Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-31 / 31. szám
XXI. évfolyam. Szatmár, 1912. julius 31. /i > 31. szám. 1 HÉT SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajtó czimóre (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A lap megjelenik minden szerdán Rosta. Azt mondják, hogy a politikában — ne higyj. Ott nincs hit; azért ne is keress. Hát én nem is a politikában, nem is a politikusban, sőt az emberben sem keresem most azt a hitet, mely a békét munkálja, reméli és meghozza. Keresem ezt a hitet Gondviselésben, mely nemzetünket sohase’ hagyta el. Éppen a legnehezebb, a legborzasztóbb sorsában. Akkor, mikor már egész Európa beleragadt a halálesengőjének kötelébe. A gondviselés ujja — a „Digitus Dei,“ mindig rámutatott egy-egy emberre, a ki a nemzetbe először bizalmat, aztán hitet és végre megnyugvást öntött. Ez a hit nem ártott soha a nemzetnek. Sőt éppen ez a hit teremtett minden nagyot, szépet, dicsőt ez országban. A gondviselésszerü emberben kell hinnünk. Hogy ki az? Hol van? Talán csendes magányában. Elvonulva viharoktól és szenvedelmektől — de van. Itt él köztünk. A földön. A hazában. A nemzetben. Jönni kell neki. Mert a nemzet szabaditóját, vezérét, bölcsét, a gondviselésszerü embert nem találom a mai küzdők, harczolók közt. Mert megtaláltam és megállapítottam ezek mindegyikében, itt is, ott is: az egyéni érzések és rugók lüktetését és háborgását. * * Nem az a kérdés, hogy ki a győztes a Tisza István, meg az Andrássy szóharczában. Az a kérdés : mi áldás, mi eredmény száll ebből magára a nemzetre. A békére. Csak egyetlen egy győzőnek szabad lenni: a hazának. Álljon félre mind a két küzdő, ha ez a . győzelem személyük miatt nem jön létre. És ájljanak félre pártok és pártvezérek egyaránt. És jöjjön az, jöjjenek azok, akik még se nem győztesek, se nem legyőzőitek. De egyben erősebbek. Tisztábbak, Megbízhatóbbak. Mentesek a politikai élet sebeitől. Salakjától. Bizalmat őrölő — tévedéseitől. Ne hívja egyik a másikat segítőnek. Mert már e hívással a fölényesség szaga érzik. Találjuk meg egymást — önmagunk legyőzésében. * A baj az, hogy mi utánozzuk a külföldet, főleg az angolt. De sose tanulunk tőlük. Majmolunk és nem okulunk. Mi sók-sok mindent áthozunk, de a kölcsönhatásoknál nem ügyelünk arra, vájjon csak eltulajdonítottuk, átkölcsönöztük, vagy asszimilálhatjuk-e ? Innen van, hogy aztán az analógiáknál, az események után tűnik ki igazán — mindenkinek való ez, vagy csak éppen nekünk nem. Minden földben megfogxmzhatik, csak magyar földben nem. Minden alkotmány elviselheti, csak — a miénk nem. A népek, nemzetek ereje pedig abban van, hogy a mit áthoz, átvesz, azt úgy magáévá, vérévé, szellemévé tudja tenni, mintha nem is kölcsönözte volna. Vele született. Fülűnk. A. munka lázas századában élünk. A munka diadalairól beszélnek, Írnak és álmodoznak minden téren. A produktiv munka eredményeivel kell számot vetni, mely munka immár gúzsba kötözi a szellemi erők hegemóniáját és abszolút uralmát. A szellemi munka bizony sokáig elbizakodottan és egyedül uralkodott, kaczérkodott különösen nálunk,,a hol tereit tulsokan tágitot- ták. És mégis elfoglalták a legkis- sebb zugát is. S most ott tartunk, hogy egymás sarkába, sőt hátára kerülnek nem csak a hivatalokban, de más latainer pályákon is. Egymás romjain gázolnak, törtetnek. És egymás szájából ütik ki a megélhetésre is alig elegendő kenyeret. A produktiv munka ezalatt erőre kapott. Szinte kárpótolja most a múltakat. Az ő útja egyszerre, gyorsan készült, tisztult, fejlett és jutott szinte tultengésbe. A fej lődés folyamata irn már megV isszaemlékezések. Irta: BODNÁR GÁSPÁR. IV. A mi jó Danyi bácsink. A hitoktató. A vidéken eltöltött esztendők a mi jó Danyi bácsinkra nézve előkészület arra a művészi pályára, melyre őt a Gondviselés meghívta. Mert revelació, meghívás volt az a kinevezés. Az 1879. évben ugyanis püspöke Szat- márra — önálló hitoktatónak és képzőint. hittanárnak jelöli ki. A tanítást általán művészetnek nevezzük. Az is. Ám, ha tekintetbe vesszük az ember természetfölötti rendeltetését is: akkor a legideálisabb ismeretanyag alaki czéljain is felül való a hittan. Nagy szent Gergely kifejezést is ad ennek az előkelőségnek, ennek a magasabb czélnak, mikor írja: — Művészetek művészete a gyermek lelkének Istennel, a hittel való egybekapcsolása. Mesterségek mestersége a lelkek vezetése.. És ha a mesterségekre, illetőleg a művészetekre való képesülésnek meg vannak a maguk formális fokozatai, mintegy át kell élnünk a művészet tárgyát, eleven életét, át kell itatódnunk az eszme ihlettségétől, hogy a művész igazi nevére érdemesek lehessünk: úgy a művészetek művészének mennyivel inkább rendelkeznie kell azon föltételekkel, mik őt azzá avatják. Theologiai képzettség nélkül igazi hitoktató senki sem lehet. Be kell hatolnia ennek a tudománynak azon titkaiba, melyek a gyermeki lélek csudás világának fejlődésével párhuzamosak. Bele kell olvadni ennek a művészetnek a gyakorlatába, úgyszólván eleven megnyilvánulásaiba annak a hitéletnek, mely alapját, mélységeit teszi a későbbi egész szociális világ kialakulásainak is. A mi Danyi bácsink sokszor mondotta, hogy csak évek hosszú gyakorlata után érezte, hogy valójában a művészet utján halad és még azután is újabb és újabb fordulatokra és jelenségekre akadt .. . későbbi időkben is. Pedig ő ifjonti töprengéseitől kezdve folyton-folyvást készült, olvasott, gyűjtött és figyelt. Ő tisztában volt azzal, hogy a gyermekek lelkét csak oly hangok érhetik, amelyeknek megfelelő húrjai vannak bennük. Oly benyomásokat fogadhatnak be, a melynek befogadására otthon, a szülei háznál is hajlamosítva vannak. Igyekezett tehát az iskolát a családdal összekötni. Ő nem csak az iskolában volt a gyermekeké. Elkísérte őket lelkének jóságával a családba is. Maguk előtt látták jóságos arczát, alakját, mikor imádkoztak, ébredéskor és lefekvéskor., Benne volt a gyermekek lelkiismeretében. Érezték jelenlétét örömükben és kicsi szivük bánatában egyaránt. Azért volt ő művész, a ki úgyszólván elégett ihletében, hogy újra megifjodjék. Az igazi művészetnek ugyanis ifjitó hatása van. Másképpen nem is maradhatott volna meg három évtizeden át ezen a pályán. Mert mondhatják nekem, hogy hiszen más is tanít ennyi ideig. Más is ott él a zsibongó gyermek világnak közepette. Egészen más a tanítónak, a káplánnak, a plébánosnak világa, Más gondokkal, változatosabb életiskolai jelenségekkel, ügyességek, készségek elsajátíttatásával vegyes ez a működés. Az ő munkájuk. És egészen más annak helyzete, a ki szakadatlanul egy tárgyban kell, hogy mozogjon, elevenséget, friss vért és szellemet vigyen bele a maga és gyermekei számára. Oh, az ilyen munka nem egyszerű tanítás. Nem kenyérpálya. Nem is napról-napra való kötelesség. Ezeken az állványokon dolgozva, ezeken a sablonos utakon, vágásokon haladva — mi hamar összeroppant volna. Itt csudás türelemre, találékonyságra, ihlettségre van szükség. Itt a revelaczió élénk tudata dolgozik. Itt a művészetbe az isteni kegyelemnek szikrái pattannak bele. * Mi volt az ő hitoktatói élete ? Egy gyönyörű szinfonia az ő művészi pályája, a melybe nem csak a gyermek világ lelkét, fizikumát vonta bele, de a maga egész életét is úgy beleolvasztotta, hogy nem is veszi észre, mikor nemes homlokát egyszer csak fejének hamvas haja koszoruzza. Olyanná vált a természete, az ő művészi élete, mint annak a rózsának élete, mely még az első hó alatt is virul. Olyan, mint a tavaszé. A mely mindig elmúlik, de mindig visszatér. És mindig ugyanaz. És mégis uj. Uj élettel, uj virágokkal, dalos madarakkal... meglepetésekkel. Lapunk mai száma ÍO oldal. TÄR<ZA
