Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-07 / 32. szám

Szatmár, 1912. augusztus 7. „HETI SZEMLE“ 5 Miniszteri kiküldött. A m. kir. be­lügyminiszter dr. Blum Ödön közegészség­ügyi főfelügyelőt, a közegészségügy, illetve a kolera elleni védekezés érdekében elren­delt intézkedések végrehajtásának ellenőr­zése czéljából Máramaros vármegye közsé­geibe kiküldötte. Birtokvétel. Gróf Andrássy Géza egy újabb uradalomnak lett a tulajdonosa, ameny- nyiben megvette a volt Thonet-féle cziróka- hosszumezői uradalmat. Tűz. Gróf Károlyi Gyula kishalmosi gazdaságában a napokban gyújtogatásból tűz támadt s mintegy 4000 korona értékű takar­mány lett a lángok martaléka. Rövid nyo­mozás után a esendőrség megállapította, hogy. Muszta György, Szádi Dániel, Kiss Zsig- mond és Lázár László kishalmosi lakosok a tettesek, kik beismerték, hogy a gyújtogatást bosszúból tették. Államsegély. A belügyminiszter a nagyszőlősi közkórházzal kapcsolatosan fel­állítandó tüdőbeteg-szanatórium segélyezé­sére 5 ezer korona évi hozzájárulást ajánlott fel. Szerencsétlenség a gerény i templom­ban. A gerényi Árpád-korabeli templomot tudvalévőén most renoválják. A renoválás körül foglatatoskodó munkások közül a múlt héten az egyik egy magas állványról oly szerencsétlenül zuhant le a templom köveze­tére, hogy több helyen súlyos csonttörést szenvedett. Dinamitos merénylet. A múlt csütör­tökön éjjel 12 órakor Láposbányán ismeret­len tettesek dinamitmerényletet követtek el Hanek Mihály bányatanácsos ellen. Egy franczia részvénytársaság tulajdonában lévő u. n. Sirga-bányánál történt a merénylet. A bányatanácsos a bánya melletti házban a hőség miatt nyitott ablakok mellett nyugod­tan aludt családjával, amikor egyszerre óri­ási robbanás reszkettette meg., a levegőt. A lakás nyitott ablakán valaki dinamitpatront dobott be. A nagy légnyomás kidobta ágyá­ból Haneket és gyermekeit, a bútorok nagy­részt eltörtek, az ablakok mind összezuzódtak, a bányatanácsosnak pedig mindkét dobhár­tyája beszakadt, úgy hogy hallóképességét teljesen elvesztette. A nyomozás megindult és a gyanú elbocsájtott bányamunkások ellen irányul. Ez különben már a második merény­let a bányatanácsos ellen. Sikkasztó postás. A beregszászi kir. törvényszék vizsgáló bírája elfogató parancsot adott ki Jakab Tamás 34 éves ungvári posta szolga és pénzeslevélhordó ellen, aki nagyobb összeg hivatalos pénz elsikkasztása után julius hó 30-án állomáshelyéről, Ungvárról megugrott. Uj számtiszt. Hebe József nagykáro­lyi pü. számgyakornok a beregszászi pü. igazgatóság mellé rendelt számvevőséghez id. minőségű pénzügyi számtisztté neveztetett ki. Halálozások. Özv. Petrus ka Lajosné született Jandrisics Armajulius 31-én meg­halt Beregszászon. — Özv. Bay Lászlóné julius 22-én meghalt Nagybányán. — Badini Huboda Gusztáv pénzügyi tanácsos, 48 as- honvéd aug. 2-án elhunyt Nagybányán. A szatmármegyei románok nem­zeti gyásza. Felháborítóan érdekes és egy­ben humoros nemzeti gyászt ülnek most a a szatmármegyei oláh nemzetiségi vezetők. Szamoshidon az oláh esperesi kerület tanítói a napokban tartották meg szokásos évi gyű­léseiket és az összejövetel alkalmából táncz- mulatságot is akartak rendezni. De szándé­kuk kivitelében megakadályozta őket az egy­házi hatóság. A tanítók táuczát azért tiltot­ták be, mert az oláhoknak, a magyar püs­pökség létesitésénak engedélyezése miatt most nemzeti gyászuk van. Jóváhagyott vármegyei pótadók. Az 1912. évre Szatmármegye törvényhatósági közgyűlése által engedélyezett vármegyei pótadók és pedig: a tiszviselői nyugdíjalapra lVP/o, a vármegyei közművelődési alapra 3/a°/o, a helyiérdekű vasutak segélyezésére lVa%, a különböző czélokra felvett kölcsön törleszté­sére 1 V2o%. ■ összesen 5% pótadót a pénz­ügyminiszter a belügyministerrel együtt enge­délyezte. A pótadók kivetését az alispán már elrendelte. 3£ám János-u. 1. színház mellett. Vidékre Uj nagyközség. A. belügyminiszter az ugocsamegyei Halmi kisközségnek önálló nagyközséggé való átalakulását elrendelte. Tífuszjárvány Munkácson. Nap nap után szaporodik a tifuszbetegek száma, az elmúlt héten ismét 13 tifuszos megbetegedés történt s különösen az itt állomásozó 11. honvédgyalogezred 1. és 2. zászlóaljának legénysége között dühöng a járvány. kolozsvári szappanok fényképészeti czikkek« ben nagy választék.-drogériája Szatmár, IIám János>u. a Pályázati hirdetések egyszeri közlésének dija S K MINDENNEMŰ ELEMI ISKOLAI NYOMTAT­* VÁNYOK ÉS TANSZEREK KAP­* HATÓK A PÁZMÁNY-SAJTÓ KÖNYVNYOMDÁBAN SZATMÁR­NÉMETIBEN, ISKOLAKÖZ 3. SZ. Kinevezések, áthelyezések. Á val­lás- és közoktatásügyi miniszter a következő állami iskolai tanítókat és tanítónőket ne­vezte ki. Szatmárvármegyében : Mózesfalu : Erdélyi Gábor; Jeder: Koródán Tivadar; Nagybánya- Feketepatak-telep: Petneházy Erzsébet; Sza- mosborhid : Papp Viktor és Juhász Mária; Szaniszló : Baumgartner György, Budó Ré- musz és György Terézia Piroska; Tartóié : Getie Kornélia; Törökfalu : Jaczina Anna; Kismajtény : Otmayer Gyula ; Tyúkod : Mikó Mátyás és Almássy Sára; Szamoskóród: özv. file Bertalanná ; Erendréd : Berki Julia ; Gyökeres : Bacsila Viktor ; Kapnikbánya : Ember Lászlóné Bende Jolán ; Nagynyires: Schönpflug Béla. A következőket pedig áthe­lyezte: Szatmár-Németibe Jankovich Zoltán dombóvári, Nagysomkutra Szabó Géza és neje mezőpaniti, Avasujfalura lile Péter mózesfa- lui, Réztelekre Haluván János krasznahor- váti, Szaniszlóba Vörös Juliánná szatmáruj- vári, Vámfalura Lohán János gyökeresi, Tyúkodra Karabólyos Andor és neje sza- niszlói, Szatmárudvarira Petruska Berta sza- moskóródi tanítókat, illetve tanítónőket. Beregvármegyében : Botrágyra: Kőrös­mezei Ilona, llonczára, Papp Vilma és Hor­váth László, Szajkófalvára: Turjanovits Pé­ter, Kajdanóra: Csobod József, Zajgóra: Bucsina Béla, Nagydobronyba: Pongó Er­zsébet, Alsóvereczkére: Oláh Dezső, Katlan­faluba : Német András, Felsővereczkére : Pál Péter, Mezőterebesre : Paulovics Mária, Szoly- vára: Gönczyné Papp Kornélia, mig özv. Ember Lászlóné Bende, Jolán Kapnikbá- nyára neveztetett ki. — Áthelyeztettek : Me- zey Károly Kajdanóból és Seressnó Vodicska Gabriella Szolyváról Beregszászba, Gönczy József ^Tokajból Szolyvára, Kacsó Ignácz Csaczáról Bükére, Csoknyai Bertalan Zajgó- ból Gergelyibe, Lezerniczky Bertalan Alsó- vereczkéről és Haraszti György, Katlanfalu­ból Dévaványára (külterület), Lenkey Győző Felsővereczkéről Vecsésre, özv. Molnárné Fe­kete Anna Beregszászból Kaposvárra és Szabó Sándor Nagy dobrony bél Kisvárdára. Ungmegye'ben : Tiszaásványra : Somogyi János, Szenteskére: Gombos Albert, Pere- csenybe : flbth Lidia, Turjaremetére : Schenk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom