Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-19 / 16. szám
Szál már 1911. jáprilis 19. ..HETI SZEMLE 3 Slazing'er-féie H,aquettek ! HSjig Teljes tennis felszerelés ! Utazási különlegességek, Rohl-platten kofferek, kassetták, berendezett nesserek, úti kosarak phleédek, kocsitakarók, kerti garnitúrák, bútorok, függő ágyak, hinták. Tavaszi gyermekjátékok 33 Húsvéti locsoló illatszerek. — Siói kézitáska, teveszőr schálok, ernyő és keztyü ujdnoságok Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8, (Gillyén-ház). Telefon-sz. 296. annyira vetemedik, hogy irtóháborut indít minden ellen, ami még magyar és keresztény. Iskoláink még azok. Hát ezért vetették magokat a tanítóságra, hogy áltatok megfertőzzék a falvak népét, amelyet eddig nem tudtak elbolonditani a parasztfogásra készült agrárprogrammokkal. Az istentelen tanítókkal akarják a gyermekleiket megölni a val- lásgyíilölet miasmáival, hogy a jövő genera- tio az övék legyen, a nemzetközi konkoly- hintőké. Azt akarják nálunk is, amit oly pokoli tervszerűséggel végbevittek Franczia- országban, ahol munkájok 1882 ben kezdő dött az úgynevezett „semleges iskolával,“ és ma már elértek — az Isten gyűlöletéig. A franczia tanítók ma már igy tanita tanak : Morizot nevű tanító növendékei előtt mondja: „Akik Istenben hisznek, gyönge- elméjüek. A vallás ostobaság, a jó Isten nem egyéb, mint a jól megtömött pénz- tárcza.“ Páris közelében az egyik tanító annyira ment, hogy a bizonyítvány megtagadásával fenyegette azon növendékeit, akik szent misére és áldozni járnak. Egy 7 éves leánykát, aki az előző vasárnap szentmisén volt, azzal büntetett meg, hogy nyilvánosan, elimádkoz- tatta vele a Miatyánkot és az Udvözlégyet, miközben röhögött és csufolódott. (M. Bárrés 1907-ben márczius hó 16-án mondott beszédéből.) Bussiére egyik tanítója május hó végén igy beszélt növendékei előtt: „Nincs Isten. A papok azt hirdetik, hogy van Isten. Én az ellenkezőt állítom. Minden magától keletkezik : a föld, a fák. Az Istent nyugodtan lehet káromolni mennydörgéskor is. Ha jó erősen dörög az ég, hívjatok el engem s én megmutatom, hogyan lehet az Istent büntetlenül káromolni.“ (L’Autorité czimü újság 1908. január hó 16.) lékszem azokra a nappali, iskolai s más bajt, gondot feledtető, kedves álmokat hozó beszélgetésekre s most még inkább bámulom azt az örök ifjú szivü Juszti nénit, akinek olyan nagy gyönyörűsége tudott lenni 70 éves korában ifjú, fehér lelkek fehér álmaiban. Látva hogy csak a régi könyveit vette elő, — ezek mellett közben-közben beszélgetni is szokott néha Juszti néni, — egy kis idő múlva megkoczkáztattam a kérdést : — Dehát ugyan mivel tudta Juszti nénit megsérteni a papné ? — Nem szeretek erről beszélni, de meg fiatal lánykák nem is tudják az ilyen dolgot. — Hátha mégis megérteném én a Juszti néni sérelmét, — mondtam. — Hát igen; azt költötte volt rám az az asszony, hogy én, én Ráczkevi Jusztina, én markotányosnő voltam 48-ban — tört ki pár percznyi szünet után keserűen Juszti néni. Nem tudtam, mit szóljak, mert igaza volt Juszti néninek, csakugyan nem értettem jól a dolgot. Nem tudtam, szégyen-e az, ha valaki markotányosnő, volt ? Sohasem jutott volna ilyen eszembe. Én mindent olyan szép dicsőséges dolognak gondoltam, ami azokból a nagy időkből való. Juszti néni pedig folytatta. — Tudom, egész életemen át éreztem, hogy rosszul tettem, amikor lopva elhagytam az apám becsületes házát. Ott hagylam azt az áldott, gyönyörű vidéket. Egyetlen lánya voltam szüleimnek, nem is tudták ezt a lépésemet megbocsátani. Nagyot vétettem szegény jó szüleim ellen, hírbe hoztam az ő tisztelt, becsült nevöket. De nem tehettem, most is úgy látom, másképen. (Folytatása köv.) Hát ezt akarják nálunk is. A hazafias és vallásos nevelés szentélyeit a káromkodás helyeivé tenni, ahol lélekrontás folyik, ahol gonosztevők nevelődnek ki. -— Vázsonyi- Weiszfeld még a trikolórt is emlegette, hogy léprecsalja az avatatlan nehézfejíieket. A gyermekek megrontása a legször- nyiibb bűn. Ez ellen bizonyára talpraáll és megmozdul az eddig ezerszer és bántatlanul arczulcsapott keresztény társadalom, hogy kiverje ebből a hazából az itt büntetlenül gyújtogató, romboló lélekgyilkosokat. Polónyi beszéde. Polónyi beszéde nem várt hatást tett az országban. Sokkal előbb nyilvánult ez, mintsem gondoltuk volna. Múlt számunkban már megemlékeztünk beszédének a szabadkőmivesekre vonatkozó részéről. A zsidókról csak futólag tettünk említést. Sokkal körmönfontabbnak, számítóbbnak és ügyesebbnek gondoltuk ezt a népfajt, mintsem hogy elhamarkodott és arrogáns fellépésével ellenfeleinek kezébe a leghatalmasabb fegyvert adja, és ezt oly hamar cselekedje. De úgy látszik, ők már elérkezettnek látják az időt arra, hogy hatalmukat végleg megalapítsák Magyarországon. Még egy pár olyan nyilatkozat, mint a Vázso- nyié, még egy pár olyan teljesen illetéktelen és minősíthetetlenül vakmerő és kihívó beavatkozás mások ügyeibe, mint a Saskör zsidaié és az országban mindenkinek fel fog nyílni a szeme, ha ez ugyan már eddig is meg nem történt. — Vázsonyinak közéleti szereplésével mindenki tisztában van, az ő szájában a de- mokráczia vakmerő hazugság és nemzetcsalás, az ő demokrácziájának czélja, amint azt egész leplezetlenül ő maga is elárulja, a magyar születési arisztokrácziát megbuktatni és helyébe a zsidó pénzarisztokrácziát ültetni be, és aztán zsarnokilag uralkodni a szerencsétlen, kifosztott népen. -— Dehát a Saskör- zsidai mi jogon vonják kérdőre a lévai kerület országgyűlési képviselőjét, Polónyit ? Ki adott a budapesti zsidóknak jogot, felhatalmazást, hogy a lévaiak ügyeibe avatkozzanak ? Hiszen azt láttuk a zsidókról épen a nagyhét folyamán, hogy farizeúsi gőggel, szemforgató képmutatással, a képzelhető, legnagyobb kegyetlenséggel keresztre tudják feszíteni még az isteni igazságot is, Ju- dáspénzük is van elég, melynek csengése apostolokat is meg tud tántorítani, de azt is láttuk, hogy a keresztre feszítésnek feltámadás a diadala. Még egy pár ilyen fellépés, mint ez a mostani, és Magyarország népe előtt egész nagyságában fel fog tárulni a zsidókérdés veszedelme. — Különben nem lesz érdektelen feljegyezni, hogy Budapesten a bizottsági tagok közt a különböző választmányi tagok között 320 közül 200 a zsidó. Az országban nyolcz millió hold föld, a pénzintézetek, a közlekedési vállalatok, a kereskedelem teljesen az övék, az egyetemi halgatók fele zsidó. „Példátlan becsületesség.“ A „Népszava“ érdekes bepillantást enged a szocziá- lista lelkiismeretbe. „Példátlan becsületesség“- nek nevezi, ha valaki csak egy pár száz koronát sikkaszt, holott többet is „elkezelhetne.“ Ezt a rigorózus erkölcstani szabályt annak a kapcsán mondja ki, hogy beszámolva a világ legnagyobb munkás-szakszervezetéről, a németországi vas- és fémmunkások szövetségének 1910. évi működéséről a következőket Írja: „A munkásmozgalom vezetőit aljas, hazug módon rágalmazók uton-utfélen hirdetik, hogy a munkásság autonóm . szerveiben a pénzügyi kezelés terén napirenden vannak a visszaélések. A buta rágalmak fényes czáfo- latául a jelentés fölsorolja, hogy a 13 millió márkás — többnyire filléres tételekből álló — költségvetéssel dolgozó német vasmunkás- szövetségben egy év alatt összesen csak 1200 márka erejéig károsították meg a szervezetet. Ez a körülmény kétségtelen jele az öntudatos munkások adminisztrácziós képességeinek, másrészt a vagyontalan, szegény, de szervezetéhez hű munkás példátlan becsületességének.“ Igazán páratlanul „becsületesek“ voltak a németországi • elvtársak — hiszen “csak.“ 1200 márkát loptak el a munkások keservesen összehordott filléreiből. — A munkásvezér urak bizonyára nem ilyen becsületesek nálunk — ezt gondoljuk a „Népszava“ közölt czikkéből, ilyen „példátlan becsületesség“ nem telik ki a mi Jakabjainktól. De azért ők ítélnek elevenek és holtak fölött, behálózzák a munkások ezreit, akik nem veszik észre az erősen kikandikáló lólábat: a piszkos önérdeket. = NAPI TÉMÁK, = ÖRÖK PROBLÉMÁK írja: HARSÁNYI KÁLMÁN. PARÓDIÁK HARCA. — Vannak, a kik egyre azon sopánkodnak, hogy a magyar lírában mily töméntelen sok bolondgomba terem mostanában. És bizonyára vajmi kevesen akadnak még irodalmi férfiaink közül is, a kik mélyebben tekintvén a fejlődés rejtelmeibe, belátnák, hogy e bolondgombákra- már égető szükség volt s szórványosan, vagy telepszámra, üdvös, nagyszerű munkát végeznek egy egész korhadásnak indult erdőrészen. Akaratlan paródiáját csinálván a már végkép ellaposodott, s csak tehetetlenségből tovább-mimelt népies költészetnek, kiirtják végrevalahára Arany és Petőfi epigonjainak tized- és huszadrendű epigon- jait, azokat, a kik még most is a múlt század derekának visszhangját visszhangozzák, s telivér fővárosi érzelmekkel — hazug népdal paródiákat zengedeznek. Hóhéri munkát végeznek, ha tehetségesek. És még hóhéribbat, ha tehetségtelenek. Szükség van erre az irtó háborúra, hogy szóhoz juthassanak végre az igazi költők, a kiket eddig a haldokló régi irány végső hörgései, s az újszülöttnek éktelen visitozásai hallgattattak el, a kik magyarok és mégis európaiak tudnak lenni, a kik többé nem kostökre, borjú- szájú ingre, de nem is a Café Clunyre esküsznek. Vannak, — fölöttébb gyéren — sőt voltak is már ilyenek, ilyen igaziak. Hogy csak a legnagyobbakat említsem: Vajda János és Komjáthy Jenő. Ezek azonban nem tudták, de nem is tudhatták volna kiirtani e frakkban makrapipázó gatyás petőfistákat, kisfaludystákat, sőt akadémikusokat, mert a paródiát mindenkor csak az ellenlábas paródia irthatja ki; becsületes, őszinte művészet sohasem. Most folyik a nagy mészárlás. Két homlokegyenest ellenkező paro- disztikus irány püföli, tángálja, bicskázza és brow- ningozza egymást. Bevert petőfista fejek, le- nyisszentett kisfaludysta fülek, véres-skalpos akadémikus vaskalapok borítják a csatateret, hirdetve, hogy kiké a győzelem. Érdekes megfigyelni ellentéteiket. Hortobágy, — Páris. Lapos józanság, — nyakatekert szántszándékos őrület. Formán nyargalás, — teljes anarchia. Nemzetiszinűre tetovált akadémikus homlokok, — minden magyarost leköpködő, megcsúfoló, dühös, tajtékzó szájak. Álszemérem, — perverzitás. Pödrött bajszok, — borotvált arczok. Fitogtatott ázsiáskodás, — túllicitált européerség. „Keletre magyar!“, — „„Nyugatra magyar!““. Stb. stb. A közönség sohasem meri bevallani, hogy nem tetszik neki olyasvalami, a mi a szá- jasoknak tetszik. De mivel a legkomolyabb és és legakaratlanabb paródiáról is kisül előbb- utóbb, hogy csak paródia, vagyis nem művészet : az első bátor kacagásra harsogó tömegkacagás söpri majd el az egész ízléstelenséget. És eltűnik majd a bolondgomba-telep is, meg a sok korhadó fatönk is, hogy a sarjadó új erdőnek, s nehány ép, egészséges — most alig észrevett — faóriásnak adja át helyét. Sajnálom ezeket a kissebb-nagyobb képességű hadakozókat. Kevés fog alkotásaikból
