Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-08 / 19. szám
Szatmár, 1912. május 8. HETI SZEMLE ö Sőt nemcsak Németországban, hanem nálunk, a magyar sajtóban is, akadtak orgánumok, amelyeket megszállt a német zsidóliberális lapok jezsuita-félelme és naivulvagy nagyon is tudatosan megismételték a német laptársaik tendencziózus katholikus-ellenes fejtegetéseit a német jezsuitatörvényről. Mivel pedig ilyen módon a mi katholi- kusellenes lapjainknak ismét kedvező alkalom kínálkozott arra, hogy a német viszonyokat kevésbbé ismerő jóhiszemű közönséget hamis magyarázatokkal és a felszínen levő egész jezsuita-ügy ferde beállításával félrevezessék és igy észrevétlenül katholikus ellenes felfogásokat csempésszenek bele a jóhiszemű közvéleménybe, — azért az Országos Pázmány Egyesület védőirodája indíttatva érezte magát arra, hogy a bajor jezsuita rendeletről és a vele kapcsolatos ügyről a való tényeknek megfelelő következő összfoglalást nyújtson : Az 1872-i német birodalmi törvény egyik rendelkezése úgy szól, hogy a német birodalom területén a jezsuiták semminemű rendi tevékenységet (Ordenstätigkeit) nem fejthetnek ki. Ugyanez a birodalmi törvény kimondja, hogy a jövőben esetleg szükségessé válható mindennemű további rendelkezés és értelmezés a jezsuitatörvényt illetőleg a birodalmi tanácsnak (Bundesrat) van fentartva. Miután azonban a birodalmi tanács 1872. óla a rendi tevékenység fogalmát sohasem precizirozta, — noha a német katholiku- sok ismételten hangsúlyozták, hogy vannak speeialiter rendi- és specialiter papi tevékenységek, amiből kitetszik, hogy a pusztán csak rendi tevékenységet tiltó birodalmi törvény eme szakasza homályos és különböző magyarázatra alkalmas, — most a bajor belügyminiszter lépést tett arra nézve, hogy a törvénynek a renditevékenységre vonatkozó homályos és eddig még kellően ki nem fejtett és nem körvonalazott kitétele határozott definíciót kapjon. A bajor kormány maga azon az állásponton van, hogy az úgynevezett konferencziaelőadások akkor is, ha azokat a jezsuiták nem profán épületekben, hanem templomokban tartják és ha egyúttal azokat a szentségek kiszolgáltatásával is összekapcsolják, — hogy ezek a konferenciaelőadások tisztán papi funkciók és nem speciális jezsuita renditevékenységek; miért is a bajor kormány úgy véli, hogy amikor a jezsuiták mint lelkészkisegitők valamely plébános — tehát nem a rendi elöljáróság — felsőbbsége alatt működnek, akkor is tisztán papi funkciót végeznek és nem rendi tevékenységet, — tehát hogy a jezsuitáknak ez a működése sem tekinthető a birodalmi törvény által tiltottnak. Ez a lényeges tartalma annak a nevezetes rendeletnek, amelyet a bajor kormány márczius 1-én bizalmasan és nem végérvényesen kiadott és amelyből a katholikuselle- nes sajtó oly éktelen lármát csapott. A kérdést a német nemzeti liberálisok április 26-án interpelláczió alakjában a német birodalmi gyűlés elé vitték, ahol az egész ügy annyira tisztázódott, hogy a kulturharczos törekvések számára ez a jezsuitaügy többé már nem alkalmas. Ugyanis a birodalmi gyűlésen Bethmann HoVweg birodalmi kanczellár kijelentette, hogy az 1872-i jezsuitatörvénynek a rendi tevékenységre vonatkozó kitétele tényleg nincs határozottan körvonalazva és igy különböző értelmezésre tényleg alkalmas; a bajor kormány ennek alapján az eddigi praxistól eltérő értelmezését adta a törvény ezen kitételének, de mert a német birodalmi törvény az összes szövetséges államokban egységesen értelmezendő, — a „renditevékenység“ fogalmának helyes és pontos definíciója a törvény értelmében a birodalmi tanácsnak lesz feladata. A bajor kormány rendelete máris a birodalmi tanács előtt fekszik és amig végérvényesen nem dönt, addig a jezsuitatörvény régi praxisa Bajorországban is változatlanul fenmarad; ha pedig a birodalmi tanács döntése az eddigi praxis ellen szólna, ez esetben a jövőben ez a döntés nemcsak Bajorországra, hanem az összes szövetségi államokra egyformán érvényes lesz. Az egész ügy tehát nyugodtan felfüggeszthető a birodalmi tanács döntéséig. A birodalmi kanczellárnak ezt az állás- foglalását a német birodalmi gyűlés többsége a magáévá tette. Sőt a birodalmi gyűlésen felállt egy Bon nevű szocziáldemokrata képviselő, aki kijelentette, hogy az egész 1872-i jezsuitatörvényt, ezt a kulturállamot megszégyenítő monstrumot, egyszerűen teljes egészében el kell törölni. Ezzel ez, az akarata ellenére is igazságos beszédű szocialista egy olyan kívánságot fejezett ki, amely régi óhaja a német katholikusoknak, — akik azonban tisztelik a törvényt és nem akarnak szembehelyezkedni a fennálló törvényekkel, hanem szerényen beérik azzal is, ha ezeket a meglevő törvényeket — igy főleg a jezsuitatörvényt — a lelkiismereti szabadság, méltányosság és igazság elvei szerint kezelik. A német katholikusok azt tartják, hogy ha a törvény a szabadgondolkozóknak, haza- és társadalomfelforgatóknak és hitetleneknek megadja a szabadságot és jogot átkos tanaik terjesztésére, — hogy akkor ez a törvény adja meg ugyanazt a jogot azoknak is, akik a hitet és erkölcsöt ápolják, a hazát és Egy- házat szolgálják és emberiség jobbá, nemesebbé tételén önzetlenül és hősiesen fáradoznak. A „pártsajtó“ és az újságolvasás, A „pártsajtó“ itt nem holmi gyűjtő fogalom, hanem a Népszava, vagyis a szociáldemokraták hivatalos lapja, mely ekképen elmélkedett pénteken a pártlap czéljáról: „A pártsajtó fontossága nem a napi események tárgyalásában merül ki, hanem főfeladata, hogy a munkásság leikébe a polgári sajtó iránt való megvetést oltsuk ..." A pártsajtó tehát nem tanítani, nem nevelni, nem ludósitani akar, hanem neki az a fő, hogy gyűlöletet oltson minden munkás szivébe mindenki ellen, aki nem kézimunkás, illetve nem szocziáldemokrata. íme, milyen furcsa: a demokráczia a társas egyenlőség hirdetője — megvetést tanúsít és javasol azok ellen, akik nincsenek vele egy nézeten és vele nem egy hangnemben imák! A szocziáldemokráczia boldogságot akar elérni hit és szeretet nélkül, sőt gyűlölettel; előítéletek ellen küzd és őt magát elvakulttá teszik az előítéletek; igazságot hirdetne, de ő maga alap - tálán hipotéziseken nyargal . . . Mit lehet várni ennek az iránynak esetleges uralmától ?! Jót nem; még a munkás- osztályra sem. zatot, mint a katholikusok. Ha tehát most az történt, hogy a katholikus intéző körök inkább kitették magukat bántó félreértéseknek, inten- czióikkal és érzelmeikkel merőben ellenkező következtetéseknek, de az uj szuperintendens ünneplésében részt nem vettek, — erre volt okuk. S ez az ok : az ünnepelt szuperintendens személye. Dr. Baltazár Dezsőről minden újságolvasó tudja, hogy a legszélsőbb radikalizmus hive. Különösen tudva van róla, hogy a katholikus egyházi javak szekularizálásának fanatikus apostola. Evek óta sürgeti és követeli egyházi javaink elvételét csaknem minden nyilvános fellépésénél. Ezen követeléssel szokta megnyitni a protestáns lelkészegyesület gyűléseit; ezt vallotta élete feladatául püspöki székfoglalójában s ennek szükségességét hangoztatta a legutóbbi konventi gyűlésen is. Hát a protestánsok lehetnek különféle véleményben a kath. egyházi javakat illetőleg. Erről most nem akarunk vitatkozni. De azt már csak természetesnek fogják tartani, hogy mi katholikusok a magunkénak, a tulajdonjog szentségével védett birtokunknak tartjuk egyházi javainkat s ezeknek akár magánosok, akár az állam részéről történő konfis- kálását közönséges rablásnak minősítjük. Es természetesnek kell találniok protestáns testvéreinknek azt is, ha mi katholikusok nemcsak lelkesedést, ünneplést, de még a legelemibb udvariassági aktust sem tartjuk kötelezőnek olyan emberrel szemben, aki jobb ügyhöz méltó buzgalommal és képességekkel agitál már évek óta a mi anyagi kifosztásunk mellett. Nem akarjuk dr. Baltazár Dezsőnek fényes tehetségét és más téren való nagy érdemeit kisebbíteni. De azt mindenesetre különösnek találjuk, hogy az ő mélységes emberszeretetéből, amelyet folytonosan ajkán hord s amelyről itt Szatmáron is olyan kenetteljesen beszél, bőségesen jut a szociáldemokratáknak, a szabadkőműveseknek, a lipótvárosi kaszinónak és az ungvári zsidóknak, de soha egy szemernyi nem jut a katholikusoknak. Sajnálnék, ha a múlt vasárnapon történtek éket vernének városunk keresztény polgárai közé. És félünk is tőle. Annál inkább, mert a meghasonlás kiélezésén és kihasználásán már serényen dolgozik az örvendő harmadik. Utalunk az „Uj Szatmár“ minősíthetetlen sértéseire s a Kelemen Samu pohárköszöntőjére. Ne szerezzük meg a konkolyhintőknek azt az örömet, hogy egymás ellen forduljunk. A testvérharcz mindkettőnknek ártana s haszna belőle csak annak a harmadiknak lenne. A Balthazar ünnepléséhez. (uk.) A dr. Baltazár Dezső szatmári látogatása alkalmából lefolyt ünnepségek kellemetlen utóhangjaként hallatszik most sajtóban és magánbeszélgetésekben a csodálkozás szava, amiért a római katholikus papság s a katholikus egyesületek távoltartották magukat a protestánsok ünnepétől Elhisszük, hogy a papságnak s a vezetése alatt álló egyesületeknek távolmaradása nem éppen kellemes feltűnést keltett a protestánsok körében. Utóvégre is egy protestáns egyházkerületnek a feje olyan tekintélyt képvisel, akinek bemutatkozó látogatása előtt nem hunyhat szemet egy másvallásu sem. Különösen áll ez olyan városra nézve, amilyen Szatmár-Né- meti, melynek többsége protestáns vallásu s amelynek kebelében a különböző hitvallású polgárok háborítatlan békességben, szép egyetértésben éltek egymással. Egyszerűen ünneprontás lenne és semmi egyéb, ha a katholikusoknak ez az — elismerjük, tüntető — távolmaradása a protestantizmus elleni animozitásból, a protestáns intézmények lebecsüléséből fakadt volna. A jelen esetben azonban szó sincsen erről. Aki csak némileg is ismeri a katholikus körök felfogását, az tudhatja nagyon jól, hogy mi katholikusok őszinte rokonszenvvel kisérjük a protestánsok minden mozgalmát, mely a hitélet emelésére irányul; előzékenységgel és becsüléssel viseltetünk vallásos intézményeik iránt; a társadalmi és közéleti érintkezést, közös nagy javaink megvédése érdekében a közeledést és együttműködést szívből óhajtjuk, folyton sürgetjük és létrehozni igyekezünk, Az is tudott dolog, hogy a felekezeti béke megóvása érdekében egy vallás hívei sem hoztak annyi áldoSzemélyi hir. Egyházmegyénk főpásztora ma szerda délután érkezik vissza Budapestről székhelyére. Czikkeink. Mai vezérczikkünk folytatólagos közleményekben a szabadkőművesség szervezetéről, czélzatairól világos conceptióju képet fest. Az igen előkelő és illetékes helyről vett czikksorozatra külön is fölhivjuk olvasóink figyelmét. — Tárczánk szintén figyelemreméltó beállításban mutatja be á destruktiv törekvések tüneteit irodalmunkban és művészetünkben. Illusztris szerzője dr. Nyáry Albert báró, a Magyar Irodalmi Társaság elnöke. — Itt jelezzük, hogy múlt számunk vezérczikke — Kontra Aladár ref. lelkész tollából — örvendetes és általános föltünést keltett a katholikus napisajtóban. Az „Alkotmány“ és a „Tiszántúl“, az utóbbi vezérczikkül, leközlik azzal a meleg elismeréssel, hogy a jövő — jobban mondva : a jelen — nagy harczaiban az az egyetlen út a győzelemhez, ha a protestánsok is, látva a közös veszedelmet, vallják a positiv hitü emberek közös védekezésének szükségességét és összefogva dolgoznak a haza és a hit szent eszméinek megszilárdításán. — Hogy az együttes, közös harcz első felépése a mi lapunk hasábjain indult meg, korszakos jelentőségével nem kicsiny büszkeségünk. Hölgyek a katholikus sajtóért. Debreczenben megalakult a katholikus hölgyek sajtóegyesülete s a meglakulás napján már délután nagyszerű eredménnyel is működött. A hölgyek a sajtógyülésen oly lángoló enthuziazHÍREK
