Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-26 / 4. szám
4 Szatmár, 1910. január 26 HIEBE. Püspöki ebéd. Vasárnap déli 1 órakor a püspök ur Öméltósága a katonai tisztikar tiszteletére diszebédet adott, melyre úgy a cs. és kir. gyalogezred, mint a honvédség tisztikara felerészben volt hivatalos. Ki lesz a főispán? Falnssy Árpád dr. lemondásával megindultak a kombinácziók, hogy ki lesz vármegyénk és városunk uj főispánja? A legelső .hir Domahidy Viktor volt főszolgabíró nevét kapta szárnyra, mintha ő volna erre a mai világban nehéz állásra az uj kormány által kiszemelve. Újabban Csaba Adorján szatmárkerületi főszolgabírót emlegetik és pedig olyan formában, hogy kine- veztetése bevégzett dolognak tekintendő és néhány nap alatt meg is fog történni. t Személyi hir. Mazy Engelbert kassai tankerületi főigazgató mindakét főgimnáziumban befejezte látogatásait és a mai napon délután a két órai vonattal utazik el városunkból. Miniszteri elismerés. Csechticzky József tibai apátplebános évek hosszú során át gondnoksági elnöke volt a poroszlói, kióskai, vaj- nai, ördögvágási és kapási állami iskoláknak. Abból az alkalomból,-hogy nyugdíjba vonult, ezen tisztségekről is lemondott. Most a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a népoktatás érdekében éveken át kifejtett hazafias munkásságáért, nemes ügybuzgóságáértőszinte elismerését és köszönetét nyilvánította. Névnapi üdvözlés. Ratkovszki Pált, a kir. kath. főgimn. igazgatóját, főigazgatót névnapja alkalmából testületileg kereste fel a tanári kar, melynek nevében Bagossy Bertalan üdvözölte tartalmas beszéd keretében. Az ifjúság szép ünnepséget rendezett szeretett igazgatójának tiszteletére. Hymenhirek. Szombati János ipartech- nikus Budapestről, kit Szatmárhoz rokoni kötelékek fűznek, a napokban jegyet váltott Nagykárolyban Orizhabel Albert iparos leányával, Atinuskával. — Joó Ferenez, a munkácsi állami gyermekmenhely ellenőre eljegyezte Mijó Sarolta kisasszonyt Ungváron. — Liptószentiványi Szentiványi Gyula apai föld- birtokos eljegyezte Magyarádi Boros Zoltán aranyosmedgyesi földbirtokos leányát Katinkát. — Szaplonczay Pál ny. huszárkapitány ugocsai nagybirtokos jegyet váltott Maróthy Juliskával, Maróthy Sándor földbirtokos leányával. Áthelyezett adótisztek. A m. kir. pénzügyminiszter Bede Ferénez nagysomkuti kir. adóhivatali lisztet, saját kérelmére, hason- minőségben a beregszászi kir. adóhivatalhoz helyezte át. A nagysomkuti kir. adóhivatalhoz pedig Szamosi Mihály kecskeméti adó- gyakornokot nevezte ki adótisztté. A tanügy köréből. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Markovics Manó oki. tanítót a hátmegi, Vajda Eszter old. tanítónőt az ujdávidházi áll. el. iskolához rendes tanítóvá, illetve tanítónővé nevezte ki, Dévai/ Béla ujdávidházi áll. iskolai tanítót a nagylónyai áll. iskolához helyezte át. Uj közigazgatási gyakornok. Vármegyénk főispánja Vida Gyula mátészalkai lakost díjtalan közig, gyakornokká nevezte ki és szolgálattételre a mátészalkai főszolgabírói hivatalhoz osztotta be. Óvónői kinevezés. A vallás és közokt. miniszter Csehi Ilona oki. óvónőt a helybeli kisdedóvodához óvónőnek nevezte ki. Gyászhir. Oacsályi Piroska, Gacsályi Zsigmond, fehérgyarmati közkórházi gondnok leánya, oki. elemi iskolai tanítónő, f. hó 18- án 21 éves korában meghalt. A feltűnő szépségű urilány a szabolcsmegyei Őrben, a hol egy úri család gyermekei mellett nevelőnő volt, revolverlövéssel, önkezével vetettt véget életének. Az öngyilkos leányt hazaszállították Fehérgyarmatra és itt helyezték örök nyugalomra. Végzetes tettének okát nem is sejtik még a mélyen sújtott szülők sem, sem pedig gyászoló vőlegényé. — Szűcs Károly városi fogyasztási-adótisztviselő életének 4(j., boldog házasságának 12. évében Nagybányán elhalt. — Sikolya József ny. levélhordó életének 56-ik, házasságának 4-ik évében, hosz szas szenvedés után e hó 21-én elhunyt. —- Komán János köszörűs! 37 éves korában f. hó 19- én elhalálozott. Nagylelkű adomány. Kirchmajer Ferenc/. tibai helyettes-plébános az élesi újonnan épített r. kath, templomnak 500 koronás har- moniumot ajándékozott. A nemes tett önmagát dicséri. Oltáregyleti estély Nagykárolyban. A farsangi szórakozásokból bőven kijut a közönségnek az idén is, mert a rendelkezésre álló rövid időt minden egylet felhasználja, hogy felolvasó estélyek, bálok stb rendezése által tagjainak kellemes szórakozásra alkalmat adjon. A nagykárolyi közönségnek — a keresztény közönségnek az oltáregylet nyújtotta a legkellemesebb, de egyúttal a legüdvösebb szórakozást.azon estélyével, melyet jan. 23 án a városi színházban rendezett s a melyet minden tekintetben a legsikerültebb estélynek mondhatunk. A közönség részéről az érdeklődés akkora volt, hogy a városi színház kicsi volt a közönség befogadására, akik előzetesen nem gondoskodtak jegyről, az előadásra már alig kaptak helyet. Az estélynek legvonzóbb és egyúttal fénypontja dr. Wolkenberg Alajos előadása volt, a ki a már évekkel ezelőtt megkezdett sorozatos témáit (a vérről, a szívről stb.) egy újabb, igen mélyen szántó témával gazdagította, mert a lelkiismeretről beszélt. A mindvégig világos logikával megszerkesztett beszédnek vezérgondolata, hogy a nagyon óhajtott és vágyva keresett boldogságnak székhelye a lelkiismeret. A régi pogány elv : habite tecum fejezi ezt ki legfrappánsabban, amit a kereszténység isteni alapítója még sokkal helyesebben igy fejezett ki : az Isten országa bennetek vagyon. A gyönyörű előadást a közönség szinte 1 élekzetét visszafojtva hallgatta; hogy egyet se szalasszon el a remek gondolatokból. Az alakilag is remek művészettel előadott beszédet a közönség perczekig tartó zajos tapsviharral honorálta. Dr. Wolkenberg egyénisége és szónoki rátermettsége mindenütt ismeretes és mindenütt hódit, de „HETI SZEM LE1' annyira alig valahol, mint Nagykárolyban. Vargha László czigánykisérettel játszott el két számban magyar nótákat. Érzéssel teli finom játéka a közönség tetszését annyira megnyerte, hogy többször is kitapsolták. F. Gáspár Nica fiatal, de nagytehetségü művésznő klasszikus darabokat adott elő zongorán. Játékának nagyszerű technikája, a színezés élénksége és biztossága meglepte a közönséget. Fotográfus cimü egy felvonásos színdarabot adtak elő ; Kerekes Erzsiké, Hetev Józsa, Popitz Károly és Nagy József. — Kerekes E., aki a főszerepet játszotta Berkiné szerepében, ügyes alakitó képességről tett tanúságot az előadásnak sok részlete oly sikerült volt, hogy hivatott művésznőtől nem várhattunk volna jobbat és tökéletesebbet; de tagadhatatlan, hogy Hetey Józsa a ko- morna szerepét is oly jól fogta fel és élénkségével oly szépen tudta visszaadni, hogy ez Kerekes E. szerepét nagyon szépen és előnyösen kiegészítette. Popitz K. és Nagy József, de kivált az utóbbi nagy ügyességről tettek tanúbizonyságot. Az előadást Rákóczi lobogója (Szepessy-Kontor) melodráma zárta be az énekkar zongora-, kiirt-, tárogatókisé- rettel és élőképekkel. Szentiványi Béla kegyesrendi tanár szavalta el a melodrámát. Minden izében átdolgozott, átérzett és kidolgozott szavalata a költemény minden szépségét 'érvényre juttatta A hangulatos részletek előadásánál hangszinezetének minden ügyességét befektette és magával ragadta a a közönséget ugyannyira, hogy annak varázsa alatt a kuruezok fájdalmával együtt érezve, örömével együtt örvendezve alig maradt szem könny nélkül. Mindenütt kisérte az élőkép, amelynek mozgó alakjai festői jelenséget nyújtottak. A díszletek rendezésével megbízott Trumba Márton herkulesi munkát végzett, mert a tüneményes élőképeket a díszletek emelték igazi értékre. Ezúttal köszönetét mond az Oltáregylet Heves Béla színigazgatónak, aki előzékeny szívességgel kölcsönözte díjmentesen az élőképekhez szükséges jelmezeket. A halmi -bikszádi vasút. A halmi— bikszádi vasút közigazgatási bejárása f. hó 19. 20. és 21-én lett megtartva. Részt vettek azon Olgyay Kálmán miniszteri titkár, Kriesfalusy Mihály műszaki tanácsos, Garády Viktor vasúti és hajózási főfelügyelő, a vasút igazgatóság részéről Síranszky főmérnök, az üzletvezetőség részéről Uhlerik Béla üzletvezető, Bazsó Pál, forgalmi felügyelő, Ekstein Márk felügyelő, a forgalmi főnökség részéről Mándv Lajos forgalmi főnök, a kulturméi nökség, Ugocsa vármegye részéről Becsky Emil alispán, Csépes Béla főjegyző, Lárencz Béla főmérnök, a hegyvidéki kirendeltség, Lator István, valamint vármegyénk is képviselve volt. A közigazgatási bejáráson az érdekelt felek összes kívánságai teljesítve lettek. Mint az előjelekből következtetni lehet, a folyó év február 3-án megtartandó ugocsa megyei közgyűlés fokozottabb érdeklődéssel fogja a vasút felépítésének körülményeit előmozdítani. A szatmári kath. kaszinó 1910. évi február 2-án, szerdán, gyertyaszentelő Boldog- asszony napján, este 6 órakor, a Czeczil egyelj Tisztelettel hozom a n. érd. közönség szives tudomására, hogy a volt SCHWARTZ TESTVÉREK------------- úri- és női- ------------di vatáru - üzletét teljesen újonnan berendezve, a következő czég alatt, ismert szolid alapon megnyitottam és tovább fogom vezetni. Kész szolgálattal Deák-tér Halmi ház.