Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-25 / 52. szám
Szatmár, 1912. deczember 25. „HETI SZEMLE“ 7 Államsegély a zeneiskolának. A vallás és közoktatásügyi miniszter a szatmárnémeti Dal és Zeneegylet zeneiskolájának a jövő évre 2500 korona segélyt állapított meg. Halálozás. Megrendítő csapás érte Helmeczy József országgyűlési képviselőt. Ugyanis fia dr. Helmeczy Pál, szatmári szol- gabiró, Budapesten, a Liget szanatóriumban szivszélhüdés következtében 33 éves korában elhunyt. Katonák karácsonya. Városunk is hozzájárult a határszéleinken őrt álló katonaság karácsonyfájának földiszitéséhez. E czélra ugyanis dr. Vajay Károly kir. tan., polgármester gyűjtést rendezett, a melynek eredménye 233 korona. Éhez a Vörös keresztegylet 100 koronával járult, amely ösz- szeget a városi tanács kiegészítette 360 koronára. Csőd. A Kristály-gőzmosógyár, amely még meg sem kezdte működését, csődöt kért maga ellen. A törvényszék el is rendelte a csődöt s tömeggondnokul dr. Dénes Viktor ügyvédet nevezte ki. Az uj választói reform. A miniszterelnök deczember 31-én terjeszti a képviselőház elé a választói jogról szóló reformot, a mely a jelenlegi választók számát 60 százalékkal fogja emelni. Jelenleg 1,060.000 polgárnak van szavazati joga, az uj javaslat pedig ezt a számot 1,800.000—1,900.000-re fogja felemelni. A mostani választók jogaikat nem vesztik el. Az uj kategóriákban főbb elvek szerint a 30 éves korhatár van meg állapítva, az értelmi cenzus pedig hat népiskolai osztályt föltételez. A választók bizo nyos kategóriája már az irni-olvasni tudás egyszerű bizonyítása alapján választójogot nyer. A pájesz és a fokos. Kubinyi Géza, az országszerte ismert nevű munkapárti nagyság az uj adótörvények elhalasztásának érdekében folyó küzdelem láttára elkeseredésében a múlt héten a következő fontos nyilatkozatot tette: — Negyvennyolcz előtt a fokos ágált ailed, hogy „nem adózunk /“ Most meg a pájesz teszi ugyanazt! Valami igaza van Kubinyinak. Csak az furcsa, hogy a zsidópénzen összevásárolt munkapártnak egy oszlopos tagja a pájeszt emlegeti. A magyar végső keservében mindig a zsidót szidja és ha Kubinyi pájeszt emleget, ez már a vég kezdete. Vagy nem? Oltáregyesületi munkadélutánok. Az egyházra. Oltáregyesület szokásos heti munkadélutánjai a jövő héttől kezdve kedd helyett csütörtökönkint lesznek délután 2 órától a zárdában. Uj tábori lelkész. Almási Péter nagy- bocskói segédlelkész tartalékos tábori káplánnak neveztetett ki Sajtóvasárnapi gyűjtés. Utolsónak a nagybányai esperesi kerület küldötte be az egyházmegyei hatósághoz sajtóvasárnapi gyűjtését, 77 korona 54 fillért. Mint a közölt összegből látható, a gyűjtés időtartama és eredménye fordított arányban vannak egymással. Uj fényképészeti és festészeti műterem megnyilt Deák-téren, a Pannónia udvarának földszintén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel Scherling Antal. — Telefon 275. A téli esték küszöbén az olvasó közönség szives figyelmébe ajánljuk Weisz Izsák könyvkereskedőnek hézagpótló köl- csönkönyvtárát, melyet a városi bérpalotában modernül rendezett be. Előnyös évi és havi előfizetések is eszközölhetők. Makóczy Géza I*pl Szatmár, Eötvös-utcza 4/a. sz. Ajánlja a főt. lelkész urak szives figyelmébe modern szabó-műhelyét, hol is mindennemű reverendák és papi öltönyök a legnagyobb pontossággal, jutányos árak mellett készülnek. Tisztelettel Makóczy Géza, papi- és polgári-szabó. VIDÉK Vármegyei közgyűlés. Csütörtökön rendkivüli közgyűlést tartott Szatmármegye törvényhatósági bizottsága. Csaba Adorján főispán, a közgyűlés elnöke, napirend előtt a nem régen elhunyt Csáky Albin gróf közéleti érdemeit méltatta. Megemlékezett továbbá Jékey Mór és Helmeczy Pál törvényhatósági bizottsági tagok haláláról. A legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegyzékét a közgyűlés megállapította. Az időközben megüresedett bizottsági tagok választására 1913. évi január 7-ik napja tűzetett ki. A Bikszád—-komorzáni h. é. vasút előmunkálatai engedélyének meghosszabbítása tudomásul vetetett. Az 1913. évi fősorozásra polgári elnökökül és orvosokul kiküldettek : Erdődi járás. Elnök dr. Nagy Sándor, orvos dr. Lachetta Brúnó. Színérváraljai járás. Elnök Ilosvay Aladár, orvos dr. Schönpflug Béla. Avasi játás. Elnök Ilosvai Aladár, orvos dr. Schönpflug Béla. Nagybányai járás. Elnök Torday Imre, orvos dr. Herczinger Ferenc. Nagybánya város. Elnök Torday Imre, orvos dr. Gondos’ Fehérgyarmeti járás. Elnök Jékey László, orvos dr. Csató. Nagykárolyi járás. Elnök N. Szabó Antal, orvos dr. Schönpflug Béla. Nagykároly város. Elnök Madarassy Gyula, orvos dr. Schönpflug Béla. Mátészalkai járás. Elnök Ilosvay Aladár, orvos dr. Schön- pflug Béla. Szatmári járás. Elnök Péchy István, orvos dr. Schönpflup Béla. Nagysomkuti járás. Elnök Péchy István, orvos dr. Csuka Mihály. Felsőbányái járás, elnök Torday Imre, orvos dr. Gondos Mór. Priyigyei Bertalan avasfelső- falui jegyzőt a közgyűlés nyugdijázta. Maros- torda vm. községének a telepítés és parczellá- zás kérdéseinek a magyar nemzeti politika szellemének megfelelő megoldása tárgyában kelt átiratát Szatmárvármegye hasonszellemü felirattal támogatja. Ungvár költségvetése. Ungvár város 1913. évi költségvetését a következőleg állította össze : Szükséglet 495.551 K 26 f., fedezet 305.558 K 55 f., pótadó utján fedezendő hiány 189.998 K 71 fillér, a városi pótadó földadó utján 52 százalék, egyéb természetű adók után 71 százalékban állapíttatott meg, A munkácsi zsidó zugiskolák bezárása. Munkács városa elrendelte a régóta Munkácson működő 25 zsidó zugiskola bezárását. A bezárás egészségügyi tekintetekből történik. Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy a zugiskolák czéljaira szolgáló összes helyiségek egészségtelenek, mert szükek, piszkosak és legtöbb része a tanító lakásául szolgál. Más okok ismét, hogy a zugtanitók csak hiányosan vagy egyáltalán nem tudnak magyarul és a thalmud-thóra oktatás mellett tanköteles koron alul lévő gyermekek őrzését is tel- jesztik. — Egyes iskolákban főzésre használt tűzhelyet, libahizlaló ketreczet, ágybanfekvő gyermekeket s más oda nem tartozó dolgokat találtak s foglalkozást tapasztaltak a tanítással egyidejűleg. Gyönyörű dolgok ezek 1 Házasságok. Dr. Galgóczy István mi- kolai földbirtokos f. hó 28 án vezeti oltárhoz Jármy Margitot, Jármy András nagydobosi földbirtokos leányát. — Karácsony Gyula mszigeti kir. alügyész örök hűséget esküdött Páll Ellának a mszigeti rk. templomban. Mikor a megyeházán nincs fa. Különös módon intézik el a fainséget Nagykárolyban a vármegyeházán. Egyszerűen kivágták a Szatmármegye székházának udvarán levő díszfák nagyrészét. A megyeházánál ugyanis nincsen tűzifa és a kivágott fákat a hivatalok fűtésére használják fel. Azonban a hivatalos helyiségeket még igy se füthetik kellően s ezért most nagy az elkeseredés a várnagy ellen. Pályázatok. Felsőbánya sz. kir. rendezett tanácsú városnál állatorvosi állásra, határidő decz. 31. — Nagykároly városnál napi 3 koronával díjazott dijnoki állára határidő decz. 31. Az ungvári kath. kör. F. hó 16-án tartotta-e télen első felolvasó estéjét, amelyen Alkoholizmusról Walló Albert, főgimnáziumi tanár. A cucilista paradicsomról Vo- losin Ágoston, tanítóképző int. ez. igazgató tanár tartott felolvasást. HitelszövetkezetNagyszőlló'sön.Több előértekezlet és előkészület u»án György Endre v. b. t. t. kezdeményezésére hitelszövetkezetet létesítenek Nagyszőllősön, a mely karácsony , másod napján fog megalakulni Ráthonyi Ákos elnök lésével. Eljegyzés. Mándy Gizellát, Mándy Zoltán színérváraljai nagybirtokos leányát eljegyezte Némay Ferencz méntelepi főhadnagy. Szolgabirói kinevezés. Csaba Adorján főispán Szabó Tibor közigazgatási gyakornokot szolgabirói állásra helyetesitette és szolgálattételre a fehérgyarmati szolgabiró- sághoz osztotta be. Berendelés a minisztériumba. A belügyminjster Kálnay Gyula főispáni titkárt a jövő év első felére szolgálattételre a vezetése alatt álló minisztériumba rendelte be. Halálozások. Az elmúlt napokban el- 'hunytak; Fürth Ferencz, a nagykárolyi izr. hitközség főrabbija Nagykárolyban. — Boros János, nyug. ág. ev. pásztor Nagykárolyban. — Harnyay Jusztin Munkács érdemes rk. kántora kiváló zeneszerző életének 64: évében Munkácson. — Özv. Csicseri Orosz Zsigmondié s^. kállai Kállay Mária, életének 79-ik évében Beregszászon. {ve.) Dickens meleg szivének édes szere- tete azokból a varázslatos ihletű ünnepekből táplálkozott, a melyek élő valóságok voltak ránézve. Mint Tyltyl és Myltyl, ő is látta a dolgok „lelkét“ s a ködös, pénzcsengésü London azért mutatta meg neki az Angol Bank kincseinél nagyobb értékeit: az irgalmasságot, szeretetet — mert ő a „karácsonyok leiké“-vei beszélt. Dickens módjára kell tudnunk nekünk is beszélni a legmeginditóbb ünnep „leikével.“ És nem ismerünk lelketlenebb bűnt, mint a melyik elrabolja a mi amúgy is seké- lyesen silány, gondolattalan és lelketlenül testies életünkből a megindulások és szárnyra- kelések ünnepi hangulatait. Pedig ezt teszi színházunk. Egy esztendeje is a kereszténység legszentebb ünnepére frivolitásokkal készítette elő a színházba járó, szánandó közönséget; s az idén újból ezt cselekszi, közvetettemül a karácsony este előtt az „Ártatlan Zsuzsi“ aljasságaival fertőzi meg a fehér ünnep áhítatát. A mikor igy belegázol ez a városi pau- saléval föntartott színház a kereszténység legnemesebb érzelmeibe, következetes ten- dentiával romboló és elaljasitó fertőben hem- peregteti meg a könnyen megrontható lelkeket — ez ellen az egész város , keresztény társadalma nevében tiltakozunk. És a legnagyobb felháborodással elcsapni valónak nevezzük azt a szinügyi bizottságot, a mely megengedi ezt a frivol aknamunkát, ezt az erkölcstelen demoralizálást még karácsony hetében is. De föl kell szólalnunk — már a jóizlés nevében is — ama lupanar-izü trivialitások ellen, a melyek estéről-estére a színpadról ütik arczul még a legtágabb felfogású erkölcsi érzéket is. A sekélyes operette-ek amúgy is kiáltó pikantériáit a legvastagabb aláhúzásokkal túlozzák különösen a nőszerepjők. A karnak ritkán érvényesülő tagjain és Árdó Ilonkán — a ki hangjával és játékában úgyis lehetetlen — nem csodálkozunk, hogy hangjuk helyett testüket mutogatják, de hogy még Dénes Ella is megfeledkezik magáról és élemedett korához nem illő ruhá- házattal és mozdulatokkal akar tultenni a karszemélyzeten, ezt eddig nem tapasztaltuk tőle. A rendezőnek — ha már kortörténeti ismeretei nincsenek is —2 legalább az illem elemi szabályaival kellene tisztában lennie, hogy ilyen fölháboritó malaczságoktól meg legyen kiméivé az a közönség, a melynek soraiban — sajnos — fiatal lányok is vannak. Az operette-hét Ízléstelen darabjait (A