Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-27 / 39. szám
Szatmár, 191L szeptember 27. 5 lelki — szellemi szikrákat, melyek erőt, lelkesedést adnak, híveket toboroznak érdekeink védelmében a harczra. Adjunk élenyt annak a tűznek, hogy lobogjon, hogy melegítsen — éltessen. De ne szóval dolgozzunk csak. Ha nincs alap, nincs forrás, mely anyagilag támogatja a tervet, úgy az mit sem ér. Teremtsünk egyházmegyei sajtóalapot! Egy erőforrást, mellyel versenyképessé tehetjük sajtónkat. Aki hive az ügynek, az nem riad vissza attól a csekély áldozattól, mit külföldön minden munkás kötelességének ismer meghozni. Mi meg tengődünk ! — Tehervonaton sétálunk, mig elleneink gyorsvonaton száguldanak el mellettünk és foglalják el védő- várainkat, hogy saját területünkön a saját embereinkkel porolják ki rajtunk szennyesüket. Fásult közönnyel nézzük a dolgok folyását, mintha nem is a mi házunk égne. Nem az ellenség az ügyes, mi vagyunk az alvók, vagy inkább tehetetlenek. Van erkölcsi és anyagi erőnk a cselekvésre és tenni még sem tudunk, nem akarunk ; nincs bennünk kellő áldozatkészség. Rakovszky azt mondta a népszövetség alakuló nagygyűlésén : „Vége a deklamáló katholicizmusnak, most a tettek katholiczizmusa jön“! —• Sajna, mi még nem vagyunk • ennyire, mi még csak deklamálni fogunk ! Azonban félő, hogy ezalatt mások meg cselekedni fognak, s talán a mi malmunkra hajtják a vizet?! Én alig hiszem. A „Rialvó tüzek“-re ez az észrevételem. HÍREK Helybeli előfizetőinknek jelen évi előfizetéseik beszedéséve kiküldjük pénz- beszedőnket. Kérjük hátralékos előfizetéseik rendezését. Az Ávék hónapja. Levélhullás, virághervadás idején ködlő, homályos őszi napok borulata ereszkedik alá. Esőcseppek szomorú koppanása busit. És jönnek a keserű aggságok emlékei. A fojtogató vampyrok. Sziveket rágnak. Borús éjszakákba visznek. Daluk fekete, mert a sírokról szólnak, az elmúlásról énekelnek. Tompa köd üli meg a lelkeket. Es egy lant ekkor zendtil meg. Az életet árasztó, a felhőt foszlató, napfényt sugá- roztató lant. Az ujjak közt pörög a „szegények bibliája“, az olvasó. Rózsákból szőve. Az ég örökké nyitó virágaiból. Ave Mariák csengenek ajkakon, szivekben. Ave Mariák, a mik elvisznek az elmúlás földjéiől föl az örökkévalóságba. És nyitogat- ják a nagy mysteriumok zárját: az Istennek legszentségesebb titkait. Bethlehem, Golgotha, Husvét az isteni titkok. Á sziveket gyújtók, a végtelen szerete- tet hirdetők. A mik a megtestesülés, a megváltás, a föltámadás mélységeibe világítanak, hogy megébresszék a lélektágitó, szent valóságot : az örök életet. A mi az egyetlen czél. Tavaszos virágokat, szent gyönyörűséget, lélelí-röppenéseket, égbe szárnyalásokat szülő hónap, Mária hónapja, köszöntünk ! * Az októberi rózsafüzér-áj tatosság a székestemplomban egész hónapon keresztül mindennap este 5 órakor kezdődik. Püspökünk bérmautja. Múlt számunkban már hirt adtunk a főpásztor bérma- utjáról. Ennek kiegészítéséül jelezzük, hogy a püspököt a megye határán Királyházán nagy vármegyei küldöttség fogadta, élén Perényi Zsigmond főispánnal és Szabó Sándor alispánnal. A küldöttségben részt vettek : Müller Károly apátplebános, Balogh Mihály prépost-vikárius, Keller János főg. igazgató, Druiszner György tanfel. Nyegre László orsz. képviselő, Petrovics táblabiró, Szaplonczay Zoltán árvasz. elnök, Szabó Elemér, Pogány „HETI SZEMLE“ Zsigmond árv. ülnökök, Ferenczy Béla határrendőrkapitány, Ormav Kálmán erdőtanácsos, Mokcsay Zoltán és Dévay József főszolga- birák, Jakobinyi Péter ref. főginm. igazgató, Tanti Iván igazgató, Kriesfalussy Sándor dr. Hegyi Mózes dr. Todorovits Zakariás Marosán Béla földbirtokos. A püspököt az állomáson Szabó Sándor alispán üdvözölte a vármegye nevében. A püspök mélyen meghatva mondott köszönetét a szives üdvözletért és kérte az előtte megjelenteket, hogy hazánk e szép végvidékén, ahol tarka összevisszaságban élnek egymás mellett különböző fajú, nyelvű és felekezetű embertársaink, szüntelen a békességes megértés és kölcsönös megbecsülés misszióján fáradozzanak. Ezek után az alispán bemutatta a vonatra szállott küldöttség tagjait, akikkel a püspök lekötelező nyájassággal elbeszélgetett. A püspököt a küldöttség tagjai Husztra kisérték. Az állomáson s az egész városban egyházfőt megillető tisztelettel és pompával fogadták a főpásztort. A város képviselőtestülete nevében Tököly Endre főjegyző üdvözölte az illusztris vendéget a vasútnál, honnan a fogadásra megjelent nagyszámú előkelőség kíséretében, élén lovas bandériummal vonult be a tiszteletére fellobogózott városba A templom előtt hatalmas diadalkapu és százakra menő közönség várta a püspököt. A püspök hétfőn Visken, kedden Técsőn, 20-án Dombón, 21-én Királymezőn, 22-én Németmokrán, 25 én Dolhán, 27-én Ökörmezőn szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Útjában Mokcsay Zoltán főszolgabiró kisérte. Főpásztorunk hölnap, 28-án érkezik vissza székhelyére. Az Egyházm. Oltáregyesület okt. havi szentségimádása vasárnap okt. 1-jén lesz a zárdatemplomban. Reggel 6 órakor szentség kitétel, 8 órakor szent mise, a mely alatt közös szentáldozás, d. u. 5 órakor szentbeszédet mond Varjas Éndre oltáregyes, igazgató, utána litániát végez szentségbetétellel Láng Antal dr. theol. tanár. A „Kialvó tüzek“ és „A zsidóság történetéről“ ez. czikksorozatok a nagy anyaghalmaz miatt lapunk jövő számában folytatódnak. II. Orsz. Kongregáczióinagygyűlés. A Magyarországi Mária-kongregácziók Országos Bizottságától nyert értesülésünk szerint a II. Országos Kongregácziói nagygyűlés f. évi november hó 12-én tartatik meg Budapesten. 11-én (szombaton) este a Szent- István Társulat dísztermében tartja összülését az Urak Mária-kongregácziója és annak vidéki kolóniái. Vasárnap, 12-én reggel nyolez órakor lesz a közös szent áldozás fogadalom- megujitással a Szent István-Bazilikában. Ezt követi féltizkor a prézesek konferencziája. V2I2 órakor lesz az ifjúsági gyűlés és d. u. 5 órakor a Vigadóban a diszgyülés, melyet közös vacsora követ. — Részletes programm október hó folyamán fog megjelenni, Halálozás. Nagy és váratlan csapás érte a helybeli lutheránus pásztort. Felesége Duszik Lajosné szül. Csernik Mariska 28 éves korában házassága második évében szept. 25- én meghalt. Mély részvéttel osztozunk a lesújtott férj nagy fájdalmában. A temetés osztatlan és megilletődött részvél mellett szept. 26- án volt. Az ö. v. f. n. Tüzoltó-nap. A hatalmas elem derék hőseinek napja a közönség nagy érdeklődése és áldozatkészsége mellett vasárnap folyt le. A Deák-téren nagy közönség gyönyörködött vasárnap este a színes, pompásan sikerült kivilágításban és tűzijátékban, valamint a Mátray-Feik ezég tűzoltó gépének oltásában. Szép anyagi sikert is hozott az est, ameny- nyiben 2000 korona gyűlt össze a Tűzoltó otthon javára. Szüreti mulatság. Okt. 8-án, vasárnap lesz a Kath. Legényegyesület szüreti mulatsága a Kossuth-kertben. Az ötlettel és gondos rendezéssel összeállított programm mindig nagy közönséget vonzott e ritka sikerű szüreti mulatságra. Az idei rendezés ismét nem hagy fönn semmi kivánni valót. Az egyesület már kibocsátotta meghívóját, a mely szerint a mulatság este 7 órakor kezdődik diszfölvonulással. Maga a szüreti mulatság a következő részekből áll: 1. Csőszleányok és csőszök felvonulása. 2. A hegyi törvények kihirdetése a nótárius által. 4. Szüretelés, azaz szőlőlopás. (A lopáson rajtakapottak 20—60 fillérig terjedő pénzbírsággal sujtatnak.) ,4. A csőszleányok és csőszök táncza. 5. Általános táncz. 6. A csőszleányok közt egy torta, a csőszök közt a szüreti koszorú kisorsolása. Belépő dij személyenként 1 K 20 f. családjegy 3 K. Uj gyógyszertár. A belügyminisztérium engedélyezte a város területén felállítandó VIII. gyógyszertár felállítását. A gyógyszertár felállítására a jogot Tabajdi György nyerte el. A szatmári „Képző- és Iparművészeti tanfolyam“ ez évben előadásait október 1-én újból megkezdi. Az óra beosztás olyan lesz, mint a múlt évben: hetenként négy napon d. u. 5—7-ig. Beiratkozni lehet naponkint délelőtt a kath. főgimn. első emeletén Ocsvár Rezső tanárnál. Tandíj havonta 8 korona. Papp A. távozása miatt, az alakrajz tanítását Ocsvár R. a csendéletét Bundschuh O. tanárok fogják ellátni. Egyéb személyi változások nincsenek. Templompénztár vizsgálat. Szept. 25. éz 26 án volt a felsőbányái róm. kath. templompénztár 1910. évi számadásainak vizsgálata és az 1912. évi költségelőirányzat megállapítása. A bizottságban az egyház- megyei hatóságot Pemp Antal praelatus-ka- nonok, a kegyúri kincstárt lovag Berks Leó- pénzügyi főtanácsos számvevőségi főnök, a felsőbányái hitközséget pedig Farkas Jenő polgármester, iskolaszéki elnök képviselte. Hétfőn Pemp Antal prael.-kanonok, kedden pedig Benkő József apátkanonok adott ebédet a bizottság tiszteletére. A városok 3 milliós államsegélye. A folyó évi állami költségvetésben a városok segélyezésére tudvalevőleg 3 millió korona van felvéve, a kormány azonban csak az előbbi évekhez mérten 2 millió koronát osztott szét és utalványozott ki a városoknak, a 3-ik millióra vonatkozólag pedig azon határozatot hozta, hogy a városok segélyezéséről szóló törvény megalkotása után osztja ki a városok között. Mármarossziget törvényhatósága ez ellen feliratot küldött a kormányhoz s kéri, hogy már most ossza ki a 3-ik milliót is megfelelő arányban a városok között, mert a mai politikai viszonyok mellett alig van kilátás arra, hogy a vonatkozó törvényt ez évben elfogadja a képviselőház. Mármarossziget feliratát pártolás czéljából Szatmár városának is megküldte. A tengeri és burgonyatermés. A földművelésügyi miniszter újabb jelentése szerint, bár az elmúlt két hét alatt elég kedvező volt az időjárás, a tengeri és a burgonyatermés egy keveset mégis gyöngült. A becslés szerint tengeri termett összesen 33.270,000 mm., szemben a tavalyi 47.686,269 métermázsával, burgonya termett összesen 59.180,000 mm., mig a tavalyi termés 48.156,912 métermázsát tett ki. Annál rosszabb azonban a takarmány és a kopárrá vált legelő, mindazonáltal országos takarmányhiányról nem lehet szó. A szeptember 15—17-én járt országos eső után a talaj annyira megpuhult, hogy a néhol már megkésett szántás-vetés országszerte megkezdődött és serényen folyik. A korán vetett rozs több helyen már kikelt és az eső után jól fejlődik. A szántó-vető munkán kívül folyamatban van még a tengeri törése, a burgonya és a répa szedése és a kerti vetemény betakarítása. A lembergi katonai kórház főorvosai a következőket jelentették : A Ferenc* «lóxsef-keserüviz minden kellemetlen érzés nélkül idézi elő a székelést. A Ferencz József-vizet huzamosabb használat mellett is jól birják a betegek és nem okoz gyengeséget az emésztőcsatornában, mint ez sok más hasonló hatású szernél tapasztalható. — Kapható gyógytárakban és fűszer- kereskedésekben. A Szétküldési- Igazgatóság Budapesten.