Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-02 / 14. szám
Szatmár, 1913. április 2.-HETI SZEMLE 8 Elég ezekről ennyi. A társadalom rothadt kadaverei közt máris soká időztem. Ennek a sok bajnak az orvoslására a legezélszerübb a patronázs-egyesület alapítása és gondos vezetése. Ilyen létesült már évek óta az irgalmasnénék anyaházában s működik jótékonyan, áldásosán 1907. óta. A vallás az erkölcsös életnek leghatalmasabb tényezője, a vallásosság gondozása a legjobb erkölcsnevelés, nem pótolhatja azt semmiféle bölcseleti iskolának hangzatos tétele. Foglalkoznak a patronázsban a nénék a cseléd vallásos nevelésével és az elemi műveltség kiképzésével. De nemcsak művelő, hanem szórakoztató is a patronage. S bizony ezek a szelid szórakozások a cseléd lelküle- tére művelő hatással vannak. Az irgalmasnénék vezetése alatt álló patronázs az alkalmazásban levő cselédleányoknak (80—90 létszám) találkozó helye. Érzik ők, hogy egy meleg otthonnak családi kötelékébe tartoznak s valahányszor felkeresik, oly érzéssel mennek oda, mint akik hazamennek. írni, olvasni, énekelni, vallásosságra, engedelmességre, lelkiismeretes pontosságra, rendszeretetre, munkásságra, vidámságra, becsületes és erkölcsös életre tanítják itt a cselédleányokat, mindig intve, mindig buzdítva. S meg is van a látszata, van eredmény. Jó cselédeket nevelnek s ez manapság meg nem fizethető kincs. Aki erről a derék intézményről eddig nem tudott, szerezzen most róla tudomást, mert nem szabad engedni, hogy a cseléd élete, tehát egy munkásélet a nyomorral fejeződjék be. A szégyenpadon. Isten a tudásnak ha tárait kimérte; de a gyávaságnak és tehetetlenségnek, úgy látszik, nincsen határa. Külpolitikánknak a viselkedése legalább azt mutatja. Nem volt elég, hogy a kis Balkán-államocs- kák sorra halomra döntötték keleti politikánknak évtizedek óta nagy gonddal, sok áldozattal ápolt terveit, hogy Szerbia daczol minden fe nyegetésünkkel szemben és büntetlenül gyaláz- hatta meg a monarchia képviselőit Prizrenben és Mitroviczában. Most még Montenegró is kikezd velünk. Elfogja és lealázó szolgálatokra kényszeríti egyik hajónkat, vadállati kegyetlenséggel bánik a protektorátusunk alatt álló albán katholikusokkal s mikor ezért elégtételadásra szólítják fel, kereken elutasító választ ad. És mi tovább tűrünk, tovább nyelünk. A „béke“ politikáját szolgáljuk. — Hát ha Oroszország győz le bennünket akár diplomáciai téren, akár háborúban, az ugyan szomorú és fájdalmas, de érthető és elviselhető. Hogy azonban egy nehány százezer kecskepásztort számláló nép is Így merjen sértegetni bennünket, az szégyenletesen lealázó és tűrhetetlen. Miért áldozzuk minden garasunkat, utolsó csepp vérünket arra az agyondicsért hadseregre, ha az még ilyenkor sem mer, vagy nem tud cselekedni! Azt az élvezetet, hogy kecskepásztorok és sertéskereskedők rugdossanak bennünket, olcsóbban is megszerezhetnők magunknak, mint évenként sok száz milliónak a kidobásával. A restauráczió munkája. Irta: ORGANIZÁTOR. „Egy a ti Mesterotek, Krisztus." V. Restauráczió és az ifjúság. Minden világnézetet a jövő kérdése izgat. Mindegyik világnézet optimista a jövővel szemben, tőle vár érvényesülést, jobb gene- rácziót. A katholikus mozgalmakban is így van. Itt azonban vannak olyannyira túlzók, akik naiv optimizmusukban a jövő nemzedéktől várnak mindent, a jelen megmentésére minden kísérletet hiábavalónak tartanak. Sokan közülük azonban nem vetnek számot azzal, hogy a jobb jövő eljövetele arányban van a most folytatott munkálkodással s az ölbetelt kezek reménykedő tulajdonosai ugyan hiába morfondíroznak rózsás hajnalpirkadá- sokról. A jelen mentésének és a jövő előkészi tésének parallel kell haladnia s előtérbe egyiknek sem szabad kerülni. Hogy a jelent meg lehet menteni, azt más területek már mutatják, nem a mi vidékeink s -hogy a jövőt hogyan lehet biztosítani, azt egy-két helyen már mutatják a mi régióink is, de ez a biztosítani akarás még oly szórványos, hogy egyáltalán nem lehet általánosnak, minden vonalon megindultnak nevezni. Az ifjúság keresztény módon való nevelésére jelenleg elsőrendű intézménynek a Kongregácziót tartjuk mindannyian, akik már látjuk, hogy ebből az intézményből miként jön előre egy tisztább felfogású gene- ráczió, mely már más szemmel nézi a katho- liczizmust. Hála azoknak, akik ezt az intézményt istápolják, melengetik. Nézzünk szét azonban egyházmegyénk ben, ahol 9 olyan intézetünk van, ahol a Mária-kongregáczió megalakítása lehetséges ezek: Szatmár, Nagykároly, Nagybánya, Máramarossziget, Beregszász, Munkács, Ung- vár főgimnáziumok, az ungvári főreáliskola és a szatmári tanitóképző. Ezen intézetek közül eddig tudomásom szerint csupán a szatmári, nagybányai és ungvári főgimnáziumokban és a szatmári tanító- és tanítónő- képzőkben vau kongregáczió, a többiekben még hiányzik. Nem kutatom az okát, hogy miért, csak azokhoz az optimistákhoz fordulok, akik a jobb időket a jövő generácziótól várják. De vájjon eljön é az a jobb idő, ha ifjúságunk neveléséből hiányzik ép az az intézmény, mely egyes-egyedüli mentő és regenerativ eszköznek bizonyult? Püspök Urunkhoz fordulok ezekről a hasábokról, őhozzá akinek módjában volt látni nagyon sokszor a kongregácziók működését s kérem őt, főpásztori szavával vigye ki, hogy ezekben az intézetekben szervezzék az illetékes tényezők a kongregácziót. Meg vagyok győződve róla, hogy eddig sem az ifjúságon múlott annak megalakítása. Természetesen nem szabad a kongregá- czióba kényszer hatása alatt bevonszolni az ifjúságot, miként az egy pár helyen történik. Á kongregáczió legfőbb hatása épen abban van, hogy oda az ifjúság csak a saját akaratából jön, a lelke hozza oda s annak a tény nek, hogy valaki kongreganista e, vagy nem kongreganista, nem szabad a klassifikáczió befolyásával lenni. Ha ezek az irányelvek kellőleg hagsulyoztatnak, akkor sohasem fog az intézet kongreganista és nem kongreganista ifjúsága között ellenszenv kifejlődni. Sőt mi több, csakis ezzel őrizzük meg ifjúságunkat érettségi után is a kereszténység számára, hisz ott, ahol az ifjúságot esetleg a stréberség szempontjai csalogatják a kongre- gáczióba, ott bizony farizeusok is nevelkedhetnek föl, akik ha nem érzik hátuk mögött a hittanári ellenőrző szemet, rövidesen más táborba vonulnak át. Nemcsak középiskolai, hanem felsőisko- lai ifjúságunkkal szemben sem látok kellő törődést. Mi még messze vagyunk attól az állapottól hogy oly egyének foglalkozzanak az ifjúsággal, akik azután teljes erejüket erre szentelhetik. A német Volksvereinnak van egy Sonnenscheinja, aki a német egyetemi ifjúság keresztény irányú szociális kiképzésével foglalkozik. Hiszen mostanában már arra lenne szükség, hogy minden egyházmegye czentru- mában külön bizottság lenne szervezve, mely direkt csak a közép és főiskolai ifjúság ügyeivel, irányításával, képzésével foglalkozzék. Nem elegendő azonban, hogy legyen valaki, aki foglalkozzék az ifjúsággal, érzék is kell ehhez. Forgatom a tavalyi szépemlékü kassai katholikus diákgyülés emlékkönyvét s abban a következő megszívlelendő véleményt találom : „ ... a hitszónok kevés még, pásztcr kell, aki maga köré tudja gyűjteni az ifjakat, nemcsak teazsurokkal és matinékkal, a külsőségek rakétájának görög tüzével, hanem „Deus, qui incrementum dat“ elvétől áthatva imádkozni, legyőzni és meggyőzni tud.“ Ilyen emberek kellenek a ma katholikus ifjúságának. Olyanok, akik a hittanári kathedrán nem csak rideg, prelegáló tanárnak érzik magukat, hanem Krisztus egyik melegérzésü papjának, sőt mi több tanítványainak gondolatvilágába behelyezkedni tudó barátoknak, akik nem éreztetik minduntalan szellemi fölényüket a vezetésükre rendelt fiatal lelkekkel. A fentemlitett diákgyülés vezetősége már a gyűlést megelőzőleg körkérdést intézett a magyar Egyház vezető embereihez és pedagógusaihoz, vájjon miáltal lehetne ifjúságunkat katholikus charakterekké képezni. S a beérkezett feleletek túlnyomó része a Má- ria-kongregáczióban látta ezt az intézményt. Igazságos e vélemény, mert a kongregáczió volt az az intézmény, amely már kicsiny diákkorunkban szuggerálta belénk a gondolatot : neked fiú jobbnak, mindég jobbnak, tökéletesebbnek kell lenned, mert ezt kívánja tőled a te Istened, szuggerált belénk egy nagy nyugtalanságot a bűn nyomasztó állapotával szemben, szuggerált belénk vágyat magasabb tisztább élet után. Ez a kongregáczió érdeme, melyet el kell ismerni mindenkinek. Azok a rendszeres gyónások nem csupán sablonszerű cselekedetek, hanem a maguk csöndességében nagy harczok néma szinterei, amelyeknek lehetetlen, hogy ne lennének hatásai úgy az egyénre, mint a társadalomra. Elsősorban az egyénre, mert a kegyelmi élet mindég az individuum felemelését tekinti első és legfőbb czóljának. A magyar katholikus ifjúsággal egy gondolatot kell megszoktatni. Azt, hogy jobbnak kell lennie apáinál, a minket közvetlenül megelőző generácziónál. Mert apáink, a minket közvetlenül megelőző generáczió emberei úgy éltek, mintha reájuk nézve nem létezett volna az élet sok-sok problémája. Közömbösek voltak a vallás, a kereszténység iránt s ha mégis betartották imitt-amott annak formaságait, az nem az öntudatosság, hanem régi idők tradiczionális nevelésének volt köszönhető. Ezek helyett a csupán pietásból vegetáló katholikus lelkek helyett a kereszténység aktiv életét élő egyéniségeit kell előteremteni. Mert élet: ez a fogalom a maga keresztény értelmében nem csupán biológiai funkcziókat jelent, ez a fogalom krisztusi értelemben belekapaszkodik egy nagy, természeten túli világ hozzánk vetődő fönséges sugaraiba, hogy megmutassa az utat Isten felé ... Ragyogtassátok meg ezeket a fönséges sugarakat az ifjúság lelkében és ne féltsétek tőle. Ti, akik tehettek valamit abban az irányban, hogy egyházmegyénk minden intézetében megalakulhasson a kongregáczió, tegyétek meg azt. Mert csak igy van jogotok bízni egy jobb jövőben ... A keresztény socializmus szervezkedése Magyarországon tiz esztendeje indult meg. Husvétkor volt e szükséges nagy szervezetnek évi közgyűlése. Az első tiz év nem nagy eredményeket mutat, mert a komoly munkát, és várható eredményeket megölte a politizálás, a mely elkezdődött, még mielőtt kiépültek volna az gazdasási szervek, a különféle szakszervezetek, még mielőtt lett volna tábor. A politikai próbálkozás erős csapást mért a gazdasági szervezkedésre s idő kell, amig azt kiheveri. A keresztény szo- ciálista pártnak még nem jött el az ideje, viszont itt a tizenkettedik óra, hogy a keresztény szociális gazdasági szervezkedést a legnagyobb komolysággal felkaroljuk. Elszomorító tény, hogy tiz évi fennállás után keresztény szakszervezeteink mindössze 6588 tagot számlálnak 53 helyi csoportban. Ez igy nem maradhat. A kér. szoc. szervezkedéssel a legkomolyabban kell foglalkoznunk. De ennek a szervezkedésnek kizárólag a gazdasági téren kell maradnia. Felesleges is a politikáin kalandozni. A néppárt már régebben képviselte a kér. szoc. programot, mint a kér. szoc. mozgalom egyáltalán megindult. És képviselte eddig hatásosan, eredményesen s képviselni fogja ezután is. — A gazdasági téren nagyszerű feladatok várnak a kér. szocziálistákra. Nekik itt kell megviv- nick a küzdelmet a destruktik irányzattal. Ez a feladat fontos is, nagyszerű is. Érdemes is. Érdemes érte lelkesedni, érdemes dolgozni, érdemes áldozni. Tán ma még kissé háládatlan, de a jövő meghozza a jutalmat azoknak, akik a keresztény munkássággal törődnek.
