Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-22 / 25. szám
4 ..HETI SZEMLE“ Szatmár, 1910. június 22 egy összeforrt, kik úgy tekintenek reá, mint jóságos atyára, ki e rengeteg időn át jó és balsorsban vezetőjük, támogatójuk, tanácsadójuk volt. A község hívei rendkívüli gyöngéd szeretettel veszik körül jó öreg plébánosukat, kit e nagy napon egy díszes kivitelű, értékes miseruhával ajándékoztak meg. Szentmise alatt szorongásig megtelt a templom hivő közönséggel, majd az isten- tisztelet után küldöttségileg kereste fel a hitközség, szeretetteljesen üdvözölve és ünnepelve félszázados mezőteremi lelkészkedésének nagy napján. Az érdemes lelkipásztor 77-ik életévét töltötte be tegnap, de azért most is ifjú erővel, lankadatlan ambiczióval vezeti plébániájának ügyeit. Cziereizer Alajos 1833. június 21-én Csomaközön született. Pappá 1856. augusztus 2-án szentelték. Ekkor Máramarosszigetre, majd Munkácsra helyezték segédlelkésznek, de már 1859-ben Sán- dorfaluban lett id. lelkész, 1860-ban Kál- mándra, s még ugyanazon évben Mezőteremre nevezték ki lelkésznek, plébániai javadalmába 1864-ben nyert beiktatást. 1898- ban szentszéki tanácsos lett. Négy évvel ezelőtt tartotta aranymiséjét, midőn úgy a hívek, mint a papság tisztelelöknek számos jelével halmozták el. Hymen. Mutyasovszky Sándor munkácsi közkórházi ellenőr a napokb n esküdött örök hűséget a munkácsi róm. kath. templomban Velenezey Lajos állami iskolai tanító leányának, Ilonkának. — Blasskó Sándor perecsenyi járási számvevő ma délután esküszik örök hűséget Uogváron Lányh Lajos ru. ki r. pénzügyi számtanácsos, az ungvári pénzügyi számvevőség főnöke leányának, Adrienne kisasszonynak. — Bikfalvi István máv. tisztviselő a napokban esküdött örök hűséget Kemény Sándor nagybányai polgár leányának, Sárikának. — Micskei Bíró Miklós sza- moslippói földbirtokos ma tartotta esküvőjét a szamoslippói gör. kath. román templomban, özv. Sétán Pálné leányával Ilonkával. Kitüntetett tanító. A vallás és köz- okt. miniszter Bodnár Alajos szatmári róm. kath. elemi iskolai tanítónak a népnév elés terén szerzett kiváló érdemei elismeréseid évi 200 kor. fizetés természetével biró személyi pótlékot engedélyezett. 25 éves jubileum. A felsőbányái kath. legényegylet folyó évi julius hó 3-án tartja 25 éves fenállásának örömünnepét. Az ünnepély sorrendje: Junius 3-án reggel fél 9 órakor gyülekezés az egylet helyiségében, 9 órakor testületi felvonulás a templomba, ahol hálaadó istentisztelet és szentbeszéd tartatik. Délután 5 órakor díszközgyűlés az egyesületben : a) Himnusz; b) elnöki megnyitó; c) az egylet 25 éves története, az elnök állal; d) szózat; e) záróbeszéd, mondja Pályi Ede, az egyesület védnöke. Fél 8 órakor társasvacsora az egylet helyiségében. A vidéki vendégeket, kik az ünnepélyen résztvenni kivannak, kéri a rendezőség, hogy ebbeli szándékukat egy levelező-lapon bejelenteni szíveskedjenek, hogy az elszállásolásról idejekorán gondoskodhassanak. Gyászhir. Id. Szeles Gábor, Beregszász város nyug. pénztárosa a múlt csütörtökön 76 éves korában elhalt. — Moess János az Osztrák-Magyar bank soproni fiókintézet főnöke folyó hó 17-én reggel 8 órakor, rövid szenvedés után életének 51-ik évében elhunyt. Hült tetemeit vasárnap délután 4 órakor helyezték örök nyugalomra. Az elhunytban Bartha Kálmán gazdasági tanácsos sógorát gyászolja. — Hummel Gyula nyug. honvédőrnagy, ki városunkban is állomásozott Máramarosszigeten e hó 16-án elhunyt, 71 éves korában. Tanképesitő vizsgálatok. A helybeli kir. kath. tanitóképzőintézetben pénteken, szombaton és hétfőn tartattak meg a tanképesitő vizsgálatok, melyeken Szabó István pápai praelátus, püspöki irodaigazgató elnökölt, a kormány képviseletében Bodnár György kir. tanfelügyelő volt jelen. A jelentkezett tanítójelöltek mind képesítve lettek, névszerinti Acs István, Báber Peren ez, Chabada Béla, Czilli Antal, Dorner Pál, Falussy József, Gitling Ferencz, Juhász Kálmán, Kiss Antal, Knill József, Koncz Pál, Kóródy Leó, Lányi Károly, Malonyay Elemér, Megyesi Imre, Mihályi János, Szappanos András, Szólomayer József és Prommer János sza- kaszi tanító, ki tanítói minőségben már 31 év óta működik, de oklevele ezideig nem volt. Az eredményt hétfőn délután 4 órakor hirdették ki, mely alkalommal az elnöklő Szabó István praelátus kifejezést adott az elért szép siker felett a bizottság megelégedésének s figyelmeztette őket, hogy ezzel az aktussal, koránt sem ért véget reájok nézve a munka, hanem azt folytatni kell az életben, a nyert oklevelet ne kenyérkereseti eszköznek tekintsék, hanem a hivatás szeretet legyen irányítójuk további működésükben. Nőegyleti mulatság. Hangos volt szombaton este a Kossuth-kerti kioszk. A nőegylet tartotta sikerült mulatságát, mely oda vonzotta a város intelligens elemét. Pompásan sikerült estély volt, aki elment, jól mulatott és nem bánta meg. Fénypontja egy színdarab volt a kedves estélynek, melyet Margittal/ Tihamérné, Barna Jánosné és dr. A 'agy Vincze adtak elő. Tetszett Mihalo- vics István monológja, Fábián Lajos éneke, Nagy Vincze és Csomag Győző dialógja. Előadás után táncz következett. Megszűnt lap. A Gazdák Lapja, amely 9 év óta áll fenn városunkban, s dicséretre- méltó buzgalommal szolgálta a gazdák érdekeit, a gazdasági egyesületben végbement változott viszonyok miatt csekélyebb támogatásban részesült, mint annak előtte, igy Foszvék Nándor szerkesztő kiadó kénytelen a jobb sorsra érdemes lap kiadását-e hó végével beszüntetni. A Gazdák Lapjában igen sok tartalmas czikk és tanulságos közlemény látott napvilágot, igy sajnálni lehet, hogy eltűnik a helyi zsurnalisztika tagjai közül. Zeneiskolai hangverseny. Hétfő délután 5 órakor tartotta a „Szatmári Zenede“ nyilvános'vizsgálati hangversenyét a Kossuth- kerti kioszk nagytermében. A zongora, hegedű és énektanfolyam legjelesebb növendékeiből alakult a műsor. A zongorás növendékek közül elsőnek Bancz Etel szerepel, ki precisen fejlett technikával igen szépen adta elő Liszt Rigolettoját. Majd Reiter Sári következett, kinek képességei legutóbbi szereplése óta nagyot fejlődtek és ki sok bravúrral és elegáns, kifejezésteljes játékával keltett hatást. Mandel Anna, kinek szereplése a hangverseny fénypontja volt, ezúttal Liszt Ferencz legnehezebb zongoradarabját, az Esz dús koncertet adta elő s minden tekintetben megerősítette azt a nézetet, hogy ő máris kész, a hangversenydobogóra megérett zongoraművésznő, ki előtt a legszebb művészi karrier áll s kinek nevét még igen sokszor fogjuk olvasni és fogjuk leirni. A hegedüosztályból először Róth Sándort hallottuk, ki szép technikával s igen tisztán játszott. Nagy siker követte a két Hermann leány játékát: Elláét és Milikéét. Mindketten szép zenei tehetségről tettek tanúságot s máris elismerésre méltó ujjtechnikával és előadással játszottak. Még Dr. Sziklay Ferencz is szerepelt, ki Beriot hegedűversenyének egy tételét játszotta fejlett technikával és lendületes előadással. A hegedüszámok kíséretét Einhorn Irén kisasszony igen hatásosan és művésziesen látta el. Az énekes növendékek közül Tóth Annát és Kávássy Trajánt hallottuk. Megemlítjük még, hogy növendékei-kedvéért Bendiner tanár ez alkalomra átengedte az ismert kitűnő Ehrbos hangversenyzongorát. Eltűnt tanító. Dallos Ede halmii gazdasági iskolai tanító pár nappal ezelőtt eltűnt. Előbb táviratban, majd express levélben közölte feleségével, hogy öngyilkos akar lenni. Tettének okául azt adja, hogy felfüggesztették állásától. A királytváró felvidékiek. Az idei hadgyakorlatok szeptember 12—15-ötödike közt fognak lezajlani Sztropkó és Bártfa ki zött. 12-én érkezik a király Ujhelyen keresztül Homonnára Uljhelyben és Homonnán hivatalos fogadtatás lesz Homonnáról a király automobilokon vonul kíséretével együtt Sztrop- kóra Sztropkón Őfelsége a régi Petheő féle kastélyban fog lakni, melyet most renoválnak és bútoroznak be. Kíséretében lesznek Ferencz Ferdinánd trónörökös, Jenő főherceg, Lipót Szalvátor főherceg. — A főhadiszállás Felső- vizközön lesz. A rendfenntartást a rendőrség fogja ellátni a kerületi parancsnok személyes vezénylete mellett. Sztropkón 50 csendőr és 2 tiszt, a környéken 150 csendőr és 6 tiszt fog szolgálatot teljesíteni. Bankett. A szatmárnémeti kir. kath. tanítóképzőben 1909—10. tanévben végzett ifjak, hangulatos jókedvben ülték meg tanulmányaik sikeres befejezését a Kath. Kaszinóban. Minden arcról öröm, boldogság s megelégedés lángja sugárzott, mit a hivatásszeretet, magasztos eszméinek tudata még fényesebbé, ragyogóbbá növelt. Az üunepség értékét és emlékét örökre felejhetetlenné tette szeretett volt osztályfőnökük Jaklovics György tanulmányi felügyelő s Schwegler Ferencz lelki igazgató valamint Máté László és Bodnár Alajos tanároknak a jelenléte. — Az ifjúság boldogságtól átszellemült lelküle- tét örömmel töltötte be az, hogy szép ven- dégkoszoru is szerencséltette megjelenésével, kik nomnoat hplvhöl hanpm virtókról valók Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vásárolni, az forduljon bizalommal Yuja János* Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), B aki dúsan felszerelt ozlpö-raktárában csakis valódi finom bőrből a már is világhírű hazai gyárakban késztllt ezipö- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olesóbbrendú készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte, s akinek árul csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű ozlpők és csizmák is készülnek.