Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-13 / 46. szám
2 HETI SZEMLE házmeg.yénknek ez a legújabb és jelentőségében felbecsülhetlen szerve; mint a forrás, a mely folyammá dagad. A csöndben dolgozó munka a műhely levegőjét szereti,. Az ünnepek az elért eredmények után zenghetik el az allelujás örömet. És — tudjuk — sok ilyen ünnepe lesz majd a ma alakult egyesületnek. * * * Sokat Ígérő fejlődésnek vetette meg alapját az a külsőségeiben is nagyarányú gyűlés, amely tegnap folyt le a Cecil egyesület helyiségeiben. Ekkor alakult meg ugyanis az egész egyházmegyére kiterjedő katb. Tanítóegyesület. Régi vágyunk ment ezzel teljesedésbe. Szétszórtan működő erők sehol sem tudnak eredményeket felmutatni. Annál kevésbbé érvényesülhetett eddig részekre tagolt, vagy teljesen szervezetlen ka- tholikus tanitóságunk, amelynek érdekeit amúgy is szinte közmondásos mostohasággal kezelték. A most alakult egyesület egy táborba, egységes vezetés alá gyűjti egyházmegyénk egész tanítóságát s igy joggal remélhetjük, hogy a tagok nagy számában rejlő erkölcsi súly s az egyöntetű vezetés nyomán kialakuló erőteljes közszellem vállvetve fognak közreműködni úgy a kath. tanítóság, mint a kath. társadalom érdekeinek az eddigieknél sikeresebb előmozdításában. Sokan gyanús szemmel nézték az uj egyesület alakulását. Olyan hangok is hallatszottak, hogy ez az egyházmegyei Tanítóegyesület nem lesz egyéb, mint a tanítói fizetésrendezés kortestanyája, amelynek cete- rum censeo-ja a fizetésemelés. A magunk részéről mi is bizonyosra vesszük, hogy a tegnap megalakult egyesület minden rendelkezésére álló erővel és eszközzel harczolni fog a kath. tanítóság anyagi helyzetének javításáért. De ezt az előrelátható küzdelmet mi nemcsak az uj egyesület rovására nem írjuk, hanem azt fontos kötelességének tartjuk. Nagy hibát, súlyos mulasztást követne el az egyhm. Tanítóegyesület, ha tagjainak anyagi érdekeit különöské- pen nem viselné szivén. A pénzkérdés ugyan prózai dolog s a fizetésemelésnek örökös sürgetése nem igen illik ama magasztos ideálokhoz, amelyekért a tanügynek és a tanítótestületnek lelkesednie kell. De ne feledjük, hogy a gyomor korgását nem lehet ideáliztása a protestánsokat annyira felbőszítette, hogy kardokkal, puskával, bottal es kövekkel támadták meg a hívőket, miközben istenkáromló szavakba törtek ki s gyalázták és fenyegették az Oltáriszentséget vivő papot. Ez istentelen eljáráson a királyi herczegek lelkűk mélyéből felindultak, nemes szivükben föllángolt a buzgalom a királyok királyának dicsősége iránt. Az eretnekek gunyjától s a fenyegető veszélytől meg nem rettenve, kardot ragadtak e kiáltással: „Fel az Ur védelmére! Boszuljuk meg a sérelmet, amelyet Rajta elkövettek!“ — Oly szent hévvel rontottak a támadókra, hogy csapásaik alatt sokan elestek vagy megsebesültek, mások futásban kerestek menedéket. Az Isten bátor harczosai azután visszatértek, a hívőkkel együtt térdre borultak, hogy az Oltáriszent- ségben rejlő Istent megengeszteljék a protestánsok bántalmai miatt és hálát adjanak a győzelemért, amelyet egyedül Neki tulajdonítottak. E hőstettnek hire az egész országban elterjedt s Bécsbe a császárnéhoz is eljutott. Midőn az istenfélő és hőslelkü nő fiainak hitbuzgalmáról értesült, örömtől áradozva felkiáltott : „Hálát adok az isteni irgalmasságnak a győzelemért, amelyet fiaimnak adott, de még boldogabb lenDék, ha a vérüket és életüket áldozhatták volna a legméltóságo- sabb Oltáriszentség védelmezésére!“ II. Ferdinánd sem feledkezett meg nagy őseinek megasztos példájáról, sőt a legmél- tóságosabb Oltáriszentség iránt való áhítata lelkének életeleme volt. Legsürgősebb teendői mellett is naponkint legalább két szent misét hallgatott és minden vasár- és ünnepnapon mussal elfojtani. És azt is jó lesz megjegyezni, hogy ez a banális gyoraorkérdés igen sokszor az az archimedesi pont, amely- lyel lelkesedést, meggyőződést, egész világnézetet ki lehet mozdítani a sarkaiból. Természetesen, mikor mi azt álhtjuk, hogy a kath. tanítóság fizetésügyének méltányos rendezését napirenden tartani és nyomatékosan sürgetnie kell az uj egyesületnek, ezzel távolról sem akarjuk ebben megjelölni kizárólagos czélját. A fizetósrendezést mi csak előfeltételnek, eszköznek tekintjük, amelynek birtokában anyagi gondoktól menten, teljes lelkesedéssel állhat majd a kath. tanitóságunk pedagógiai és szociális feladatainak szolgálatába. Mert ezek a feladatok oly számosak és oly nagyok, hogy azoknak teljesítésére egész ember, egész lelkesedés szükséges. Sertéshizlalásra, vigéczkedésre és hasonló mellékfoglalkozásokra lekötött munkaerőkkel, meg folyton az állami iskolák felé pislantgató lelkesedéssel nem lehet a modern vallástalan irányzatokkal megküzdeni, azokkal szembeszálló generácziókat nevelni. Az alakuló közgyűlés lefolyását röviden az alábbiakban adjuk. Eddig nem tapasztalt nagy számban gyűltek össze az egyházmegye minden részéből az egyházi és világi tanférfiak f. hó 12 ón a Czeczil-egyesületben, Ott'voltak: Benkő József apátkanonok, plébános, Szabó István prelátuskanonok, egyh. főtanfelügyelö, dr. Szentgyörgyi Jordán Károly esperes, apátplebános, Tahy Ábris főesperes, Bodnár György kir. tanfelügyelő, P. Bota Ernő és P. Varga Jézustársasági atyák, Fásztusz Elek tiszaujlaki, Czier Ferencz nagymajté- nyi, Érni János szinfalusi, Tamás Jenő halmii, Reiter Endre nevetlenfalusi, Szabó Lajos királyházai, Székely Gyula mórki és Szűcs János lázárii plébánosok, Hubán Gyula szatmári gk. esperes, Jankovics János, Láng Pál, Szepacher Ferencz, a szatmári iskola- testvérek, Lovász Győző, Sepsy Márton s még száznál több tanító az egyházmegye mind az öt vármegyéjéből. A gyűlést déjelőtt tiz órakor nyitotta meg Bodnár Gáspár, a Szatmár Ugocsavár- megyei Tanító egyesület elnöke. Beszédében jogosnak és méltányosnak mondotta a tanítóság fizetósrendezési mozgalmait, de hangsúlyozta, hogy e követeléseinek hangoztatásában tartózkodnia kell a tanítóságnak a szenvedélyességtől, a terrorisztikus fenyege tőzésektől és soha sem szabad kulturális munkáját a fizetés mennyiségétől függővé az Ur asztalához járult, hogy az angyalok kenyerében részesülhessen. Az áldozást megelőző napon szigorúan bőjtölt; s mikor az Ur szent testét magához vette, oly benső áhitat tükröződött vissza egész valóján, hogy az Isten szeretetétől fel- gyuladt lelke megválni látszott testétől, hogy Teremtőjével mielőbb egyesülhessen. E mólyhitü császár nagy megpróbáltatásaiban, a kormányzás nehéz gondjai között és minden veszélyben az eucharistikus Krisztushoz menekült. Ilyenkor a legméltóságo- sabb Oltáriszentség nyilvános imádását rendelte el, amelyen ő maga is megjelent magánosán vagy udvarával és sokszor órákat töltött a Szentség előtt Urának, Istenének legmélyebb imádásában. * * * Mária Terézia a Habsburgház legkiválóbb uralkodóinak egyike volt. Mint országának valódi anyja, nem elégedett meg azzal, hogy úgy székhelyén, mint fárasztó utazásai közben naponkint szent misét hallgatott, hanem fölismerve a nagyok példájának hatalmát, szigorú kötelességének tartotta, hogy minden vasár- és ünnepnapon férjével, gyermekeivel és egész udvari népével a nyilvános isteni tiszteleten részt vegyen. Gyöngéd áhítattal gondoskodott arról, hogy kiterjedt birodalma templomaiban a legfölségesebb Oltáriszentség naponként fölváltva nyilvános imádásra legyen kitéve. És igy országa mintegy az örökimádás egy nagy társulata volt, amelynek Bécs, a császárváros volt középpontja. ő maga is az élet kenyerének gyaSzatmár, 1912. november 13. tenni. A szenvedély soha sem jó tanácsadó s a legméltányosabb kívánság visszautasítása sem elegendő ok arra, hogy a legszentebb kötelességről megfeledkezzünk. Nehéz feladat volt emez, egyébként égetően szükséges, de mégis keserű igazságokat a fizetésügy több éves halasztása miatt már-már türelmét vesztett tanítósággal elfogadtatni. De a Bodnár Gáspár ékesszólásának sikerült megoldania a nehéz feladatot s beszéde végen általános, zajos helyeslés tett tanuságo: arról, hogy komoly szavai megértésre találtak. Az előkészítő bizottság nevében Hoffmann József terjesztette elő azután az alapszabálytervezetet, melyet a közgyűlés élénk eszmecsere, több módosítás után elfogadott. Majd az alapszabályok alapján megejtették a tisztujitást. Miután Bodnár Gáspár nem volt hajlandó az elnöki tisztség elfogadására, a közgyűlés nagy lelkesedéssel Benkő József apálkanonokot választotta egyházi elnökké, világi elnökké pedig Szepacher Ferencz csa- nálosi tanítót. Az egyesület titkára lett Hoffmann József, jegyzője Gál Lajos zajtai kán- tortanitó, pénztárosa Vizler Mihály batizi tanító. Gyűlés után társas ebédre vonult át a nagyszámú tanítóság a kath. kaszinó helyiségeibe, ahol a megyéspüspöknek voltak szívesen látott vendégei. Városi közgyűlés. Hétfőn folyt le Csaba Adorján főispán elnöklésével nagy szürkeségben a városi közgyűlés. A polgármester jelentette, hogy a csatornatervek elkészítéséhez szükséges próbaásások elvégezése czéljából Faur Livius szigorló gépészmérnököt alkalmazta napidij mellett. A korház terveinek elkészítése halasztást szenvedett Lükő Béla dr. kórházi rendelőorvos uj tanulmányútja miatt, A polgári iskola építése, mihelyt a rimamurányi vasgyár az épületi vasanyagot szállítani fogja, rohamosan folytatható lesz. A fertőző betegségek terjedésének meggátlásául a fertőző betegek lakása elé egy-egy őr állíttatott, a ki megakadályozza a betegek látogatását. A polgármesteri jelentés után Asztalos József a pálfalvi úthoz megígért gyalogjáró, Keresztszeghy Lajos dr. pedig a bányai úti vasúti aluljáró kiépítése ügyében interpellált. A polgármester mindkét ut kiépítését a közel jövőre ígérte. Ezután a közgyűlés a Szabó Miklós lemondásával megüresedett számtiszti állás betöltéséről intézkedett, majd megválasztotta a borellenőrző bizottságba Griele Kálmán dr. fővegyészt és Litteczky Endkori vételében keresett és talált erőt a kormányzás nehéz munkájában, amelyet férfias erélylyel és belátással teljesített. * * * Még sok példát hozhatnánk föl a múltból a Habsburgokat jellemző kiváló áhítatról az Eucharistia iránt, de vessünk néhány pillantást a jelenre. Most uralkodó felséges királyunk, I. Ferencz József az Oltáriszentség iránt való mély áhítatban és tiszteletben mindenkor méltó követője nagy elődeinek. Már ifjú korában, röviddel trónralépése után nyíltan kimutatta mély hódolatát az eucharistikus Jézus iránt. 1852-ben, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén történt, hogy a bécsi korzón, Praterstrasse-n a szokottnál nagyobb embertömeg hullámzott. Az ünnep alkalma s a derült, verőfényes nap ezreket csalt ki az utczákra s a bécsiek kedvelt mulatóhelyére, a Práterbe. A tolongó nép között egyszerre egy pap alakja tűnt föl, aki beteghez vitte a Szentséget. A tömeg tisztelettel teljesen utat nyitott, többen kalapot emeltek, sokan térdre borultak. Egy arra közeledő udvari kocsi most hirtelen megáll, abból egy méltósággal teljes, daliás fiatal tiszt lép ki födetlen fővel, a nyílt utczán térdre ereszkedik, hivő lélekkel keresztet vet magára, hogy az Oltáriszentség áldását fogadja. Ez az ifjú I. Ferenci József volt. Az 1885-i nagy hadgyakorlatok alkalmával, amelyeket Bécs közelében tartottak, királyunk díszes kísérettel a táborba vonult. Útközben a Szentséget vivő pappal találkozott, aki nehány jámbor hivőtői kisérve egy
