Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-08 / 6. szám
Szatmár, 1911. februárius 8. o iparosoknak egy része képezik ezt a kis tábort. Ezekkel lehetne valamire menni, de egyelőre nem palotával. A megrajzolt állapottal szemben jogosan mondhatja a tisztelt czikkiró ur, hogy hiszen jól tudja ő mindezt s éppen az a ezélja, hogy ezeken változtasson. Helyes. Ezen gondolkozom ón is. De amikor ezt teszem, eszembe jutnak ama küzdelmeim, a melyeknek árán 22 év óta iparkodom a lelkeket megközeliteni s eme küzdelmeimből leszürődő ama komoly tapasztalatom, hogy semmi sem nehezebb, mint a közömbösség jégmezőiről a lelkeket elterelni s őket tettre kész tevékenységre birni. Ehhez mindenek felett időre, sok-sok munkára, szoktatásra, állandó ostromra van szükség. Á vad almaiét hiába kapálom körül, hiába állítom bele a napnak verőfényébe, még ha palotaszeré üvegházba is helyezem, akkor is csak vadalmát fog teremni. Azt át kell oltani nemes szemmel. A törzsében keringő vad őserő átnemesedik, de lassan, sok tavasz és nyár árán, sok gondot, ápolást emésztene fel, mig végre Jonathánt terem. így vagyunk mi, a mi katholicismusunkkal is. A közel fél század óta tartó liberalismus elsorvasztotta a lelkeket. Felületesség, közömbösség, kényelemszeretet, hypokrisis, skepsis, blazirtság a vad hajtásai. A vén fákat nagyon nehéz átoltani. Újakat kell ültetni és nevelni, mint a hogy a sz. Imre kollégium teszi. Több energiával kell nevelni népünket, nem csak a templomokban és iskolában, hanem az életben is, mint a hogy a népszövetségi füzetek csinálják. A régi sablónszeriiségből kinőttünk. A legutolsó kunyhó lakójának lelke is szocziális gondolatoktól van átitatva. A katholicismus örök érvényű gondolatait Vadretek-utczai. Tősgyökeres szittyamagyar; ezt senki kétségbe vonni ne merje. Én próbáltam meg egyszer, azt is egy öreg fehér- néppel szemben, mondva: — Ugyan nónémasszony, miért haragszik annyira a németekre ? Hiszen a németiek is németektől származtak. Uram fia, mi lett erre! Látott-e már valaki ólomszerü égboltot, mikor kelet és nyugat felől egyszerre czikkáznak a villámok s valami rémitő zugás és égi tombolás a bekövetkező jégeső verését hirdeti? Ilyenféle készülődött velem szemben is. De megemberelte magát s csak ennyit mondott: — Nem tudja az ur a históriát. Értse meg, azoknak a németeknek mind magva veszett. így irta ezt meg Alexy, pedig ez is csak tud valamit. Soha életemben még jobban le nem főztek. Ne is bántsa senki ezt a jó népet. Hiszen olyan szelíd, mint a kezes bárány. A mi utczánkban a két csordajárás között templomi csend van. Csupán a gyermekek rikoltoznak. De az ilyen ártatlan csöppségek lármáját nem hallja meg jóérzésé ember. Nem is olyan gyermekek ezek, mint a más utczabeliek; ezek nem ismerik az antiszemitizmust. Együtt játszanak a zsidófiukkal. Azt, hogy ezek az ütlegeket eltérjék, megköveteli a pajtási viszony; de hogy ők visszakapják, azt már nem engedi a magyar büszkeség. — Nesze! — mondják a zsidó gyereknek, mikor egy duczczot nyomnak a hátára. uj alkalmazkodással, a jelentkező közszükségletek keretei között kell fölfakasztani a lelkekben. Mindent nem lehet máról holnapra megcsinálni. Előbb gyúrjuk át a lelkeket hosszú, fáradságos, következetes munkával, azután bevonulhatunk a palotába. De palotát építeni abban a reményben, hogy az majd magától megtelik tartalommal, — szerény véleményem szerint — legalább is anachronizmus. Veszyrémy Sándor. II. Katii, egyesületeink palotájának kérdéséről. A szerkesztő ur szives volt felszólítani, hogy mondjam el vélekedésemet katholikus egyesületeink palotájának kérdéséről. Bár nekem a kath. szocziális tevékenység terén már „obsit“-om van, (szocziális irányú katonai szolgálatom éveit bőségesen ki- töltvén) most, hogy ez az eszme hullámgyü- rüket vet, megvillan, feltámad lelkemben a harczi kedv és szinte megifjodom. Mert megmozdul előttem negyedszázad küzdelme, kevés, de tiszta öröme. Sok-sok csalódása és keserves tapasztalata. És mintegy összeölelkezik lelkemben múlt, jelen és jövendő, mikor hallom, olvasom, hogy az uj nemzedék gigászi erőhöz méltót akar alkotni. Es a férfiúnak meghiggadt reálitásával kérdezem önmagámtól : — Valósággá válható eszmével állok szemben? Vagy újra és újra csak utópiával? Azzal a szépen, kereken, merészen elgondolt ideával, melyet rnathematikai számításokkal is realizálnak. És oly biztosan vonnak be az elfogadhatóság platinájával. De melylyel, — fájdalom — a való élet oly hamar és oly kegyetlenül szokott végezni. Ám legyen bármikép, az eszme felmerült. Előttem gyűrűzik. Mathematikai számi_______„HETI SZEMLE“ Tu djuk úgy is, hogy boltos leszel és megcsalsz bennünket; most megkapod érte előre. így avatják fel magyar emberré, aki a költő szavai szerint rnegbünhődte már a múltat s jövendőt. A Vadretek-utczai gyermek szintén tudja, mi a szezon. Ha eljön a tavasz s a csikó és a borjú vígan ficzánkol a réten, ők labdáznak. Ha a mélabus ősz tündére fehér ezüst vonalat csillogtat a tiszta verőfényen, akkor sárkányoznak. Játékközben nincs akadály előttük. Az elhajított labdáért átugrálnak a kerítéseken, a fönnakadt sárkányért felmásznak a háztetőkre, vagy akár telegráf- póznákra. Egy alkalommal az én házam tetején akadt fönn egy sárkány. Húzták a madzagánál fogva, de az elszakadt. Felmászni érte nem mertek, mert a kerítésemen át kilesték, hogy otthol tartózkodom s az udvaron sétálok. Pedig engem is bosszantott, hogy ott fog éktelenkedni az a papiros. Már el is felejtettem volna az egész eseményt, mikor kisvártatva nyílik az utcza- ajtóm és egy ragyogó szemű, kedves arczu fiúcska egyenesen felém tart, kettő pedig csak úgy lassan sompolyog utána. — Bácsi! Tesssék megvenni a sárkányomat. — Fiam! — mondtam elmosolyodva — régen volt az, mikor én sárkányoztam. No de mindegy. Hát mennyiért adod ? A gyermek nagyot lélegzett, az égre tekintett. Majd azt hittem, hogy száz forintot kér érte. — Oda adom öt krajczárért. — Áll az alku. Itt van a pénz. De tásokat tenni nem tudok. Látom, azt elvégzik a ^fináncz-tehetségek. Én szocziális, társadalmi szempontból teszem mérőre az eszmét. És úgy veszem, hogy a katholikus palota felépítése lehetséges. És éppen azért egész figyelmemet az alkotás benső tartalmára, szocziális egyesülésére, harmonikus működésének várható eredményére fordítom. * * * Itt, e téren pedig okvetlenül a múltak tapasztalataiból kell kiindulnom. Még pedig az egyesületi élet psychologiáját kell alapul vennem. Enélkül megérteni azt, ami volt és világosságot gyújtani abba, ami lesz, lehet, történhetik, úgyszólván lehetetlen. Ha pedig a múltak tapasztalatait veszem elő, akkor jelenségeket kell konstatálnom, a mik arra figyelmeztetnek, hogy a nehézségek, melyek az ilyen alkotásoknál élénkbe tornyosulnak, nemcsak az anyagiakban vannak, hanem magában az egyesületi élet természetében, tevékenységének rugójában, a szervek indi- viduálitásában, automatikus érzékében és érzékenységében. Ott rejlenek az úgynevezett kollektiv élet esélyeiben, társadalmi különválásunk még mindig éles és nagy hajlandóságában. Áz összegyúrás nem anyagi művelet. Lélektani folyamat az, amely nagy és hatalmas lelkek összeolvadását is kemény, rettenetes próbára tett. Miről van szó? Nem uj, nem ismeretlen eszméről. Azt az eszmét, hogy kath. egyesületeinket összeforrasszuk, egyesítsük, mondjuk ki: egy fedél alá hozzuk, megkísértették már elődeink. Sőt mi is. Pörölyre volt az már téve. Izzott lelkűnkben, kezünkben. Szatmárról beszélek. Ha jól tudom ugyanis, városunkban a legöregebb katholikus egyesület: a „Czeczilu-egylet. Ennek az énekegyesületnek méhéből óriási erőkifejtéssel, az ellenséges tábornak legfanatikusabb támadásai közt született meg a katholikus kaszinó. hozd elő hát azt a szép sárkányt; hadd lássam, ha már az enyém. A gyermek nem szólott egy szót sem, hanem egész ártatlanul mutatott a háztetőre ahol a sárkánya fennakadt. Én nagyot kaczagtam a furcsa vásáron, ő pedig a boldogságtól az ajtót sem lelte ; két társának kellett karonfogva kivezetni. Másnap reggel, mikor még aludtam, felmászott a házam tetejére, levette és elvitte a sárkányt, az én sárkányomat. Mondom, ünnepi csend van a mi utczánkban. Kocsizörgés honnan volna, ki jár arra hintón ? Legfölebb, ha a pénzes levélhordó bárkája zörög. No arra már megnyílnak a muskátlis kis ablakok s üde leányar- czok tekintgetnek ki kíváncsian. De egy idő óta egy előkelő öreg ur, aki mindig kocsin jár hozzánk haza, gyakori végigrobogásával rászedte őket. Csalódottan húzták vissza fejüket. Azóta leszoktak a kikandikálásról. Igen tisztelt Szerkesztő ur I Most félbehagyom a mondókámat, mert tudom, kevés a lapjában a helye. Pedig még sok a mesélni valóm. De csak azon esetben folytatom, ha utczámban meg lesznek vele elégedve. Tudom úgy is, hogy Szerkesztő ur egy szép czél érdekében igyekszik összetoborozni a hölgyeket s igy a Vadretek-utczát is sorra ejti; itt megtudhatja. Csak jöjjön 1 Itt szives fogadtatásra talál ; tanuk reá a jótékony nőegylet kéregetői. Csak azt ajánlom, növesz- szen pörge bajuszt, bújjék atillába és sarkan- tyus csizmába és beszéljen huszáros stílusban. Vadretek. Kézimunkák és divatczikkek mélyen leszállított árban Központi Áruházban Bsznemb«ni előnyös a FÓGEL-féle pörkölt kávé használata ? nem füstöli lakását; nem vesződik a pörköléssel; minden perczben friss pörkölést vehet. Mindamellett 25%-ot megtakarít- V hatnak mindazon vevők, kik pör- I költ kávét vesznek mert annyi I bepörkölődik a házi pörkölésnél. | Kérem próbavételét, melyből meggyőződhet. *
