Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-02-08 / 6. szám

Szatmár, 1911. februárius 8. HETI SZEMLE 5 A kath. kaszinó estéje. Hatásában mély, értékében igazán művészi estje folyt le a kath. kaszinónak vasárnap a Czeczil- egyesületben szépszámú, válogatott közönség jelenlétében, amelynek soraiban ott láttuk Boromisza Tibor dr megyés püspököt is. Az előkelő ízléssel megválogatott műsor minden száma_ tartalmas, hatásos és emlékezetes volt. Érzéssel, meleg színezéssel szavalt Ban­ner Edith egy pompás melodrámát, Ábrányi Emil: Mi a haza9 ez. költeményét testvére, Banner Viola kiváló zongorakiséretében, amelyhez művészien olvadt be helyen kint Jaklovicn György, Székely Gyula, Pfeifer Jenő és Tary Lajos finom összhangu quartettje. Kiváló száma volt a műsornak Irinyi Tamás dr. theol. tanár aktuális fölolvasása a femi­nizmusról, a melyben alapos tudás, széles látókör, találó ötletesség, finom szellem, mindvégig: érdekes tartalom és eleven elő­adás találkoztak össze, hogy teljessé tegyék a hatást. Az est kimagasló pontja Hermann László, zeneiskolai igazgató játéka volt. Vá­rosunk társadalma örvendhet, hogy zenei él tének olyan zenei egyéniség az irányí­tója, mint Hermann László. Hegedűje első­sorban a szívhez szól és ebben van az ő zenei tudásának magvas értéke. Programm- jában kerüli a hatásvadászat megszokott fo­gásait, a laikust könnyen csodálkozásba ejtő technikai brillirozást, bár a Moszkovszki- Sarasate: Guitarre — előadásával ebben az irányban is ragyogtatta káprázatos techniká­ját, ám ő első sorban a komoly zenei tudás embere Akiséret, melyet Haller Jenő főgimn. tanár látott el, csak azt az óhajtást váltja ki a komoly zenei hallgatóból, hogy bárcsak sokszor látnék együtt e két mély zenei tu­dású férfiút a muzsika fenséges gondolatai­nak és érzéseinek interpretálásában! Az egész est a legigazibb művészi siker jegye­ben folyt le s a kath. kaszinó büszke lehet e nemesen tartalmas ünnepségére, a mely­nek rendezéséért őszinte elismeréssel adó­zunk a kaszinó vezetőségének. — Az est után a nagyszámú társaság a kath. kaszi­nóba gyűlt össze, a hol kedélyes hangulat­ban sokáig együtt volt s gyönyörködött a fiatalság jókedvű tánczában. — A kaszinó utolsó estje f. hó 19 én lesz. t Luby Géza. Az ősi Luby család egyik kiváló sarja: Luhy Géza, a fehérgyar mati kerület orsz. képviselője, a megyei füg­getlenségi párt elnöke, kerületi ref. főgond nők f. hó 6-án Budapesten, hosszas szenve­dés után 62 éves koiában elhunyt. Mint a függetlenségi eszmék harezosa különösen a vármegyében dolgozott lelkesen a 48-as párt elveiért. Halála három gyermekén: Piroskán, Gézán és Margiton kívül a vármegyei csa ládok majd mindegyikét gyászba borítja. Temetése ma, szerdán délután lesz Nagy- aron, a hol a családi sírbolt fogadja pihe­nésre a függetlenségi zászló lelkes har- ezosát. Uj bank. Városunkban „Szatmári Pol­gári takarékpénztár“ ezég alatt 600000 K alaptőkével bank van alakulóban. Az alapí­tásban Szilágyi Endre birtokos, dr. Barabás Ferencz birtokos, Mertz István kereskedő, Kugler Lajos birtokos, Koós Gábor keres­kedő, Paál Endre földbirtokos, dr. Siidy Ti­bor ügyvéd, Kovács Lajos ref. lelkész, Nagy József számtiszt, Steinberger Elemér termény- kereskedő, Dörner Jenő földbirtokos, Sepsy Mór földbirtokos, Sepsy Miklós földbirtokos, Tóth József képezdei tanár, Melchner Her­man kereskedő és még számosán vesznek részt. Az alaptőke, mint hírlik, majdnem egészen jegyezve van, úgy, hogy az alakuló közgyűlést e hóban megtartják s a bank már- ezius 1-én a Csoraay házban, a Terménybank régi helyiségében megnyílik. Felolvasó-est. A kültelki gazdakör ré­szére f. hó 5-én a kültelki állami iskola he­lyiségében dr. Südy Tibor ügyvéd, lapunk belső munkatársa, az uj polgári perrendtar­tásról, tekintettel a kisebb polgári peres el­járásra, mig Vrannay Kálmán gazd. szakta­nító a csemege szőllő termesztéséről tartott felolvasást a gazdaközönség élénk érdeklő­dése mellett. A máramarosi ipar érdekében. Balogh Mihály prépost, püspöki kűlhelyuök és Héder János ny. kir. járásbiró Máramaros vármegye iparfejlesztőbizottsága nevében föl- szólitást intéznek a közönséghez, hogy vásároljanak máramarosi tylin-szőnyeget, melyhez most olcsón juihatnak Igazi művészi minta, pompás színezés, legfinomabb gyap- juanyag legtöbb erénye e jóravaló magyar iparágnak, a mely valóban megérdemli, hogy a nagyközönség pártfogása virágzásra segítse Nem kevésbbé megérdemli a pártfogást a specziális máramarosi hímzés, mely 150 i ősrégi eredeti minta után készül. Megrendel- ; hető a következő ezim alatt; Szövő és hímző ! tanműhely. Máramarossziget. Congregánisták felvétele. A szatmári női Congregatiónak nagy ünnepe volt Gyer­tyaszentelő B.-Asszony napján. E napon újí­tották meg a háromszázan felül levő tagok fogadalmukat, hogy a szent Szűznek igazi leányai lesznek. Ä hangulatos szép nap csak mélyült hatásában azzal, hogy a renovo ke­gyes főpásztorunk jelenlétében hangzott el a zárda kápolnájában, ahol e napon a Congee gatio kebelébe 21 uj congregánistát vett fel megyés püspökünk. A megható ünnepség d- u. 3 órakor kezdődött, a fölvételi szertartást az aposto'i lelkű főpásztor végezte, Kovács Gyula dr. igazgató, spirituális és Varjas Endre a congregaiio praese segédkezése mellett. A püspök meletr, bensőséges, szivet szántó be­szédében az áldozatos nagy lélek eszményi képét rajzolta meg a szent Szűzben és erre az áldozatos, nemesen szép életre buzdította a szavai hatására megindult szivü congrega- nistákat. Az emlékezetes, ihlető benyomásu szertartás tél 5 órakor véíret ért. A Hermann Ben diner-féle negyedik és utolsó népszerű kamarazene hangverseny f. hó 16 án este fél 8 órakor lesz a Czeczil- egylet nagytermében. Előadásra kerül Bee­thoven „Kreutzer szonátá“-ja, Bach két he­gedűre irt versenymüve. Ez utóbbi zongora­szólamát Haller Jenő, a másodiz hegedűszó­lamot Pfaltz Emil játszsza. Mándy Ilonka és dr. Fábián Lajos dalokat énekelnek. Jegyek Ragályi Kálmán Deák-téri divat-üzletében válthatók. A kath. kaszinó átírása. Püspökünk a kath. kaszinó elnökségének kérelmére a káptalannak véleményéhez képest megen­gedte, hogy a kath. kaszinónak Széchenyi- utczai háza és telke az egyházmegyei alapít­ványi pénztár nevéről a kath. kaszinó nevére irassék át, oly módon, hogy az alapítványi pénztár kölcsöne, amelyet a kaszinónak aduit, ezen ingatlanra bekebeleztessék és az átírás­ból, bekebelezésből származó minden költsé­get a kaszinó tartozik fizetni. A kaszinó kö­zönségének régi óhajtása teljesült ezáltal és az építkezés kérdése is közelebb jutott egy lépéssel a megvalósuláshoz. Zeneszerzői siker. Hermann László zeneiskolai igazgató egyik újabb, „Praelu- dium“ ez. zongora-compositiója február hó elején jelent meg a „Zenélő Magyarország“- ban. Itt említjük meg, hogy Hermann egyik ugyancsak újabb kelelü müve, a nagy, ének­és zenekarra irt „Missa SoIemnis“-e (És-dur) liusvét vasárnapján kerül előadásra a szé­kesfehérvári székesegyházban. A székesfe­hérvári káptalan meghívására a szerző sze­mélyesen fogja müvét vezényelni. Mulatságok. A gör. kath. németi részi magyar egyház gondnoksága a g. kath. egyház javára f. hó 19-én, vasárnap este 8 órakor a Vigadó összes termeiben jótékony- czélu tánczmulatságot rendez. A 133 tagú rendezőség élén Gönczy Antal, Flontás Döme, dr. Vajay Károly, Ary Mihály, Mátyás Já­nos, Spiry Endre, Bencze József, Januczás György, Tubákos Mihály, Jódi Mihály, Nyi- kora Péter, Orosz Miklós, Szegedy János és Pintye Pál állanak. A nagysikerűnek Ígér­kező tánczmulatságra belépődíj: személyjegy 1 .K 20 f., családjegy 3 K, karzatjegy 50 f. — A helybeli kath. Legónyegyesület far­sangi tánczmulatsága, a mely a farsang leg­jobb sikerű mulatságai közé tartozott min­dig, f hó 12-én lesz az egyesület saját he­lyiségében. Tél. Eddig nem mertünk Írni a magyar paraszt, meg a szellemes emberek e- köz­kedvelt thémájáról. De a tél hóval, jéggel, széllel, kegyetlen hideggel annyira kitett ma­gáért, hogy most nemcsak egy apró hir, de akár két önképzőköri dolgozat is kikerülne a „tél örömeiről“, a melyek köztudomás szerint: kéklő orrok, fagyos kezek, didergő emberek, topogó lábak és ezekhez hasonló kívánatos jók. — A tél örömei igazában csak a tűzifa-kereskedők meleg szivében lo­bognak. A kik örvendetes tudomásul veszik, hogy a hőmérő — 15°-ot mutat. A „Meteor“ szerint egész február ilyen lesz. No, nem hiába hogy Gyertyaszentelőkor sütött a nap ! Nyomorgó 48-as honvédek. Egyik olvasónk a „Szamos“-ban megindított gyűj­tés kapcsán arra hívja fel a figvelmet, hogy városunkban 14, hitelesen igazolt 48-as hon­véd éli aggságban, elhagyatottságban szomorú, nehéz és keserves életét. A „Szamos“ azon­ban csak egy zsidó agghonvédról tud, a ki­ről pedig nem is egészen bizonyos 48-as volta. — Csakugyan szomorú, hogy e hősök életűk alkonyán olyan szánalmas alamizsnára szorulnak, amit hírlapi gyűjtés utján kell összehozni. Hazafias czélzatu társasköreink, asztaltársaságaink márczius 15-iki ünnepsé­geiket ez idén rendezzék e 14 élő 48 as honvéd javára! Az ünnepelt múltból ittma- radottaknak derítsék föl márczius idusán ri­deg, szivet facsaró alkonyukat! Uj kéményseprő kerületek. Hive) a népszámlálás eredménye városunkban 10 ezernél nagyobb szaporulatot mutat, a ren- dőrfőkapitányi hivatal a kéményseprői sza­bályrendelet módosítását, az uj kerületek beosztását és szaporítását kérelmezi. Körorvosválasztás. A mikolai köror­vosi állásra, melynek székhelye Szatmár, Dr. He.imnnn Rezső feketeardói körorvos lett megválasztva. Hymen. Bodroghalászi Bacsó Jenő, a Fonciére könyvelője vasárnap tartotta eskü­vőjét Mónus Lajos asztalos polgártársunk Rózsika leányával. Halálozás. Özv. ó- és egyházi básti Básthy Lászlóné szül. szabjáki Po7,sega Má­ria e hó 2-án, életének 66-ik évében, hosz- szas szenvedés után meghalt. Az elhunytban Világossy Gáspár, a Szatmármegyei gazda­sági egyesület titkára, anyósát gyászolja. Az ügyvédi kamarából. A szatmár- németii ügyvédi kamara választmánya köz­hírré teszi, hogy dr. Merts László ügyvédet Nagykároly, dr. Somlyó Lajos ügyvédet Szi- nérváralja, dr. Südy Tibor ügyvédet Szat- már-Németi, dr. Braun Mózes ügyvédet Halmi, dr. Szőke Sándor ügyvédet Fehérgyarmat, dr. Lányi Sándor ügyvédet Szinérváralja, dr. Mircea Gusztáv ügyvédet Erdőd, dr. Mécs Gyula ügyvédet Erdőd székhelylyel az ügy­védek névjegyzékébe felvette. Dr. Selagián László ügyvéd székhelyét Nagykárolyból Szinérváraljára helyezte át. Török Miklós Szatmár Németi székhelylyel bejegyzett ügy­védet önkéntes lemondása miatt a név­jegyzékből törölte. Adomány. Főispánunk előterjesztésére a földmivelésügyi m. kir. miniszter a szat- mármegyei gazdasági egyesületnek népies előadások tartára czéljaira 4500 kor. segélyt adományozott. Népesedési statisztika. 1911. január 30-tól egészen a mai napig születtek: Klein Sándor, Báthory Mária, Lőrincz József, Waldman Mózes, Apagyi Etel, Mermelstein Sámuel, Jakab Erzsébet, Szigeti Pál, Pers Lujza, Költi József, Stutz József, Gál József, Belényi Lóra, Popovics Anna. Lemák Lajos, Kovács Zsuzsánna, Lázár Teréz, Fazekas Irén, Niriv Margit. Veres Juliánná. Meghal­tak: Katona Anna, özv. Rnb Mihályné-Fodor Zsuzsánna, Özv. Bódi Jánosné, Logyina Margit, Cselinszky Ilona, Ardeleián Jenő, özv. Szakul Jánosné-Varga Erzsébet, özv. Básty Lászlóné Pozsgai Mária, Földi Györgyné-Gladics Ilona. Házasságot köröttek; Freund Ancsel és Páskesz Margit, Tivadar Mihály és Surányi Juliánná. Bacsó Lajos és Mónus Rozália, Berecz Károly, és Giriti Eulália, Bencze Lajos és Jakabovits Emilia. Felmentés. A főispán dr. Orosz Rezsőt a fehérgyarmati kórháznál viselt másodorvosi tisztségétől felmentette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom