Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-16 / 16. szám
HETI SZEMLE <■> is, évtizedes katholikus jiagygy illéseink még mindig csak eszméket és nem tetteket termelnek. Itt van egyházmegyénk! Huszonkét esztendeje alakult meg az Irodalmi Kör és a Páz- mány-sajtó. A czól az volt, hogy nekifejlődötten egy vezetés alá jusson a kettő. Hogy az Irodalmi Kör nagy egyházmegyei szervezetté váljék, behálózza ez országdarabot, kiformálja egy izmossá teremtett sajtóorgánummal a városok s a falvak lakóit, kicsiholja az egyházmegye katholikusaiból az öntudatus chris- tianitást: de a közömbösek nagy serege mindezt megakadályozta. Huszonkét esztendő után is külön áll az Irodalmi Kór és a Páz- mánv-sajtó. Mindegyiknek múltja az utolsó esztendőkben a teljes el- hagyatottság és rettenetes közömbösség jegyében folyt le. Olt állanák mindketten, hogy születésük idején erősebbek voltak, mint ma. A facies hippokratica arczukon. E napon, a mikor mind a két, nagyrahivatott egyesületünk közgyűlését tartja, vegyük észre a közömbösség nagy pusztításait saját magunkon. És álljunk föl mint egy ember és olvaszszuk egygyé e két szervezetünket: az Irodalmi Kör vegye kezébe a Pázmány-sajtóty mert csak ezzel a szervvel tudja betölteni azt a hivatást, a melyre huszonkét esztendővel ezelőtt vállalkozott. Az egybeolvadást még tovább kitolni csak a közömbösség akarhatja. Ez a mai nap ölje meg a kerékkötő közömbösséget és teremtse meg a diadalmasabb jövőt, amelyben az Irodalmi Kör a Pázmány- sajtót magába olvasztva a nagy conceptiók útjára léphet. neki sok egyéb jutalom mellett egy öltözet díszruhát is ígér. ügy lászik, olyan kellék volt ez akkor, mint később a falusi bírónál a kék nadrág. Hogy egyébként milyen fontosságot tulajdonított neki maga a szegődtetö főispán is, kitetszik abból, hogy a jutalmak felsorolásánál egy íalu haszonvétele jóval azután következik. Az érdekes okmány magyar fordításban igy hangzik: Mi Pethő mester, szatmári főispán, emlékezetül hagyjuk, hogy miután Mihály mester, Mihály mester fia, Isten akaratából a mi szolgálatunkba szegődött, azért hit alatt föltettük, hogy vagy a szatmári alispánságot adjuk neki a bennünket Szamosszegen és Koesordon megillető vámbevételekkel, vagy a tárnokmesterséget annak hasznaival. Azt is megígértük, hogy húsz márkát adunk neki, amely összegből tizet akkor kap, amikor szolgálatunkba áll, azonfelül még egy palástot és egy dolmányt is a legfinomabb posztóból, a többit pedig rövid idő alatt minden hiány nélkül kifizetjük, amint arra szavunkat adtuk. Ugyancsak ki kell jelentenünk még azt is, hogy a rendelkezésünk alatt álló két említett hivatal, azaz a szatmári alispánság és a tárnokmesterség közül azt adjuk neki, amelyiknek adományozása előbb áll hatalmunkban. Egyébiránt még azt is hozzátesszük, hogy egy falut is adunk a fentnevezett Mihály mesternek, mint a mi hűbéresünknek, ha a királyhoz küldött emberünk visszatér és azt nekünk kieszközli. Kelt pünkösd nyolczada előtti szombaton (május 28.), az Ur 1317. esztendejében. (Anjoukon okmánytár I. kötet, 428. lap.) Ezzel a kívánsággal köszöntjük az Irodalmi Kör és a Pázmány-sajtó mai közgyűlését. Ne felejtsük el, hogy a liberálisok, szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást, vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus1' okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. A restauráció munkája, • Irta: ORGANIZÁTOR. „Egy a ti Mesteretek, Krisztus.“ VII. Restauráczió és a hitélet. A hitélet az, ami minden munkánknak végeredményében a ezélja. Vigasztaló látvány egy-egy olyan városunk, vagy községünk, mely már nagyobbrészt magáévá tette a katholiczizraus újjászületésének gondolatát s az áldoztató oltár látogatottsága és a? illető város lakosságának erkölcsi életében beállott javulás föltétien fokmérője az újjászületésnek. Evvel szemben van egy másik kép : városok és községek, melyek még állaudó dekadenciában vannak a hiterkölcsfi élet terén. Érdekes adatokat hallottam nemrég egyházmegyénk egyik nagy plébániájára, Nagybányára vonatkozólag. Nem elég, hogy ezen város római katholikus lakossága a legutóbbi évtized alatt apadt, hanem amint hallottam a nagybányai minorita-rend templomában a húsvéti gyónásukat végzők száma 4—5 év alatt a felére apadt le. Sőt mi több, a szatmári kir. törvényszék statisztikájában az egész törvényszék területén Nagybánya vezet a sexuális bűnök és törvénytelen születések terén. S evvel kapcsolatban nézzük végig városainkat, községeinket, ott ahol katholikus társadalmi szervezetek nincsenek, ahol a hitéletet missziókkal sem élesztgetik, ott tart tovább a dekadencia s fug tartani tovább. Meddig ? . . . Hézagok, szükségleteink vannak. Nézzünk egy érdekes dolgot. Amig például nővilágunk részére gombamódra szaporodnak a különféle stilusu Írók által szerkesztett, különböző kötésekben előállított, zsebben és re- dikülben elhelyezhető miniatűr imkönyvecs- kék, amelyeknek szaporodását már egyszer erélyesen kellene szabályozni, addig nincs jelenleg egy, a XX. század modern emberének nyelvén, gondolatvilágában megirt, intelligens férfiak számára gondosan szerkesztett imakönyvünk. Es senki nem is törődik vele, hogy legyen. Mikor lesz modern pasztorácziónk ? Föltétlenül szükségünk lenne arra, hogy püspökeink kötelezővé tennék, miszerint az ország összes templomainak ajtaján, feltűnő helyen ott legyen a templomban folyó isten- tentiszteletek pontos sorrendje. így van például a budapesti jézustársasági, egyetemi templomban. Ézen a hirdetményen ott lenne a hétköznapi és vasárnapi szentmisék, predi- káeziók, litániák pontos ideje, jelezve lenne rajta, hogy a hívek milyen időben találnak papot a gyónószékben, hogy elvégezhessék gyónásaikat, rajta lenne a plébánia pontos czime. Mindez azért, hogy az a szegény, talán idegen hivő tájékozva legyen mindenről s ne kelljen neki órák hosszat várakozni, hogy gyónását elvégezhesse. A hitélet föllenditéséhez tartoznék az egyházi ének javítása is. Hiszen aki egy csöppnyi tisztelettel viseltetik az istenitisztelet iránt, az elismeri, mily méltatlan sok helyütt egyházi énekünk a katholikus istentisztelet fönségéhez. Vannak kántoraink, akiknek van idejük arra, hogy dalegyesületi elnökök legyenek, de arra, hogy jóhangu férfiak beta- tanitásával az éneket javítsák, arra nincs idejök. Az iskolákban, különösen az elemiekben el van hanyagolva az egyházi ének. — Szatmár, 1913. április Ifi. Vannak nagy plébániáink, ahol állandóan ugyanazt az iskolázatlan, artikulálatlan hangot kell hallanunk, amely már-már zavarja az istentiszteletet. Sok helyütt azért nem szereti kántor uram a népéneket, hogy egyes- egyedül az ő hangjában teljék kedve az Urnák — no meg a publikumnak . . . Sok helyütt a nép annyira elferdíti, elezikornyázza az éneket, hogy komikussá teszi vele az isten- tisztelet méltóságát. — Ezen a téren sincs egyházmegyénkben igyekvés. Templomainkban egy alapos tisztogatást kellene végezni, hogy kiküszöböljük azt az ízléstelenséget, amely sok helyütt összehalmozva van s rontja a templomok vallásmüvészi értékét. Még vallásos intelligencziánk is megborzad, ha sok templomunkba belép, melynek falait vallásosság örve alatt vásári portékával aggatták tele. Például láttam egy templomot, ahol az egyik falon négy Mária-kép is diszlett közvetlen egymás mellett. Hogy mi ennek vallási hatása, nem értem. És a mi Fieber Henrikeink írhatnak, szónokolhatnak, ameddig tetszik. Oltárainkat ezentúl is a pápai rendelet daczára papírmasé virágcsokrok fogják „díszíteni“ ... Nemrég egy levelezőlap akadt a kezembe. Németországból küldték, egy különös bélyeg volt rajta. Kőfal tetején hatalmas kőkereszt, melynek szárnyain groteszk papi alakok ülnek, akik fenyegetőleg hadonásznak egy vándor felé, ez pedig világos, fényes ösvényen elhagyja a mohos kőbástyákat. A bélyegen rajta van a L. v. R. monogramm. Reá lehet ismerni: a Los von Rom mozgalom bélyege. Elgondolkoztam, minő agilitással dolgoznak azok . . . Vájjon mi is any- nyit áldoznánk egy mozgalomért, melynek „Nach Rom!“ lenne a jelszava ? . . . Foglalkozunk-e a bel misszió ügyével mi szat- máregyházmegyeiek, akiknek talán legaktuálisabb ez a kérdés ? Magyarország itt van Nyugat és Kelet határán. Itt érintkezik az Egyház határvonala a magát orthodoxnak valló keleti kereszténységgel. Vájjon foglalkozunk-e az Unió ügyével úgy, ahogy kellene ? A keleti kereszténység elsülyedt merev formalizmusában féltenünk kell azt a kevés keresztény gondolatot is, melyet még képvisel, mert az orosz intelligenczia nem hisz, a nép pedig vakon hisz s formalizmusból él. Itt a jövő nagy pusztulások képét mutatja nekünk. Á Miksa herczegek foglalkoznak az Unió kérdésével, de a magyar katholicismus mintha nem akarná, hogy Kárpátoktól a nagy Orosz síkságon végig száguldjon a kiáltás: Nach Rom ! Hisz nem tesz semmit az Unió érdekében . . . De nemcsak hogy az Unió kérdése nem bolygatja csöndes, alvó berkeink nyugalmát, hanem még saját híveinkkel sem igen törődünk. Tessék végig nézni itt Szatmárvárme- gyében az idegen vallásu Tisza és Számos- háton, történik-e valami arra' nézve, hogy egy-egy községünkben lakó 1—-2 száz hívőnknek legalább egy kicsiny, szegényes kápolnája legyen, ahol érezze összetartozó- ságát Jézus nagy világegyházával s ott imádhassa Urát, Istenét. Ott van például a fehér- gyarmati plébánia nagy területe, melynek több olyan községe van, amelynek hivei száma megüti a százat, sőt túl is megy rajta, legalább egy-egy szegényes kápolnát emeljünk ezeken a területeken. Hisz ha a kat- holicizmus haladása ilyen ezeken a vidékeken, akkor ne csodálkozzunk azon, ha számunk az aránylagos számhoz képest apad. Azután még hátra van valami. A házasságok statisztikája. Magyarország ezen egyik legvegyesebb vallásu vidékén nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a hívek ne kössenek vegyesházasságot. Hát ez szép dolog. Hanem azután azt nem mondjuk meg nekik, hogyha netalán mégis vegyesházasságot kötnének, akkor mi a kötelességük az Égyházzal szemben. Meggyőződésem az, hogy vegyes házasságot kötő híveinknek 70 százaléka azért nem kér a más vallásu féltől reverzálist, mert nem ismeri ezen kötelességét, lit éri jelenleg a statisztika szerint a legnagyobb lélekveszteség az Egyházat. És ez igy fog tovább tartani, ha nem gondoskodunk arról, hogy híveink házasságjogi kötelességeikről föl legyenek világosítva. Szószék,
