Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-11 / 41. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár, 1911. október 11. A kiállítás alatt elfogyott Tevesző, vadász, sport kabátok, angol raglanok, átmeneti felöltők, gummi kabátok, épp úgy a legdivatosabb kemény és puha kalapek, keztyük, nyakkendő, selyem- és ezérnazsebkendő, harisnya, sétabot és más különlegességek ismét megérkeztek. Telefon szám 296. NŐI DIVAT ÚJDONSÁGOK érkeztek. Arany, ezüst, selyem és antilopbőr kézi táskákból. Arany szövésű estéli selyem schálak, kézi munka. A legdivatozabb női sapkák. Teveszőr scháll kendők, könnyő plédek, kocsi takarók, harisnya, zsebkendő, kalaptii különlegességek. Glassó, selyem és antilop keztyük. Telefon szám 296. | RAGÁLYI KÁLMÁNNÁL SZATMÁR. Deák-tér 8. | az a tudat, hogy ez a sajtó 'az én garasomból is táplálkozik, tehát az enyém is, közelebb áll hozzám minden más újságnál, megbízható jóbarátom. Azoknak sincs igazuk, akik feleslegesnek mondják a külön egyházmegyei sajtóalapot. Dehogy felesleges. Hát nincsenek nekünk helyi bajaink, helyi érdekeink ? Az a sok panasz, és jogos panasz, amely egyházmegyénk katholikus társadalmának közönyössége, s kedvetlensége ellen egyre hangzik ; inferioritásunk, mellőztetésünk a közélet minden nyilvánulásában, nem amellett bizonyít e, hogy a felvilágosító, előkészítő, tettrehivó erőteljes szó, a sajtó szava nélkül oldott kéve vagyunk ? szervezett, önérzetes és élelmes kisebbségek ülnek a nyakunkra és döntenek rólunk nélkülünk ? Az bizonyos, hogy az országos kath. sajtóalap megteremtése az egész magyar kat- holicismus életbevágó ügye. De amint társadalmi állásunkból folyó kötelességeink nem mentenek fel bennünket a családnak tartozó kötelességek alól, ugyanígy kell nekünk az egész magyar katholicismus érdekeivel párhuzamosan, sőt áldozatosabb melegséggel szükebb családunk, egyházmegyénk légző szervét, a sajtót lelkes támogatásunkkal oxigéndus, éltető levegőhöz juttatni. Szemlélő. Következetlenség vagy szolgalel- küség? A parlamenti ellenzék jelenlegi harczmodorát eddig a legtöbb törvényhatóság elitélte. De egy jó csomó közülök egy lélek- zetre a katonai terhek ellen is feljajdult. Egy kis nemzetiségi városkának, Versecznek sorra beugranak a magyar törvényhatóságok s egymásután meghozzák a két ellentétes, egymást íeczáfoló határozatot. Károsaknak, elviselhetetleneknek mondják az uj véderőjavaslatból a nemzetre háramló terheket, de azokat, akik e terhektől meg akarják menteni a nemzetet, elitélik, azoknak lefegyverezését kérik. Hol itt a logika? A két határozat között nyilvánvaló az ellenmondás; azok közül csak az egyik lehet őszinte. Hogy az újabb katonai terhek valósággal agyonnyo- moritják a nemzetet, azt — Lukács László pénzügyminiszter ur kivételével — mindenki elismeri (Lukács László nem ismeri be, de mindenkinél jobban tudja azt). A törvényhatóságoknak a hadügyi terheket sokalló felirata tehát kétségtelenül őszinte, amiből következik, hogy az obstrukciót elitélő fölirat nem lehet őszinte. Miért „Írnak fel“ hát mégis az obstrukczió ellen ? Miért ? Lásd a czimbe irt két szót, különösen a másodikat. Mert komoly ember csak nem hozhatja fel indokolásul azt, hogy az ellenzék obstruk- cziója megakasztja a nemzeti munkát! Vájjon ki az akadálya a nemzeti munkának ? Az-e, aki — mint az ellenzék — egyetlen rossz javaslat kivételével minden másnak a tárgyalásába szívesen belemegy, vagy az-e, aki botorul hozzáköti magát ahhoz az egy javaslathoz s addig semmi mást nem tárgyal, semmit nem dolgozik (a költségvetést is az ellenzéknek kellett megsürgetnie), inig ezt az egyet, a törvényhatóságok által is nemzet- roritónak elismert javaslatot keresztül nem viszi ? Eszünkbe jut itt, hogy 1850-ben Hay- naut Pesten, Debreczenben, meg másutt díszpolgárrá választották. Hát amely városok Haynaut ünnepelték, azok Khuent is ünnepelhetik. Rokon lélek a kettő. Az egyik olasz, a másik morva. Mind a kettőt Bées- ből küldték, hogy letörje a magyar nemzet törekvéseit s hajtsa végre a császári akaratot. Csak a fegyvereik különbözők. Az egyiké golyó és akasztófa, a másiké pénz, pálinka és abrakos tarisznya. Kik csináljak az antisemitizmust ? Az üzleti életben a bukás olyan, mint a gimnázistánál a cigarettázás vagy a szerelembe esés : óhatatlan. Egyszerű magyarázata ennek a jelenségnek, hogy mindenkit érhet baleset. Eddig rendben volna a dolog. De az már nincs rendjén, ha ezek a bukások nagyon sűrűn ismétlődnek. Mert ez már könnyelmű gazdálkodásra vall s nemcsak a hitelezőknek, hanem a vevőközönségnek becsapását is jelenti. A nagykereskedő vagy gyáros tudniillik a lehetőség szerint védekezik a károsodás ellen s portékáinak úgy szabja meg az árát, hogy a bukásokból származó veszteségek mellett is nyerjen rajtuk. Természetesen minél gyakoribbak a bukások, annál magasabbra kell szabnia az árakat, hogy a nyereség ellensúlyozza a veszteségeket. Tetszik látni, hogy függenek össze az üzleti bukások a fogyasztó közönség bőrével ? És tetszik most már ismerni az általános drágaságnak egyik elsőrendű okozóját? De tovább is van az üzleti bukások nótája. Az üzleti tisztességről, becsületről szó se essék, mert manapság már — hála ama bizonyos népfaj döntő befolyásának — az üzleti élet morálja Arany János azon poétikai szabálya után igazodik, hogy : „költő hazudj’, csak rajt’ ne kapjanak“ ! Hanem bizonyára hallott már az olvasó az u. n. felfelé bukásokról. Ezek annak rendje és módja szerint úgy történnek, hogy a falusi szatócs az első bukás után a kisvárosban, a második bukás után a nagyobb vidéki városhan nyit egyre fényesebb üzletet, a harmadik bukás után pedig mint előkelő és gazdag fővárosi cég áll előttünk. Útközben esetleg, a nevét is (nemcsak a vezetéknevet) megváltoztatja. A büntetőtörvénykönyv, elég gorombán, csalárd bukásnak hívja az ilyen avanzsmant. Ezen általános igazságok előrebocsátása után minden megjegyzés nélkül közöljük az elmúlt héten „fizetésképtelenségbe“ jutottak névsorát: Lichtmann Adolf (Debrecen), Posner Hermina (Budapest), Schvartz Antal (Szentes), Mautner Gyula (Sümeg), Altmann G. és Tsa. (Budapest), Weisz Sándor (Mohács), Wilcsek Salamon (Léva), Lichtenstein Dezső (Orosháza), Korányi Jenő (Arad), Klein és Tomka (Sátoraljaújhely), Bosnyák Mihály (Versec), Elfer Jenő (Galgóc), Eisele Márton (Módos), Breszlauer Artúr (Boldogasszonyfalva), Kardos D. Dezső (Szeghalom), Kovács Imre (Budapest), Moskovits Adolf (Miskolcz), Kurmanovv Jeffa (Szeged), Klatter Gusztáv (Temesvár), és Auer Dezső (Budapest). — Nem lehetetlen, hogy keresztény ember is akad köztük. Városi közgyűlés. Jelentős ügyek élénk tárgyalásában telt el a hétfői városi közgyűlés Csaba Adorján főispán elnöklése alatt. Több fontos ügy váltott ki elevenebb vitát, ezek közt a Nagybánya—láposbányai vasút, a melyhez a város 100000 koronával járult. A hozzájárulás összegét ugyan ötven esztendőre megoszoltan szavazta meg a város, de indokolatlan igy is ez a határtalan bőkezűség, a mikor kórházunk állapota oly szégyenletes s a mikor a kórház-kérdés megoldását épen az anyagi hozzájárulástól való vonakodás okozza. A közgyűlés lefolyása különben a következő volt. Vajay Károly dr. polgármester havi jelentésében bejelentette, hogy a vízvezetéki kútfúrások a csövek hiánya miatt szüneteltek ; a most megnyílt polgári fiúiskola keresettsége miatt párhuzamos osztályok fölállításának kérelmezése szükséges ; a város- rendezési tervezet előkészítési munkálatait már készíti a mérnöki hivatal. Majd Fűrész Pál haláláról és hagyományáról, valamint Lengyel Miksa bizottsági tag elhalálozásáról emlékezett meg a polgármesteri jelentés. A tanácsi előterjesztések során a nyol- czadik gyógyszertár engedélyezését a tanács több javaslatával ludomásul vette és elfogadta a közgyűlés; úgyszintén a tanács előterjesztése értelmében határozott a városi alkalmazottak illetményének megszavazásában, a melyeket ez évi jan. 1-étől visszamenően állapított meg. — A kórház bonczoló helyiségére 3000 koronát s a járvány-barakok fölállítására 3600ü koronát szavazott meg az e ezélra kérendő államsegélyből. A Nagybánya—láposbányai h. é. v. hozzájárulási költségeire 50 évi 2000 koronás részletben 100000 koronát hozott javaslatba a tanács. Kelemen Samu hosszabb beszédben ellenezte ez indokolatlan hozzájárulási összeget, de a közgyűlés Keresztszeghy Lajos, Tanódi Márton és a polgármester érthetetlenül lelkes beszédeire megszavazta a 100000 koronát. Végül több utczarendezési zavaros ügy elintézése és függőben tartása után a közgyűlés véget ért. A zsidóság történetéről. XIII. Irta: Id. EGAN LAJOS. Az irodalom és a művészet a huszadik század kezdete óta sülyed. Tótágast áll ezen a téren minden. Talán egy a szerencse ebben a kavarodásban, hogy a beteges irány a bolondulásig túl ságba csapott át, annyira nevetségessé, néha utálatossá vált, hogy az igazság tükre elé kerülő bohóc maga is megijed torzalakjától és mintha látnok az első mozdulatot, midőn csörgő sapkájához nyúl, hogy azt a földhöz vágja. Hát nem megfordított világ az, hogy az állam a népnevelés fellendítésére, az olvasni tudás általánosítására áldozatokat hoz és ha a nebuló el tud bánni a betűkkel, a a fényesen kiállított kirakatokban, képekkel díszített könyvek egész seregét látja, melyeknek az a célja, hogy a romlatlan gyer- meklélek kíváncsiságát {'elköltsék, aki, ha másként nem lehet, görbe utakon szerzi meg a garast a szép kiállítású, érdekes címmel ellátott könyv megszerzésére, melynek béltartalma erkölcstelen trágárság. Egy csapásra két légy! Megvan az üzleti haszon és a gyűlölt keresztény nép megrontására be van adva a méreg. Ez a modern irodalom egyik igen elterjedt, jól jövedelmező ága. A zsidó ószeresek készíttetik és terjesztik ezeket a fényesen kiállított uj könyveket, melyek olvasása népesiti be a Galíciai kört, neveli a revolver-újságok és trágár viclapok olvasóit, ahol bepiszkolják az erkölcs törvényeit, és lerombolnak mindent, ami keresztény és magyar. Ez az a módszer, mely itthon kiszipolyoz mindent, még a gyermek ozsonna- krajczárját is. Kicsalja az ószeres hálából azért, hogy itt szabad mozgást nyert, mérget ad érte és újságaiban megrágalmaz, lekicsinyel bennünket a külföld előtt. A kiskorúakkal űzött pénz-, könyv- és egyéb uzsora, az emberkereskedés olyan bűncselekmények, melyek sajnos az elnézés következtében oly veszedelmes mérveket öltöttek, hogy akaratlanul a deresre gondol az ember, mert űgylátszik már csak annak volna gyógyító hatása. A magyarországi zsidóság értelmes és jóérzelmü részének jól felfogott érdeke, hogy
