Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-01-01 / 1. szám

XXII. évfolyam. Szatmáp, 1913. januárius 1. 1. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 01 4' A. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Bgy évre — S K — f. j Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMELYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemé­nyek, pénzek, hirdetések stb. a Páxmány-siajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri közlése I korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------­A 1st j> megjelenik minden szerdán Évgyűrűk. Szatmár, 1912. decz. 31. (+) A nagy, faóriások is vezet­nek naplót. Evről-évre megírják esztendejük történetét és ezek a különös annalisok hűen beszámol­nak az elszállt időről. Hogy milyen volt? Kemény, kíméletlen, viharos, vagy békés aranyesztendő-e ? Cso­dálatos obiectivitással Írják meg, hogy az év áldást hozott-e, vagy szorongatások közt telt el. Följegy- zik, hogy a föld visszaadta-e száz­szorosán a belévetett magot, vagy zsugorian magának tartotta meg kincseit. Páratlan annalisok ezek a tit- kosirásu följegyzések. Megmondják, hogy termékenyítő esők hulltak a földre, vagy hogy aszú volt a nehéz esztendő, a mikor nem örült az Élet, de aratott a Halál. Minden fa megírja élettörténe­tét. Följegyzi esztendeinek számát és a ki olvasni tud a kidöntött fa­óriás bensejében, századokat futhat végig a fa tömör-irásu annalisain. Az évgyűrűk ezek. Nagyszerű stylusu história ez, a mit a gyökerek harcza rajzol meg a fa törzsében. Ha volt táplá­lék, szélesre nő az évgyűrű; de ha a messze ágazó gyökérzet szikkadt homokba vájta magát, ha perzse- lően égett a felhőtlen nyár forró- tiizii napja s a gyökér hiába kú­szott mélyre, ott sein találi nedvet: akkor az évgyűrű szikáran kes­keny. És ha az esztendő viharos volt, a szelek elsodorták a korhadó ágakat a fa töve mellől, ha a le­hullott lomb nem tudott átváltozni televénynyé és abban az esztendő­ben hitvány anyagokat dolgozott át a gyökérzet: az az évgyűrű beteg lesz. Lassan-lassan sorvad, korhad és megmérgezi az egész fát. A mikor Sylvester napjának éjféli harangbugása lezár egy esz­tendőt, nemcsak érceink fáinak, de minden szellemi szervezetnek törzse is egy évgyűrűvel szaporodik. És hiába áltatjuk magunkat, hogy időt­álló, vastag, keményen egészséges az az évgyűrű — ha az esztendőn át nem volt miből megépítenie a gyökérzetnek évgyűrűjét, halálos méreg szívódott ábba a szervezetbe. Később, talán tizedek, vagy évszá­zadok múltán, de egyszer kide­rül ez. Szörnyű felelősség rejlik e ta­gadhatatlan igazságban. A mi esztendeink évgyűrűi vájjon milyenek a mi egyházme­gyénk katholicismusának törzsé­ben ? Növesztjük-e duzzadó erejűvé ; adunk e táplálékot a gyökérzetnek, a melyet egészséges, kemény törzs­fallá dolgozhat át? Irjuk-e az Élet történetét, vagy a mi esztendeink a sorvadás jegyében szállnak el ? Erő ömlik-é'át belőlünk az évgyűrűkbe, va£y a lemondás satnyasága ? Ez a generatio energiákat termel-e a fá­nak törzsében; a nagy, az eljövő viharokra megedzi-e a tartalom aczélos erejével, hogy kidönthetet- lenül megvívja majd harczát ? Kérdések, súlyos, lélek-remeg- tető, aggságos kérdések ezek. A nagy tetemrehiváson majd felelnünk kell ezekre. A mikor az évgyűrűket méri az örökkévalóság mérlege és számadásra von ben­nünket — nemcsak a jövendő gene­ratio — de az eljövendő Bíró is. Sylvesterkor kellenek ezek az agyunkban, lelkiismeretünkben kí­méletlenül vájkáló gondolatok. A melyeket nem rémeknek kell néz­nünk, de szent komolyságu igaz­ságoknak. És? — És meg kell feszíteni inainkat. És meg kell verejtékez- tetni homlokunkat. És meg kell mozdítani karunkat, bele kell vinni a jövő esztendő évgyűrűjébe min­TÁRCZA Lyra. i. rr Őszi dal. — Paul Verlaine. — Az ősz lankadt Halk siralmat Panaszol; Sír, rí, nyűvi Hegedűit Valahol. Szívszorongva, Mi? a lomha Óra kong, Emlékezem, S könnyes szemem Elborong. S az avarba Úgy elhajt a Förgeteg, Mint sorvatag, Ágról szakadt Levelet. II. Chanson. — Maurice Maeterlinck — S ha egyszer mégis visszatérne, Mit mondjak néki, Szívem ? — Mondd, hogy valaki mindhalálig Pártába’ várta, híven . . . S ha kérdez aztán erről-arról, De engem nem ismer meg? — Minden szavad legyen jó hozzá, Gondold meg: hátha szenved . . . S mit válaszoljak, hogyha kérdi Hol vagy, mi lett belőled ? — Mutasd csak aranykarikámat S ne válaszolj rá többet . . . S ha tudni kívánná, miért oly Kihalt e kis szobácska? — Mutass az elhunyt mécsvilágra S a föltárt ajtószárnyra . . . S ha faggat végső perczeidről, Mit mondjak néki akkor? —- Mondd : boldog voltam, mosolyogtam ... Hogy sírva ne fakadjon ! III. Spleen. — Charles Baudelaire. — Mikor a csüngő égbolt szemfedőt küld Kedvünkre, mit megtört az unalom, S nem kél egy súgár sem a szürkeségből A komor éjnél csüggesztőbb napon : Mikor a föld nyirkos börtönné válik, Hol a Reménység, mint a denevér Vergődve repdes ina-szakadtáig Míg egy dohos kövön véget nem ér; Mikor a hulló, szürke vízcsöpp-szálak Egy roppant tömlőé rácsát tükrözik, S agyunkba, hálót szőni a sugárnak, Egy undorító pókhad költözik,: — Hörgő szavú, megbomlott vészharangok Repedt ércöblót hallom kougani, Mint hogy ha felbődülnének a hantok Üvöltve síró kóbor árnyai, S a lelkem mélyét, — dob s harsona nélkül — Hosszú sor gyászszekér diibörgi át S a tört Reményen a Kétség vitézül Agyamba tűzi sötét zászlaját. Harsányi Kálmán. Lammk mai száma ft olHn.1

Next

/
Oldalképek
Tartalom