Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-08 / 23. szám

Szatmár, 1911. június 8. 7 Pályázati hirdetések egyszeri közlésének dija 5 K Tanári vizsga. Fiehter József, a hely­beli kath. főgimn. gyakorlótanára és a Tanítók Háza otthonának felügyelője á napokban tette le dicséretes eredménnyel a tanári vizsgát a kolozsvári egyetemen. Áthelyezés. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Hegyei Kamilla felsőrónai és Alinássy Anna terebesfejérpataki állami elemi iskolai tanítónőket kölcsönösen áthelyezte. Tornavizsgálat. A Szatmárnémeti kir. kath. főgimnázium ifjúsága 1911. junius 12-én vasárnap délután 5 órakor az iskola udvarán nyilvános tornaünnepélyt tart, amelyre a belépődíj 50 és 20 fill. Zenevizsgálat. A zárdái tanítóképzők növendékeinek zenevizsgálata junius 10-én és 11-én lesz a zárda nagytermében, mindkét napon d. u. 4 órai kezdettel. Népiskolai statisztika. Most jelent meg a közoktatásügyi miniszter jelentése Magyarország közoktatásügyének 1909. évi állapotáról. E szerint az elemi népiskolák száma az 1908/9. isk. évben az egész ország­ban 16.409. Ezek közül állami 2570, községi 1351, latin szert, katholikus 5.287, gör. szer­tartása 2.802, református 1.861, ágostai 1.308, gör. kel, 1.511, unitárius 35, izraelita 450, társulati és magán 302. Az erdélyi részben 2.729 népiskola van, ezekből állami jellegű 691. róm. kath. jeli. 201, gör. kath. 666, ref. 167, ágostai 261, gör. kel. 635, unit. 31. izr. 9. A mindennapi elemi iskolák tanítóinak száma 31.509, a gazdasági ismétlő iskolák tanitóinak száma 91. Az inasiskolákban polgárikat is számítva a tanítók száma 34.771; tanítók közül vallás szerint latin szert, katholikus 18.867, gör. szert. kath. 2.542, reform. 5.297, ág. 3.332, gör. kel. 2.767, unit. 268, izr. 1.713. A férfiak között egyházi 225, a nők között ellenben 1.139. ,A magyar anyanyelvű tanítók száma 27.204. Államsegélyt élvez 15.447 nem állami tanító, ezen tanítók államsegélye 9,054.136 koronát tesz. Az állami iskolákban 484 645 népisk. tanuló járt, 30.711-gyel több, mint az előző évben. Az iskolába járó tan­kötelesek száma 1908. decz. 31-én 2,717.851 volt, ezek közül 6—11 éves volt 1,978.786, 12—14 éves 632.111, 14 éven felül inas 56.954. Elemi mindennapi iskolába járt 1.929,073. Az iskolába be nem irt tankötelesek az anya­országban 427.000, ez az előbbi évhez képest 45.000 főnyi csökkenést mutat. A Wodianer-dij nyertesei. A Magy. Tud. Akadémia a folyó évben a báró Wodianer Albert 1000—1000 koronás jutalomdiját — mellyel az olyan tanítókat szokták kitüntetni, akik az iskolán kívül, a társadalmi életben is számottevő, maradandó nyomokat hagyó tevékenységet fejtenek ki, — Mihály Gábor beszterczei áll. isk. igazgató és Orsovszky Gyula nyíregyházai rk. ig. tanítónak ítélte oda. A közoktatás államosítása. A szat- mármegyei Általános Tanítóegyesület nagy­károlyi köre a múlt héten Mátészalkán ülést tartott. Megállapították, hogy egyes iskolák túlzsúfoltak és hogy Szatmármegyében még mindig sok az olyan község, ahol egyáltalá­ban nincs iskola. A nagyecsedi állami iskola igazgatója a gyűlés keretében előadást tar­tott, amelyben a kizárólagos állami népokta­tás elodázhatlan sürgősségét hangoztatta. E jelenségeket jó számon tartanunk. Érdekes számok. Egy statisztikus ki­számította, hogy mennyibe kerül az állam­nak egy növendék évi tanítása. E szerint a népiskolában 33, a középiskolában 343, a fő­iskolában 1150, és a katonatiszti intézetben 2600 koronába. MINDENNEMŰ ELEMI ISKOLAI NY0MTAT- VÁNYQK ÉS TANSZEREK KAP- HATÓK A PÁZMÁNY-SAJTÓ KÖNYVNYOMDÁBAN SZATMÁR- NÉMETIBEN, ISKOLAKÖZ 3. SZ. „HETI SZEMLE“ IRODALOM A „Kultúra“ ötödik száma is bevál­totta azokat az Ígéreteket, amelyeket meg­jelenésekor hirdetett és úgy szerkesztés, mint kiállítás tekintetébén méltó feltűnést keltett. Hogy pedig ez a vidéken szerkesztett lap mennyire megfelel hivatásának, azt leginkább az a nagy elterjedés igazolja, amely a lap fennállása óta tapasztalható. És épen ennek a nagy elterjedésnek a kifolyása az, hogy a „Kultúra“ Ámon Vilmos szerkesztésében és a Röttig Gusztáv és Fia soproni czég kiadá­sában julius hó elsejétől már nem havonkint, hanem két hetenkint fog megjelenni, ugyan­azon előfizetési áron és kiállításban, mint az eddigi havonta történt megjelenés mellett (negyedévenkint 5 korona). A Magyar Figyelő 11. száma ismét feltűnik tartalmának nagy gazdasága, a fel­vetett témák élénk változatosságu és azon tárgyilagos törekvés által, hogy nemzeti fej­lődésünk minden komolyabb problémáját párt­szempontoktól mentve objektiv világításba óhajtja helyezni. A füzetbe Kenedi Géza, Szász Béla, Molnár József, a tanítóképzés reformjáról Farkas Pál, Homok, Yolland Arthur Bálint Imre irt. A Magyar Figyelő előfizetési ára negyedévre 6 K. Kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy ut 10. A X. Katholikus Népgyülés év­könyve. Az 1910. november havában lefolyt nagygyűlés működését ismertető könyv I. füzetét most adta ki az Országos Katholikus Szövetség, mint a nagygyűlések rendezője. A 215 oldalra terjedő füzet a nyilvános ülé- sok és e szakosztályi tárgyalások eseményei­ről ad számot, már terjedelmével igazolva azt a nagyarányú és változatos működést, mit a magyarországi katholikusok X. nagygyűlése kifejtett. Legközelebb hagyja el a sajtót a II. füzet, mely a kapcsolatosan tartott egye­sületi ülésekről fog teljes képet nyújtani s azonkívül úgy a hazai, mint a külföldi lapok elhangzott véleményeiről összefoglaló képet adni. Az évkönyv a Szövetség hivatalos he- lyiségéban (IV. Ferencziek-tere 7. III. lépcső I. emelet 8. szám alatt) 2 koronáért kapható. A. „fejes“ katholikus. Égszakadás, földindulás ! Vagy legalább is itt a világ vége! Oh, hová is lettek azok a szép idők, amikor édesen nyugalmas, álombaringató vezérczikkek jelentek meg a „Szatmár és Vidéké“-ben a szemétfuvarozásról 5 felvonás­ban, hajóhadunk fejlesztéséről 25 folytatásban, a kukutyini zab hegyezéséről és a jegesmedve nyári élvezetéről, „mint olyanéról, különös tekintettel Arábiára és Kajászószentpéterre t Es ezt zokogva állapította meg egy föl- dult arczu polgártárs. Hája volt-e nagyobb, vagy bánata — ez még a kutató történet- búvárok és az eszmegyáros fölfedezésére vár, de alvásra termett szeméből délutáni álomta- lanság beszélt, mikor panaszát leadta szer­kesztőségünkben. — Oh — jajongott az álmok világában háj kolosszussá vastagodott férfiú — nézzék ezt a czimet! És oda tart elibünk egy conservativ alakú, kiadós nagyságú nyomtatványt. Nagy nyugodtan olvassuk: — Felekezeti izgalmak. — No, hát nem álomrontó már ez a két szó is ? — hangoskodik a toka és háj birtokosa. Oh, azelőtt már a czim is milyen szép, hosszú volt: Mon-te-cu co-li 1 Mig ki- betüztem, már el is aludtam. Most meg 1 Kezdtünk belelátni a polgártársba. Ez az újságot a délutáni szunyókálás szempont­jából taksálja. Elolvastuk hát a megvádolt ezikket. — No hallja — akarjuk megnyugtatni a sajtó jelentőségét uj oldalról méltányoló kulturférfiut — kár ezen izgulnia. Hisz látni­való, hogy ezt egy „rendetlen“ ember irta. Menjen a rendőrségre, annak a ressortjába tartozik a rendetlenség, azaz a rend. — Rendőrség ? ... Rendetlen ? — hebeg a mi izgalmaktól félő emberünk. — Pei'sze — utasítjuk tovább is. Mert mit jelent a czikk alá irt D? Világos, hogy az iró : Dalfi, azaz egy rendetlen felekezeti viszonyok közt élő tincstulajdonos. Menjen hát a rendőrségre -—- makacskodunk Hamlettel. Emberünk szeméből egészen kiment az álom. — Épen az a baj, hogy ezt egy keresz­tény irta. Katholikusnak épen olyan fejes, mint amilyen nyakas tud lenni a kálomista. Meghökkentünk. — No ez meg épen nem baj — jut hirtelen eszünkbe valami. Csak arra gondol­jon, amire egy kiváncsi kis fiú. Azt kérdezte a mamájától: — Mit csinál a szél, amikor nem fuj ? Maga is arra gondoljon : — Mit csinál ez a fejes katholikus, mikor nem szózatol ? ... És azóta a mi magyarunk megint tud aludni. Enfant terrible. (Ad notandum: Samuka érdeklődött és nem tetszett neki Csokonainak ez a mondása : „A szamár is mg a becsületes emberen " Hát most bepörli — Csokonait.) Samuka, aki többször kellemetlen, mint kellemetes, most uj oldalról akar bemutatkozni. Most ő lesz — egy rettenetes. Igen, ő fogja porolni. — Egy szamárért, amelyik nem is fő­név, hanem csak — melléknév. Pedig ha megnyeri — amint fogadko- zik — ezt a jelzőt, azaz (mit is beszélünk) ezt a port, akkor hogyan lehet Samuka — rettenetes ? Belső munkatársak: HARASZTHY BÉLA dr., KERTÉSZ PÁL, és MERKER MÁRTON dr. Nyomatott a Pázmány-sajtóban Szatmáron, Iskola-köz 3. sz. BRAUN MÓR rézműves Szatmár, Hid-köz 1. sz. (Saját ház.) ___ Fennáll 1856. óta. Készít szoba-fürdőt, vízvezetéket, szívó és nyomó szivattyúkat, rak­táron tart pálinkafőző-, mosó- és takarék-tüzhely-üstöket, permetező­ket és mindezek szerkezeteit. 14 r Bútor márványok raktáron. Bel- és külföldi kőfajokból 1 L díszes sírkövek kaphatók, úgymint: fekete svéd és sziléziai, szürke és fe­kete carrarai márványokból a legdí­szesebb modern kivitelben, a legjutá- nyosabb árban. Elvállalok si/rszegélyezéseket, sir- fedélek, kripták, valamint tem­plom és utszéli kőkeresztek készí­tését, továbbá épületekhez minden­nemű kőfajokból köfaragászati mun­kákat. Becses pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel 12 Grosz L Izidor sirkögyáros és kőfaragó-vállalkozó Szatmár, Attila-utcza 11. ■ ■ W S ** Jü­V N P» ff M* 2 Bútor márványok raktáron. ISKOLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom