Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-12 / 28. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1911. julius 12. par Síngoi és franczia uridivat fiüiönlegességefi, fehérneműk méret .szerint is készülnek. Nyakkendők, panama-, japin-, rizs és toUkönnyü nyúlszőr kalapok, selyem zsebkendők, selyem és czérna harisnyak, keztyük, séta- ///////j i j íi é/ í ) i ) // i * / 1 * ß telefon botok és egyéb újdonságok naponként érkeznek — lit ti I . J.stA (ii f i / c*. 2(H). sz. A legújabb női kézi tüskéik és illatszer újdonságok. mondott igazságot mindenki megérti, akár tetszik, akár nem tetszik neki. Ha a keresztény vallás kővetői megtudták szelídíteni a barbár néptörzseket, a pogány császárokat, le fogja győzni a hitetleneket, az Istentagadókat, az anyagiság követőit, az igazság hirdetésével és az igazságban rejlő erők gyakor ati alkalmazásával, a felvilágosodás ezen legbiztosabb és legmeggyőzőbb formájával. Lapozgassuk csak a történelmet nagy figyelemmel és azt látjuk, hogy a kereszténység alkotta meg azt a liberalizmust, mely az egyént szabaddá teszi. Csak a tiszta keresztény liberalizmus fogja a rabszolgaságba került kisembereket elnyomói karmai közül kimenteni, csak keresni hirdetni és gyakorolni kell az igazságot, mely az idegen elemeket — melyek közibe keveredtek — az igazság eszközeivel meggyőzve, jobb útra térítse, vagy megmutassa azt az utat, mely innen kivezet. A kereszténység még a faji ellentéteket is képes kiegyenlíteni, átkarolni tudja az egész emberiséget, békés eszközökkel hódit és győzni fog, ha elszántan és bizvn az igazság erejében, lerántja róla a leplet, a modernség tiszta takaróját. Ezt a munkát teljesítjük most, a hazugságok, a tévelyek fénykorában, midőn a történelem fonalán keressük és nyilvánosságra hozzuk a népfajok gyarlóságait, jámborok és romlottak, a rontok- és rontottak történetét. Fent emlékeztünk meg az angol viszonyokról, nem lesz érdektelen itt megismerkedni White, az angol képviselőház tagjának 1892-ben kelt nyilatkozatával, mely egy angol havifüzetben jelent meg : „ ... Ha a zsidó tényleg csak olyan élősdi, mely mások gyengeségének kiaknázásából él, mely nem képes tisztességesen másként megélni, mintha csereberél a vásárokon, bankópapirt ropogtat és az arany csöngését lesi — akkor az nemcsak Oroszországnak terhes lakója, de nem lehet kívánatos annak letelepítése semEszak- sem Délamerikának, de ezen a plánétán lakó bármely más népnek sem!“ Ezt az az ember Írja, akit Hirsch báró azért küldött ki Oroszországba, hogy az ottani zsidóüldözések okát, alakját és módját, tanulmányozza, hogy esetleg azokon, az Amerikába való áttelepítéssel segíteni lehetne. Chamberlain Írja: a zsidóellenes buj- togatás nem egyes emberek bogara, hanem az ő káros működésűknek megtorlást igénylő eredménye és olyan védekezés, melyet a kis nemzetközi népfaj óriási befolyása megkövetel, olyan kisszámú népfajé, melynek vallása ez egyetlen tételre vezethető vissza : fajtisztaság fenntartása és másoktól való szigorú elkülönítés ! Hogy mit értek el ezen elkülönítésükkel — az ő barátjuk Renan azt Írja: „Őszintén bevallom, hogy a semifaj össze hasonlítva az indó-europaival, az emberiségnek alacsonyabb típusa.“ A semiszellem az agyvelő megrontója, mely elzárja azt a finomabb érzékek kifejlődésétől. Az a hite teszi veszélyessé : hogy Jahve megígérte neki a világuralmat. Hogy ez milyen szomorú lenne, könnyű elképzelni, de hogy tartós nem lenne, azt eddigi élet- folyama igazolja. Ettől az uralomtól, vagy annak csak átmenetétől is mentsen meg a mindenható Isten minden jámbor népet. Kiabáló statisztika. Egyik nagy német lap összeállította a francziaországi bűnesetek hivatalos adatait 1831-től kezdve és összehasonlította a kath. Egyháznak a népnevelésre gyakorolt befolyásával. Tudjuk, hogy a bűnesetek dsásfta a népesség szaporodásával és a megélhetés nehézségével arányos, de mégis meglepő az a törvényszerűség, hogy a bűnesetek átlagszáma aszerint emelkedett, vagy csökkent, amint az Egyház tanítási és nevelési szabadságát korlátozták vagy épségben hagyták. A statisztika a következő: Év A bűnesetek átlagszáma Az egyházi oktatás helyzete 1831-1835 1836—1840 1841—1845 1846—1850 1851—1855 113000 144000 169000 226000 2800u0 E korszakban a j népiskolák vezeté- ■ sét kivették az Egyház kezéből. 1856—1860 266000 A vallásoktatást ismét bevezették az iskolákba. 1861-1865 1866-1870 272000 283000 A liberális császári törvényhozás megszorította az Egyház tanítási szabadságát. 1871-1875 250000 ' - II Az Egyház tanitó-( szabadságát ismét elismerik. 1876—1880 1881-1885 1886-1890 1891—1895 1896-1900 1901—1905 372000 422000 461000 521000 514000 556090 Az egyházat teljesen leigázták, befolyását az iskolákra megszüntették. Eredmény: a bűn-, esetek átlagszáma1 ijesztő gyorsan emelkedik. általánosítani. Az a férfi, aki nála romlott, csontja velejéig át van itatva bűnökkel, a melyeket csak sejteni lehet s már e sejtelem maga is iszonyat. S ha a nő sülyedése enyhébb, csak annyiban az, hogy legalább nem öntudatos. Nyomorult ő is, de mégse szándékosan lett olyanná s talán még fáj is neki az, amivel a férfi dicsekszik. És hogyan dicsekszik ! Ezek az előkelő, úri és müveit világfiak, a kikben Wilde Oszkár köztudomás szerint a saját jellemrajzát adja, a szalonok ez ünnepelt hősei, — aljasabb banditák a börtönök minden lakóinál. A legfőbb bűn az, miben legnagyobb gyönyörűségük telik: az ifjúság megrontása. Szóval, példával tanítják, biztatják, unszolják ez ártatlan ifjút: „Ide nézz: én bűnös vagyok s a társaság körülrajong, csodál, utánoz engem. A bűn gyönyörűség, a bűn előny, a bűn kiválóság. Rajta! Utánam! Kövess engem s szerencsés leszel, irigyelt és boldog.“ így harsog a kényeztetett világfi s igy is cselekszik mig rásüt a siker napja. Hanem jő egy ködterhelt nap, a mikor rászakad bűneinek súlya. Föláll egy elkeseredett apa s világgá kiáltja: „Ez az ember, a ki hirdeti a csalást, tanítja az emberölést, dicsőíti a vérfertőzést, ez az ember el is követte mind azt, a mit hirdet. Nem iró ej, hanem gonosztevő. Nem irodalmi kritika, hanem bírói Ítélet illeti ezt.“ Szörnyű vádak halmozódtak Wilde fejére s tudta egész London, hogy a vádak igazak. De a bíróság nem Ítélt annak alapján, amit tud, hanem csak annak alapján, amit a bünvád bizonyít. Perrend szerint sok terhes bünvád alól menekült a vádlott. De ami bizonyított bűntény fennmaradt, az is elég volt arra, hogy a büntető igszságszol- gáltatás két évi fegyházra Ítélje őt. A biró sajnálattal jegyezte meg, hogy ez kevés, de többet nem enged a törvény. Itt indul meg a nagy kérdés. Bizonyos az, hogy a tulfinomult, kényes világfi ezerszerte többet szenved a fegyházban, mint valamennyi rabtársa együttvéve. Ő művészetet csinált a fényűzésből s mint annyiszor mondotta, nem a müveire, hanem az életmódjára fordította a művészetét. Délben kelt föl, drága illatszerben fürdött, másfél óráig ápoltatta gyönyörű kezét, két óra hosszat pompás hajfürtéit. Prémes bundája maga külön híresség volt, ékszerei, bútorai, étkezése, mulatsága mind egy-egy vagyon értékét képviselik. Mindenből csak az jó neki, ami legritkább különleges drágaság. S mindez a más rovására és költségére. Ilyen az az ember, akit a fegyházi szabályzat belekényszerit a zavaros, közös rabfürdőbe, a darócruhába, a nehéz rabkenyérbe. Feje tövig nyírva, keze eldurvulva s munkától feltörve; mert a keserves rabtartást is kemény munkával kell megszerezni, kora hajnali órákban kezdve. A gyötrelem évei után a kiszabadult Wilde újra tollat fogott. Irt egy kínos rajzot a börtön-életről s nevezte azt vezekelés- nek. Irt egy fájdalmas följajdulást a szenvedésről s nevezte azt biinbánatnak. Irt egy könyterhes lemondást s nevezte azt: megtérésnek. S újra itt a kérdés. Vezeklés csak az, ami önkéntes. Bűn- bánat csak az, ami őszinte. Megtérés csak az, ami valódi, De lehet-e elhinni, hogy őszinte és igaz bünbánat az, amit a readingi fegyenc vall'?! Wilde Oszkárnak a fegyház után Írott müvei közül legkiemelkedőbb a De profundis, amelyben e megtérésének történetét beszéli el. Megható olvasmány: de mit ér, ha nem meggyőző! Ilyen történetet, sokat Írtak már s ha talán nem annyi műgonddal, de oh! mennyivel több természetes igazmondással. Ha ez és a különben szintén müértelemben szép Ballada lett volna Wilde egész irói hagyatéka, beh kevesen ismernék a nevét! A fájdalom e szülöttei milyen satnya sirvirágok a börtön előtti Wilde vérbiboros termékei mellett! Dorian Cray arcképe az a sokaktól magasztalt, még többektől kárhoztatott, de mindenektől megbámult könyv, mely nemcsak az írónak, de Wildének, mint embernek is, teljes és tökéletes jellemrajzát mutatja. Aki azt a regényt olvasta, az ismeri a modern világ irodalmának legfeltűnőbb alakját. Ritka iró, aki egyetlen könnyvében ilyen sokat mondott és ilyen sokat árult el. Élég azt az egy könyvét olvasni, hogy elbírálhassuk valamennyit, amit a börtön előtt irt. Milyen könyv a Dorian Gray'? Hát ... az ördög is szereti a magáét. Wilde e legfőbb müve olyan könyv, mely lenyűgözi az olvasót. Hisz ő maga határozza meg a finom különbséget: „Ez a könyv nem tetszik nekem, de végtelenül lenyűgöz.“ Méreg, bizonyos, hogy méreg, de arany pohárban. A regény meséje lényegében csak annyi, hogy egy elragadó szépségű ifjúnak az a sajátságos kívánsága támad, hogy saját maga helyett a festett arcképe vénüljön s ő maga váltig fiatal és szép maradjon. A rendkívüli kívánság teljesül. De a festett arckép nem csak a vénülés, hanem a kicsapongások, a dőzsölések, a rósz indulatok a gonosz tettek undok vonásait is fölveszi s mint a testté vált lelkiismeret vigyorog a rémült tulajdonosra. Dorian végül nem tűrheti tovább a szörnyű torzképet, kést döf belé, de a késsel saját szivét veri át s úgy találják rut, vén váz gyanánt, melyet csak gyűrűiről ismernek fel, mig fölötte az arckép diadalmas ifjú szépségben sugárzik. Dixi. (Folytatása következik.)
