Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-13 / 11. szám
XXI. évfolyam Szatmáp, 1912. márczius 13 11. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — „ Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázinány-sajtó ezimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona.----------------- Nyllttór sora 40 fillér. -----------------A lap megjelenik minden szerdán. A mi sajtó-alapunk. — Kérelem egyházmegyénk papságához és világi kath híveihez. — Azon nagy, hatalmas gondolatnak, élzésnek munkálásához, a mit szentséges Atyánk ebben a szóban: „megujhodni, restaurálni“ fejezett ki — a sajtóra, az újságra feltétlenül szükség van. Sőt nem esik túlzásba, a ki azt mondja: nélküle ez a munka — lehetetlen. Már 1869. évben azt mondotta IX. Pius pápa „Ma egy jó újság, egy arra termett, hivatását ismerő hírlapíró több szolgálatot tehet és reá nagyobb szükség van, mint egy szónok, mint akármilyen jeles szónokra.“ Mit kelljen mondania, hirdetnie, a mint hirdet is . . ma a XX. század második tizedében ... X. Piusnak ? Hiába minden aggódó és leglelkiismeretesebb gondoskodás a templomi szószék ellátásáról, a vasárnapi tanítások felújításáról, meg az iskolák megmentéséről és gondoskodásáról . . . A szószékek elszigetelve. A vasárnapi oktatásokat éppen azok keresik, a kiket élő hitük és további tudásvágyuk visz oda. Az a régi mondás, hogy azé az ifjúság és igy a jövő, a kié az iskola — csütörtököt mond még azok részéről is, a kik közvetlenül és egészen az egyház emlőjén táplálkozva fejlődtek, izmosodtak emberré. Az ifjúság is, a jövendő is azé lesz, a kié a sajtó. A jelen is azé, a ki a sajtóval, a hirlapokkal úgyszólván egy csapásra meghódítja a közönséget. Mert ma mindenki az újságok, a hírlapok, a sajtó hatása alatt van. Velük, vele gondolkodik, érez, cselekszik, közvéleményt csinál. Mert ma újsággal kezében él, táplálkozik a nép. A fiakeres a bakon, a kofa a kosara mellett. Az utczagyerek az ablakok világosságánál. Az utas, a favágó ácsorgásai- ban. Igazán, ma az újságoknak századát, korát éljük. Mert eszmék mozgatják a mi társadalmunkat. És ezeket az eszméket termelik és viszik, szórják az irók és hírlapok a közlekedés csodásán gyors szárnyain. Az újságok eszméi tehát nem múló jelenségek, hanem gyorsan kiváltott cselekedetek . . mert termel, izgat, emlékeztet, hazudik addig, inig hitelre nem talál . . és igy kétségtelenül legeredményesebben dolgozik is. * * Azt mondják, hogy ezeket a jelenségeket mind jól ismerjük. Unos-untalan halljuk. Tehát mindezen dolgokkal teljesen tisztában vagyunk. Annál csodálatosabb, hogy ez igy van (hát legyen, hogy igy van) mégis legfösvó- nyebbek, leglustábbak, úgyszólván mozdit- hatlanok vagyunk akkor és éppen akkor, mikor a sajtóra, az újságra áldoznunk kell. Nem . . nem áldoznunk, hanem a legelemibb kötelességünket kell végeznünk. A kath. újságírást még ma sem vesszük komolyan. Nem különösen a vidéken, a perifériákon, a hol pedig igazán a végek csatája folyik, a hol közvetlen hatásánál fogva úgyszólván a helyi sajtó bilincseibe vannak verve éppen a katholikusok. A kath. vidéki, középponti Sajtó munkásait ma is amolyan dilettánsoknak, jólelkü műkedvelőknek tartják. Olyanoknak, a kik egy emberi életnek elég, sőt roskadozásig elég munkakör mellett örüljenek, hogy szerencsés alkalmuk adatik dolgozhatni. És ezeket a munkásokat is lekicsinylik, agyonkritizálják. Ezekhez a munkásokhoz is jogot tart mindenki és kötelességet vár tőlük mindenki. És fennen hangoztatják^ uton-utfélen, hogy szerkesszenek olcsón és jól az én intelligen- cziámnak megfelelő lapot, különben kénytelenek vagyunk más forrásból táplálkozni. * * Hát hogy a kath. vidéki irók, hirlapirók hivatásuk magaslatán állanak, hogy tudnak jól, ügyesen és irodalmi színvonalon álló módon lapot szerkeszteni: az minden kétségen felül áll. Hogy vannak embereink, a kik a tollat kitünően forgatják, a kik az önfeláldozásig kitartanak, azt bizonyítani nem szükséges. De van-e már ma gondolkodó társadalmi ember, a ki ne tudná, hogy sem a lelkesedés, sem az önfeláldozás, sem maga az irói készség és képesség nem elegendő a hirlapirástól várt és a hirlapirás jelentőségében levő hatásokhoz, megfelelő súlyhoz és poziczióhoz ? Hiszen látva-látjuk, nyiltan, előttünk folynak le a szervezkedések, az anyagi erők megszerzésének, sőt ha kell, a tőke megteremtésének meglepően gyors és eredményes jelenségei. Előttünk sorakoztatják dús fizetésekkel az ellentáborban sokkal kisebb képzettségű és tollú úgynevezett hivatásos hírlapírókat, nevelik a riporterekkel a született hirlapirók egész seregét. Megmozgatnak kormányzatot, pártokat, felekezeteket, érdekcsoportokat ... és csak mi ringatjuk magunkat abban a kellemetesen nyugalmas hitben, hogy kath. újságnak is kell lenni. De jónak. Mert iszen a kath. hírlapíró a kalamárisából él, a másnemű rengeteg elfoglaltsága mellett is dolgozik, töri magát. Mert ez igy volt. És ennek igy kell lenni. Mert a kath. hírlapírót nevelni sem kell. Áldozatot se kell hozni képzésükre, előre való gondolkodás se' szükséges, iszen a kath. hirlapirás úgy is műkedvelés. Műkedvelő pedig mindig akad . . . . * * ügy látszik azonban, hála Istennek, hogy ennek az ósdi, idejét múlt és ma már veszedelmeket termelő felfogásnak alkonya következik. A megújhodás, a restaurálás gondolata, eszméje, a mely még mindig a lelkekben, a szivekben, a papiroson hullámzott ... ma már cselekvésre válik. És mint a megtépett enyészetnek indult fa gyökeréről sarjadzik, úgy a kath. sajtó, hirlapirás valóban gyökeres megteremtésének, felépítésének cselekvésre váló idejét maga a papság, maga a kath. nép, polgárság hozza meg. Az a kis mag, mely ma a mi sajtó alapunkat alkotja: erről tesz tanúbizonyságot. És azt a reménységet hordozza magában, hogy ezt az alapot szerető, áldozatkész kezekkei a papság és világi hívek növesztik nagyra . . . Az a mozgalom, mely a Pázmány-sajtót ma közvetlenül az egyházmegyei irodalmi kör rendelkezésére, szolgálatába,' a kath. hírlapirodalomnak egyházmegyénkben való felvirágzására akarja értékesíteni és megszerezni: annak bizonysága, hogy itt a mi egyházmegyénkben élénk és erős tudatában vagyunk annak, a mi nekünk a kötelességünk a restaurálás, a megújhodás nagy, jövőt teremtő munkájában. Azért nem félünk attól, hogy talán visszatetszésre találunk, mikor ismét és újra a papsághoz, a néphez, a polgársághoz, a mi hü tanítóinkhoz fordulunk áldozatokért, adományokért, segítő kezekért. Hiszen ők maguk bátorítanak erre a bizalomra. A vidék és a középpont felemelő példái, hozzánk, felénk szálló megnyilatkozásaik biztatnak minket arra, hogy zörgessünk, kérjünk és ha kell — zaklassunk. Tiszteletreméltó nagy tetteknek tanúi voltunk mi élő generáció is egy egész emberöltőn átal ebben a szép, terjedelmes egyházmegyében. Kalepot eme'ünk, zászlónkat hajtjuk meg azok előtt, a kik a nagy alkotások terén előttünk ismeretesek. Vannak, a kik csendes, úgyszólván észrevétlen jótékonysággal hintették áldásukat e megy földjébe . . . De mégis, de ezek mellett is a restaurálás, a megujhodó munkásságnak és alkotásoknak egy gyönyörű, egy hatalmas perspektívát kitáró magaslatára jutunk akkor, ha a sajtóalappal megteremtjük a mi egyházmegyénk kath. hírlapi irodalmát. .... A nemzetnek egyik legkifejezőbb Lapunk mai száma ÍO oldal.
