Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-27 / 48. szám
4 .HETI SZEMLE bennünket; ez ellen felszólalni vagy pláne tenni nem szabad; legfeljebb egy tea-estélyről lehet elmaradni. Annyira minden tekintély, minden komolyság nélkül való a mi parlamentünk, hogy nem lehet mását találni sehol. S ide Tisza juttatott bennünket. De ő azért angolpéldákkal nagyképüsködík s az ellenzéket gúnyolja. Czinizmus ez vagy őrület ? Aggódva és bosszankodva olvassa minden ember a maga újságját. Aggodalom fog el mindenkit a fenyegető háború miatt. S bosz- szankodunk azon az ügyetlenségen, amellyel monarchiánk diplomacziája a veszedelmet nemcsak hogy megelőzni nem tudta, hanem még idejében föl sem ismervén a valódi helyzetet, maga idézte azt fel. Mert hogy jelentéktelen ügyek miatt ily nemzetközi bonyodalom kerekedjék, ez elsősorban a mi külügyi vezetőségünk ügyetlenségének köszönhető. Világosan meglehet már jelölni diplomáciánk összes tévedéseinek határpontjait. Gróf Berchtold először törökbarát politikát hirdetett s lekicsinyelte a balkán államok szövetségét. Hangosan követelte a balkánfélszigeti statuszkvo fentartását. — Ezt a stácziót azonban hamar elhagyta diplomáciánk. Mihelyt bolgár, ' szerb, görög és montenegrói csapatok győzelmet arattak a törökök fölött, gróf Berchtold volt az első, aki meghúzta a diplomacziában a törökök fölött a lélekharangot. Elejtette őket s a saját álláspontját is a statuszkvoval együtt. Ekkor hízelkedett a diadalmas Bulgáriának. — Ez volt a második stáció. Ennek az uj álláspontnak elfoglalásával azt hitte, hogy megnyeri a balkán- szövetség barátságát. De hamar jött a csalódás és az uj irányváltoztatás. Most úgy áll a helyzet, hogy ismét a balkán államok ellen fordulunk s kisül, hogy Bulgária talán még válságosabb helyzetben van, mint Törökország. Mit használ már most monarchiánknak Danev látogatása Szerbiával szemben ? Az is furcsa sikere diplomacziánknak, hogy egy rongyos adriai szerb kikötő miatt esetleg még Oroszoszág- gal is háborúba keveredhetünk. Ez a vége a folytonos rángatózásnak, az osztrák vaskala- posságnak, a nemzetek jogos igényeit lábbal tipró bécsi zsarnokoskodásnak. Austria est in őrbe ultima. Mindenütt elkésik egy gondolattal. írja: Harsányi Kálmán. Sassy Attila, mint grafikus, eddig három jelentősebb fejlődési fokán állott meg múló időre, hogy bizonyos lehetőségeket kimerítve, újra odébb vágyakozzék. Legelső fejlődési fokán egyetlen vonallal és egyetlen kis folttal kifejezetten jelennek meg az ő mindig sóvár, mindig vágyakozó női. Még nem stilizálja őket oly merészen, még kötik a reális formák, még azt egyszerűsíti csupán, a mit a külső szemével lát, de ebben az egyetlen vonallá egyszerűsítésben szinte a netovábbig jut. A Wilde-cimlap ebből a korszakából való. Innen csap át az ópiumos álmok pazar szálfinom-részletességébe, a hol a médiumrajzokra emlékeztető bonyolult vonalsűrűségből csak egy-egy női test, egy-egy női profil fehérük ki a maga egyetlen körvonalával, de már ezermintás áttetsző fátyolokba burkoltan, irreális formákra bontott hajzuhataggal, szimbolikus dísszel a szemek körül, álomszerű meg- nyúltsággal, valami különös keleti arcéit kerülgetve, a mi sem asszir, sem perzsa, sem egyiptomi reliefeken nem látható és mégis asszir, mégis perzsa, mégis egyiptomi: — Aiglon nőideálja, a többé le nem vetkőzhető kényszerképzet, már a reális kontúrok rovására stilizáltam Külön psychologiai érdekesség, hogy az az asszir-perzsa-egyiptomi profil, ez a megnyúlt karcsúság, ez az egészen egyéni, egészen különös képzet a valóságban a legreálisabb realitás, a legjogosabban hirdetett nőideál: — Sassy Attila felesége. Megdöbbentő, hogy e finom álomszerüségek — minden elstilizáltságuk mellett is — mily hiven követik a valóságos mintát. És még meglepőbb, hogy tulajdonképpen a minta követle a mintáról vettet, mert Aiglonnak évszámokkal dokumentált régibb rajzaiból világos volna még akkor is, ha ő maga nem mondaná, hogy már látatlanul is azt rajzolta, a kit később hitvestársául választott. Harmadik jelentős fejlődési fokán a kifejezés módja valami különös fametszet-szerűséget ölt és — (ez az én szubjektív ítéletem csupán, tehát megföllebbezhető bárkihez, a ki hite szerint objektiv is tud lenni) egyelőre oldalúira vezeti Aiglont, a helyett hogy előre vezetné. Ez az oldalút is tanulságos azonban és bizonyos, hogy be kellett következnie, mert ezen az által- úton készül a híd, mely a festő Sassyt meg a rajzoló-Aiglont összeköti. Az ópiumos álmok rajzolója és az akkori Sassy-képek festője, az én látásom szerint két merőben más ember. Most, ezen a fejlődési fokon kezdenek közeledni egymáshoz. A grafikus tíz lépést tesz meg barátságos koncessziókkal, míg a festő egyet. Bocsássa meg nekem Aiglon, de én jobban szeretném, ha a festő tenne meg tíz lépést a grafikus felé és emez menne tovább koncessziók nélkül a maga útján. Talán úgy is megy, csak én nem látom tisztán a dolgot, mert zavar az elfogultságom, amelylyel pártos állást foglaltam el a grafikus Aiglon mellett. Az ő helyében én ezt az áthidalást nem a papíron, hanem a rézlemezen keresném, mert bizonyos, hogy a karcoló tű hajszálvonal-go- molyagaival álomszerűbben, sejtelmesebben írhatná körül az ő sohasem közvetlen mondanivalóit, s a tisztán stilizált síkrajzból a rézkarc fény-árnyéka és tónusai természetes átmenettel, simán vezetnék a mégis csak naturaüsztikusabb szinbeli megoldásokig a vásznon, melyek igy — e nélkül az átmenet nélkül — zökkenőkkel járnak, s megzavarják azt a tiszta stílust, mely Aiglon rajzait oly gyönyörűségesekké teszi. Nem a közönség, hanem a magam kedvéért keresném én ezt az átmenetet e sokban hasonlatos, de mégis kétféle kifejezésmód között, s az átmenetet nem ott keresném, a hol most Aiglon keresi. Ez természetesen csak az én szubjektív meggyőződésem, s lehet, hogy nem megértés, hanem félreértés, hiszen a művészi ösztön értetlenül is biztosabb vezető, mint a legmélyebb megérteni akarás, de szeretném elsősorban magát Aiglont gondolkodóba ejteni, hogy érvekkel hadakozzék a sugallata mellett, s ha ezentúl is hallgat rá, tudatosan tegye. ügy látom őt, mint a ki arra termett, hogy rendre-sorra kiküszöböljön a művészetéből minden naturalisztikus elemet, hogy a kompozíciója irreális legyen, hogy mindig a síkban maradjon, hogy a színeket csak grafikai értelemben használja, hogy mindig, mindig stilizáljon, álmodjék, foszlassa finom szálakká a három dimenziós valóságot. A joga megvan hozzá, mert ha akarja, duehrersi pontossággal rajzolja meg a valóságot, mint Czeschka, e nemkülönben remek stilizáló, s álomalakjai mögött mindig ott van a valóságos alak. Stilizálnia csak annak szabad, a ki tökéletesen naturaüsmussal is tud rajzolni; irreálisnak csak annak szabad lennie, a ki reális is tud lenni. Fölfelé: emettől amaddig van. Az olyan művésznek, mint Sassy Attila, a merőben naturalisztikus munka csupán skálázás, étude-játszás, a melynek a nyilvánossághoz mi köze sincsen. Az vigye ki a műterméből, a ki nem tud különbet, gőgös emberi mivoltunkhoz méltóbbat, a ki nem tud ember-terem- tette világot alkotni. Sassy Attila tud, még hozzá egészen különöst, egészen egyénit, s ha jószelleme megóvja attól, hogy valaha is bárminemű „iskolához“ csatlakozzék, izmusos lobogó mellé álljon, vagy karját csak egyetlen „hasonló irányt követő“ karjába is öltse: — egyre érettebben és érettebben fog következő fejlődési fokain megjelenni, mert azok közé a szerencsésen nyugtalanok közé tartozik, a kik soha meg nem állnak, a kik holtig fejlődni vágynak. ____________Szatrnár, 1912. november 27._ Ir odalmi-körünk adventi előadás- sorozata. A Sz. E. Irodalmi Körnek társadalmi előadásait Szatmár város közönsége kiváló, sőt szokatlanul kitartó érdeklődéssel kisérte. Azokat a történelmi előadásokat minden vasárnap este, hat héten keresztül nagy száma hallgatóság a legbensőbb figyelmével tüntette ki. Most, mikor az Irodalmi-kör sz Advent minden vasárnapján de'lutdn fél 6 órakor újra előadás-cziklust rendez, és pedig a pedagógia, a nevelés-oktatás köréből; legyen szabad re- méllenünk, hogy városunk közönsége, különösen a szülök, a családok, a tarifát fink még teljesebb érdeklődéssel, kitartó megjelenéssel fogják megmutatni, hogy korunk egyik legnagyobb kérdése iránt érdeklődnek és törekvéseinket megértve, minket szives megjelenésükkel további munkásságra buzdítanak. Az előadások sorozatát *maga megyés püspökünk, dr. Boromisza Tibor Öméltósága fogja megnyitni, mely után Bagossy Bertalan főgymn. tanár tartja meg előadásait: „A nevelés ezélja és eszközei“* czimen. * Az Irodalmi Kör különben a következő meghívót bocsátotta ki az előadás cziklusról : A nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívjuk a Szntmár-egyházmegyei Irodalmi Kör Iársadalmi-Előadásaira. Az Irodalmi Kör Elnöksége. Az előadás-cziklust a Czeczi egyleti ház (Széchnnyi-utcza 15. sz.) nagytermében tartjuk és pedig : Az Advent m nden vasárnapján, délután fél 6 órakor. Belépő-dij személyenként 20 fillér. A pontos megjelenést közönségünk szives figyelmébe ajánljuk. Az előadások sorrendje : Deezember 1 én ; A nevelés ezélja és eszközei. Előadó : Bagossy Bertalan kir. kath. főgymn. tanár. Deezember 8 án : Apák és fiuk a XX. században. Előadó: Dunay Sándor felső kér. iskolai igazgató. Deezember 15 én : A lelkiismeret és nevelési rendszerünk. Előadó: Bodnár Gáspár pedagógia tanár. Deezember 22 én : A leánynevelés és korunk. Előadó: Sándor Vence kir. kath. főgymn. tanár. Az előadások közé szavalati és énekszámok sorakoznak. Papszentelés, ujmise. Folyó hó 22-én és 23-án szentelte szerpappá, majd áldozárrá a megyéspüspök saját házi kápolnájában Radios István subdiaconus, fehérgyarmati s. lelkészt. Az uj áldozópap 24 én, vasárnap mutatta be első szentmiseáldozatát a beregszászi plébániatemplomban Szalag Sándor főesperes manduktorsága mellett. Szentmise közben Knauer Sándor mszigeti s. lelkész mondott gazdag tartalmú gyönyörű szentbeszédet. A hajkorona és a kisebb rendek feladása. Pénteken e hó 22 ón adta fel a megyéspüspök az első és másodéves hittanhallgatóknak a tonzurát és a kisebb rendeket. Tizenhat levita választotta ezzel az Urat örökségévé és lett ferma szerint is az egyházi rend tagjává. HÍREK Egt Író Maplója
