Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-01 / 18. szám

Szatmár, 1912. május 1. Szent József oltalma ünnepén, a múlt vasárnapon a szatmári Kálvária temp­lomban a kath. legényegyesület tagjai lélek­emelő istentiszteletre jöttek össze. Az énekes szent misét Schwegler Ferencz tanár tariotta a kispapok segédletével. Ugyanő mondotta evangélium után az ünnepi buzdító szent be­szédet is. A kedélyhez és szívhez szóló is­tentiszteleten gyengélkedés miatt több tag hiányzott. Reméljük, hogy a legközelebbin mindannyian megerősödve jelennek meg. Az Irodalmi Kör választmánya április 24-én gyűlést tartott, Megtárgyalta azon válasz szövegét, melyet a Heti Szemle szerkesztősége a lap ügyében a Kör elnöké­nek benyújtott iratával kívánt. Továbbá, miu­tán a Sajtóalap csigalépésekben gyűl, a vá­lasztmány az alapnak serényebb gyűjtését czélzó újabb határozatokat hozott. A választ­mány, melyen ezen alkalommal Bodnár Gás pár tanár elnökölt, Bagossy Bertalan választ­mányi tagnak felszólalása után elhatározta, hogy hivatalosan tudomására hozza a vallás és közoktatásügyi mniszternek azon tényt, hogy a Szatmár-egyházmegyei Irodalmi Kör kebelében hat tanár történelmi tárgyú soroza­tos előadást tartott népművelés céljából. Örömmel látná a vezetőség, ha a vidéki vá­lasztmányi tagok közül a jövőben még több­höz volna gyűlések alkalmával szerencséje. Különös talány. Oldalszámra hoztak tudósításokat a „Titanic“ hajó borzalmas ka­tasztrófájáról a különböző liberális s szabad­kőműves lapok. A legtöbb árgus szemekkel vigyázott azonban arra, hogy az alábbi tény a tudósításokból elkallódjék : Két pap. A Titanic utasai közt volt többek között két franczia katholikus pap is, egy idősebb és egy fiatalabb. Még a katasztrófa kezdetén, a mikor a jnentőcsónakokat megoldották, meghívták a két pa­pot, szánjanak csónakba és meneküljenek. A két pap azonban visszautasította az ajánlatot és pedig azzal, hogy kötelességük a hajón maradni, mig csak az utolsó utas is meg nem menekült. Inkább néznek szembe a halálveszedelemmel, semhogy a hivök közül csak egy is feloldozás nélkül kerüljön a hul- lámsirba. A mentőcsónakok utasai eleveztek és az utolsó menekülők még látták a sülyedő hajó hidján a két papot, a mint égnek emelt karral megadták a feloldozást in articuli mortis a szerencsétlenek szá­zainak, a kiket csakhamar velük együtt nyelt el a végtelen tenger. Ki tudja kitalálni miért hagyták ki ezt a pár sor a táviratokból ? Bankett. Bendiner Nándor zongora- művészt jneleg ünneplésben részesítették művészetének tisztelői abból az alkalomból, hogy növendéke, Faragó Ibolyka, budapesti hangversenyével elindult széditő sikereinek útjára. Szombaton este mintegy 4ü-en gyűltek össze a Folg. Társaskörben Bendiner ünnep­lésére. A művészt Hermann László és Faragó Ignácz köszöntötték föl meleg, bensőséges szavakkal a banketten. Uj fegyvertartási szabályrendelet. Szatmármegye alispánja megküldte a f. év május 4-én életbelépő, uj fegyvertartási sza­bályrendeletet. A szabályrendelet szerint min­denki, aki lőfegyver, pisztoly vagy revolver birtokában van, köteles azt május 4-től 19-ig az illetékes rendőrkapitányi hivatal, vagy község elöljáróságánál bejelenteni és annak tarthatására engedélyt kérni. Rendkívüli üd­vös intézkedései a szabályrendeletnek azok, amelyek eltiltják a 20 éven aluli vagy va­dászati kihágásért büntetett egyéneknek a fegyvertartást A kereskedőkre nézve is szi­gorú tilalmakat állapit meg. Ugyanis fegy­vert és lőport eladni csak azoknak szabad, akik erre a célra engedélyt mutatnak fel a hatóságtól, a vevők pedig a vásárolt lőpor mennyiségéről a kereskedőnek elismervényt adni kötelesek. Sőt még magánosok is csak a hatóság előleges engedélye mellett adhat­ják el fegyvereiket. A zónarendszer vége a Mávnál. Ju­lius 1-én véget ér a zónarendszer. Uj vasúti díjszabás lép életbe, amelyet vasúti nyelven miriametrikus rendszernek, vagy kilométer­„HETI SZEMLE“ rendszernek neveznek. A forgalmi politiká­nak egy uj mértföldjelző állomása ez, mely­nek hatása kiszámíthatatlan olyannyira, hogy a legmérvadóbb tényezők sem tudnak ebben a dologban a jövőbe látni. Épen ezért már a tervezők is azok, akik a régi rendszert meg­szüntetik és az újat életbeléptetik, csak át­meneti tarifát alkottak. Fentartották és meg is állapították, hogy a tapasztalat szerint fog­ják módosítani az uj tarifát aszerint, amint az elkerülhetetlenül szükséges lesz. Az ed­dig közölt díjszabásból máris megállapítható, hogy a régi rendszerhez viszonyítva, a régi, zónarendszerhez, az utazási dij körülbelül 11—12 százalékkal drágább lesz julius 1-től kezdve. Ez a drágulás azonban egész általá­nosságra vonatkozik. Részletesen másképpen alakul a dolog. A harmadik osztályon való utazás dija alig emelkedett valamivel. Ellen­ben a második és első osztályon való utazás kö­rülbelül 45—50 százalékkal is drágább. Az emelkedés tehát nem arányos, nincs meg benne az a progresszivitás sem, amely benne volt a zónarendszerhen. A régi rendszer progresszi­vitása abban állt, hogy minél ninél nagyobb utazást tett valaki, annál olcsóbban utazha­tott aránylag. Ebben a rendszerben minél messzebb utazik valaki, annál drágább. A választók száma egyházme­gyénkben. A most kibocsátott statisztikai adatok szerint a választók száma egyházme­gyénkben a következő : Szatmár-Németi 2541 (2350). Beregmegye. Felvidék 5670 (5560), Ká- szony 3620 (3660), Munkács 4749 (4469), Tiszahát 5870 (4071). Összesen 19.909 (18.660). — Máramurosmegye. Huszt 4580 (4433), Ökör­mező 5715 (5886), Sugatag 4041 (4027), Szi­get 4872 (4810), Técső 3838 (3770), Visó 4502 (4515). Összesen 27548 (27441). — Szatmármegye. Aranyosmedgyes 3490 (3458), Csenger 3104 (3402), Fehérgyarmat 4203 (4647), Krassó 4639 (4439), Mátészalka 3365 (3657), Nagybánya 2665 (2593), Nagykároly 2833 (3701), Nagysomkut 3986 (4214). Össze­sen 29.375 (30107). — Ugocsamegye. Halmi (tiszántul) 2769 (2690), Nagyszőllős (tiszán- innen) 2055 (2011). Összesen 3825 (4710). — Ungmegye: Nagyberezna -2974 (3019), Nagy­kapus 3097 (3015), Szobráncz 3800 (3642), Ungvár 3698 (3666). Összesen 13.569 (13.442). — Az öt vármegye összes választóinak száma 96.801. Megyegyülés. Szatmármegye törvény- hatósági bizottsága május 9-én évnegyedes közgyűlést tart, amelyet május 8-án az állandó választmány ülése előz meg. A számonkérő szék május 4-én ül össze. Megőrült hivatalnok. Pap Endre vá­rosi rendőrirnokon az elmúlt héten kitört az őrület. Feleségét és gyermekeit lelövéssel fe­nyegette. A szerencsétlen emberen már régebb idő óta mutatkozott erős idegbaj, mig végre most őrület tört ki rajta. Pap Endrét az egri tébolydába szállították. Államsegély a gazdasági egyesüle­teknek. A gazdasági egyesületeknek, ame­lyeknek fontos missiójuk van,, a törvényho­zás állandó jellegű, tiz évi időtartamra segé­lyeket biztosított. Háromféle osztályba soroz­tainak az egyesületek; az I. oszt. egyesüle­tek évi 7000 K állandó segélyben részesül­nek, a második csoportba sorozottak 5000, a harmadik csoportba sorozottak 3000 K ál­landó jellegű évi segélyt kapnak. A szatmár- megyei gazdasági egyesületet a földmivelés- ügyi miniszter az első kategóriába osztotta be s igy évi 7000 korona állami segítsé­get kap. Hivatalos órák a városnál. A hiva­talos órák május 1-től október 1-ig a város összes hivatalaiban reggel 7 órától 1 óráig lesznek az anyakönyvi hivatal kivételével, ahol délután 3—5-ig is megmaradnak a hiv. órák. Milyen lesz az idő. A Meteor szerint: Május havának változás napjai: 1—4—7— 9— 14—15—16—19—21-23-28—31-re esnek. ö A hónap első napjai enyhébb és száraz jel­legűek lesznek, zavarólag fog azonban hatni a 4-iki változási nap, hőcsökkenéssel, azután azonban állandóbb és enyhébb jellegű idő várható, melyet leginkább a 14-ike zavarhatna meg erősebben, 15 és 16-ika már melegebb jele- güek. Az elővigyázat a gazdák részéről ezen na­pok körül kivánatos. Legerősebb hatású válto­zási napok : 4. hűvös, 15. meleg, 16. hűvös, 19. csapadékos, 21. szeles, 31. hűvös, esetleg zi­vataros jelleggel. VIDÉK Magyar városok jövő tervei. Most jelent meg dr. Thirring Gusztáv szerkeszté­sében a magyar városok statisztikai év­könyve, amely városaink eddigi fejlődéséről és jelenlegi állapotáról ad számot. Igen ér­dekes adatok olvashatók ki ebből a munká­ból városainknak a közel jövőre vonatkozó terveiről. Mind a 138 törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú város prog­ramjában elemi fontosságú tervek vannak, ami érthető is, mert 75 városunkban nincs vízvezeték és e 75 között is 12 törvényható­sági joggal felruházott város van. A legfon­tosabb közintézmények csoportosításával alább adjuk városaink jövő programmját : Vízveze­ték készítését vették tervbe a mi vidékün­kön Szatmárnémeti, Beregszász, Munkács, Máramarossziget, Nyíregyháza, Nagykároly, Fürdő építését 11 város tervezi. Színházat ter­vez 11 város. Uj iskolákat fog építtetni: Szatmár, Nagykároly, Máramarossziget, Deb­recen már készülő fémipari iskolát. Kórház építését vette a legközelebbi jövő programm- jába 24 magyar város. Vásárcsarnokot tervez 9 város. 30 város készül vágóhíd építésére. Népjóléti építkezéseket 15 város. Villamos vasutat fog építeni 9 város. Már a villamos- világítás sokkal több város munkaprogramm- jában van bent. A 22 város közt szerepel Felsőbánya. Az építkező városok között je­lentős helyen van Szatmár, ahol az említet­teken kivül tervbe van véve a csatornázás, kultúrpalota, kereskedelmi iskola és esetleg színház építése. Halálozások. Kálmán Sándor hiripi ref. lelkész életének 58-ik évében elhunyt. — Ifj. Makray Sándorné, született Hodász Teréz Szinérváralján meghalt. — Sziegmeth Károly nyug. Máv. igazgató-helyettes, a Ferenc Jó­zsef rend lovagkeresztese hetvenéves korában Munkácson hirtelen meghalt. Az elhunyt da­cára külföldi származásának, igen lelkes ma­gyarrá lett; hive volt a magyar turisztikának, mint ilyen húsz év óta elnöke a Keleti Kár­pátok egyesületének. — Szabados Mihály vécsei gör. kát. lelkész, életének 55. évében hosszas szenvedés után elhunyt. — Popovics Károly Elek, a husztbaranyai Szent-Bazil- rendház főnöke Rahón, szülői házában, ahova gyógyulást ment keresni, harmincegy éves korában meghalt. Házasság. Jékey László dr. földbir­tokos egybekelt Bartóky József dr. földmive- lésügyi államtitkár leányával, Magdával. Szent György napja Szaniszlón a templom védőszentjének ünnepe. A bucsu- ünnep fényének és lélekemelő lefolyásának biztosítására mint minden évben, úgy az idén is különös gondja volt Szaniszló buzgó apát­plébánosának, dr. Szentgyörgyi Jordán Ká­roly esperesnek. Nemcsak a nagykárolyi esp. kerület papsága jelent meg nagy számban az ünnepségen ; távolabbi vidékekről is sokakat, egyháziakat és világiakat egyaránt odavon- zott a nagy népszerűségnek örvendő házi­gazdának kedves egyénisége és szives ven­dégszeretete. Az ünnepi nagymisét Benkő József kanonok, szatmári apátplebános mon­dotta a jelenlévő papság segédlete mellett, a szentbeszédet pedig dr. Uhl Károly teol. ta­nár tartotta. WM’T' ^ J legjobbat és T\ 1 rr fi r J kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. legolcsóbban |fPY1ft(Í Sí||]íjDP „MOKKA“ keverék ezégem különlegessége beszerezhetünk AJvllJYv UllllUl/1 i klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve

Next

/
Oldalképek
Tartalom