Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-20 / 51. szám
.folyam Szatmár, 1911. deezembep 20 51. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egy eyre — 6 K — f. Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 , — „ Egyes szám ára 10 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. A katholikus sajtót tettel kell pártolni! Keveset kérünk: annyit, hogy csak egy előfizetőt szerezzen minden olvasónk lapunknak. A katholikus sajtó nagy ügye legalább ennyit elvárhat minden katholikustól! A mit kérünk, ezt a keveset mindenki megteheti. A Heti »Szemle előfizetési dija a jövő évtől kezdve egész évre 8 K. Tanítóknak és kézmüiparosoknak — ha az előfizetési dijat az év elején egyszerre beküldik — 6 korona. Man lm ? Szatmár, 1911. decz. 19. (-)-) Nemrégiben P. Buttykay, a kath. sajtóügy legagilisabb apostola, e czimen az „Alkotmány“ vezérczikkében a vidéki kath. sajtó megteremtésére törő czélzatok ellen szólalt föl. Erősen hibáztatta azt — a már több egyházmegyében a megvalósítás stádiumában levő — törekvést, hogy a vidék is próbál sajtóalapot teremleni, a melynek segítségével a vidék centrumain — az egyes egyházmegyék székhelyein — az elmaradt katholikus újságírás újjászületni kíván és a vidéken is katholikus napilapokat akar létesíteni. A vezérczikk oly beállításban tüntette föl e törekvéseket, mint a melyek egyenesen kárára vannak az országos kath. sajtóügynek. Megnehezítik egy hatalmas katholikus sajtó- orgánum megszületését. Sőt a czikk egyenesen e törekvéseket okolja azért, hogy a Kath. Sajtóegyesület nem tud beszámolni a kath. sajtóalap nagyobb adományairól. Az adakozásban pangás állott be. S hogy ez minő veszedelmeket rejt magában, fekete színekkel festi P. Buttykay. A czikk sötéten színező tendentiája egész erejével és élével érintett épen bennünket. Egyházmegyénkben is a közel múlt hetek alatt váltódott ki a gondolat: megteremteni az egyházmegyei kath. sajtóalapot és ennek segítségével a kath. napilapot. És bár vitális törekvéseink kezdő hullámverései ellen emelt kemény gátat ez a felszólamlás; s bár sok oldalról figyelmeztettek e czikkre : nem akartuk annak hatását sem gyengíteni, sem ellene dolgozni. Éreztük a czikk gyökeres tévedését. Éreztük, hogy az erre hivatkozók csak a szó és nem a tett katholikusai. A kik az áldozatoktól félve és riadozva örvendenek, ha van bármilyen átlátszó lepel is, a melybe burkolózva elzárhatják magokat az áldozatokkal iáró föladatoktól. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. Mert ez a czikk csak az ilyeneknek volt meggyőző és igaz. Az ilyeneknek, a kiket az orsz. kath. sajtóalap nagy adakozói között épen nem lehet fölfedezni. Vártuk, hogy ne a mi válaszunk, de egy imponáló tett legyen a czáfolat P. Buttykay czikkére. A tett itt van. — Szabó István praelatus kanonok ezer koronát adott az Egyházmegyei Kath. Sajtóalapra. És úgy tudjuk, hogy ezt az adományt még a közelben a nagy áldozatkészség jelentős összegei fogják követni. A példaadás nagy adományai, a melyek nyomán hatalmasan fog megindulni az egész egyházmegyében a mi sajtóalapunk megteremtésének reánk nézve életbevágó ügye. Tudjuk, hogy igy lesz. Rövid idő alatt csodálatos tetteivel találkozunk az áldozat- készségnek. Nem magasztalás aka. lenni, a mit mondunk. Az adományozó egyénisége oly értékes és egész, hogy vele szemben tömjé- nes áradozás csak lekicsinylés volna. És nem is váratlan az ő tette. Nagy cselekedetekre termettnek ismerjük mindnyájan. — Nem róla, de a kath. sajtó ügyéről szólunk. Az országos kath. sajtóalap! Erős, hatalmas olvasó közönségü, országos kath. napilap, sőt napilapok ! Ez a mi vágyunk is. De ezt megvalósítani csak a vidéki kath. sajtó erősítésével és fellendítésével lehet. Másként nem. Ugyan, a mi egyházmegyénk területén a világi katholikusság érzi e a kath. sajtóügy jelentőségét ? Erre egy-két adat. Szatmáron az „Alkotmány“ csak egyháziaknak jár és két kaszinónak. Az „Uj Lap“ mindössze 8—10 példányban. — Az egyházmegye legkatholikusabb városában, Nagykárolyban, két világi előfizetője van az „Alkotmányinak. Beregszászban annyi sincs. Munkács, Ungvár, Nagybánya megint csak szomorú statisztikát mutat. Hát várhatjuk ily körülmények között ez országrészen a kath. sajtóügy lelkes fölkarolását? Nem kell előbb megdolgozni, /öltörni a közömbösség sziklás talaját? Áldozathozatalról pedig — mert ez a kérdés áldozattal is jár — lehet-e szó, mikor épen a napokban tiltakozó sorokat kaptunk, a melyek lapunk előfizetési dijának fölemelését nem ismerik el kötelezőnek és jogosnak ? És igy — egyházi férfiú irt. A ki adományokat vár a katholikus sajtótól. Mert hogy a H. Sz. oly terjedelemben, a minőben az elmúlt év folyamán megjelent, a régi előfizetési díjban csak ráfizetéssel volt előállítható, minden komolyan mérlegelő gondolkozó előtt A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Fázmány-sajtó ozimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S It-öVon*'.----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A l ap megjelenik minden szerdán. világos. De követelni ezt a lehetetlen álapotot moraliter lehet-e? Vagy áldozatkészség az, ha a tanítóság egy része, mert az iskolák hivatalból járatják lapunkat, ezért lemondott az előfizetésről ? Itt bizony előbb áldozni tudó olvasó- közönséget kell teremtenünk. Ha ez megvan, akkor lendülhet csak föl az országos katho- likus sajtóügy. Az „Alkotmány“ kimutatásából azt látjuk, hogy a legtöbb előfizetője Székesfehérvárt, Pécsen, Győrben, Nagyváradon van. Ott, a hol van vidéki katholikus napilap. Ez a vidéki erős kath. sajtó teremti meg az országos kath. sajtó pártolóit. Nem ellenségei, de legigazibb munkásai vagyunk az országos kath. sajtónak akkor, a mikor egyházmegyei katholikus napilapot akarunk életre hivni. És ezzel életre hívni: a katholikus lelket, öntudatot, életet és áldozatkészséget. Kelemen Samu felszólalt a kultuszvitában. Ezt a történelmi nevezetességű eseményt sietünk mi is tudtul adni tisztelt olvasóinknak. Szeretett országgyűlési képviselőnknek bizonyosan több heti álmatlanságot okozott volna, — esetleg neki is a Semme- ringre kellett volna mennie, mint a nyáron Aehrenthalnak, nemrég Khuennak és más kiváló államférfiaknak, — ha „a közoktatás- ügyi vitában nem beszélhet. O t. i. meg van arról győződve, bogy kultuszvita nélküle nem eshetik meg. Most már azonban nyugodtan ajhatik Kelemen Samu, mert szóhoz jutott. Álmait és saját becses személyéről táplált honmentő illúzióit nem zavarja az a tény, hogy semmi újat nem mondott, hogy beszédje hűvös fogadtatásra talált a saját pártjánál s mindössze néhány munkapárti képviselő érdeklődését tudta felkelteni, de ezt sem kielégíteni. Kelemen Samut ezek a lesújtó szónoki eredmények nem alterálják ; ő csak akkor érzékenykedik, ha Csokonaiból idéznek a fejére. Már hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt meg lehetett volna mondani, hogy miről fog szólani a szatmári képviselő kultusz-beszédje : kongregációkról, felekezetiességről, (burkoltan vagy nyíltan) Barkóczyról. Ezeknek a kopott,- parlamentben és sajtóban agyonkérődzött frázisoknak ujratálalását tartotta Kelemen Samu olyan országos fontosságúnak, hogy elmondásukat a parlamenti helyzet komoly mérlegeléséből származó s a képviselőház minden pártját, még Vázsonyié- kat is átható közhangulat daczára sem engedte el. Mit törődik ő azzal, hogy beszédjével parlamenti viharok magvait hintette el, gyujtóanyagot dobott az eddig nyugodt tárgyalás szérűjére s nagyban elősegítette a kultuszvita elnyujtását épen akkor, amikor országos érdekek parancsolnák az ellenkezőjét. És még mondja ezután valaki, hogy nem híven jellemezték a szatmáriak Kelemennek a tapintatosságát, mikor elnevezték Kellemetlen Samunak.
