Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-17 / 20. szám
POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 6 K — f. | Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 „ — „ j Egyes szám ára 10 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Fázniány-sajtó ozimére (Szatmár, Iskola-köz 3. ez.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona.----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A la p megjelenilt minden szerdán. Socialis alkotások. (A. könyvelési tanfolyam.) I. A szatmári Cecil-egyesület eszményi műélvezetre szánt nagytermében szokatlan előadás volt a múlt hét kedd és szerda napjain. Becsődiiii a tavasz, hogy gyümölcsöző prózát tanuljon a tapasztalt ősztől. Ibolyaruhás kispapok, rózsás arczu tanítójelöltek másfélszáza, köztök nehány edzett harczosa a közművelődésnek, idősb tanítók, lepték el a padokat, hogy meghallgassák az Országos Katholikus Szövetség kiküldöttjének, a jóságos Molnár Istvánnak társadalomtudományi fejtegetéseit a magyar nép anyai bajairól, évtizedek gazdasági mulasztásairól, nemzetmentő kötelességről, a falu jelleméről, az üzleti szellem fogyatékosságáról, a pap, a tanító hivatásáról, a hitelszövetkezetről, mely a kispénzűek részvénytársasága, a pénzről, mely a gazdasági élet levegője, az)üzletvezetés mesterségéről, melyet tudni, nem tudni egyaránt kellemetlen. Jóizü beszédében tanulságosan elevenültek meg az ilyen röghöztapadt gondolatok: üzletrész, betét, kölcsön, bevétel, kiadás, tartalékalap, vagyonkezelés, összegezés, egyenleg, ellenőrzés, egyszerű és kettős könyvvitel, tartozik, követel, mérleg-számla. Bőven ismertette a pénztárkönyvet, mely a napi események pillanatnyi fényképe, a naplót, az ellenőrzés heti tanúját, a főkönyvet, élő és holt számláival, mint az üzletágak külön fejlődésének bizonyságlevelét. Sohasem hittem volna, hogy ifjuságun kát ilyen tárgygyal föllelkesíteni lehessen. S ez a hallgatóság izzott, feszült az érdeklődés, a tenni vágyás hatalmas indulatában; fellobogó hazaszeretet, a keresztény lélek apostolhivatása, messze életre kiható néma fogadások szentelték meg a sziveket. Az Országos Katholikus Szövetség már a szegedi, IX. kath. nagygyűlésen elhatározta, hogy a szövetkezeti mozgalom tervszerű továbbfejlesztése czéljából a papnevelő és tanítóképző intézetek növendékei részére időn- kint gyakorlati irányú szövetkezeti tanfolyamot rendez. Ez a nemes szándék hozta városunkba Ernszt Sándor népszövetségi vezér- igazgatót, Molnár István ny. főgymn. igazgatót és Huszár Károly orsz. képviselőt. Czéljuk az életbe lépő ifjúság nevelése gyakorlati kereszténységre s indítékuk az a se- gitségkiáltás. mely veszendő milliók leikéből a jobbak felé rimánkodik. Hazánk ősidők óta mezőgazdasággal foglalkozó, földművelő állam volt, az ma is. Régente Magyarországot Európa éléstárának nevezték s méltán. A magyar búza, bor, gyümölcs, a magyar legelők jószága keresett, elsőrangú áru volt Európaszerte. Föld- mivesnépük jómódban élt, nálunk a napszámos jobban táplálkozott, mint máshol a kisbirtokos. Joggal mondta a közmondás : Magyarországon kivül nincs élet. így volt ezelőtt, bezzeg nem igy van most. A közlekedési eszközök tökéletesedésével az amerikai és ausztráliai rengeteg termőföldek csak úgy öntötték és öntik most is termésfeleslegüket Európába. Negyedannyi költséggel termelnek ők ott, mint mi s nagy szállítási költségük daczára nem versenyezhetünk velők. A többi európai állam hamar belátta ez állapot következményeit s a föld ősi műveléséről áttért a belterjes, hasznothajtó gazdálkodásra, teremtett magának feldolgozó ipart, a verseny következtében olcsó áron forgalomba kerülő nyersczikkeit eladás helyett helyben feldolgozta s mint kész árut többszörös haszonnal vitte piaezra. Nálunk pedig minden maradt a régiben. Földművelőink túlnyomó része ma is azt a parlagi gazdálkodást űzi, amelyet őselődeink űztek. Ez pedig ma már nem versenyképes és nem ad megélhetést a kisgazdáknak, akik a nemzet zömét képezik s kik jó, rossz időben fenntartó elemei voltak a magyarságnak, a nemzetnek. Ezeket fenyegeti komoly válság. A népesség folyton szaporodott, a földek széttagozódtak, ma már 10 hold föld drágább, mint ezelőtt száz hold és a drágább tiz holdon a régi gazdálkodás mellett most sem hoz többet, mint azelőtt. A napszámok megkétszereződtek, a megélhetés drágább lett. Rossz sora van a gazdának, a munkásnak egyaránt; a gazda a drága napszámbért okolja, mig a munkátlan napszámos jogtalan gyöl-'ttel nézi a föld- birtokost s e két elem, melyeknek vállvetve kellene dolgozniok, nyílt ellenség gyanánt áll egymással szemben. Ilyen áldatlan állapot mellett elszegényedik a gazda, lerongyolódik a munkás. Elvitázhatatlan igazság, hogy a csupán nyers termények eladására szorítkozó kisgazdaság a mai nap már nem lehet hasznothajtó Ha egy rossz év van, a gazda már kölcsönre szorul s rendesen a kölcsönt jobb évben sem tudja visszafizetni, sőt gyakran tetézi. A télekkönyvek ijesztő módon mutatják, mint terhelték meg a kisbirtokokat az utolsó évtizedek szinte elviselhetetlen adósságokkal. Mi lesz mindennek a következése? A kisgazdák tönkrejutása, a munkáskezek kivándorlása. A kisgazda földjei, ez a biztos nemzeti vagyon földuzsorások kezébe kerül és a nemzet főtámaszát elveszíti. Segítség! Nem halljátok, nem értitek szent István országának feljajdulását ? Az ipar történelme igazolja, hogy Magyarország kisiparosai a középkorban a világ legelső iparosai voltak. Akkor az iparosok czéhekben tömörültek, egyesítették természeti, anyagi és erkölcsi erejűket, tanulókat, segédeket neveltek, a műhelyben a családi szellem emelkedett hangulata uralkodott, a munka ihlette, örömmel töltötte el a remekműre készülő segédet, a mestert joggal illette a tekintély, mert nem főnöke, hanem atyja volt a családjának, munkatársainak nem kenyéréhes szabadszellemii embernyuzója, hanem tanítója s a műhely becsületének erkölcsi őre. A pénzimádó anyagelvü újkor azonban eltörölte a czéhrendszert, amely korlátozta tagjainak számát, és 1872-, illetve 1884-ben az iparszabadságot iktatta törvénykönyvünkbe, a melynélfogva „minden nagykorú egyén, nemre való tekintet nélkül, a törvény korlátái közt, bármely iparágat bárhol önállóan és szabadon gyakorolhat“. E felfogásban az iparos' és a versenyző szabadsága olyan módon lett megalapozva, hogy a versenyző, ha nem is képzett iparos, de nagykorú, versenyezhet a képzett iparosLapunk mai száma ÍO oldal. sál. Sőt az ipar szabadságát nem a jogban, hanem annak következményében, a szabad versenyben kereste; de mig a törvény mindenkitől az ipar fejlesztését s pártolását várta, azok, akik tőkepénzüket és nem a tudásukat szánták az iparra, a pénztelen kisiparost lábbal tiporták. A tisztességtelenségig vitt szabadverseny idestova megsemmisíti a kisiparos osztályt, azáltal, hogy a munkás védekezik, s a kontárok versenye elől a gyárakba húzódik, a kisipar is vészit értékéből, a kontárok meggazdagodnak, a vevőközönség hozzászokik a gyárak kész tömegáruihoz, sőt ennek vételére kényszerül. Ha csak annyival is módosulna a törvény, hogy az országban „az iparra képesített“ minden nagykorú gyakorolhat szabadon ipart, már ez átalakítaná iparügyünk szellemét. Kiküszöbölné az üzletvezetőknek nevezett szalmaembereket, akik a tisztességtelen versenyt idézik elő, kötelezővé tenné a tanoncz- oktatást, mert képesítés az alapelv az iparjog elnyeréséhez; visszahozná szükségszerűen a tanoncz, segéd és a mester közt annyira hiányzó összhangot, mert erre az iparra nevelésben rejlő gyakorlati és erkölcsi kapocs kényszerítené őket; fejlettebb, értékesebb lenne iparunk, hisz a tanult iparos munkája tökéletesebb, a közönség elébe helyezné a gyárak tömegmunkájának a kisiparos becsületes munkáját. Most azonban panaszt, kétségbeesett se- gitségkiáitást hallunk iparosainktól. Pedig itt még uincs is vége a bajnak. Politikai viszonyaink kétségbeejtők. Társadalmi állapotainkat jellemzi a megvesztegethetőség, az uzsora, a csalás ezer neme, a tekintély aláaknázása, a sajtó eldurvulása, az osztályharez, a nemzetiségi és társadalmi izgatás, az üzleti pangás, eladósodás és kivándorlás. Valljuk be, hogy e szomorú helyzetben tebbé-kevésbbé mindnyájunkat terhel bizonyos felelősség, ha másért nem, hát mulasztások czimén. Mig a szabados szellem, a keresztény- telenség alattomos ravaszsággal hizelgett köröttünk, addig föl sem vettük, csak a mikor sikerein felbátorodva, durva ököllel támadt nekünk, akkor kezdtük észrevenni, hogyjime, az ősi birtok idegen kézre jut, a kereskedelem, a pénzügy, a sajtó terén idegenek hatalmas- kodnak, az értelmiségi pályákat is ijesztő mérvben maguknak hódítják meg és olyan világnézetek válnak uralkodókká, a melyek kigunyolnak mindent, ami a keresztény ember előtt szent. A keresztény Magyarország segitségki- áltása ébresztette munkára az Orsz. Katholikus Szövetséget. Beszélő statisztikák tanulságai. — Egyik kath. laptársunk alábbi megállapításait ajánljuk a keresztény társadalom figyelmébe. Mindenki látja, hogy Magyarországon a keresztény intelligentia lassankint leszorul a vezetőszerepről, s ez a szerep mások, nem a keresztények kezébe kerül. Mialatt a zsidósajtó telelármázza az országot a klerikális és congregatiós térfoglalásróJ, azalatt egyre nő az ő vetésük. Még néhány évtized, és keresztény ember nem leli honját e hazában. V
