Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-20 / 47. szám
XXI. évfolyam Szatmár, 1912. november 20 47. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egye* »iám ár» 18 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — égési évre 8 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos 1 SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-aujtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hlrd.t.a.k agy.seri kOslé.a I korans-------------- Nyilttár aora 40 fillér. -------------A lap megjelenik minden saerdAu Visszájáról. Szatmár, 1912. nov. 19. (+) Hogy olyan aranyló a kedélye Dickensnek és csak a szeretet könnyét, meg az öröm derűs kaczagását ismeri, ki csodálkozik ezen ? Hogy aztán a másik nagy angol nem tud semmit a tavaszról, napsütésről, csak árnyékokat lát és gúnyos szája szatirára görbül; ha kacagása nem nevetés, de — kinevetés; a humor mosolygó tréfái helyett ha keserű iróniába fül sokhuru lelke és a tó víztükrének játszi csillogása helyett a fenék iszapját szemléli; ha Dickens emberszeretete Swiftben misanthropiává torzul és nagyszivü bizalom helyett didergő gyanakvással fogad minden közeledést — megint ki csodálkozhatik ezen ? Dickens derűjét, optimisiiiusá- nak gyermekies bizodalmát azok a gyors eredmények szülték, a melyek Írásai nyomán kényszerítő erővel megváltoztatták a visszásságokat, lehetetlenségeket, mulasztásokat és bűnöket. Dickensnek elég Tót reklám. Irta: TIBAI KÁROLY. A ki ezt az úgynevezett „tárczát“ el nem olvassa, az bizony nem sokat vészit: az pedig, aki elolvassa — nem jár rosszul. Egy biztos, mint a halál. Nem talál ebben a tár- czában a „nyájas“ olvasó sem „nagyszabású“, sem „magas röptű“ gondolatokat. Sőt! Nagyon is a siralom völgyébe valók az itten leirottak. Ez olyan igaz, mint a milyen igaz az a tény is, hogy e sorok Íróját nem az irodalmi babérok utáni mohón epekedő vágy vezérelte arra, hogy a „Heti Szemle“ tárcza- olvasóit egy jó negyedóráig megkinozza, hanem köteles háláját akarja leróni a nagy nyilvánosság előtt az iránta Krasznay Zsiga iránt, a ki a szerzőt névnapja alkalmából nagy, kellő hang-, fej-, szem, és kéz- sulyozás8al igy köszöntötte fel: „Isten áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel: Nyújts feléje véd® kart, Ha küzd ellenséggel. Balsors, akit régen tép, Hozz rája vig esztendőt: Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt.“ Bocsássanak meg — kérem — de soha az életben senki nekem névnapomra jobbat nem kívánhat, mert: volt rámutatni az igazságszolgáltatás, a börtönrendszer, a nevelés és sok más állami, vagy társadalmi tényező kegyetlen hiányaira — mire azok megszüntetésén dolgozott a közvélemény nyomása alatt az angol törvényhozás. Es Swiftből keserű iróniát, a gúny feketén sebző nyílvesszőit szintén nagy,’ reformatori missiója váltott ki. biz a nagy író is építeni akar. A dolgok zűrzavarát megszüntetni. A silányságok helyett az örök szépségek platóni államát kiépíteni. Az ő álmai is az igazság, a jóság és a szépség trónusát rakják. Magasságok „excelsior“-ját énekli ő is. Szivében „szánja a sereget“ éslakomát akarteriteni nekik. De égő lázára jeges közöny a válasz. Csalódások éles kövei rakják ki az útját És elfelejti az evangéliumi szavak szelídségét; összevérzett szive fájdalmas sikoltásokat mondat vele. Nincs ám nagyobb gyötrelem, mint a gúny. Összetört telkeknek kaczaja ez, amely meghiúsult álmok, tönkrement vágyak agóniájában születik meg Prometheus kau1. Mint magyar ember hogy ne kívánnám magamra a jó Isten áldását? 2. Ki ne akarna jó kedvű lenni és minden jóval bővelkedni ? Álljon elő ! 3. Kinek ne lennének ellenségei? Mutassa magái! 4. Hogy a balsors, mint minden magyart, engem is tép, tanúbizonyság erre, hogy más egyebet ne említsek, a jelenlegi évben 24 darab malaczom hagyta el idő előtt teljes csendben és minden feltűnés nélkül e rögös földi életet: no meg a burgonyám még most is a földben van. Hogy ne epekedném tehát egy vig esztendő után ? Diktum, fáktum ezért a felköszönlőért hálás akarok lenni: no meg a jogos bosszan- kodás is arra késztet, hogy — tiz évi pihenő után — pennát ragadjak. Mert ha — kérem - valaki a temploma részére egy seprűt, vagy meszelőt vesz, avagy iskolájának kéményét kikotortatja, négy-öt újságban is hirdeti ezt a világmegrenditő eseményt, illő dolog, hogy mint a közép-ungi esperesi kerület egyik nagyon is „szerény“ tagja, ennek a kerületnek létezéséről úgy etno- és topo-, mint pedig geográfiailag felvilágosítsam az egy rémes háború előtt álló honfiakat. Dicsekvéssel kezdem a dolgot. Ne vegyék ezt rossz néven, hiszen ma napság egy kis öndicsekvés nem árt, sőt sokszor nagyon is használ. Az én dicsekvésemnek meg vannak a maga alapos okai, mert: 1. Mutassanak nekem — kérem — széles Magyarországon, akár az aranysárga bu- zakalásztól ringó magyar rónaságon, akár pedig a büszkén égbe tekintő Kárpátok között még egy esperesi kerületet, amelynek tagjai Bob’ se kártyáznak. Mi pedig — kérem kázusi sziklájához lánczolt lelkek .véréből sarjad. A gúnynak lantját kereszt alatt roskadozol; vonagló keze tépi. — Hátba ivy?! s súgj a nekik a kétségbeesés. Es Vajda János a „Virrasztók“ szent strófái után azért áll ki a gúny ostorával nemzete elé. De ez az ostor elébb már az ő szívót fla- gellálta meg és önvére hull, a inig nemzetét riogatja korbácsütésekkel. — Hátha igy?! Ezért volna kedvünk nekünk is Swift fekete martyroinságának fulánkjával szúrni. A mibe belé- pusztulnak maguk a Swiftek, a Vajda Jánosok. Mert hiszen ez a magyar ka- tholicismus jól tudja, hogy hiába szervezeteinek sokasága. Eléghetnek az önfeláldozás máglyáján a szónokok, a lelkipásztorok; az erőfeszítésük véres energiáival megalkothatják a kath. köröket; lázban égő extasissal gyűlések, conferen- tiák hallgató tömegét gyújthatják meg; a végsőkig vitt áldozatokkal iskolákat, nevelőintézeteket emelbet— tudjuk az; ugyan, hogy „három szinü a nemzeti lobogó“ ott „a merre zugnak habjai Tiszának és Dunának“ és a hol „Árpád hős magzatjai felvirágozának“, de hogy mi a kártya, mire való az, arról bizony magyarán mondva dunsztunk sincsen. 2 Hallgassák meg e pontban a kerület egyes helyeinek kiváló nevezetességeit: zik- herre veszem, hogy nagyot fognak nézni: Remetevasgyár hires kitűnő, pormentes levegőjéről és elragadóan szép kilátásáról. A ki jó levegő után eped, az teljes nyugodt-' sággal csak a remetevasgyári plébánost keresse fel. Megjegyzem, hogy levegőt és kilátást díjmentesen ad, de étel, ital, — kizárva. Tibet fiatal plébánosa széles vidéken nevezetes „angora“ macska-tenyészdéjóről. Igaz, hogy a macskái tényleg macskák, de az angóraság már rég lekopott róluk. A kinek tehát macskája nincsen, az ne a szomszédjainak intsen, hanem csak egy levelezőlapon Írjon a tibai plébánosnak : szállít, az macskákat vaggon számra — jó szóért. Legfeljebb csak azt kivánja, hogy a küldemény hírlapi elismerésben részesüljön. Hiába! reklám nélkül nem lehet élni. Ungstennát a Teremtő két dologgal áldotta meg. Annyi vize van, mint a tenger. Viz mellett és viz között élvén ott az emberek, csoda-e, ha bor, sör, pálinkáról halvány fogalmuk sincs? Ott a nagy vendéglő ajtajára ez van írva: „Hopp megállj ! Itt a jó viz, itt igyál!* Hogy a szeszről mi tudomásuk sincs, bizonyság erre a következő történeti eset. A múltkoriban meglátogatott az ungszennai TBRCZR
