Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-18 / 51. szám
2 Lázongó oláh papok. Az uj magypr püspökség ellen izgató szatmári gyűlést, amelyről előbbi számunkban emlékeztünk meg, követte f. hó 6-án egy másik izgató gyűlés, amelyet a románok Nagybányán tartottak meg. Az előbbi gyűlésen úgyszólván csakis a hajdudorogi apostoli adminisztrátor joghatósága alá tartozó renitens lelkészek vettek részt, a kik — amint jeleztük — perfid okoskodással és meglepő vakmerőséggel a teljes passzív rezisztenczia álláspontjára helyezkedtek. A nagybányai gyűlést a tavalyi gyulafehérvári tiltakozó nagygyűlés ötvenes végrehajtó bizottsága hívta egybe. Ezen a gyűlésen a román nép korifeusai, világiak és papok vegyesen vettek részt — köztük a nagyváradi gör. szert, káptalan tagjai — és mintegy szankczionálták a a szatmári határozatokat. Most már — azt mondják — tényekkel állunk szemben : megjelent a pápa követének a bécsi nuncziusnak decretuma, amellyel életbeléptette az uj püspökséget; megjelent már Pap Antalnak, az uj püspökség apostoli adminisztrátorának első körlevele is, tehát itt már teoretikus vitának nincs helye, hanem cselekednünk kell, le kell vonnunk a következményeket. Erősen nehézményezik, hogy a magyar görög kath. püspökség apostoli adminisztrátora magyarul irta körlevelét és „szofizmákat fecseg össze az állameszme és a nemzet érdekében és nem akarja tudni, hogy a román nemzet fiaihoz beszél.“ Legvakmerőbb módon megvádolják az apostoli adminisztrátort, hogy mindjárt első körlevelében meghamisítja a pápai bulla szövegét, intencióját és intézkedését, holott teljesen annak a szellemében és betűje szerint jár el, amidőn kimondja a körlevél, hogy „ ... a hitoktatás és a prédikálás nyelve továbbra is olyan marad, aminő eddig volt. „Továbbá: „A liturgikus nyelv és a templomi ének egyelőre három évig ugyanolyan marad, a minő volt. Minthogy pedig a Christi fideles graeci“ kezdetű bulla értelmében azuj egyház megye liturgikus nyelve az ó-görög nyelv, gondoskodni fogok a liturgikus és szerkönyveknek ó-görög nyelven való kinyoma - tásáról.“ Ezek után mégis azt merik Írni, hogy : „Ha a beköszöntőjében csalónak bizonyul az adminisztrátor, mi lesz később ? Világos, hogy Hármas határ. Úgy kezdtem én is, mint a többi gyermek, Virágos rét, hegy, erdő volt hazám. Alomvilágom napjai derültek, Borultak, s lelkem szállt madár dalán: Fel, fel, magasba, a' felhőn is túl; Fel, oda: hol a lélekszárny lehull. Mint a holló éj: suhan nesztelenül, Átadja helyét'szende hajnalnak, . . . Hintek az álmok, úgy észrevétlenül Nyílott meg szivem a virradatnak. Ölelő karók, édes melegség . . . Ölelő karok, kábító szépség. Csodáltalak ... és úgy elmerengtem Egész valódnak titkai felett, Nem szóltál soha, de én megértettem, Szivdobbanásom volt a felelet. És álltam, néztem kitárt szivedet, És álltam, láttam sebzett kezedet. Fürkésztem, ah! mi? mi ennek az oka? Szived, kezed vajh mi törhette ki? Megálltam újra, láttam, hogy: keresztfa Nyomta vállad és vétkünk ezrei . .. S mentem utánad, mondtam: segítek. S mentem és kértem: add a keresztet! Rámnéztél, karod magasra emelve Mutattál oda, hol nincs változás; Gyönyörré válik az élet keserve, Hol nincsen fájdalom, nincsen elmúlás. S hévvel kereszted szivedre vontad, S hévvel hordozni nekünk ajánltad. S megálltam ismét, . . . talán utoljára Arra, keletnek forditám fejem, Hol követ tettek sirod ajtajára, „HETI SZEMLE“ igazolt ezen csalónak a visszautasítása, aki a rebellisek szellemében és a pápai bulla parancsai ellen akar cselekedni.“ Ezekhez a szelíd kifejezésekhez ázsiai módon elnyomott sajtójukban már csak a következő enyhe nyilatkozatot csatolják : . „Hogy Papp Antal megkíséreljen, merészeljen bennünket is a demoralizáczió és teljes dekadenczia olyan örvényébe sodorni, mint a minőben vannak a ruthének, az már mégis tetőfoka az arczátlanságnak.“ Megismétlik végül a szatmári gyűlésen hozott határozatukat : . „A templomkulcsokat Rómába küldjük, bezárjuk és befalazzuk a templomajtókat, nincs szükségünk sem harangszóra, sem pedig nyilvános egyházi funkcziókra mindaddig, amig nem tesznek nekünk igazságot.“ . A román nemzetiségi párt hivatalos lapjában az aradi Romanul-ban vannak mindezek közölve a következő szelíd föczim allatt: „Zuzzuk össze a hajdudorogi szörriyeteteg fejét!“ Hogy az izgatás szennyes hullámai ily nagyra dagadtak, hogy az a lelkészi kar, amely alattvalója az apostoli adminisztrátornak, ily vakmerőén helyezkedik szembe hivatalos följebbvalójával, szomorúan jellemző az uj egyházmegye pnpságára. A hajdudorogi apostoli adminisztrátorra nehéz munka vár, hogy ilyen munkatársakkal áldásos munkát végezhessen. De hisz- sziik, hogy ilyen szomorú kezdet után sem fogja elveszteni munkakedvét és bátorságát. A főváros példája. Tulajdonképen örülnünk kellene annak a jól megérdemelt morális nyaklevesnek, amellyel Budapest közgyűlése kedveskedett a Lukács kormánynak. Mert eltekintve attól, hogy lojális fővárosunk most megcselekedte azt, amire emberemlékezet óta nem volt bátorsága: szembeszállt a kormány- nyal, — a legutóbbi bizalmatlansági szavazatnak megvan az a jelentősége is, hogy az tulajdonképen egyértelmű a munkapárti egységnek vagy helyesebben a szolgai hűségnek a megbontásával. S hazafias szempontból csak örülni lehet min,**»-, olyan jelenségnek, vagy mozgalomnak, afiíSy a tatárjárásnál is átko- sabb következményű Tisza-uralomnak a megbuktatását elősegíti. — De ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk azt is, hogy ezen örömünkbe nagyon sok üröm vegyül. A főváros legújabb állásfoglalásának indokait vizsgálva Hogy feledve légy Uram ! Istenem ! S szent asszonyokkal Hozzád megyek el, S szent asszonyokkal, drága kenettel. Utunk tündéri kerten amint vezet: Lépésünk gyorsul, lobog a remény Jó, roszSejtelmünk majd futásra készlet, Vajh a sziklát ki? . . . elemelem én. lm jön a kertész : Uram ! ez utunk ? ! Uraml a sirhoz ezen juthatunk ?\ Lehull palástja a remélt kertésznek, S jelzi az utat, melyen haladjunk . . . Világot gyújt a homályos elmének, Fénylők sebeid, drága gyémántunk . . . Elakad a szó, dermed mindenem Hallom sóhajtani: Uram ! Istenem! . . . Porba omolva, egyik szent lábadat Karolja s forró csókkal tetézi, Másik szivének harmatárja dagad, És hévvel arczát kezedbe rejti. Magam csak állok, mondom utoljára. Arra keletnek fordítom, fejem, Elnézem hosszan útjelző sebeid, Sírból feltámadt Uram ! Istenem ! I). Horváth Laura. Csöndes arczok. — Novellák. Irta ifj. KÁRPÁTI ENDRE. — A Csöndes arczok fiatal Íróját személyes ismeretség nélkül is olyannak ismertem volna meg, amilyen csakugyan, igazán. Rajongani tud Péter Altenbergért és ha akarja, erre a rajongásra mást is rávezet. Sző, szövöget a szavak jelével és csak a végén vesszük észre, hogy hang is hallatszott, zene, muzsika csendült, szép-szelid, kedves muzsika. Szatmár, 1912. deczember 18. olyan megállapításokat kell tennünk, amelyek egy cseppet sem alkalmasak a hazafias örven- vendezésre. — Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a zseb érdeke mozgatta meg a fővárost Amig Tiszáék csak képviselőket dobáltak ki a parlamentből, csak törvényeken gázoltak keresztül és csak a magyar alkotmányt fojtották meg, az uj adótörvény azonban kihozta flegmájából, szenvedélyes kifakadásokra és határozott ellenállásra birta a kormánnyal szemben. íme, az alacsony kufárszellem megnyilatkozása, amely kulturbestiáknak mondja nemzeti múltúnk ideális , alakjait s amely az altruizmus helyébe az aranyborjú kultuszát csempészi közéletünkbe. — Ám nézzük meg közelebbről, mit kell értenünk „a polgárság létérdekei“ alatt, amelyeknek védelmére Vázsonyiék kardot rántottak. Az uj adótörvényről köztudomású, hogy általánosságban csak kis mértékben emeli a terheket; a polgárság nagy egyetemének adója az uj törvény behozatalával semmivel sem fog emelkedni. Uj csak az lesz ebben az adótörvényben, hogy egy nagy lépést tesz a progresszív adózás megvalósítása felé, hogy arányosabban osztja meg az adózás terheit és hogy a jövőben lehetetlenné teszi a Kelemen Samu-féle adóbevallásokat. Hát hol vannak itt megtámadva — jobban mint eddig — a „polgárság létérdekei ?“ Hiszen a polgárságnak épen a legszegényebb s a legszámosabb részén könnyít az uj adótörvény a létminimum adómentességével. S ha olyan lelkiismeretes védelmezője a főváros a polgárság érdekeinek, miért nem tiltakozott a dohányárak s a vasúti szernélytarifa emelése ellen ; ezek csakugyan elevenjébe vágtak a polgárság leg- szélesebbb rétegeinek. De az uj törvény csak a pénzeszsákokat s a jövedelmüket lehazudó fiskálisokat fogja eddigi jogtalan és felháborító adónemfizetési előnyeiktől megfosztani. Világosabbá lesz a fővárosi felzúdulásnak lélektani háttere, ha úgy jellemezzük az uj adótörvényt, mint amely nem akarja többé kizárólag a földműveléssel foglalkozó vagy készfizetéses hivatalnoki pályákon levő keresztény magyarság vá'llaira rakni az egész adótérhet, hanem abból a kereskedelmet és a pénzpiaczot monopolizáló zsidóságra is kiveti a méltányos hányadot. Hinc íllae lacrimae ! Ez fáj a Vázsonyi és a Sándor Pál képviselőtestületének. Ezért követelik ők nemcsak az uj adótörvény elhalasztását, hanem annak a megváltoztatását. Nem hazafias érzés, sem az igazságszeretete tüzelte a főváros közgyűlését egészen addig, hogy Vázsonyit a válA Kárpáti novellái lágy, selyem csipkék, melyekbe egy hallgatag, de a hallgatásban művész ember szőtte bele csöndes arczu szereplők csöndes álmait. Lágyan ömlő sorok. Csak a végén csap föl a dallam (mint a sziklához verődő erős hullám), mikor a történetből ki kitör az — én. Kárpáti impressionist«. Ili olvasom, olyan érzésem támad, hogy megrabolja saját magát, mivel másokra, saját hasonlatosságára képzelt szereplőkre öltözteti fel a lelke szép ruháját, szive érzéseit és mindazt, ami tulaj donképpen az övé, az ő szenvedése gyöngye, az ő lelke buja, szive kívánsága, álma. Mintha egy tépett madárka — akinek a kalitkában mindene megvan — énekelne a többi helyett, kik szemeket kérésnek, hogy élhessenek. Mintha beteg, haldokló embereket akarna az életre csókolni szelid önbeismeréssel, panaszkodással ... „Nézzétek én,ilyen vagyok ... Nektek többetek vagyon ...“ És érdeme, bogy lecsendesit, vagy ha kell, fölemel. És kiváló érdeme a keresztény életfelfogás, mely eredményezi, hogy hangulaiai, érzései, melyeket a lelkűnkbe vág, tiszták, fehérek, mint amn lyen a harmatos virág ! . . . Hogy fájdalom, vagy öröm szülte a könnyesebbet? — azt csak sejtetni engedi, de csillogását szelídnek, békésnek mutatja és elismeri, hogy minden nem lehet a miénk. Az ablakból ezimü novellánál — mely ennél a kritikánál százszor jobban bizonyltja ifj. Kárpáti Endre irói hivatottságát — szebbet, kihatóbbat, mélyebbet magyar nyelven aligha olvastam. A könyvet Popovits Emil díszítette kedves Ízléssel és Benkő Cyula kiadásában jelent meg Budapesten. (V. Dorottya u. 2.) Ara két korona. (m. b.)
