Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-07 / 32. szám
XXI. évfolyam Szatmáp, 1912. augusztus 7. 32. szám, SZEMŰ POLITIKAI BS TÁRSADALMI HETILAP. . >v. íhüYLÍI í ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K — f. Egyes szám ára 16 fillér. Egy évre — 8 K — f. Félévre — 4 , — , Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelós szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptnlajdonos A SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatali illető összes külder nyék, pénzek, hirdetések stb. a Pázmánv-sa ’< czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendői Pályázati hirdetések egyszeri küzlése s kr---------------- Nyilttór sora 40 fillér. -----------A lap megjelenik minden szerdán Fiat iustitia ! Nem hiába mondja a latin közmondás, hogy változnak az idők s az emberek nemkülömben. Nemcsak a júniusi hűvös esős időjárásból mentünk át tikkasztó kánikulai hőségbe, de a kormányzópárt vezetői is alapos változáson mentek keresztül. A tigrisekből bárányok lettek; a házszabályokon keresztülgázoló, az ellenzéket brutálisan kidobáló, a tüzzel-vassal „rendet csináló“ fenegyerekek béke után sóvárgó jóemberekké szelídültek. Tisza is, Beöthy is, meg Lukács is a béke szükségességéről nyilatkoznak. Szép és keresztényi dolog a békesség. Azt megbontani, annak lót- rejövetelét megakadályozni lelket- lenség. De nem mindig. Lehetnek, vannak esetek, amikor a inegbókü- lés az igazság sérelmét, a rossznak diadalát jelentené. Ilyen esetekben nincs helye a békiilésnek. Tiszáék nem őszinte szándékból kivánják a békét. Ok nem a sárbatiport nemzeti érdekek felemelését akarják. Őket most is az a czól vezeti, amelyért két hónappal ezelőtt nem átallották világ csúfjává tenni a magyar parlamentet. A hatalom megtartásának vágya. A legsivárabb »önzés, mely a közérdeket csak egyéni érdekből szolgálja s az egyéni érdeknek bármikor kész feláldozni a köz érdekét. A véderőtörvényt megszavazták súlyos közjogi sérelmeivel egyetemben, vérlázitó házszabálysértések és brutalitások árán. Mert ezt kívánta egyéni érdekük. Ettől függött politikai létezésük. Ez volt Bécsnek megalkuvást nem ismerő parancsa. Megtették gondolkozás nélkül. Most pedig azt kívánná az a mindennél szentebb magánérdek, hogy béke legyen. Hogy lecsendesedjék a he^osztrateszi munkájuk nyomán kelt felháborodás. Hogy ők nyugodtan pihenhessenek az erőszak habárain és zavartalanul folytathassák élősdi életüket. Ha az ellenzék még sokáig lázit, még sokáig felvilágosítja és felrázza az ország közvéleményét, abból még baj lehet. Az még kilendíthetne egy pár urat a bársonyszékből. Ezért sürgetik Tiszáék most a békét. Ezért kívánnak fátyolt borítani a történtekre. De ezért igazán nem érdemes békét kötni és ezért egyenesen bűn volna a nemzeti géniusz boszuálló karját feltartóztatni. Lakóijának a bűnösök vétkeik nagysága szerint. Téves utón járnánk azonban, ha csak személyi okokból ragaszkodnánk a szigorú politikai igazságszolgáltatáshoz. Sokkal súlyosabb, sokkal mélyebben fekvő okok teszik a magyar nemzetnek elsőrendű kötelességévé, hogy békülós- ről tudni se akarjon mindaddig, mig az alkotmányos jogrenden, a házszabályokon s a képviselői tekintélyen esett sérelmek gyökeresen nem orvosoltatnak. Osztrák ellenségeink ujjongó örömmel fogadták a magyar parlamentben történt események hírét. Nyíltan hangoztatták, hogy az nem a Tiszáék, hanem a császári akarat győzelme. Hogy Tisza megJó a vagyonos osztálynak. Böskének a szavajárását ismeri az egész világ. Már tudniillik az ő világa, mely a vasúti állomástól a nagy piaezig terjed. Ez a világ a maga lakóinak éppen olyan tágas, s éppen olyan fontos, mint a fényes pesti körutak első emeleti lakóinak a dunaparti korzótól az operáig lakozó vagy csatangoló világ. Fiatal leányok s vénülő mamák körében már egész közmondássá vált: „Hogy Böske szokta mondani.“ Böske pedig minduntalan azt az egyet szokta mondani. Egész derűs, kicsi életköltészete ebben as egy mondásban nyilvánult meg. — Hol vette, hol nem, hallomásból szedte-e föl vagy olvasásból, vagy talán csak a maga okos kis fejéből, — de bizonyos, hogy már 10 éves kis leány korában az ajkára szökkent. Böske legkedvesebb barátnője a háztulajdonos bankdirektor leánya volt. Egyidősek voltak s mindkettőt; Erzsébetnek keresztelték ; amiből persze az következett, hogy a nagy piaczon könyöklő díszes úri lakásban Ellának nevezték a ház kisasszonyát, mig a másik gyermeket csak Böskének szólították a hátulsó, nyáron poros, ősszel sáros, szűk utczára néző, háromszobás szerény lakásban. A két kis leány együtt játszadozott. A gyöngécske Elzát szívesen engedték az orgonavirágos, jázminbokros nagy tágas udvarra. S ha egyszer oda kijutott, német bonne, franczia játszótárs nem kellett többé. Csak Böskével szeretett szive szerint játszani, szaladgálni. Majd 10 évig állt már közöttük a barátság, mikor először esett meg a hires kiszólás. Az történt, hogy Elza kezében egy piros napernyővel jött ki az udvarra. Nagy begyeskedve sétált vele, jobbra-balra forgatta, kinyitotta meg becsukta, mutogatta a nyelét, a fogóját, tenyerében tánczoltatta, ujjain pörgette, kényesen lóbálta, mig Böske lelkes elragadtatással bámulta a pompás jószágot. Olyan tüzes piros selyem, olyan czif- rán faragott nyél nincs is tán több a világon ! Ugye szép ? — kevélykedett a csodás napernyő boldog birtokosa. — Gyönyörű! — bizonyitá Böske mély meggyőződéssel s hozzá tette : — Jó a vagyonos osztálynak ! Talán nem is egészen tudta, mit mond. Talán csak öntudatlan ösztönből ismételt meg nem értett szavakat. Nem volt abban árnyéka se irigységnek, sejtelme se panasznak. Csak úgy ejtette, mint mikor az iskolában fölszólítják: Mondj egy állító mondatot. S az ember kimond valami megdönthetetlen, bizonyos igazságot: Az ég kék, a czukor édes. Ki akarna azon megütközni, hogy az ég kék, a czukor édes, az uj napernyő piros és azon a nem kevésbbé igaz tényen, hogy ............jó a vagyonos osztá lynak. Ártatlan lelkű Böskének bizony nem is jutott eszébe zokon venni ezeket a tényeket. Hanem az a furcsa, hogy sem az ég kéksége, sem a czukor édessége nem szökkent oly sokszor Böske szivéből ajkára, mint az a másik nagy igazság: Jó a vagyonos osztálynak. Ma egy czipő, holnap egy kalap, zongora, tennisz, kocsizás, fürdőzés ; az egyetlen, kényesztetett leány minden jóban való dúslakodása ott vonult végig egész közvetlen közelségben a szerény kis barátnő előtt. Utóbb a zsurok, a színházi és báli esték mulatságai, a hódítás gyönyörűségei is elkövetkeztek. Böskét azonban olyan fehér lélekkel, olyan rózsaszínű kedélylyel áldotta meg a legfőbb Jóság, hogy őt soha meg nem csípte az irigység mérges fulánkja. Igazi esztéta az, aki érdek nélkül tud gyönyörködni a szépben. Vannak is elegen, akik igy tudják élvezni egy hegyvidék, egy vízesés, egy szobor, egy középület szépségét; kevesebben, akik szintúgy méltányolnak egy szép, úri parkot, egy villát, egy festményt; még any- nyian se egy drága ékszert, nemes prémet, pompás öltözéket. Olyan szép lányt pedig már csak a mesében találni, aki igaz szívvel tud gyönyörködni a barátnője szép ruhájában, kalapjában. A mi Böskénk ilyen mesebeli leányka. Ö valósággal élvezte az Elza mulatságait, örült az ő sikereinek s mindig zavartalanul jóindulatú megnyugvással ismételte: Jó a vagyonos osztálynak ! Hanem egyszer .... Betelt az ezer hét, melyet a leány férjhezmenendő korául állapit meg túl a Dunán a néphagyomány. Megjött a szép királyfi, akire ábrándos leánykák várnak-vár- nak. Várnak, mióta rózsa nyílik, csalogány zeng, csillag ragyog, költő verseket ró. (A jövőben — azt mondják — nem fogják már várni. Szent András-napi böjtölés, ólomöntés, virágszirom számlálgatás, versolvasás kedLapunk mai száma 8 oldal-
