Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-03 / 14. szám

10 HETI SZEMLE Szatmár, 1912. április 3 Carlyle eszméi. Igyekezzél élni ! Igen igyekezzél élni. A te életed, ha épen a legnyoraoruságosabbja volnál is a föld fiainak, nem hiú álom, hanem egy magasztos valóság. Ez a te tulajdonod, ez minden, amid van, hogy azzal az örökké­valóság elé lépj. Hass, törekedjél azért az ég csillagjához hasonlóan, nem sietve, de nem is késve, * Magasságos, ünnepies, szinte kápráztató gondolat az minden emberre nézve, hogy az , ő földi befolyása, amelynek egy kezdete volt, soha évszázadok múltán sem ér véget; még ha a legkisebb volna is ő közöttünk. Ami megtörtént, megtörtént, Beleolvadt az a ha­tártalan, örökké élő, örökké munkás minden- ségbe és hat ott jól vagy gonoszul, nyilvá­nosan, vagy titkon minden időkön át. De egy folyam forrásához hasonló min­den ember élete, amelynek kicsiny kezdetei való tényként világosak mindenki előtt, de amelynek távolabbi folyását, rendeltetését, ha a végtelen századok messzeségein kígyózik majd tova, csak a Mindenttudó tudja, látja megkülönböztetve. Szomszéd vizekkel egye­sül-e, azokat növelve, vagy magába fogadva azokat? Névtelen patak marad-é és a maga sekély hullámaival millió más patak, folyó között valamely világfolyam árját dagasztja hatalmasra ? Vagy egy Rajnává, Dunává lesz, amelyek örök határvonalak magán a föld­gömbön, erősségek, bástyák és a hadak utjai egész királyságok, kontinensek számára ? Mi nem tudjuk ezt. Csak azt tudjuk midezekre az esetekre vonatkozóan, hogy ütjük a nagy Óceán felé vezet; tiogy vizük, ha csak egy italnyi volna is, az meg van és meg nem semmisülhet. * Egy próbaidő adatott csak neked, soha­sem fogsz még eggyel rendelkezni. Örökké­valóságok gördülnek tova, de neked nem adatik több próbaidő. * A csöndes csillagok és az örök napok ma is ragyognak azoknak, akiknek szemük van a látásra. Ma ép úgy, mint minden napokban is hangzanak körülöttünk és ben­nünk ■— minden emberben — az isteni szóza­tok mindenkinek parancsolóan, — ha senki sem hallgat is azokra, — érthetően kivehetően mondják: Kelj föl Ádám fia, fia az időnek és gondod legyen rá, hogy istenibbé legyen ez és amaz és mindezek előtt te magad. Dol­gozzál és ne aludjál, mert eljön az éj, amikor senki sem hathat, munkálhat. — Akinek füle van a hallásra, még ma meghallhatja. ennek a törődött öreg magyar párnak, öreg fá­nak, lenne a hajtása ? A fiatal nő készséges örömmel adta át a gyermeket s nagy megerőltetéssel ennyit mon­dott : mama jó lenni. Aztán nyújtózkodott kissé s visszaült helyére. A kis fiúra esett most te­kintete. Gondtalan derült arca mintha elborult volna. — Karl mein Sohn, komm zu mir, ich bin ja deine Mutter. A fiúcska annyit érthetett belőle csupán Kari, mert megfordult lekuporodott helyzetében. Nem messze a homokban töltényeknek való kavicsot keresgélt a puskájába. — Hallod Károly, anyád hiv, jöjj gyorsan ide — szólt a bársonykabátos férfi. Újra elfogott a csodálkozás. Övék lenne a fiúcska ? A gyermek lassan, szinte félve kö­zeledett. Apja kézen fogta és odavezette anyjá­hoz. Az ölébe vette a kis fiút, aki kényszeredve mosolyogrii próbál, de aztán hirtelen sírásra görbül szájacskája. Nyomban kitör a zivatar, ha atyja át nem veszi. Lovagoltatva ülteti tér­dére s úgy beszél hozzá. — No kis betyár, szeretsz-e itt lenni ? Itt fogsz ezután minálunk maradni ugye ? Eljöhetsz majd ide sokszor, nézegeted a majmokat, lio­Kétféle embert becsülök csak és semmi másfélét. Az egyik az a munkás, aki a föld­ből alkotott szerszámjával harcol szünetlenül a földdel, hogy azt meghódítsa az ember számára. Tiszteletreméltó előttem az a kemény, elformátlanodott durva kéz, amely királyi méltóságról beszél nekem; ennek a bolygó­nak kormánypálczáját forgatja az ; tiszteletre­méltó az a durva, viharverte, bepiszkolódott arc és a maga egyenes mesterkéletlen intelli- gencziájával, mert igaz ember arcza az, aki úgy él ahogyan élni kell. Igen, durvaságod­ban -csak annál - tiszteletreméltóbb vagy te nekem és épen azért is mert, nem csak sze­retnünk, ha szánnunk is kell téged nehéz terhet hordozó testvérünk. Érettünk lett há­tad görnyedtté, miattunk lettek formátlanokká formás tagjaid. Te voltál az az ujoncz, akire a sors esett és aki harczainkat harczolva nyomorékká levél. Mert benned is ott szuny - nyadt az Istentől adott nemes forma, de úgy végeztetett, hogy az itt ki nem bontakozha­tott. Stirü lepelbe burkolta azt a munka, sem tested, sem lelked nem ismerte a szabadságot. És mégis — dolgozzál, csak dolgozzál. Te a kötelesség mellett állasz, álljon bár el amellől bárki más. Te a nélkülözhetetlenért, a min­dennapi kenyérért dolgozol. Égy más embert is becsülök és ezt még inkább. Azt, aki a lelkek nélkülözhetetlen szükségletéért dolgozik, nem a mindennapi kenyérért, hanem az élet kenyeréért. Nem a kötelesség mellett áll-e ő is, amikor lelke harmóniáján dolgozik és azt szavában, tetté­ben, minden külső küzdelmében, a lent és fönt folytatottakban egyaránt megnyilatkoz­tatja ? Legmagasabban akkor áll, ha külső törekvése egy a bensővel, azt kifejező. Ha művésznek nevezhetjük őt, ha nem csak földi munkás, hanem ihletett gondolkozó, aki égből vett eszközeivel az egeket szerzi meg nekünk. Ha a szerény és szegény dolgozik, hogy éle­tünk legyen, nem kell-e a magasságosak- nak, az ihletett, büszke lelkeknek viszont értök dolgozni, őket irányítani, hogy világos­ságot, szabadságot és örökéletet nyerjenek ők a szegények és szerények is ? E kettőt tisztelem én minden fokon. Minden egyéb hitvány por és polyva, amit vihet a szél, ahova akar. Kimondhatatlanul meghat azonban, ha e két méltóságot egyesülve látom. Ha az, aki külsőkép a legalsóbbrendü emberi szükségle­tekért fárad, bensejében a legmagasságosab- bért dolgozik. Egy földet szántó szent, ha ugyan ilyenre ma még találhatni, nem tudok ennél fenségesebbet a világon. Egy ilyen vissza fog vezetni téged egész Názárethig. Az egek fényességét látod a föld mélységes gyan hintáznak, a mackóknak meg kalácsot dobálsz. Különös, a kis fiú nem igen derül fel az ígéretekre ! Lecsúszik lassan apja térdéről s el­nyargal kavicsai felé. — Vad csikó ami Károlyunk, de majd megszelídül, ha közöttünk marad. A fiatal nő bólint rá egyet. Az öreg ma­gyarra téved tekintetem. Mintha nem volna va­lami kedvére. Szórakozottan kopogtatja botjával a kavicsokat, kalapja mélyen szemére van huzva, ugyancsak meleg lehet pedig alatta. Hallgatnak mindannyian. Mintha csak a nap elé felhő su­hant volna, hogy ezt a kis társaságot kétsze­resen is árnyékba borítsák a falombok. A nap derülten süt, az árnyék rajtuk ül, ugyan hon­nan jöhet ? E pillanatban felébredt az alvó apróság s újra sírásba fogott. Nekem úgy tetszik, a szótlanságban ez a kis gyermek találta el a leg­igazibb hangot. Anyja próbálja csititani, meg­nyugtatni, de első kísérletei sikertelenek. Nem éhes, aludni sem akar. Tétovázik, mi tévő le­gyen a gyermekkel, végre abban állapodik meg, hogy elaltatja. Kissé távolabb a pádtól sétál vele föl le, hallom amint dudolgat neki. mélyéből fölszállani, egy nagy sötétségben fölvilágoló fényességet. * Nem kemény munkájáért sajnálom a szegényt. Valamennyiünknek dolgozni kell, vagy lopni (bármely nevet adjunk is lopá­sunknak) és ez gonoszabb; egyetlen becsü- les dolgozó, embernek sem könnyű időtöltés a munka. Éhes és szomjas a szegény, de az ő számára is van étel és ital; nehéz terhet hordoz egész nap, az ő számára is rendelt álmot az ég s pedig mély egészséges álmot. Füstös kunyhójában a nyugalom derült, üdítő harmatot küldő ege borul fölé és változó ragyogásu felhőszegélyü álmok. Hanem, ami elszomorít, amit felpanaszolok az, hogy szel­leme lámpája kialudjék, hogy az égi vagy legalább a földi tudomány egyetlen sugara se térjen be ő hozzá. Kívül csak a komor sötétség, mint két kisértet: a félelem és dacz. Oh, hát mig a tett izmos, erős: a léleknek megvakultán, süketen, nyomorékon, szinte megsemmisülten kelljen ott hevernie? Oh, hát ez is , isteni lehelet volt, amely égben adatott? És hogy a földön sohase bonthas­son szárnyat az? Hogy egy ember a tudás képességével tudatlanul távozzék innen, azt nehezem én tragédiának, ha minden percben húszszor megtörténik is, aminthogy a számí­tások szerint igy is van az. Az a nyomorú­ságos kis darab tudás, amit a tudatlanság messze nagy világában hatalmába vett az emberiség, miért ne legyen határtalan törek­véssel mindezekkel közölt ? * Egy messze távlat minden vonatkozásá­ban világos lehet előttünk; nevezetesen az, hogy ennek a mi iparos korunknak szivéből is ilyen, vagy olyan formában Isten fényes­ségének kell fölragyognia. * Csakugyan igy van ez. Mi, hogy' az ókor dialektusában beszéljek „Megfeledkez­tünk az Istenről“. Vagy hogy modern nyelven és az igazat megvallva szóljak, mi felfogtuk ennek a világmindenségnek tényét úgy, ahogyan nincs az. A dolgok örök magvát nem látjuk, az előtt csukva van szemünk, csak a'dolgok látszatát látni van nyitva az. Egész nyugodtsággal úgy gondolkozunk, hogy ez a világ benső valójában egy nagy érthe­tetlen talán, külső valóságában pedig félre­ismerhetetlenül egy nagy állat-ól és egy munka­ház óriás konyhával, hosszú étkező asztalok­kal, csak az a bölcs, aki ezeknek helyet tudott találni. Ennek a világnak minden igazsága bizonytalan; csak a nyereség és a veszteség, a pudding és a dicsőség, ami látható ebből, a praktikus ember előtt. * Most éjszaka van a világon és még soká lesz, amig a nappal felvirrad. Gőzölgő romok csillámlásai világánál vándorolunk mi, a nap és a csillagok, mintha eltűntek volna; és két phantom, a képmutatás és az isten­tagadás a falánk szörnyeteggel, az érzékiség­gel, kevélykednek a földön, magukénak ne­vezve azt. Legjobban az alvók érezhetik itt magukat, akiknek ez a lét csak hitvány álom, * Tehát bizonyítéka kívántatik Isten léte­zésének ? Egy bebizonyítható Isten! A véges teremtmények legkisebbje is fárad, hogy a legmagasságosabb Végteíenséget bebizonyítsa, ami, ha jól vesszük, annyi mint azt, mint valami rajzot összeállítani és tudatunkban el­raktározni, elzárni a legmagasságosabb Vég­telenséget, amelyben élünk, mozgunk, vagyunk. * Te semmi titokról, semmi mysticismus- ról nem akarsz hallani. Te annak napvilá­gánál, amit te igazságnak nevezel, vagy annak lámpásánál, amit én ügyvédlogikának hivok, akarsz átvándorolni világodon, min­dent „megmagyarázva“ magadnak, mindenről számot adva, vagy semmit sem hive abból. Kaszás Etelka. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk Benkő Sándor ‘ kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. MOKKA “ keverék czégem különlegessége klgr. 4 40 korona. Villany erővel pörkölve

Next

/
Oldalképek
Tartalom