma, hatvanöt évvel a 48-as események lezajlása után, tehát hat és fél évtizeddel a magyar lateiner-középosztály kialakulása után, keserűen állapítja meg Quintus, a magyar iró, hogy a vele egy sorson levőket nem készíti elő Magyarország a letörés eshetőségére. És mikor erre a szomorú tapasztalásra jut, mikor a társadalmi mentőeszközöket keresi, akkor — a magas műveltségű ember sarkalatos hibájával -- azt látja legjobb védelemSzatmár, 1913. julius 23. nek, a mi legtávolabb áll az átlagos lateiner- szinvonaltól, a minek megértéséhez követéséhez a tanulás tetőpontjára jutott lélek színvonala kell. (Kér. világnézet, erősítése és gyakorlata Szerk.) Az evangélium. A bünbánat, a visszatérés az egyszerűséghez, a szelídséghez, az alázatossághoz és a mértéktartáshoz. Istennek agyából pattant gondolat ez, de csak igen nagy szellemi színvonalra jutott embernek való. Az átlagos középosztálybeli embernek — Amerikában is — a tönkrejutás előtt csak gyönyörű óda, vagy megkövetelt társadalmi formalitás, a tönkrejutás után pedig ... a legnagyobb bűn is könnyebb a legkisebb erénynél. (Nálunk világosabb képet lehet erről adni. Szerk.) Igaza van Quintusnak, ha azt követeli, hogy az embereket még tönkrejutásuk „előtt“ tanítsák meg a krisztusi értelemben vett alázatosságra. A boldogulásnak egyik alapfeltétele ez, de jó azt is tudnunk, hogy Amerika ezt miként gyakorolja. Törvény nem teszi kötelezővé a vallást az Egy esült-Államokban. De a törvénnyel szemben ott a sziklaerös szokás, hoqy nem lehet jó ember az, a kinek nincs egyházhoz való tartozandósága. Milliós üzleteinek megkötése előtt referenciákat kínál az amerikai ember önmagáról és ezek közt mindenkor ott a tétel: — Ehhez és ehhez az egyházhoz tartozom. Túlnyomó részben krisztusi hitüekről lévén szó, mértéke ez annak, hogy az ember nemcsak hiszi, de gyakorolja is a krisztusi erényeket, a szelídséget, az alázatosságot, az élet örömeiben való mértéktartást, a paplan határain belül való maradást. Az állam és a közvélemény azonban nagyon jól tudta azt, hogy a krisztusi erények gyakorlása (Nagyon sokaknál Szerk.) túlnyomóan csak passzív hatású, a lélek belső nyugalmát biztosítja inkább, de anyagi eredményekre nem vezet. Éppen ezért a hitbeli támasz mellé olyan alap- nevelést ad, a mely a siker nagyobb reményével kecsegtet. Van még sok megszívlelni való amerikai barátunknak, valamint nekünk is lenne ezekre a tételekre megjegyzésünk. De mi is azt tartjuk, hogy az óriási tárgyat kanállal kimeríteni nem lehet. A ki azonban e sorok utján tovább gondolkodik: a világozság útjára juthat. (Justus.)-— + — Özy. gróf Zichy Nándorné. Meghalt a magyar katholicizmus nagy vezérének özvegye gróf Zichy Nándorné. Alig másfél éve temették el az ősz patriar- chát, máris uj koporsó kerül az adonyi sírboltba. Szerdán délután rövid betegség és szenvedés után meghalt özv. gróf Zichy Nándorné Budapesten. Nem is igen tudták, hogy beteg a nemes lelkű grófné. Csupán a szükebb körű család előtt volt ismeretes a baj. Egészsége ugyan már régen megrendült. Kapcsolatosan férje halálával. A betegség azonban csak nehány hete kötötte az ágyhoz. A család Adony- ból felvitte Budapestre, hogy gondosabb ápolásban részesíthessék. A Gondviselés azonban másként határozott. A végtelen jó lelkű mágnás matrónának távoznia kellett a földről. A hol egész életét Istennek, a családjának és a szűkölködő, szenvedő embertársainak szentelte. Adonynak valóságos őrangyala volt. S bizonyára sok szív kesereg elhunyta miatt. Hiszen a tisztes nagy asz- szonyban pótolhatatlan pártfogót veszítettek el. De a magyar katholicizmus is nagy fájdalommal és megdöbbenéssel értesült elhunytáról. A jó cselekedetekben bővelkedő lélek elszál- lott, de emléke sokáig élni fog. Es tisztelni fogják még akkor is, midőn már csak a hagyományok ajka fog regélni a nagy pátriárkáról és az örökkévalóságba utána kívánkozó hitveséről. Az elhunyt grófnő most volt 74 éves.
