Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-11 / 37. szám
Szatmár, 1912. szeptember 11. 37. szám. XXI. évfolyam." HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. v1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévi-» — 2 K — f. Félévre — 4 , — , \ Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy érre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajté czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri küzlése I keress----------------- Nyilttér sora 40 Aller. ----------------A lap megjelenik minden szerdáa A lelkek telephonja. Szatmár, 1912. szept. 10. (+) Az örökkévalóság methodi- kája sohasem bánt tömeg-módra semmivel. Egyéneket, én-eket formált mindig. A fűszál — akárhány milliónyi is — mindegyik más. Nincs két egyformán alakult naprendszer, a mint nincs két egyenlő falevél sem. Pazarló ezerféleség minden tavaszban. Uj és más minden esőcsepp élete. Az örökkévalóság egyéniségekként kezeli az embert is. Főként az embert. Izeneteket küld, a melyeket nem hall meg Héli, csak Sámuel. Szavai vannak, a melyek a damaskusi utón csak Saul fülébe jutnak el. A hegy mozgató hit ha egyformán mély is Hantéban és a bretagnei paraszt- asszonyban, a nagy divina comme- diában mégis másként merül el mindegyiknek gyönyörűségeket látó lelke. Isten nem ismeri a centrali- sálást. Az ő telephon-huzaljai be vannak vezetve egyénenkint minden emberbe. Ehhez az isteni paedagogiáboz kell alkalmazkodnia az egyháznak is. Ha valamikor martyrokkal,majd templomokkal, csodatevő szentekkel, a lelkiség mystikájával, művészettel, orgonával, legendával dolgozott — most dolgoznia kell a sajtóval. Ma revelatióit az elhatalmasodott újságokban találja meg az ember. Máskor a franciskánus Berchtold prédikácziója, vagy Raffael ecselje volt ebhez szükséges. Ma pedig a sajtó. Ha Carlyle isteni „ csönd !‘-jét tudnók még szeretni, ha volna időnk a contemplatióra, — a rolatiós dübörgő gépeinek nem volna részök a mi szellemi táplálékunk előteremtésében. De ez a csöndtől irtózó „ma“ csak pillanatokat szentelhet a nie- taphysikai „mindennapi kenyér“ elköltésére. Naponkint csak pár perce van szellemi éhségének kielégítésére. Gyors tálalást kíván, hirtelen egymásutánban akarja a fogásokat: belletrisztikát, metaphysikát, poétikát, híreket. Egyszerre mind. Élvezhetőén és jól adagolva. És az ő szájize szerint elkészive. És meg is szaporodtak az újságok. Csak épen mi nem vettük észre, hogy az egyéni közlekedés útja a napisajtó lett. Mi gondoljuk még azt, hogy templomainkon, iskoláinkon, rendszertelenül vezetett, elhanyagolt egyesületeinken kívül nélkülözhetjük az érintkezésnek leg- hathatósabb telephonját: a napisajtót. A beszédes bizonyságok hiábavalók : hogy csak ott van élő keresztényi gondolkozás, erős katho- likus öntudat, a hol hatalmas a keresztény sajtó. A régen templomokat építő német katholikusság ma újságokat alapit. És sehol nincs olyan igazi katholikus élet, mint a sajtóval dolgozó Németországban. Lehetetlen, hogy nemtörődömmel nézzük a mi elmaradóban nyomorúságos állapotainkat. Lehetetlen, hogy bünül magunkra vegyük azt a rettenetes felelősséget, hogy mi rajtunk múlt — nem az, hogy sajtónkat nem teremtettük meg — de az, hogy meglevő sajtónkat is pusztulni engedtük. Mert — és ezt a fekete valóságot jól értsük meg — úgy állunk, hogy a mi elhagyatott Pázmány- sajtónk perczei meg vannak számlálva. Ha változás nem történik, talán félévig még fönnállhat nyomdánk, de akkor menthetetlenül ösz- szeroskad. Mi régen meghúztak már a vészharangot. Kongattuk léleksirá- sok közt. Bátran, szabadon. — MAGYAR BÁLINT. — Tti vagyok, itt, a lelkem ünnepén, fátran, mini a vizár, szaßadon, mint a fény . . . Voltam nyugalmas, szelid-arczú tó, Szép Hajnaloknak feltűnő sugara, Voltam vikflrzó nagy vikarok árja $s voltam jégfal, Hűvös, áltató, Itt vagyok már a lelkem ünnepén, fiát ran, mint a vizár, szaßadon, mint a fény. Difiért ami voltam, már nem tó a tó. folyößa szökken, élő nagy vizdrßa fs a dalom már se Rideg, se gyáva, (bs a lelkem már gördülő folyó. Ift vagyok, itt, a lelkem ünnepén, fiátran, mint a vizár, szaßadon, mint a fény. folyóvíz lettem, farijaim az élet &s a Halál. Vizeimßen árad Jjz égi karmai, magdolnai ßdnat, & könnyeim kaßjan áttörnek a fények. . . Ttt vagyok, itt, a lelkem ünnepén fátran, mint a vizár, szaßadon, mint a fény. Négy kis cicáröl valami, Irta : KASZÁS ETELKA. II. Múltak a napok. Hugóm is távozott hazulról, én élveztem osztatlanul Szelidke barátságát. Lassankint megbecsülte társaságunkat. Az enyémet és Miláót. Mint valami ku- tyus futott utánam, ha a kertbe mentem s mig ott olvasgattam, bizelegve settenkedett körülöttem. Néha felugrott, ölembe kuporodott s jóízűen szunyókált. Ott ette meg uzsonnái tejecskéjét is. aztán vigan ugrándozott a lepkék és bogarak után. Ha úgy hozta kedve, szabad volt neki még a virágágyak kellős közepében is hüsselnie. Később mikor hidegre fordult az idő, szobámban tölthette a nap nagy részét. Ilyenkor piros szalagot is kapott a nyakára s a diványon végignyuj- tózva kényelmesen játszadozott a szalag lelógó végével. Szeretett odabent lenni. Egy reggel sem nyithattam úgy ajtót, hogy ott ne találtam volna előtte várakozásteljesen üldögélni. Meghatott ragaszkodása. Igaz, hogy én sem feledkeztem meg róla étkezés idején. Azaz, hogy egyszer megtörtént bizony mégis. Épen karácsony estéjén. Akkor is futott pedig utánam, de sürgősebbnek tetsző dolgom akadt s haragosan kiáltottam rá, nagyot dobbantva lábammal — siczcz most innen. — Nem törődtem azután vele. Reggel mikor kiléptem a szobámból, feltűnt, hogy nem találom az ajtó előtt. Ekkor jutott eszembe, hogy nem kapott vacsorát sem. Dupla porczióval akartam kiengesztelni. Hanem a konyhában sem találtam rá. Átkutattam a lakás minden zegét-zugát, nem volt sehol. Kérdezősködtem utána. Nem látta senki tegnap óta. Kamrában, padláson, udvaron szólítottam : cicus-cicus cicuci I de most nem futott elő hívásomra. El nem tudtam gondolni, hova lehetett Szelidke. Zsuzsa asz- szony erősen állította, hogy a csordapásztorok emelték el tegnap este. Hozzátette persze, hogy jól is tették, avval is kevesebb. Keserűség öntötte el a szivemet. Oh Jézuskám, milyenek is ezek a te mostani betlehemi pásztoraid. Nem átallanak lopni születésed napján. Két napig kerestem még fáradhatatlanul, de hogy akkor sem került elő, letettem a kutatásról. Ha sajnálkozva emlegettem azután, Lapunk mai száma 8 oldal.
