Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-04 / 49. szám
„Jövőnk“ A vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetése e sorok megjelenésekor talán már a Ház asztalán van. Ezrek reménysége, vágya mohó tekintettel lesi tartalmát, mely hivatva volna megelégedést sugározni a szivekbe, a föizaklatott kedélyek enilapitására. A titkolódzás rendesen meglepetéssel jár. Már pedig a tanítói fi "etésrendezés aktái zárt fiókban őrizve — nem tehetek róla — de bennem nem sok opptimizmust kelt. —- Az elejtett nyilatkozatok, a kikerült hírek nem látszanak kielégíteni azt a várakozást, mely a tanítói fizetések végleges és egyben kielégítő rendezését óhajtaná. E sorokat irva kapom kézhez a Heti Szemle múlt heti számát, melyben Egeli kartársam szól hozzá az ügyhöz, s mondhatom, én nem oszthatom mindenben véleményét. Egeli kartárs ur oda konkludál, hogy a hitvallásos tanító kikerülvén a képzőből, arra törekszik, hogy egy magának megfelelő helységben állást szerezve, idővel barát és rokonok közé kerülve családot alapit, s az élet jó és balszerencséjében aggkorára egy kis földet, házikót szerezhet, hogy ott élje át hátralevő nyugalmas éveit. Ám az állami kartársak nem igy vannak, mert ők inkább ki vannak téve az emberek s a sors szeszélyeinek, legtöbbször azonban az ügy érdekében hol ide, hol oda helyezik át, miért is több fizetés illeti meg őket. Hát kérem, nézzünk csak jobban körül egy kicsit. — Én igen sok hitvallásos tanítót ismerek, habár egy helyen működik évek hosszú sora óta barát és rokonok között; nem egy, de a hitvallásos tanítók 80 százalékáról merem állítani, hogy bár egész életét becsületes munkásság jellemzi, bizonybizony, földecskéhez, házacskához nem jut, s csak annyija volna legalább, hogy családját állásához mérten boldoguláshoz vezethetné a nehéz megélhetés gondjai közt. — Kevesen vannak ám, akik házasságukkal olyan ter- nót csinálnak, mely feleslegessé teszi a tanítói fizetésrendezés méltányos és igazságos megoldását. De meg, ha vannak olyanok, kik existentiájukat nem köthetik a családalapítás anyagi előnyeihez, mert teszem fel Avasországban, hogy messzebb ne menjünk, nem juthat, 20—30 ezer koronás hozományhoz, ha csak a fél falut feleségül nem veszi. — Vájjon oly nyugodt lemon dással fogadják-e az ily szegényes vidéken lakó kollegák a kétféle mértékkel való mérést? Azok a kollegák, kik nem a hozományból, de munkájuk béréből tartanak el egy 7—8 tagú családot!? Nem fognak-e elő állani sértett önérzettől indíttatva, hogy ők is vannak oly hazafiak, mint más, ők is tanítják a magyar haza szeretetére a magyar nyelv szépségére egy paránnyal sem kevesebb tűzzel, ambiczióval, lelkesedéssel ide- genajku növendékeiket, mint a mi derék állami kartársaink ? Avagy csak állami kartársaink működnek nemzetiséglakta vidéken ? — S ha felcsendül a hitvallásos tanító nem magyarajku növendékeinek ajkáról: „isten áldd meg a magyart“ ! — nem fogják-e érezni az igazságtalan kritika vádját azok, kik a felekezeti iskolák missióját félreismerik ? Hiszen a mai állami kartérsak is a hitvallásos iskola levegőjében elégítették ki szivük honszerelmi lángját, mely őket működésűkben ma vezérli. De látogassunk el ezen terrénumról oly területre, hol magasabb képzettség dominál. Vájjon nem látjuk-e, hogy más pályák hivatott betöltői is küzdenek igényeikért, miket a nehéz megélhetési viszonyok diktálnak. Ismerünk mi grófi minisztereket akárcsak főispánokat, kik szintén nem tévesztik össze a magánszerzeményt a közhivatali működésért járó s őket valóban megillető dotá- tiókkal. S csak épen mi, nyomorúságos életet tengődő tanítók legyünk oly nagy lel- küek s mondjunk le az elismerésről, mely a becsületesen betöltött hivatásért jár ? — De meg a demokratikus felfogás sem tűri meg az én igen tisztelt kartársam érvelését. „HETI SZEMLE’ Ha mi a fizetésrendezésért folytatott küzdelemben hangoztatjuk állami kartársaink a mienknél előnyösebb díjazását, tesszük ezt azért, mert a nekik járó dotátiót választjuk minimumként bázisul, mellyel a hitvallásos tanítók nyomorúságos helyzete egyedül és hosszabb időre volna orvosolható. Az érdemes munka érdemes diját kérjük. De tekintsünk el az állami tanítók fizetési táblázatától, s tegyünk összehasonlítást egy négy középiskolát végzett kis tisztviselő és egy nem állami tanító javadalmazása közt. Azt fogjuk látni, hogy előbbi 28 éven át éven- kint 900, majd 1000 és 1200 koronával haladja túl a netn állami tanító javadalmazását ugyanannyi szolgálati idő mellett az 1912. évi XXXV t.-cz. alapján. — Ekkora differencziák mellett méltányosnak és igazságosnak találja-e az igen tisztelt kartárs ur a hitvallásos tanítók helyzetét? Egeli kartárs ur továbbá azt kérdezi, vájjon: „Mennyiért cserélné föl egyik-másik hitvallásos tanító az ő helyét?“ Én azonban szintén kérdem, hányán jelentkeznének, ha a kérdést fordítva t’ennők fel ? Mondjuk a rulhénok, vagy a nyomorúságban virilista vidékekre ? Lehetnek, s vannak is, kik fizetésemelés nélkül megélnek, de eszembe jut, hogy két év előtt katonai gyakorlaton lévén, csak egy kollégánknak volt autója, a létszám 75 százaléka ellenben legénységi koszton élt, mert különben az otthon maradt családnak nem jutott volna. A kerületi képviselőnkhöz ügyünk támogatásáért az esp. kör megbízásából Írott soraimat idézem : Nem kérünk mi bőkezűséget, csak az igazságot hangoztatjuk érdekeink mellett; nem kérünk áldozatot, csak a nemzet kötelezettségére appellálunk : „add meg Uram a mindennapi kenyerünket !“ Ennyit pedig megérdemel a magyar haza minden tanítója, hívják ezt hivallásos vagy állami tanítónak ! . . . Seolonvijer József. Sok mindent el tudnánk felejteni, ha színházunk komolyan beálLna a kultúra terjesztésének nemes munkájába. Megbocsátanók, hogy gyönge a társulat, hogy a tavalyi szezon legjobb erőit nélkülözzük, az értékesen komoly Fehér Gyulát különösen ; elfelejtenők a díszletek abszurditásait, a lehetetlen öltözködéseket, a styltelen berendezést, a kar silányságát; el- néznők az állandóan sekélyes esti műsort is — ha a társulat legalább hetenkint ifjúsági előadásokat rendezne. Már harmadik esztendeje sürgetjük ezt. Egyenesen a színház érdekében, a melyet kultúrintézménynek kívánnánk tudni; a város érdekében, a melynek kötelessége legalább valamivel kimutatni a minden erők forrása: a nemzeti műveltség terjesztése iránt való érdeklődését ; és sürgetjük főkép a nagy, a sok ezer főnyi tanulóifjúság érdekében, a melynek irodalmi kinevelése egyenesen lehetetlen a színház közreműködése nélkül. Számottevő érdekek ezek, a melyek negligálása oly bűn hogy megakadályozása minden intellectualis elmének egyenes kötelessége. Ha a színtársulatot nem kötelezi a szin - ügyi bizottsí - ifjúsági előadások rendezésére, a mi színházunk talán szóba jöhet, mint a mó kák, cirkuszi august kodások és az erkölcsöket durvító léháskodások helye, vagy mint jól fizető üzlet — de nem, mint a művészet háza és a nemzeti műveltség terjesztője. Muzsikában, szellemtelen szövegű operette-ek, egy szinmü és egy vígjáték volt e hét műsora. Az „Asszonyfaló“ és a „Limonádé ezredes“ ébresztett csöndes unalmat öt estén át, valamint közóhajt arra: ha operette et adnak, talán nélkülözze a rendezőség Ardó Ilonát, a kinek lehet bajos, feltűnő és elbizakodottan kaczér a megjelenése, lehet mosolya, kaczaja. lehet jólszabott ruhája, de — hangja, különösen énekhangja az nincs. Miért nem szerepel inkább marionette-dara- bokban ? Ilyen kérdések fölvetődtek „A czárnő“ és „A frankfurtiak“ előadásain is, mikor a testőrgárda botrányos ezondrákban szerepelt és a Szatmár, 1912. deczember 4. bútorok beillettek volna — zsibvásárra, de nem czári, vagy herczegi palotába. A kiáltó stylus- talanságok különben egyenesen ijesztők voltak „A frakfurtiak“ ban, ahol az egyik hölgy krino- linban, a másik a legszűkebbre szabott ruhában jelent meg. Ezt a rendező bizonyosan úgy nevezi, hogy: korszerűség. Biró Lajos és Lengyel Menyhért darabja minden, csak nem szinmü. Egy hetaira perverz érzékisége undorít meg és kérdezteti velünk: mióta szinmü, a hol csak egy részletet kapunk az emberből ? „A frankfurtiak“ bohózattá és karrikatu- rává torzult Szalóky Dezső és Endrey Jenő erőlködése miatt. A két darab szereplői — Bársony Aladárt kivéve, de nem Z Hahnel Arankát, Pálma Tusit és Szőke Sándort — minden komolyabb tanulmány nélkül, üres felszínességgel játszottak. Eddig Bársony Aladárt és némikép még Sümegi Ödönt látjuk nívóra és a belső ember megvitatására törekvő színésznek. Sajnáljuk, hogy Ross Jenő már elhagyta az ide vivő utat. Jövő heti műsor: Szerdán „A frankfurtiak.“ Csütörtökön, pénteken és szombaton a „Tengerész Kató.“ IRODALOM Magyar Bálint első könyve A mi poéta munkatársunknak, a mély és finom érzések, fátyolos sejtelmek muzsikás lantosának; Magyar Bálintnak első verskötete Kincses éjszakák címen e héten jelenik meg. A kiállításban is művészi nívójú könyv Boromisza Tibor festőművész gyönyörű czimlapjával az „Élet“ nyomdájából kerül ki. A kötet ára 3-K. Megrendelhető a szerzőnél (Sárköz), a Pázmány-sajtóban és bármely könyvkereskedésben. Jk miről nem szabad írni. (A kormány rendeletet adott ki, a melyben figyelmezteti a sajtót, fiogy ne locsogjon holmi mozgósítás-félékről, mert ilyenek egyáltalában nincsenek, s ha volnának is, akkor se lennének.) Tekintetes Hatóság Bácsi I A miről nem szabad Írni, arról én nem irok, mert én jó fiú vagyok és szót fogadok. Azonban, mert a szerkesztő bácsi szerint a lapba mégis csak muszáj valamit Írni, llát kínomban irok. Mivel pedig nagy dolog a háború, s mivelhogy a háborúhoz pénz kell háromszor, s nekem egyszer sinosen, hát nem kezdek háborúba s nem is irok róla, hanem a — moziról. Mert Tekintetes Hatóság Bácsi, mozi az van. Én szeretem a mozit, mert az nagyon érdekes, mikor sok-sok katona bácsi nagyfejü ugrál a lepedőn és valaki zongo- rázza nekik: „Fel, fel vitézek a csatára...“ A sok katona bácsi nagyfejü nem marad el a többitűl, hanem megy egyik a másik után, mert ez már igy van a moziban. A moziba mindenkit behívnak. De idegen bácsiknak nem szabad bejönni ebbe a moziba, mert azt mondják nekik: — Csak a hadtestemen át! Ha nagy a mozi, akkor sok bácsi megbukik a börzeiskolában, mert a mozi drága mulatság és sok-sok pénz kell, ha nagyon mozizunk. A moziban a katona bácsik golyót kapnak először ,a táskájukba, azután meg a gyomrukba. És az nyer majd, a kinek a legkevesebb golyócska lesz a gyomrocskájában. A legtöbbet azonban az kapja, a ki arról ir, a miről nem szabad Írni, mert Lukács bácsi öt érig terjedhető államfogházat igór annak, a ki mégis ir. Én azért nem is irok s nem is árulok el hadi titkot, mert én nem vagyok árulkodóé. Azt sem mondom meg, hogy egy csomó (80) bácsit hívtak be Szatmárról a — moziba. Nyomatott a Pázmány-sajtóban Szatmáron, Iskola-köz 3. is. ISKOLA
