Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-11 / 2. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ARÁK:

Egy évre — 6 K — f. Negyedévre — 1 K 50 f.

Félévre — 3 „ — „ Egyes szára ára 10 fillér.

Tanítóknak és kézmüiparosoknak korona.

Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár.

Szatmár, 1911. jan. 10.

I.

(+) A katholikus visszahatás kora emberöltő alatt tüneményes eredményeket ért el. Pedig alig volt harczos. De Pázmány egymaga egész tábort jelentett.

Ez agenialis hadvezér azonban, aki légiókat pótolt, nemcsak hadállásokat foglalt el, a honnan hathatott kordra, többet teU : a jövendő korokat akarta meghódítani. És meghódította.

Carlyle hősei közül való ez a gigas. Nem napóleoni vágyakkal dolgozott, mert nem elégedett meg a pillanatnyi sikerekkel, a melyek összeroppannak a futó idővel, mint Napoleon álmai. Az idő, a minden idők meghóditására tört.

És eszközei közül — ma már kell ezt látnunk — nem azok az igazán jelentősek, a melyekkel megfordította kora szellemét, a csengő fegyverek: a szószék, a sajtó, hanem azok, a melyekkel beleszólt a jövendőkbe, a bástyás erődítmények: nevelőintézetei, iskolái, egyeteme.

Felelős szerkesztő :

VARJAS ENDRE.

Laptulajdonos :

A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

Ma újra a keresztény visszahatás korában élünk. Másfél évtized munkájára nézhetünk vissza. Van ott verejték bőséggel. Tűz is, lán- gos lelkesedés is. Munkás, derekasan harczoló sereg. Van eredmény is, bár nem arányos az átvirrasztott éjszakák megfeszített küzdelmével, a kimerülésig dolgozó energiák lázas sziklagörgetésével. De van eredmény: kitűnő hadállások, hevenyészett vivóárkok, egyesületek, megizmositott sajtó, a közömbösség helyett megébredt érdeklődés. Megbillent már a jelen mérlegének korponája.

De ez még nem győzelem.

Be kell vallanunk, hogy pillanatokat tudtunk csak. ineghóditani. Pár perczét a hangulat emberének. De nem az egész embert. De nem egész életét. Készítettünk aczélos pengéket, fúrtunk aknákat, gyűjtöttünk hadat, védő, ostromló, támadó katonáink vannak — de nem építettünk. Nincs várunk. Erős, büszke épitményü. A mely megvihatatlan

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajtó czimőre (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona.----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A. lup megj t-lenilc minden szerdán.

volna. A hol összegyülhetne a vezérkar haditerveket készíteni. A hol összepontosulhatna az egységes vezetés.

Csak guerillacsapataink vannak. Szétszórtan élők, szétszórtan vívók, Sikereik a má-val elmúlnak.

Tanulnunk kell Pázmány iskolájában. Az ephemer hatások helyett alkotásokra törni. A hangulat helyett az egész embert üdénkévé tenni. A jelenen kívül a jövőért dolgozni.

Ehhez nincs jobb mesterünk Pázmánynál. Érdemes vizsgálni módszerét, elmerülni e nagy perspektívákat látó szellemóriás lervezete- ibe. Ezek megvítták a jövőt. Századokra erőssé tették a tőle föltámasztott katholicismust.

Az ő eszközei azonban csak a hit és a tudomány utján járókra gondoltak.

De ma, a modern élet forgatagában, a legát'iátszóbb kérdések is gordiusi csomókká bogozódtak. Egyben kiesett a vezetőszerep az egyház kezéből. Az ember szövevényes életének szálait ma nem a vallás szövi. Csak vékonyka fonál az egyházé, a többi ott készül az állam, a társadalom, a szociális uj viszonylatok, az elhatalmasodott, ellenséges sajtó, az intéző hatalommá növekeKatholikus palotát Szatmárra,

Ungvárra!

Matutino.

Irta : UJLAKY JÁNOS.

Mirhahegyeken már naptámadat van, Ragyogó tüzü hajnalfakadás Állok a csöndben, csendáradatban,

Opálos szürke köd jár alattam.

Fent reggeli fény száll a magasban És pitymallati dal. Az éj dala más.

Mirhahegyeken már naptámadat van, Ragyogó tüzü hajnalfakadás.

Tömjénhalom illat árad az égnek, Remegő, sugaras szavam a zsoltár. Énuram áldlak. Lelkem a képed.

Bent ragyogó, szűz hajnalok égnek, Ébred a mélyen ujnapos élet.

És csillog egy váró, vertarany oltár. Tömjénhalom illat árad az égnek, Remegő sugaras szavam a zsoltár

A hit szárnyain.

Irta: KASZÁS ETELKA.

(Folytatás.)

Ha egy héten nem jött el hozzám senki, és levelet kellett Írnom, Klotild testvér mondotta tollba az Írni valót. Mit is tudnék írni, hiszen otthon senkit sem érdekel szűz Mária és a prágai Jézuska, különben beszéltek

volna már róluk. Féltem a levélírástól. Arra pedig, hogy Németné ismét meg talál látogatni, rettegéssel gondoltam. Németné amo- .lyan kisegitőféle volt otthon, a zárdába sehogy sem találtam illőnek rikácsoló hangja miatt. Bármint fogadtam is imáimban, hogy nem fogok Németnére többet haragudni, éreznem kellett, hogy boszankodom, valahányszor eszembe jut látogatása. Hogy mosolyogtak a lányok, amikor karjába kapott s a csendes oszlopcsarnok mennyire visszhangozta szavait, amint mondani kezdte:

— E’gyüttem megnóznyi magát édes kis galambom, meg ludakat is hoztam be el- annyi. Hát szeret-e rózsám itt lennyi ebbe a roppant épületbe ? A mamája angyalom most beteg ek’kicsit, nem gyühet be, hanem csó- kótattva, mindenfélét küdött, süteményt, gyü- mőcsöt.

Nagyon haragudtam Németnére, hogy olyan lármát csapott a zárdában s még szüléimre is nehezteltem kissé, amiért elküldték hozzám. Nem tudtam legyőzni ezt a haragot, pedig úgy gondoltam, nagy bűnöm lehet, hiszen többször mondta Klotild testvér, hogy akik haragusznak, azok a Jézuska lábát és kezét szögekkel verik át.

Egyik nap hallottuk Klotild sorortól, hogy nagyon szép uj szűz Mária-szobor érkezett. Nemsokára mi is megláthatjuk. De aztán, hogy napok múlva sem vezetett el bennünket hozzá, egészen elfeledkeztünk róla.

Gyönyörű verőfényes őszi alkonyat volt. Lemehettünk a kertbe. Rizával sétálgattam de nemsokára Jolán is futva jött az épület felől — Jöjjetek gyorsan — súgta reszkető hangon — megjelent sziiz Mária siessetek, hátha eltűnik azalatt. — Észrevétlenül felosontunk az emeletre, Jolán a hálószobába vezetett bennünket. A hálószoba mellett közvetlenül a nagyterem volt, amely hosz- szabb lévén az emelet többi szobáinál hatalmas koczka alakban folytatódott az épület- testen kivüi. A kiszögellés oldalain két-két ablak volt egymás mellett. A lenyugvó nap rájuk vetette most narancsszin sugarait s vakító fényözönné olvasztotta össze az üvegtáblákat. Erre a fénytengerre irányította Jolán figyelmünket a hálószoba ablakából. Egy ideig mit sem láttunk a káprázatos sugaraktól, de aztán egyszerre összekulcsoltuk Rizával kezünket. Lélekzetfojtva kérdezgettük — Látod: te is látod: Nagyon szép, csupa arany, csillagkcszoru van a feje kö-