Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-12 / 24. szám
HETI SZEMLE 7 Szatmir, 1912. június 12. 3f£ám Jáno1. színház mellett. A szociális nevelés az iskolában és iskolán kiviil, Irta : GAÁL LAJOS. VI. Szabad legyen ezen igazság bizonyítására egy pár édeknélküli, elfogulatlan, sőt talán inkább a „túlsó parton“ exponált tekintély szavaira hivatkoznom. A vallásüldöző Francziaország fővárosának volt rendőrfőnöke, Goron nemrégiben „meglepetését fejezte ki a sok rabláson és gyilkosságon, mely a franezia metropolisban most napirenden van. Szerinte ennek a megdöbbentő állapotnak a nép szegénységén kivül az általános vallástalanság és az ebből származó erkölcsi öntudatlanság az oka.“ (Bpesti Hírlap.) Waterlo herczeg az angol urakházá- ban egy alkalommal ilyen szavakra fakadt: „Ha a tanítás alapját nem a vallás képezi, p, ti bűnötök, hogy jövőre a világon még több furfangos ördögök fognak lenni.“ Frigyes Vilmos porosz király 1849-ben ezen nagyjelentőségű és megszívlelni való szavakat intézte a tanítóképző professzoraihoz: „Minden nyomornak, pusztításnak, fel forgatásnak, melyekkel Poroszország a múlt esztendőkben sujtatott, ti, egyedül, ti vagytok okai az által, hogy az álmüvelődést, vallástalan emberi bölcseletét igazi bölcseség gyanánt hirdetve alattvalóim szivéből a hitet, a hűséget kitéptétek.“ Idézhetnék még többet, azonban tudom, hogy e tétel bizonyítása mielőttünk, kath. tanítók előtt nem szükséges, mi. ezt érezzük, hisszük és tudjuk, mert tapasztaljuk. Legyen azért a vallásosság nekünk is igaz, átérzett, mélyen gyökerező lelki tulajdonunk, de legyen egyszersmind ez tanításunknak fő célja, mert hisz nekünk legelső és legfőbb kötelességünk: Krisztusnak segíteni a megváltás gyümölcseinek érlelésében ! Építsük föl tehát tanítványaink szivében a vallásosságot, a keresztény szellemet, oltsuk be lelki világába a kereszténység nagy ideáljait, nagy eszméit, szoktassuk értelmét igazi krisztusi gondolkozásmódhoz, úgy szerető hajlékot talál abban a szívben az emberbaráti szeretet, a szociális érzés is. Mert hisz a kereszténység háttere is nagy társadalmi harcz, a kereszténység is fölszólal a vagyonegyenlőtlenség -ellen, a szegényeket veszi védelmébe a gazdagokkal szemben, de nem hirdet szocziális forradalmat, hanem terjeszti a szocziális gondolkozást, a szociális szeretetet, „hogy igy bevilágítson az emberi és társadalmi élet minden zugába és rejtekébe, hogy fölrázza az alvó lelkiismeretet, hogy védelmébe vegye a szegényeket és gyengéket, enyhítse a nyomorúságot és Ínséget, urnák meg szolgának, hatalmasnak és alattvalónak egyformán hirdesse a szocziális kötelességeket.“ (Giesswein.) Legyen tehát legelső és legszentebb kötelességünk az igaz, benső vallásosságra való nevelés. Tegyük ezt annál nagyobb szeretettel, annál igazabb hűséggel és odaadással, mivel ezzel nemcsak hitünknek és a gyermek boldogságának, lelki üdvösségének tartozunk, hanem mint Giesswein szavaiból látjuk, nagy szolgálatot teszünk a vajúdó társadalomnak is. Vidékre Honvéd-utcza 2. sz. a. van Bőthe Ilonka modern női varrodája. Használjunk föl minden eszközt, amivel a gyermek szivét jobbá, lelkét nemesebbé, érzésvilágát mélyebbé tehetjük. Tanítsuk értékelni a szépet,, legyen az természeti, avagy művészi szép. Ma, a reáliák korában ez egy oly menhely leend lelkének, mint a Szahara uttalan utain bolyongónak a feltűnő oázis, ahol elfelejti a mindennapi élet fáradalmait, küzdelmeit, gondjait, qhol nemesebb lelkitulajdonainak áldozhat. Oh, ha beleleheltük gyermekeink szivébe e nemesebb és tisztultabb világ kellő értékelését, és bele oltottuk az utána való vágyódást, úgy egy jobb világot teremtettünk e földön számára, ahol midőn lelkében elmereng, fölolvad az érzések tengerében — az elmélkedések árján a mi arczunk, a mi személyünk is föl fog tűnni lelki szemei előtt, mint olyan jóttevőjéé, akinek e nemesebb örömöket köszönheti. „Amit a művészi szép világában bírunk, az életünk egyik legbecsesebb java; vigasztalója, üdítője, nemesitője lelkűnknek“ mondja Berzeviczy Albert, midőn a Cinquecento művészetéről elmélkedik. Keltsük fel tehát a tanítványaink érdeklődését elsősorban a természet nagyszerű szépségei iránt, hisz ezek a legkisebb faluban is kinálva-kinálják magukat; tanítsuk őket tisztaságra, rendre. Legyen az iskola a szépség és tisztaság hajléka. A művészi szépek közül a költemény-, zene-, énekben és a rajzban megnyilvánuló szépet van alkalmunk gyakrabban szemléltetni. „A művészet, különösen a költészet — mondja Prohászka — elmélyed a végtelenbe, hogy az örök igazság s szépség reális honából hozzon le tüzet s világosságot s ugyancsak az erkölcs, az események veröfényében rátalál minden erkölcsi jónak s törvénynek örök forrására s e csodálatos szellemi világ mennyboltjának szemléletéből kölcsönzi leg- hathatósabb motívumait s inspirácziót s lendületet merit az önzetlen cselekvésre.“ Valóban, ha elszavalod pl. az „Éji látogatás,“ „Pókainé,“ avagy „A megfagyott gyermek“ ez. költeményt tanítványaid előtt, s ha utána könyet látsz fölcsillámlani szeműkben, többet tettél a szív nemesítésére, az érzés mélyítésére, avagy az áldozatkészség, együttérzés fejlesztésére, mintha órákig beszélnél előttük mindezek szükséges voltáról. Volt egy felejthetetlenül kedves tanárom,* — ki különben még ma is él, s éltesse is Isten sokáig — kinek szokása vala, hogy a bármely óráján szavalni jeientkező szavalhatott akár minden héten, természetes más- más költeményt. Kövessük mi is e példát, többet teszünk ez által tanítványaink jobb indulatainak fölkeltésére, mintha minden órának felét erkölcs predikáczióra használnék föl s ezenkívül kifejezésbeni készségüket, önbizalmukat is rendkívül fejlesztjük. Tizenegy óra után nyújtsunk módot, hogy egyikmásik tanítványunk elmondhasson egy-egy önszorgalmából tanult költeményt, mert ezekből a szociális szeretet virága fog kihajtani, amennyiben „a költészet a porban fulladozó embert egyes ünnepi perczekben felemeli abba a világba, hol az események tiszta levegőjét szívhatja és igazi rendeltetésének hitében megerősödhetik“ (Prohászka) — s nekünk éppen ily megtisztult lelkületű emberekre van szükségüuk ! De nem csak a költészet, hanem pl. egy szép ének, mely harmonikus szárnyain Isten trónusához emeli a szivet: érzéssel, szeretettel tölti el lelkünket s igy szintén nagyjelentőségű eszköz a szív és erkölcs, vagy mondjuk, az ethikai felfogás nemesítésére. Immár befejezhetem az iskolában való eljárás módozatairól szóló értekezésemet. Ezen fönt ismertetett módok és eljárások arra alkalmasak, hogy a gyermek lelkében fölébresszük és fejlesszük a szocziális érzést, illetve annak alkotó részeit, vagyis a szeretet, az önfegyelmezés lelki tulajdonságait, az összetartozás és egymásra utaltság tudatából eredő együttérzést, altruizmust, áldozatkészséget, valamint az érzelemvilág egyetemes mélyítését. Ha sikerült eme lelki tulajdonokat beleoltanunk tanítványaink szivébe, úgy az a gyermek az élet minden viszonylataiban, minden változásaival szemben meg fogja állapi helyét és mi reánk, mint nevelőire mindig szeretettel, hálával fog visszaemlékezni s bennünket eltölthet az a megnyugtató tudat, hogy az iskolában, mint nevelők megtettük kötelességeinket. * Jakab Gyula nagykárolyi piarista tanár. Makóczy Géza papi szabólsárl Szatmár, Eötvös-utcza 4/a. sz. Ajánlja a főt. lelkész urak szives figyelmébe modern szabó-műhelyét, hol is mindennemű reverendák és papi öltönyök a legnagyobb pontossággal, jutányos árak mellett készülnek. Tisztelettel Makóczy Géza, papi- és polgári-szabó. ISKOLA
