Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-19 / 16. szám
HETI SZEMEI Szatmár 19L1. április ü). 4 megmaradni. Tulajdonképpen mártírok. Olyanok, mint a hadviselésben egy-egy, szándékos pedagógiával elbizakodottnak nevelt, cifra ruhás, pengő sarkantyús, hujhujos lovascsapat, a melyet a gyalogságnak egyetlen mozdulatáért az utolsó emberig föláldoznak. Sors generális kemény katona, nem fogja kímélni e kis poéta- siivölvények Bolondgombás Légióját sem. PLAGIZÁTOR ÉS LELEPLEZŐ. — A leleplező hajszáknak szinte minden egyes esetében a dicsőség feleútján rekedt kiskaliberű ember veszi üldözőbe valamelyik ugyancsak kiskaliberű pályatársát, a ki nálánál könnyebben érvényesült és többre merészelte vinni. Az igazi nagyok dicsősége nem bosszantja, a magához hasonló kisebb tehetségnek aránytalanul gyors felvergődését azonban sanda szemmel nézi és nem tudja megbocsátani. A körülmények szerencsésebb összetalálkozására, az élni tudásra és legfőbbképpen a saját maga élhetetlenségére még csak nem is gondol. Annyit tud csupán, hogy vág olyan rendet, mint az a másik és mégis amaz jutott több elismeréshez. Föllázitja, hogy az a másik valami előtte ismeretlen úton-módon a maga javára billentette az erkölcsi világrend mérlegét, s csak természetes, ha megbélyegző okok után kutat, hamis portékára, csali súlyokra gondol és a leleplezés vágya noszogatja A ki keres, talál. És ha az ilyen megkeseredett szivű „kutyába se vett“ ember csak egyetlen halvány nyomra is bukkan: — kikiabálja rögtön mindazt, a mi meggyűlt benne és a mit az apró kudarcokban elernyedt nagyravágyás sűrített epévé a lelke fenekén. Vadőrnek öltözik és békés műhelyét odahagyva hónapokig szimatolja a lesi- puskás nagyurat, hogy orzáson csípje. Kitartó, tetten éri és a hogy felbukott az első vad : — összecsőditi a falut, a várost, az egész világot: fogjátok meg, lőjjétek agyon, zsuppoljátok el, tegyetek vele bármit, csak azt az én puskám mását csavarjátok ki a kezéből és azt a lövészérmet tépjétek le róla. A kis lelkek nagy elszomorodásának bűne ez; a nem kiilömb másik érvényesülésének saj- gató fájdalma; az igazságszolgáltató nemezis mohó sürgetése; mindenáron valamelyes elégtétel kikényszerítése az igazságtalannak vélt homályért, mellőztetésért. * Minden efféle háborúság a közügy nevében indul meg; magától értetődik, hogy következetesen a közügy rovására. Maguknak a hajsza hőseinek letünte olyan sablonosán szomorú, hogy szinte megmosolyogtat. Az egész világot fellármázó leleplező véres fejjel húzódik vissza a vackába, gunnyasztani egy újabb keserűséggel a szivében, hogy mégis csak a falnak ment neki, pedig igaza volt. A leleplezett pedig nagyokat sóhajtva törölgeti le arcáról a záptojások levét és bágyadt mosolylyal sütkérezik a meghurcoltak mártirglóriájában. SZABADSÁG. — A szabad ember sem nem rabszolga, sem nem rabszolgatartó. JOGCÍM. — A ki nem lát tovább az orránál, mindig öntudatos gőggel nézi le a sasszemű kutatót, mivelhogy az sohasem lát oly tisztán az orráig, mint ő. BOTFÜLÜ MŰÉRTÖK. — Hangversenyen a zenei siketek fejbiccentéssel, halk dobogással, vagy combjuk veregetésével, de valamiként minden esetre ütni szokták a taktust, hogy hirdessék ezáltal mindeneknek, akiket illet, első sorban tehát zeneértő szomszédjaiknak, hogy Beethoven őket is meghatotta. A SZÉP. — Vannak emberek, a kik gö- rögtüzet gyújtanak kinn a szabad természetben, hogy szebbnek lássák a fát, a ligetetet, az erdőt. A MAGYAR KÖNYVESPOLC HÉZAGAI. — Úgy vélem, minden magyar kultúrember készséggel lemondana a Széchenyi sóvárogta Üdvleldének fehér márványköveiről, ha e legnemesebb sziklatömbök árán betölthetné a magyar könyvespolc hézagait. A pantheon á nagy egészszé kerekedett kultúrák betetőző koronája, melynek bármilyen arányokban, de valami teljest kell jelentenie, nehogy rikító cégérré, puszta hivalkodássá váljék. A teljességet a legszűkebbre szabott könyvespolc jelzi, tömött, hézag nélkül való sorával. Lényeges csupán a sornak megszakítatlansága ; az egyes dokumentumok között való aránybeli különbség egészen magától értetődő, hiszen minden nemzeti kultúrának megvannak a maga erős és gyönge oldalai, s egyenesen ellenkeznék a nemzetek különálló egyéni mivoltával, ha külön-külön is olyan harmonikusan nivellált kultúrát igyekeznének teremteni, mint a minővé az egyetemes emberi kultúra a nagy rostáló folyamatok után vált és válik. A hézagok azonban, a dicső foliánsok és libellu- sok közé ékelődött nullák már valami gyökeres hibát jelentenek. Ha a legrosszabbat nem is, de nemtörődömséget bizonyára. A mi kultúra-jelző könyvespolcunk nem szakadatlan sor. Hogy egyszeriben nyilvánvalóvá tegyem, mennyire nem az, kezdem mindjárt azzal, hogy a nemzeti kultúrának ez értékjelző mérlegén üres rovat — magának a nemzetnek egész eddigi kultúrális képe. Egy nemzet, mely még csak nem is törekedett számot vetni művelődésének útjaival, múltjának e legmélyebb tanulságokat rejtő történetével; szellemi harcaival ; elbénulásainak és föl-föllendéseinek okaival ; a Kelet és a Nyugat két roppant mágnese között sokszor oly szélsőségesen nekibuzdult kilengéseivel; egy maroknyi nép kicsiny eredményű, de nagyszerű erőfeszítésekkel megszentelt ezer esztendős szabadságharcával az idegen nyugat és idegen kelet, az idegen hurokvetők és idegen leigázottak között 1 Minderről | egyetlen számottevő, mélyebben járó sort sem foglal magábau a magyar könyvespolc s ezt a hézagot, mely szakadéknak, útvesztést jelentő örvénynek is beillenék: nem töltheti be sem a Tentamen „Appendixbe, sem Petőfi, sem Madách. Ott ásit és tátog ránk ezeréves nembá- nomság szimbólumaként, áthidalhatatlanúl. * Ez a legtátongóbb hézag a magyar könyvespolcon, a mi legnagyobb gyöngeségünk . . . a mi egész gyarló és hősi mivoltunknak, egye- dülvaló sajátosságunknak: a nekiinkvalót mohón beolvasztó, a ránktukmált csömörletest fintorogva visszautasító magyar természetnek nem ismerése, mely fejlődésében természetes úton közeledik Európa nagy kultúrnépeihez, de éppen oly kevéssé lehet egygyé velük valaha, mint a hogy legszomorúbb századaiban sem ajánlkozott hozzájuk eredetiségét föladó hűbéresül. (mm. dr.) Színházunknak egy heti munkálkodásáról kell beszámolnom s az eredmény, amelyet szemlénk bemutat, semmiképen sem lehet fényes, az előbbi kritikánknál semmivel sem jobb. A hét csonka volt, mert két napon át nagypénteken s nagyszombaton.szünetelt az előadás. A többi napokon soron voltak „Ig- lói diákok“, „Luxemburg grófja“, „Czigány- szerelem“, ismert darabok. Erre a hétre is esett premier. Szerdán volt Fall Leo „A babuska“ czimü operettjének a bemutatója, amelyet csütörtökön megismételtek. Ez a háromfelvonásos operette egész csapat bécsi operettszerző keze alól került ki. Kiállítása kápráztató, zenéje érzéki, szövege léha, személyei állatemberek, előadása szemérmetlen. Kvalitásainál fogva orfeumba való darab. Nálunk a „Színpadhoz“ czimzett üzlet igy fest. A darab szövegét nézve, abban a szabadszerelem dominál. S igazán csodálatos, hogy a szabadszerelmet magasztaló és ajánl- gató eme uj színdarabok az elveik gyakorlati érvényesítésével együtt járó veszedelmeket vagy egyszerűen elhallgatják, vagy jóval kisebbeknek tüntetik föl, mint a milyenek valójában, s amikor könnyen vezethető, naiv hallgatóik előtt a dolognak csak a csábitó részleteit színezik ki, ezek jövőjére olyan befolyást gyakorolnak, amely se egészen lelki- ismeretesnek, se egészen ártalmatlannak nem mondható. Ha tehát az uj színműírók mégis könnyedén vállalják magukra az erkölcsi fe- lelelősséget propagandájuk legközvetetlenebb következményeiért, beérve azzal a megnyugtató tudattal, hogy az emberiség boldogitásán fáradoznak: ez a legalább is megfontolatlan heveskedés semmiesetre sem szól gondolkozásuk komolysága mellett. ívette szerepét Pongrác'z Matild játszotta, mint primadonna. Pongrácz Matild és — primadonna, ez a különben más szerepeiben eléggé becsült sainésznő ettől a fogalomtól messze áll. Rosalillát, a spanyol tánczosnőt Dénes Ella kreálta, ü ügyes színésznő, kitü nőén énekel. Ebben a darabban a szatmári színpadon őrajta mutatkozott be a nadrág- szoknya, amelyet hosszas tapssal üdvözöltek. Igazán feltűnő jelenség, hogy a mi derék városunk mindent ujjongva fogad, mindent kitapsol, amit másutt (no, de azoknak nincs aesthetikai érzékük) kifütyülnek, bojkottálnak. A divatközlönyök nagyra voltak ennek az újdonságnak a dicséretével. Csakhogy nálunk egyre-másra fiaskót vallott a kétágú szoknya. A rendőröknek kellett megvédelmezni a föltünési viszketegségben szenvendő nadrágszoknyás amazonokat. Most e divat a színpadon próbál szerencsét s ez igazán jó reklám. Megtetszik egy pár „jóizlésü“ dámának, megcsináltatja s Szatmár lesz a „fiók Páris“. Pedig amit Párisban kifőztek, az plágium. Még pedig azért, mert a Duna és Tisza közén, a Kiskunságon, a Hortobágyon, a Csallóközben régóta népszerű már ez a ruhadarab, azzal a különbséggel, hogy a férfiak viselik nyáron, gyolcsból való s „korcz“-ra szól. Ezt a ruhadarabot az ötvenes évek novelláiról nem merték néven nevezni, hanem csak igy Írták ki: „g . . .a“ ; és ez az a toa- lettczikk, amely körülbelül az egyetlen pontos rim erre a szóra, hogy „atya“. Párisból úgy adják be nekünk, hogy ez reform, mert a testet szabad mozgásában nem gátolja, kellemes viselet, stb., stb., pedig ellopta a magyar találmányt, patentét szerzett rá és nyerészkedni akar rajta. Minő visszataszító volna tehát, ha hölgyeink hódolnának ennek a divatnak. A büszke szép magyar nő ugyanabban a toalettben páváskodnék, mint a paraszt a rek- kenő meleg nyári időkben. Hát ez nem furcsa ? Heti műsor: Szerdán „A millió“ bohózat. Csütörtökön Sipos Zoltán jutalomjátékául Vértes Nelly felléptével „Heidelbergi diákélet“. Pénteken „A millió“. Szombaton „A millió“. Vasárnap este „Az ingyenélők“. Pártoljuk a hazai ipart I Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. KERES SÁNDOR A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú pyramisokat, obeliszeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. n MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Elsí Magyar AdíesíI Mőifáráta SZ1NÉRYÁRA1JÁN csakis hazai termékeket dolgoznak fel. FÜMzlßt! Sz%tlU%r, Attila-U. 4.
