Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-11 / 37. szám

Szatmár, 1912. szeptember -11. HETI SZEMLE élet fejlődésével ugyanis mind több és több pénzintézet lesz kénytelen a szövetség szol­gálatait igénybe venni. A tőke szabad mozgását megkötni nem szabad, mindenképpen azonban azon kell lennünk, hogy az elhelyezést kereső tőkét az arra való kezekre bizhassuk és czélszerü felhasználását biztosítsuk. A német törvény szolgai fordítását ké­pező magyar kereskedelmi törvény ennek a czélnak már nem felel meg. Városi közgyűlés. A hétfői közgyű­lés érdemleges pontja a polgármesteri jelen­tés volt, a mely szerint a vízvezeték és csa­tornázás ügye minden akadály nélkül halad előre; már négy kút készen van és a vizök oly bő, hogy 10 kútnál többre nem lesz szükség. A kiépítéshez szükséges kölcsön azonban a mai nehéz pénzügyi helyzet miatt igen nagy kamattal volna megszerezhető. A városi bérház majdnem teljesen kész, boltjai és lakásai ki vannak adva. A polgári iskola elhelyezéséről az uj épület elkészültéig is gondoskodni kell, mert nem csak a követ­kező uj osztályokat, de még párhuzamos osztályt is szükség volt felállítani. A felső kereskedelmi iskola kibővítési munkálatai is mihamar befejezést nyernek. A jelentés még Kótay Lajos királyi kitüntetéséről emlékezett meg, a meiy után a közgyűlés a közigazga­tási bizottság tagjául Harcsát' Gézát válasz­totta meg. Több jelentéktelen ügy letárgya- lásával ezután gyorsan végzett a közgyűlés. Á „szegényemberek“ izgatása, Éhes gyomor diktál csak olyan czikke- ket, milyeneket a demokrata sajtó nap-nap után világgá — ordít. Ez kétségtelen. De Kinek irhát vájjon ez a sajtó? Hi­szen, ha nem jár bekötött szemmel a vilá­gon, láthatja, látnia kell. hogy az ő gyomra talán még üres s nem telik egy jobb falatra, de az elvtársak ? Azok már jóllaknak ; van miből. A kézzel dolgozó munkás ma arany­időket él. Annak nem drágaság a drágaság, De a munkaadónak sem ártottak a nagy bér- mozgalmak, melyek a horribilis napszámo­kat, munkabéreket kicsikarták, mert a mun­kaadó (még az állam is) felemelte az áru árát és rendben volt. A termelő, a földmives pedig Mátyás király óta nem volt oly jó anyagi helyzetben, mint ma. Ezeknek akar a demokrata sajtó szol­gaságról, kizsákmányolásról beszélni ? Ne­vetséges. Hát akkor mit akar tulajdonképen ? Hangja után Ítélve valóban éhesnek látszik lenni és a keserűség beszél belőle. Egy felnőtt ember tudja, ha megeszik egy egész görög dinnyét, meghal tőle, vagy legalább megbetegszik tőle, azért nem eszi meg, ha mindjárt meg is kívánná. Máskép egy gyermek, azt úgy kell eltiltani a mér- teKtelenségtői, mert önmagát fegyelmezni nem bírja. Ugyanez az önfegyelmezetlenség diktálja odaát azokat a mérges sorokat, melyek ész nélkül izgatnak. Egy éhes kis újságíró meg­lát egy szép fogatot s mert neki nincs olyan, most már le az urakkal, igy meg úgy, gaz­emberek, zsarolnak, lopnak, nyúznak stb. Mintha nem lehetne becsületes embernek is fogaton járnia. Persze, ha nincs egy árva vasam sem, holnapig meg nem fogatosodom, hacsak meg nem ütöm a lutrit, de akkor is sorsjegy kell hozzá. Ha az ember szerezni akar valamit, azért meg is kell dolgoznia és ez mindig igy volt és igy is marad. Ha nem győzte az apa, dolgozott tovább a fiú, ha akkor sem volt elég, folytatta az unoka, de máról holnapra nem hízott s nem is gazdagodott meg senki. De ha mégis meg akar. És mert becsületes utón az lehetetlenség, egy ember pedig ke­vés még a gazemberséghez is, nosza tele­kiabálják a világot és felizgatják a könnyen hívőket, hogy majd lesz jobb világ, majd csinálunk mi a senkiből s a semmiből fél­isteneket és félvilágokat, csak tartsatok ve­lünk, csak dobjátok azt az öreg Istent a sa­rokba .... és mennek sokan és ott hagy­ják a csendes megelégedett meleg otthont s kapnak érte sivár semmit, mely tarkára van festve, s ridegen vigyorog; üres lelket, mely czéltalanul bolyong, mig el nem költözik csalódva, s megundorodva — mondjuk — a másvilágra, vagy — mondjuk — az újságok „öngyilkosok“ rovatába. írfolyamjavitó mozgalom. (K. Ö.) A belügyminiszter felhívást in­tézett a községekhez, hogy állami járadéko­kat vásároljanak. Ennek! a felhívásnak két tős czélja van. Az egyik czél a községek anyagi javát szolgálná és megőrizné bizo­nyos kamatveszteségtől, a másik államérde­ket szolgálna és járadékok vásárlásával az állampapírok árfolyamát akarja megjavítani. Párhuzamosan halad ezzel a mozgalommal az osztrák kormány akcziója, mely az árfolyam javítására a postatakarékpénztárt akarja igénybe venni és járadékok vásárlására ősz tönözni. Nincs kétség benne; hogy állami jára­dékok vásárlására most igen alkalmas az idő. Soha nem tapasztalt alacsony árfolya­mon mozognak és igy nem csak tisztessé­ges kamatjövedelmet, körülbelül 4 és léi százalékot, hanem megfelelő tőkeszaporulatot is biztosítanak' Bár ezt mindenki tudja, még sem vesznek járadékokat. Holott józan ész­szel, ha valaki a tőkéje után akar megélni, annak úgy kell cselekednie, hogy tőkéjének egyrészét befektetési papírokba, másik részét spekulacionalis papírokba kellene fektetnie. Nálunk, bizonyára kényelmi szempontból a takarékpénztárakat részesítik előnyben, me­lyek oly csekély kamatot fizetnek, hogy ha arra a gondolatra jönnének, hogy állami já­radékokat vásárolnának, kamatdifferenciákon szép nyereséghez jutnának. Erre persze nem gondolnak, mivel ez megkötné a tőkét, már pedig ma pénz kell, sok pénz és nem lehet kapni. A pénzintézeteknek nincs, vagy ha van, reáülnek és engedik elpusztulni az adóst és a vállalkozót. Szegeden például annyira el­fajultak a viszonyok, hogy törvényhatósági in­tézkedésekkel akarják a pénzintézeteket arra kényszeríteni, hogy az üzletvilágon könyö­rüljenek meg. De hát hová lett a sok pénz ? Ott van a nagybankoknál, melyek a hitelt egészen megszorították. Ott van a mágnásoknál, kik a pénzintézeti bukásokra és hitelmegszoritá- sokra megijedtek és a betéteket visszavon­ták. Végül ott van a speculácionalis papí­rokban. Spekuláció mindig volt és lesz. Van nálunk, van másutt. A dolognak azonban úgy kellene lennie, hogy a túlzások esetén, a spekuláció önönmagában tekerje ki a nya­kát és azután állítsa helyre a reális állapo­tokat. Másutt ez igy is van. Nálunk azon­ban, értem ezalatt a börzei spekulácziót, nem hajlandók megállapodni és inkább készek nagy krachot előidézni, dé a lejtőn meg nem állnak. A külföld azzal vádol meg bennün­ket, hogy a sok spekulativ elemet pezsdülő temperamentumunknak köszönhetjük. Nem tudom, magyar temperamentum ez, vagy más temperamentum. A mi pénzintézeteink hitel- megszoritása éppen arra irányul, hogy ezt a vadul csapongó spekulációt megfékezze. De fog-e nekik ez sikerülni, nagyon kétes, mi­vel a spekuláció határt nálunk nem ismer. A miniszterek tehát felszólíthatják a községeket és törvényhatóságokat, hogy já­radékokat vásároljanak. Törvényt is hoz­hatnak, mely a biztositó intézeteket arra fogja , kötelezni, hogy állatni járadékokba fektessék tartalékaikat, szóval elkövethetünk mindent az állami járadékok demokratizálá­sára, ez mind nem fog használni, ha nem sikerül a féktelen spekulációnak korlátot emelni. Hogyan és miképpen, az a törvény- hozás dolga. Ugyanis a koronajáradék árfo­lyama ellanyhulásának oka a drága pénz. A drága pénzt az üzletfellendülés okozza. Még inkább pedig az a körülmény, hogy a spe­kuláció ráveti magát a részvényipar egy ka­tegóriájára és abban hausse mozgalmat csi­nál. Minél többfajta papirt vonnak be az ér­dekeltségbe, annál több pénzt vonnak el a reális szükségletektől és annál drágább lesz a pénz. A másik oka az árfolyam ellanyhulásá­nak az a körülmény, hogy a járadékok két harmadrésze külföldön van elhelyezve. A bármely okból történő visszaözönlés árfolyam esést idéz elő. A mentőakciónak tehát arra kell irányulnia, hogy a járadékok itthon he­lyeztessenek el. Az államjáradékok demok­ratizálása a nevelés kérdése és ez időt vesz igénybe. A pénz drágaságát ezenfelül a folyton emelkedő államszükségletek is okozzák. Rendes jövedelem helyett adósságot csiná­lunk, mert nem rendes szükségleteket, ha­nem hadügyi kiadásokat akarunk fedezni. Oroszország nem tudom hány milliárdon hadiflottát akar építeni. Ez ismét megdrá­gítja a pénzünket. A militarizmus feneket­len gyomrának azonban fel nem áldozhatjuk az állami gazdasági lét biztonságát. Ez el­len is tenni kell valamit, hogy az állami hitélet alapja, a járadék, rendes formájához hozzá jusson. V ilágpr ocessio. Isten — és nem öltözik föl csillagok­ból szőtt ruhába. Trónusát nem üti föl a napban. Lélekvesztő káprázatokkal nem ejt meg. Kellenek-e kendőzőszerek Istennek ? Bíbort, aranyat megtaposva az istálló szalmájáról néz reánk. Összemorzsolt buza- szemek fehér patyolatába rejtőzik és onnan mondja : — Én vagyok a végtelen, örök, min­denható Úr! És angyali lelkek, michelangelói szel­lemek, csodás tudásu Ágostonok, titkokat lebbentő Danték, koldusczondrás Labre Be­nedekek és biborpalástos szent Lajosok, első gyügyügésre megnyílt gyermek:»} kak és a sir szóién búcsúzó távozók utolsó szava is­métli : — Te vagy, Szentséges Ostya, a végte­len, örök, mindenható Úr 1 Ezekben a nagy vallomásokban, a férfi­elmék és gyermekszívek hódolatos lebomlá­sában az emberi bensők legdrágább gyöngy­szeme kerül felszínre. Drágagyöngy, a me­lyet az örökkévalóság formál. — A hit. A mely a fölfoghatatlan előtt térdre hull és túlharsogja törpe eszének, homályos szemének akadékoskodó hebegését ezzel a dörgő confiteor-ral: — Credo! És most az egész világ összegyűlt Bécs- ben, hogy belekiáltsa a közömbösségnek és kételkedésnek chaosába a confessori,, Credó“-t. Aki igazán finom, kényel­mes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, , az forduljon bizalommal Yuja Jánosa Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), m aki dúsan felszarait ezlpö-raktáriban esakls valódi finom borból a már Is vi­lághírű kazal gyárakban készült ezlpó- kat és csizmákat nagyon Is verseny- képes árakban hozza forgalomba és fizletéból minden olesóbbrendű készít­ményt, a szokásos bőr- és talputánzato­kat teljesen kiküszöbölte, s akinek árul esinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen ki­vitelt! ezlpók és csizmák la készfilusk. HÍREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom