Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-04-19 / 16. szám

XX. évfolya £22 • S 2E 3. t ST13L^ 1 11« c S 2? 212 §> J. 0 • 1 ^5» iS 2* «3 222 •

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egy évre — 6 K — f. Negyedévre -— 1 K 50 f. Félévre — 3 „ — „ | Egyes szám ára 10 fillér.

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár.

Felelős szerkesztő :

VARJAS ENDRE.

Laptulajdonos

A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány.sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. ez.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona.---------------- Nyilttér sora 40 fillér. ---------------A 1:«i> nieg-jelenili miuden szerdán.

Katholikus palotát Szatmárra,

TJngvárra!

ív.

Szatmár, 1911. ápr. 18.

(+) Czélzatunk az volt, hogy fölébreszszük a keresztény világnézet minden vallójában azt az .impe- rativusban parancsoló, kategorikus következtetést: szervezkednünk kell.

— Kell!

Kitérés nincs.

Vagy a fatalismus mozdulatlanságával bele kell nyugodnunk, hogy napról-napra pusztul, gyengül, vértelenedik és végre elvész a keresztény felfogás, erkölcs, keresztény élet és helyébe lép — fönt és lent — a hóditó pogányság, a mely a fölvilágosodás, szabadgondolkozás, humanismus, haladás kalóz- zászlai alatt csempészi be a közfelfogásba a hitközömbösséget, erkölcstelenséget, vallástalanságot. Vagy csatasorba kell államink

mindannyiunknak és nem félni sem harcztól, küzdelemtől, fáradságtól, sem — áldozatoktól. Kinek mije van, áldozatul kell hoznia. Szivét, agyát, tüzét, idejét, lelkesedését és — anyagi javait is.

Ezek ma is égnek az oltáron. Csodás odaadás, erőkön túl való megfeszítés, nyugtalan buzgóság, izzó lelkek vére és aranya itt is, amott is, sok helyütt fénylő, lobogó tüzként adja magát áldozatul. Nem lehet megilletődés és bámuló hódolat nélkül szemlélnünk azt a sok derék, Isten nagy szeretetétől égő, buzgó papot, a kik az apostolok szent magukfeledrsé^vei dolgoznak szünet nélkül; meg azt a kevés világit is, a kik társul odaadják magukat az isteni munkának.

— És sisyphusi munka ez. A homlok verejtékével, az izmok szakadásával mozgatott szikla mindig

visszagördül. Nincs eretfetény. Ha van, csak pillanatokig. Szivet znzó, lelket ernyesztő, kedvet csüggesztő eredménytelenség.

De pusztán azért, mert csak a jóakarat dolgozik s nem az erő : a hatalmas szervezettség egyöntetű, óriási ereje.

Szükség van arra, az előbbi czikitekben kifejtett szervezésre, a melynek élére nagy hatáskörrel dolgozó, az egész egyházmegye ka- tholikus szervezeteit irányitó vezetőegyéniség kell.

Ennek pedig szüksége van tervei végrehajtásáért, keresztülviteléért arra a várra, a mit katholikus palotának neveztünk s a melyben íol- lendült, zsibongó munka folynék: gyűlések, tanfolyamok, megbeszélések; zakatolna az egyházmegyei katholikus napilap gépe; könyvkereskedés, k ö n y y kiad ó vállal at, könyvkötészet; egyházmegyei fogyasztási és hitelszövetkezet tartaná szoros összeköttetésben az öt politikai vármegye katholicismusának anyagi érdekeit; a már meglevő s még alakulandó helyi katholikus

Juszti néni.

— Irta: FLORENCE. —

Most, hogy megint uj életre kelőben minden s a szemünk lesve lesi már a sok készülő csodapompát, amiből ennek a mi városi szürke, fakó szegénységünknek olyan igen kevés jut, — meg nem tudnám mondani milyen utón, egyszerre csak eszembejutottak az én két évig hűséges gondozómnak, öreg barátnémnak, Juszti néninek sza- mosközi virágos fái. Azok a csodálatos, kis plánták, amelyek minden tavaszon egyforma pazar virágdíszbe öltözködnek és minden nyáron egyformán ott mosolyog rajtuk az áldás. Mintha az örök életerő symbolumaiul kerültek volna oda Juszti néni kertjébe. Az ifjúság, az élet maga ez az egész kert. Legalább én annak láttam mindig és most is úgy van az előttem, mint akkor, amikor még nem gondoltam csodálatosnak, hogy Juszti néni fácskái olyan sok évig virulok, fiatalok.

Pedig volt ott másféle kép is, az eszembe juttathatta volna, hogy van ám a virágzás, gyümölcsözós éveire következő öregség is, amikor már alig fakad egy-egy halványzöld levél a fán.

Az örökifjú fácskák között egyre ott tipegő, a fácskákat meg a virágokat gondoz- gató, babusgató öreg Juszti néni. A sok

virágápolásban meghajlott a Juszti néni alakja; most már nem igen kellett lehajolnia, hogy a virágokkal beszélgessen. Mert annyi mondanivalója volt nekik meg a fács- káknak is.

Amikor a rózsákat ősszel elhantolta, csöppet sem tarthatták azok ezt szomorú dolognak, hiszen Juszti néni csak a „javukat akarta.“

— ügy, úgy; igy jó melegben lesztek; jön, maholnap itt a tél! De el is megy ám s akkor megint olyan szépek lesztek, az egész faluban a legszebbek.

Amjg a muskátlikat a szobába vitte és az ablakpárkányon elrendezgette, meg- megbiztatta őket:

— így, igy; itt lesz már jó ezután!

S a muskátlik hamar meg is barátkoztak az uj helyzettel; eleven, viruló színűek maradtak s az első melegebb napsugárra piros virágdíszbe öltöztek örömükben.

Hát még amikor a fácskákra került a sor! Szép sima, gondozott törzsüket fehérre meszelte Juszti néni; a gyöngébbeket, az ifjabbakat meg jó meleg szalmaköpenybe is beburkolta, miközben mondogatta ennek is, annak is:

— Most aztán alszik szépen a jó fácska ! Majd meglássuk, ki lesz a legfrissebb, ki ébred leghamarabb tavasszal ?

Hogyne igyekezett volna teljes erejéből minden fácska? — Csak a kert kékegyenruhás, tarajos vitézei, azok a hét faluban hires irisek maradtak künn télre is. Télen nyáron ott sorakoztak ők hibátlan egye- nességii sorokban a kerti ut szélén; őket

kellett volna legázolnia a vakmerőnek, aki a virágágyak közé merészkedik. Ki merne kardos tarajos irisek sorain áttörni ? Az irisek megbízható őrök voltak. Ezért is nagyon kedvesek voltak ők Juszti néninek. Amint munkája közben el-elment mellettük, oda-oda szólt nekik:

— Kis katonáim, kis őrtálló vitézeim !

Amikor a nagyhideg beállt, én sajnáltam az összedermedt iriseket; mor.dam Juszti néninek, mennyivel jobb volna nekik is itt bent, az ablakban.

— Ohó! — nevetett Juszti néni — micsoda katona volna az, aki, ha hideg van, elhagyná a helyét ?

^is tavasszal, amikor a fácskák, a rózsák fölébredtek, a muskátlik megint kikerültek a gruppokba, egyszerre olyan teljes díszben, pompában sorakoztak ott megint az íriszek, mintha nem is lettek volna ők ösz- szedermedt, kopott, fakó ruháju, rongyos vitézek.

Micsoda öröm volt ez Juszti néninek !

— S aztán ne higyje valaki, hogy lesz föltámadás! Hiszi-e kedvesem, hogy szakasztott olyan pompás, deli, szép lesz majd, akkor, az a sok csatában elesett, hősi halált halt levente is ? Oh, oh, azok a mi drágáink is, — tette aztán hozzá és ilyenkor megtelt könnyel a szeme.

— Ne, ne mondja nekem azt senki, hogy nem lesz feltámadás! — erősködött Juszti néni, pedig én hogy ellenkeztem volna vele ebben.

— Látja-e a rózsákat, meg a fácskákat ? Ugy-e, milyen gyönyörűek megint ?! Mint

Lapunk mai száma ÍO oldal.

TÁRCZA