Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-28 / 35. szám

8zatmár, 1912. augusztus 28.

Egy és más a sajtóról.

Irta s aug. 25-én a kálmándi sajtóünnepen elmondotta dr. MERKER MÁRTON.

A nemzet egész testén átható lelkesedéssel, egy a múlt idők közéletében is páratlan szellemű mozgalom indult meg magyar földön, fönnen hirdetve fajunknak lüktető életerejét. Hogy mi szította fel ezt a szuny- nyadó lángot, amelynek hevétől a türelem nyugovóhelyéről a tett mezejére riadt a magyar : mindnyájan tudjuk. Az akczió és reak- czió elmélete ez. Fölébredt a nemzet öntudata, mert fölébresztették I ellenségei. Akczió és reakczió elmélete mutatkozik mindenütt, minden téren, de mostanában különösen a szellemiek terén. S nemde szellemi szükségleteink egy részét a sajtó, a mindenféle rendű és rangú újság is szolgáltatja ? Ép azért a sajtóról akarok egyet-mást szólni, mert itt, ezen a téren kell megvetni lábunkat, biztos talajra kapni, védekezni, szervezkedni, sorakozni és sorompóba állni, hogy küzdve győzzünk.

Röviden és szárazon konstatálva a tényt a magyar sajtó a lefolyt 35—40 év alatt óriási lendületet vett a papírfogyasztás, a zseniális gépek, a mindenbe belenyúló hírszolgálat, a hirdetésügy s a kolportázs dolgában — de ugyanakkor és ugyanabban az arányban óriásit veszített szellemi tehetség, erkölcsi erő s igazi irói kvalitás dolgában.

Jellem tisztaság, képzettség, erkölcsi erő nélkül is lehet gyönyörűen újságot szerkeszteni, de igy az újság többé nem hatalom, sem első, sem hetedik, sem irányitó, hanem épen olyan üzlet, mint a gabonahatárüzlet, vagy ócskaruhakereskedés. Nem is olyan régen ideális, tiszta, mondhatni igaz szerelmen alapuló törvényes viszony volt sajtó és közvélemény közt. Egyik erősítette, táplálta, lelkesítette a másikat. Ma a perditák szerelméhez hasonlít az a szerelem, a mellyel a sajtó túlnyomó része viseltetik a közvélemény iránt. Pénzért eladó az elve és tolla, erkölcstelenségben kéjelgő és erkölcstelenséget terjesztő, szerelmének tárgya minden utczasar- kon más és más politikai és szociális, gazdasági és művészeti elv — és mindez onnan van, mert a mi sajtónk túlnyomó része egy olyan elemnek anyagi és szellemi vezetése alatt áll, amely elemet „egyenjogusitottnak“ nyilvánít ugyan könnyelműen hozott néhány törvényünk, s amely elem szépen tud magyarul irni, de amely elemnek világnézetét egy egész világ választja el a már 900 év előtt a keresztény világnézet gránit alapzatára állott magyarságtól. Annak a nekünk teljességgel idegen elemnek a publicisztika, az újságírás nem hivatás, nem szellemi foglalkozás, nem irodalom, nem szellem és erkölcsképző, nem czivilizáló faktor, hanem kenyér- kereset, amelyhez nem kell magasabb képzettség, sem elv, sem elvhüség, sem nemzeti érzés, hanem kell élelmesség, lelkiismeretlenség, demagógia és egy tehetség, amely mennél több pénzforrást nyisson a lapvállalatnak.

Amint ebből a nagy kulturális vívmány kérdéséből megélhetési kérdést csináltak, amióta a pénzszerző mesterség szempontjából kezelik a sajtót, azóta dekadencziában van a mi sajtónk. Odáig jutottunk, hogy a merkantil, vagyis kalmárkodó liberalizmusban kidomborodó sajtó ilyen tanokat és elveket hirdet, Vöpit világgá: akié a pénz, azé a tekintély, a politikában minden szabad, a gonosztevő nem bűnös, hanem idegbeteg, a házasság nem szentség, hanem szabad egyesülés, isteni tekintély nincs, mindenki legfőbb bírája saját tetteinek, a társadalmi erkölcs nem egyéb, mint az érdekek kölcsönös védelme, melyet elvégez a büntető törvény, a haza csak konvenczionális fogalom, esetleg egynyelvüek, esetleg többnyelvüek, csak egy- érdeküek formális szövetkezése, szerződése. Csupa frázisok, történeti hazugságok, elbizakodott, sőt agylágyult gondolkodás szüleményei.

Nem mindig jelennek meg ezek az elvek együttesen. De ez ne vezessen félre senkit sem. Az alapelv nem szenved változást a szemforgató frázisoktól. A kételkedésre épült hitetlenség ha nem rombolva, hát las„HETI SZEMLE“

san őrölve akarja kiirtani a keresztény felfogást és a keresztény erkölcsi életet, melynek egész művelődésünk, tehát a támadók műveltsége is létét köszöni.

Miért ép a kereszténység fáj nekik, miért fenik erre fogukat. Jól tudják ők, hogy a kereszténység nemzetfenntartó. Ha ezt ledönthetnék, övék volna a világ, a talaj, a vár. De ez sohasem következik be. Ez lehetetlen. A kereszténység elve ugyanis nem tűr megalkuvást. Vagy el kell vetnünk egészen, vagy szerinte kell élnünk, szerinte irányítanunk 'egész művelődésünket. Vagy keresztények vagyunk, keresztény erkölcsi elvek alapján rendezzük be, mint berendeztük a múltban társadalmi, jogi, állami életünket, vagy teljesen szakitanunk kell a kereszténységgel.

A ki vitatja azt, hogy társadalmi, tehát állami életünk keresztény alapon áll, vagyis kellene állania, az impliczite'elismeri ezzel, hogy nem is állhat fönn más alapon.

És csakugyan nem állhat. Elméleti fejtegetés helyett csak a történelem példáira utalok, hogy Magyarország mindannyiszor szerencsétlen és boldogtalan volt, valahányszor a keresztényellenes elveknek és az elvek gyakorlati megvalósításának utat engedett. Mert a keresztényellenes tanok megrontották művelődését, abba az irányba tévesztették, a melyben nem nyerhetett többé lelki erőt a folyton rá váró harczokra.

Amint nem maradhatott volna fönn Magyarország a környező népek között, ha megmarad pogányságában, úgy el kell morzsolódnia, ha a körülötte lévő nemzetek hi- ven megmaradnak a keresztény erkölcsi művelődésben és annak szellemében alkotják meg a haladásukat biztositó törvényeket.

A keresztényellenes sajtó, annak tanai teremtették meg az utilitarizmus és az egoizmus szellemét. Az utilitárizmus kozmopolita a szó legrosszabb értelmében, mert csak azt nézi, hol merre van a jobb sors, mi ád több nyereséget. Ennek valóban mindegy, minek hívják a' hazát, mi a hazának kormányformája, mi a nyelve. Az egoizmus meg éppen rabszolgájává teszi a tömeget, s kiszolgáltatja egyes érdekszövetkezeteknek, melyek nem ismernek könyörületet, legfölebb alamizsnát, de olyan alamizsnát, melynek erkölcsi hatását anyagilag a saját javukra hasznosíthatják. Az egoizmus megengedhetőnek tartja a szegénység teljes kifosztását, az uzsorát, nem tartja büntetendőnek a rászedést, ha az nem ütközik tételes törvényekbe, vagyis száraz bőrrel véghez vihető. A munkásosztály kizsarolása, amelyet oly keményen tilt a kereszténység, az egoizmuson és hasznossági elven alapuló keresztényellenes szabadelvü- ség gyümölcse.

Az ünnepek eltörlése és a pápa csalhatatlansága. Minden, hitére csak valamit is adó katolikus ember csodálkozva kérdi, hogyan lehet ezt a két dolgot összezavarni, az ünnepek korlátozását a pápai csalatkozhatatlansággal szembeállítani. Még nagyobbra nő a hivő katolikusok csodálkozása, ha látják, mint buzgólkodnak a katho- likus hitélet érdekében és mint akarnak pá- pábbak lenni a pápánál olyan körök, újságírók és újságot olvasók, akik eddig csak akkor és csak annyiban foglalkoztak a vallással, amikor és amennyiben támadták ezt. Különös, hogy most ezek az emberek féltik a vallásos buzgóságot a pápai rendelkezéstől. Ezeknek az uraknak igazán bajos kedvükre tenni. Ezelőtt az volt a baj, hogy sok az ünnep, hogy a hivő katolikus nép jövedelmező munka helyett templomczással kénytelen eltölteni az időt. Ezeknek az elemeknek eddig még a vasárnap is sok volt; egyre-másra kérték a vasárnapi munkaszünet felfüggesztézét. Hát ki fogja most elhinni, hogy ugyanazoknak az uraknak fáj az ünnepek eltörlése, fáj a hitéletnek „ebből származó“ gyengítése ? Nem, ezek az urak vajmi keveset törődnek ünneppel, hitélettel. ük csak a pápaság intézményén, a szentszék tekintélyén akarnak ütni. Támadásaikat eddig az ünnepek nagy számával, most pedig e szám csökkentésével indokolják. Lelkűk rajta. Tőlük úgy sem várunk egyebet, mint kákán a csomó keresést, mint

minden áron való kötekedést. Ők sohasem fogják, mert nem is akarják megérteni és méltányolni ama mélységes emberbaráti és szocziális indokokat, amelyek a pápát a nyilvános ünnepek korlátozására bírták. De azon nagyon fel tudnuk háborodni, hogy emeletes tudatlanságon, vagy nagyfokú roszindulaton alapuló olyan állításokat mernek e kérdéssel kapcsolatban megkoczkáztatni, hogy a "pápa legutóbbi rendelkezésével rést ütött a csalhatatlanság dogmáján, mert „vagy az ünnepeket elrendelő, vagy az ünnepeket beszüntető pápa tévedett.“ Hát aki még azt sem tudja, hogy a pápa tévmentessége csak hit és erkölcstani tételekre, a dogmákra terjed ki; hogy továbbá is az ünnepek szaporítása vagy apasztása nem hitbeli, sem erkölcstani, hanem tisztán fegyelmi tehát czél- szerüségi kérdés: abban legyen legalább annyi szerénység, hogy egy ilyen alapvető, a katolikus hit gyökeréig ható tant ne akarjon minden hozzáértés nélkül pellengérre ál- litani. Ez a szerény hallgatás a legkevesebb, amit ünnepeink és hitéletünk fogadat- lan prókátoraitól minden körülmények közt elvárunk.

Társadalomtudományi társaság Szat- máron Tanulhatnánk ellenségeinktől. Mig a mi intézményeink, szervezeteink a részvétlenség és az anyagi tehetetlenség mocsarában fuldokolnak, addig ők lázasan dolgoznak és eredményeket mutatnak fel. Van ügyesen szerkesztett napilapjuk, amely egyre szélesebb köröket von irányitó befolyása alá. Van modernül berendezett, jól prosperáló nyomdájuk. Lesz hamarosan társadalomtudományi egyesületük, amelynek alakítási munkálatai serényen folynak, föltétlenül sikerre is vezetnek és, merjük állítani, virágzó életet fognak biztosítani az alakulóban levő egyesületnek. Hiába, írva vagyon: a sötétség fiai okosabbak a világosság fiainál. Ok fürgébbek, élelmesebbek, bátrabbak és szabadabbak. Mi kényelmeskedünk, a kor szavát meg nem értjük, a fölénk tornyosuló veszedelmeket észre nem vesszük, a reánk váró feladatokat el nem végezzük. Minket megöl a vaskalap, a sok jóakarat, meg a gyámkodás.

A nemzetközi eucharisztikus kongresszus körmenetére vonatkozó jelentkezést a bécsi rendezőség augusztus hó 25-ikével lezárta. Az e határidőn túl beérkező jelentkezésnél már nem biztosíthatja a rendezőség, hogy olyan megfelelő helyet, amire a határidőn belül történő bejelentéseknél számítani lehet, az illető csoportok számára kijelölhessen. A magyar csoport a Heldenplatz-on fog helyet kapni, ahová a résztvevők csak egy része juthat be és ahol a bíboros által mondandó misét hallgatják. Az ifjúság különböző szervezeteivel csatlakozik a kongresszushoz és annak tagjai tiszteletére 15 én este úgynevezett „Festkommers“-t rendez. Az Országos Katholikus Szövetség, mint a magyar csoport középponti bizottsága más bejelentést már nem fogad el. Felkéri azoban azokat, akik tömeglakásra jelentkeztek és annak árát még be nem küldték, hogy ezt haladéktalanul küldjék be az Országos Katholikus Szövetség czimére. Akik csak jegyet kivannak, azok a legkésőbben augusztus 31-ig jelentkezhetnek.'

Az Egyházm. Oltáregyesület szeptember havi szeutségimádása vasárnap, szept. 1-én lesz a zárda-templomban. Reggel Gorakor szentségkitétel, 8 órakor szentmise, a mely alatt közös szentáldozás ; d. u. 5 órakor szentbeszédet mond Varjas Endre egyházm. oltáregyl. igazgató, utána litániát végez szentségbetétellel Láng Antal dr. theol. tanár.

Halálozás. Megrendítő haláleset történt Szatmárou f. hó 26-án, hétfőn reggel. Dr. Jeney Sándor ezredorvos, Wallon Gyula szatmári orvos veje, aki apósának látogatására jött néhány nap előtt Szatmárra, sziv- szélhüdés következtében hirtelenül meghalt.

HÍREK