Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-15 / 7. szám
o „HETI SZEMEK Szatmár, 1911. februárius 15 jtik a kath. palotát. Azt se felejtsük el, hogy majdnem minden egyes egyesületnek egy és ugyanazok a tagjai, akik magukat otthonosan és kényelmesen érezhetik úgy a kaszinóban, mint a Czeczil-egyletben. A katholieizmus csakúgy, mint a haza, heleszövi képét már a gyermek álmaiba is; az ifjút és a férfim egyaránt lelkesíti és tettre buzdítja. Azon férfiak, akik a „Heti Szemle“ hasábjain eddig a Kath. palotáról nyilatkoztak, mindnyájan elárultak egy szép gondolatot, hogy a katholicismus évtizedes vérző sebeit, melyeket ezerszer éreznek megújulni lelkűkben, kötözni, gyógyítani és be- hegeszteni akarják. Elárulták hogy bár azokat az ideákat, melyek évtizedek óta boronganak lelkűkben, nem volt még erejük létrehozni, még sem csüggednek. Ebből mi is erőt és bátorságot merítünk, hogy szembeszálljunk minden akadálylyal. Megtanulunk tűrni, elviselni jéghidegséget, hálátlanságot és félreértést is. Czélunk az egységesítés, egy erős, kat- holikus tömörülés, egy erős, megalkuvást nem ismerő, intranzigens katholikus akció, hogy veszendő szellemi, erkölcsi és anyagi javainkat megmentsük, hogy mi is leülhessünk ahhoz a terített asztalhoz, amelyről eddig nekünk az öt vármegyében csak morzsák jutottak. Kertész Pál Memorandum. Vajmi sok synonym szavunk van e fogalomra : kétszínűség. Kezdve a finoman gúnyos „emlékezőtehetség-cserben- hagyás“-on át a skála minden fokán egészen az „aljasság“-ig. Nos, e kifejezések mind elhangzottak nyíltan, az országgyűlés színe előtt, ama eljárást bélyegezve meg, amely a mostani kormány megalakulása előtt folyt le holmi memorandumokkal kapcsolatban. A király elé terjesztett e memorandumok a föltételeket állapítják meg, amelyek alapján vállalná a kormányalakítást — a Justh-párt és Lukács László. E két államférfiu memorandumát, jobban mondva a memorandum benyújtóinak eljárását illették a jelzett erős, nehéz, megbélyegző, kifejezésekkel. Személyekről volt szó. És pedig csak kettőről: Justhról és Lukácsról. Justhról azonban a birálat úgy szólt, hogy ő férfiasán, nyíltan, minden gyanún felül álló becsületességgel és politikai s egyéni tisztességérzettel kezelte e kérdést. Tehát a szörnyű vád, a hallatlanul megdöbbentő elitélés a Lukács László fejére hullt. E modern Machiavelli pedig csak nem rég ajánlotta egyik ellenfelének, hogy tűnjék le a politikai élet szereplő teréről. Lukácsnak már nem is kell ezt ajánlani. Az az elijesztő incorrectség, amelylyel Lukács ez ügyben eljárt, politikai halottá tette őt örökre. Csak temetése van még hátra. A Deák-tér parkozása. (-(-) A fejlődő városok mesterkélten raffinált. élvezetei szinte elemi erővel váltják ki a lelkekből a vágyat: élvezni nemesebb, tisztább örömöket. Különös, hogy igy történik. Mást hittünk volna. Azt, hogy a gépek korszaka szabadabbá, lelkibbé, emelkedettebbé teszi az embert. — Hiszen még nem is oly régen mennyi emberi munka kellett a szükségletek előállitására. Ma azt lehetne hinni, hogy az a sok százezernyi gép a régi emberi munkának legalább a felét pótolja. Tehát fölszabadul any- nyi sok energia, amit eddig lekötött az anyag. E fölszabadult erők tehát majd rávetik magukat a testi munka helyett a szellemire. Az anyagi szükségletekről gondoskodnak az emberi munkát fölváltó gépek. A ma nemzedékének le nem kötött energiái pedig a lelki szükségletek előállításán fáradoznak. — Nem ez történt. A gépektől fölszabadított emberi energiák ma még nyomorultabb, alacsonyabb testi munkát végeznek, mint akkor, amikor a gépek helyett is embereknek kellett dolgozniok. Mert ez a sok szabaddá lett energia — látjuk — ma is anyagi szükségletek előállításán dolgozik. Az a látszatos haladás és kultúra a lelki embert semmivel sem vitte előbbre. A gyárak csak azért állnak, hogy a testi embernek legyen több öröme, de a lelki ember szinte törpébb, mint 24 századdal ezelőtt. Bizony harmadfélezer esztendővel ezelőtt Sokrates följebb állott, mint mi. — Tanítványaival ott jár Athén utczáin, s amint az árusok, a kereskedők utezájába' érnek, meg- állitják a tanítványok a pompázó kirakatok előtt. — Mennyi fény, drágaság! — mondják neki. — Mennyire nincs szükségem! — feleli Sokrates. A lelki ember, a több ember bizony ma inkább sóhajtozhatja ezt a városokban, mint Sokrates Athénben, ahol művészi szobrok, képek, csodás szépségű templomok, árnyas, ligetes sétahelyek, az agóra bölcselői, mesterien képzett szónokai, színházak, költők énekei szerezték meg a szellemi gyönyörűségeket, amik nélkül harmóniás, emberi élet nincs; állati tengés ezek híjában az élet. Hát a mai városok mit nyújtanak ? Csak testi szórakozásokat. Kávéház, kártya, étkezők, bál, mulatság, korzójárás, bankettek, a pénz hatalma, kényelmes közlekedés, érzékiségre ingerlő színház, bűn. — Hol a klasszikus múlt szobrai, virágos, lombos terei, művészete, költészete, erényei, nemes nagysága? Nem csoda, ha a haldokló lelki ember vonagló agóniájában menekülni kiván e füstös, szennyes, bűnös városokból. A vándorösztön űzi, hogy legalább levegőt kapjon, tisztát, üdét; hogy virágot lásson, napfényt, szellőben ingó lombot, halljon erdőzugást, patakcsörgést, állhasson zöld fák árnyékába, lássa a legnagyobb művész örökszép remekét : a természetet. Ezért érzik a városban lakók lelkűket igában, ezért ürülnek ki legalább nyaranként a bérházak Ízléstelen, kaszárnya-beosztású lakásai, ezért lesznek hangtalanok az aszfaltos, kopáran dísztelen városi utczák. Vonzó igézettel hí az akáczlombos, széles utczáju falu, muskátlis virágú kis háza, patriarchalisan természetes élete, a levegő, a szabad szemhatár, a kaszált széna illata. — A városoknak nem szabad kőrengetegnek, virágtalan sivatagnak lenniök! Az örök emberi szükségletet ha nem tudják nemes müvészbttel kielégíteni, legalább helyet kell engedniök, ahol Isten dolgozhatik művészetével. Zöld terek, virágos parkok, árnyas sétahelyek kellenek. Hadd szóljon hozzánk az Ur a természetben! Hadd vehessen lélek- zetet a lelkünk! Hadd emelődjünk, hadd Sággal vágyik a mi boldogságot sóvárgó szivünk. Izzón süti belénk e vágyat e prófétai poéta úgy, hogy ég belé agyunk, hevesen megdobban a szivünk és szárnyra kap a lelkünk. Bilincseket old le rólunk, szennytől tisztit .meg, akaratunkat az elérhetőnek mutatott elérhetetlenre feszíti és szemünket rászoktatja a vakító fényű örökkévalóság látására. Micsoda., kohó forr e nagystylii poéta bensejében! 0 látja a még meg nem alkotott, tökéletesebb világokat és mi — akik rábízzuk magunkat — járjuk vele a titokzatos örökkévalóság dantei örvényeit. — Hogy ujjong a lelkünk, hogy magyarnak született e nagy szív ! Varjas Endre. Kremnyiczki és Krompaczki. Irta BODNÁR GÁSPÁR. Kremnyiczki és Krompaczki sógorok, komák, jóbarátok és — üzlettársak voltak az én szülővárosomban. A jó Isten mind a két kezével szórta áldását erre a két emberre. Áz irigy lelkek azonban úgy mondott- ták, hogy: — Kremnyiczkiék, meg Krompaczkiék disznóba vannak. Miér’ mer’ azért, hogy a két sógor disznókereskedő. A disznóknak köszönhetik hát — igazán jó módjukat. Meg a szerencsének ! Mert hát szerencse kell ám mindenhez. Még a disznóhoz is. És itt meg volt. Mert a mig más portán, csürhében százával hullott a sertés: addig a Kremnyiczki és társa állományában még rövid vizitet sem tett a vész. Azért voltak hát ők — disznóban. * * * — Holnap Kőbányára utazunk, — szólalt meg egy farsangi estén Kreinnyiezky. Ugyanakkor, talán éppen abban az órában hasonlókép beszélt az ő oldalbordájának Krompaczki sógor is. Az asszonyok nem szóltak semmit. Csak nagyon gunyoros volt az ábrázatuk. És szörnyű elviselhetetlenül szúrós a tekintetük. Mert bent, a szív mélyén zajlott a gyanú, az érzés, hogy hát: — Ezek most görbe utat akarnak tenni. — Visszük, hajtjuk a desznókat, — erősítették a férfiak. Pedig, mondom, az asszonyok hallgattak. Heggel osztég indultak. Hajtották a desznókat. Vigyázzatok magatokra, — búcsúzott az egyik asszony. — Sógor lelkem, csak eszüknél legyenek, kérlelte Kremnyiczkit a másik asszony. — Ne hagyják el egymást. Csak ezt Ígérjék meg. — Mindhalálig együtt leszünk — biztatták a férfiak. * * * * A desznóvásár meg pompásan — elsült. De még mennyire elsült. Meghízott a két sógor bugyellárisa is. Akár a magyar menyecske kenyere. Az élesztőtől. A jóságos élesztőtől. Meg a — dagasztástól. Vásár után gyütt az — áldomás. De még milyen áldomás! Ott Kőbányán. A „Maradj itt“-hez czimzett vendéglőben. . . . Öreg estére már telisden tele van rakva üvegekkel a nagy asztal. Akár az ég csillagokkal. Kegyetlen kedve támad a két sógornak, mint a kalitkából kiszabadult madárnak. Alig bírnak magukkal. Már másodnapon is öreg estére válik az idő, mikor Kremnyiczki sógornak a fejébe szökik az — asszony. Akár a hirtelen leütött istennyila. Az asszony, igen, Sári szökött a fejébe, meg a szive közepébe. — Menjünk, — szólal meg Kremnyiczki sógor szinte kísérteties félelemmel. Pártoljuk a hazai ipart! Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. KEPES SÁNDOR csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú pyramisokat, obeliszeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmár, Attila-u. 4..
