Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-07-09 / 28. szám
HETI SZEMLE 2 Yt Szatmár, 1913. julius 9. Elő hát az uj hangokat adó hegedűvel! Járni a némaság, szomo- j ruság, a pusztulás és halál házait! Megeleveníteni, szólásra nyitni a bezárt ajkakat; munkára bírni a tétlen kezeket; szárnyalásra késztetni a lélek becsukott szárnyait! A „mit?“ és „hogyan?“-t soha jobbkor nem lehet megvitatni, mint a közel hetekben, a mikor az egyházmegye papsága összegyűl Szat- * máron lelkigyakorlatokra. Bölcs elmék, érett tapasztalatokon kiformált fők, zelustól izzó lelkek, fehér szivek, apostolkodó akaratok, fiatalos vágyak mind belekerülnek a malaszt világosságot és erőt osztó focusába. Bizony könnyű lesz ekkor eldönteni : — Mit tegyünk ? Bizony meg kell ekkor vitatni a más jövőt teremtő, nagy kérdést: — Mit tegyünk? Bizony ez lesz a legigazibb ünneplése a mi jubilaris esztendőnknek, a mikor egy aranymise „Te Deum“-ja felénk irányítja az egész ország katholikusságának figyelmét. Ne felejtsük el, hogy a liberálisok, szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást, vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. — Románia helyett Bulgária. Az európai közvélemény osztatlan ro- konszenve kétségtelenül a bulgárok pártján van. Vitézségük, bámulatos hadi tetteik és kulturális fejlettségük Európa japánjaivá avatták őket. Még akiknek politikai érdekei ellentétesek is a bulgárokéval, azok is csak a tisztelet és az elismerés hangján emlékezhetnek meg róluk. Ezzel szemben általános ellenszenvet kelt Romániának gyáva revolverpolitikája. Mikor a bulgárok minden erejük megfeszítésével harczoltak Drinápolynál, Csataldzsánál a törökök ellen, akkor Románia eluzsorázta tőlük Szilisztriát. Most meg, amikor két országgal vív Bulgária élet-halálharczot, a románok megint a hátának szegezik a kést és egy egész országrész átengedését követelik tőle. Más joguk és más okuk a románoknak erre a fellépésre nincsen, mint az, hogy Bulgária most nem tud védekezni. A szomszéd szorult helyzetének ilyetén kihasználása semmiben sem különbözik a harcztéri sebe sültek kifosztásától. Ugyanolyan lelkűiét kell hozzá, mint ahhoz, hogy tűzvész alkalmából valaki az oltással elfoglalt emberek házait kirabolja. Ezért csak elitélni és megvetni lehet a románokat. Mindenesetre helytelen eljárás volna tisztán a rokonszenv és ellenszenv érzelmi alapjára építeni a külpolitikát. A modern külpolitika irányításában az érzelmeknek csak másodrangu szerepük lehet; a döntő szó a nemzeti érdekeké, amelyek nem egyszer az érzelmekkel, a közvéleménnyel való szembe- helyezkedést követelik az országok sorsának intézőitől. Viszont súlyos hiba, ha az intéző körök vonakodnak rálépni annak a politikának az útjára, amely nemcsak a nemzet érzelmeinek felel meg, hanem a nemzeti érdekeket is eredményesen szolgálja. Monarkiánk az utóbbi években románbarát politikát követett. Bécsnek dédelgetett kedvencze volt Románia, amelynek érdekeit a magáénál is jobban szivén viselte s amelynek kedvéért a magyar kormányok kezét is megkötötte a román kérdésben. Románia nem-szláv nemzeti állam s ezért a mi dip- lomácziánk természetes szövetségest látott benne,a szláv törekvésekkel szemben. Ám a legújabb események beigazolták hogy külpolitikánk, mint rendesen, most is téves utón járt. Kígyót melengetett a keblén. Romániának messzeterjedő önző czéljai vannak s e czélok szöges, ellentétben vannak a monarkia érdekeivel. És Romániát önző czél- jának előmozdításában legkevésbbé sem feszélyezi a szövetségi viszony. Kész szembe- szállani szövetségeseivel, kész szövetkezni a mi ellenségeinkkel, ha érdekei igy kívánják. Most is elrendelte a mozgósítást, megtámadja Bulgáriát és mit sem törődik azzal, hogy fegyveres beleavatkozásával a mi örökös ellenségünket, Szerbiát erősiti. Hát ha most ilyen könnyen tulteszi magát Románia a szövetségi kötelezettségeken,, ugyan mit remélhet a monarkia tőle arra az esetre, ha majd Oroszország Erdélynek és Bukovinának a felkínálásával hívja fel keringőre ? Köztünk és Bulgária között viszont semmiféle érdekellentét nincs. Még csak képzeletben sem létezhetik olyan eshetőség, hogy a Monarkia és Bulgária céljai keresztezzék egymást. Szaloniki birtokáról remélhetőleg még a ballplatzi rajongók is lemondtak már. Ez a pont sem szülhet tehát összeütközést, Másrészről nagyon sok olyan probléma van, amely egyöntetű eljárásra utalja Ausztria- Magyarországot és Bulgáriát. Szerbia terjeszkedése és erősödése egyaránt vezzedelmes reánk és Bulgáriára nézve. Á független Albánia csak úgy érdekében van Bulgáriának, mint nekünk; ennek pedig természetes következménye, hogy Montenegrót megakadályozzuk Skutarinak, Szerbiát pedig Durazzó- nak az elfoglalásában. Oroszországtól már nem várhat semmit Bulgária. A Thrák-fél- szigetnek, Konstantinápolynak és a Dardanelláknak meghódításában nem fogja segíteni Oroszország; mert ezekre ő akarja rátenni a kezét. Ezeket csak Oroszország ellenében és a hármasszövetség támogatásával tudja majd idővel Bulgária megszerezni. A bulgárok russzofil érzelme nem lehet akadálya a mo- narkiával való szövetségnek. Hiszen Oroszországnak ' mostani szerb-barát viselkedése máris kiábrándította őket az atyuska iránti szerelemből. Azután meg joggal feltehető, hogy olyan érett gondolkodású nép, mint a bulgár, hamarosan fölismeri boldogulásának helyes útját és azokhoz csatlakozik, akik nemcsak ütőkártyának akarják kihasználni, hanem egy akaraton vannak vele s harmonikus célokért küzdenek. Erre nézve különben a zseniális bulgár király személyes hajlamai is elég biztosítékot nyújthatnak. Ha az érdekek és érzelmek eme közösségéhez még hozzátesszük azt, hogy a bul—- A pokolba tehát nem jutok, mert tökéletes bánatot keltettem. Ez világosan és határozottan bent van a katekizmusban. Szent Péter, ne csinálj kérlek olyan elutasító kézmozdulatot... úgy-e, csak rám akarsz ijeszteni ? — Biztos vagy abban, hogy a bánat tökéletes volt ? — Oh, egészen biztos; oly erősen ösz- szeszoritottam a kezeimet, hogy a gyűrűm egész a vérig bevágott. — No hát, még az is bizonyíték ? — Istenem, milyen szigorú gyóntató atya lettél volna te! A pokol tekintetében tehát biztos lehetek; a tisztitóhelytől meg épen nem félek. Nem, igazán nem! Hiszen jótékonyczélu bálon, a sz.egények javára táncoltam és a jótevők lajstromába számtalan jótéteménnyel Írtam be a nevemet. Láthatod tehát, hogy ón igen sok jót tettem ! Azután meg gyertyákat is áldoztam! Pater Clerynek a prédikációját mind végig hallgattam. Bizonyára hallottál már P. Cleriről ? — Nem. — Nem? Ez igazán meglepő? Olyan rosszul vagytok itt tájékozva. Száz szónak is egy a vége, én egészen nyugodt lehetek! Amikor Szent Péter a kis bárónéra vonatkozó összes aktákat átnézte, szemüvegét mély ráncokkal borított homlokára emelte fel és áthatóan ránézett. A báróné egyre azt ismételgette: „Oh én egészen nyugodt vagyok! Én mindennel számot vetettem. Hát hogy állunk? — Hm, én azt hiszem, hogy elég nehéz lesz neked minden bajból kikerülnöd. Számadásod egyáltalában nincs rendben! — Mit! Hogyan! Nincs rendben? — Ez kézzel fogható .*. . Milyen idős vagy? A kis báróné egy pillanatig habozott. A nagy világban ilyent nem szoktak kérdezni. De amint Szent Péter összeráncolta bozontos szemöldökét, elhatározta magát és gyorsan igy válaszolt: — 28 éves! — 28 és fél! Tehát huszonegy évért vagy felelős. Ismétlem tehát: A te számadásod egyáltalában nincs rendben! — De rendben kell neki lenni. Lent a földön a jámborság mintaképének tartottak engem. — Itt nincs szó a mintaképről! — Még az édes atyám, St. Gillard márki is folyton azt ismételgette előttem: Édesem, neked a zárdába kellett volna menned 1 — Mi közöm nekem az édesapádhoz, St. Gilliardhoz ? Csak arról van itt szó, hogy rendben van-e a számadás, vagy nincs! És én határozottan mondom, hogy nincs rendben ! Erre Szent Péter ismét visszatolta a helyére szemüvegét, ráncos halászkezeivel felütött egy könyvet, s kikereste abban de Lioyds Camilla aktáit. — Üssük fel például ezt a fejezetet: Jótettek. — Oh itt bizonyosan fényes dicséretet kapok! — Itt olvasom: Jó tettek: egész életeden át 2698 frank — No hát, hiszen ez egész csinos ösz- szeg . . . nehéz idők járnak most! — Ne szakíts mindig félbe! Neked 25 ezer frank évi jövedelmed volt. Abból a 2698 frankból le kell vonni 2000 frankot, mely erősen meg van terhelve jelzáloggal. — Oh, hogy érted ezt? — 2000 frankot, mert ezt egyedül és kizárólag emberi hiúságból, társadalmi tekintetből, vagy csak azért adtad, hogy megszabadulj a könyörgőktől. Marad tehát egész életedre 698 frank, melyet úgy félig meddig keresztény felebaráti szeretetből ajándékoztál. — Dé én úgy tudom, hogy egy pohár viz is elég. — Az utolsó Ítéletnél ... de hát addig még sok viz folyik le a földön ! Dehát mondjuk, nem bánom, hogy 698 frankot felebaráti szeretetből adtál. De ezzel hasonlítsuk most össze a következő számlákat, melyeket „rém- ségeseknek“ tartok: Kalapra......................... 7800 fr. Ruhára ........................ 20 100 fr. Színházra......................... 14800 fr. Utazásra ......................... 35000 fr. Haszontalan napi olvasmányokra.................... 8057 fr. Ugyancsak haszontalan regényekre .... 12991 fr. Ünnepélyekre . . . . 200708 fr. — No igen, de mindez 21 év alatt? — De a jótékonyczélra is 21 év alatt adtad a 698 frankot. — Ezt igazán nem értem i Lelki atyám ilyen dolgokról soha semmit sem szólt nekem, pedig az, nyugodtan elhiheted nekem, rendkívül eszes ós okos ember volt. — A szegény, sajnálatra méltó; különben eleget fáradozott azon és mindent megtett, hogy a pokoltól megmentsen téged.
