Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-28 / 52. szám
HETI SZEMLE o dón, büntetlenül; nines ellene csendőr, nincs reá paragrafus, dicső korszakában a liberális terjeszkedésnek, diadalutjában a hazátlanok vandalizmusának. És ők haladnak előre, mert mig törtetésiik ellen nincsen orvosszer, másrészt az emberi gyengeség is az ő malmukra hajtja a vizet, mert miután az ember inkább a rósz felé szeret gravitálni, köny- nyebb megrontani száz igazat, mint egy gonoszt az igaz útra téríteni. Am a gonosz, aki megromlott, ha ott veszne megátalkodott voltában, még nem lenne valami nagy baj a társadalomra. De az a nagyobb baj, hogy annak a társadalomnak a sorain rést tud ütni, befurakodik közzé mint a szu, és viszi magával azt a 99 igazat, akit pedig talán nem is olyan nagy fáradsággal és áldozattal meg lehetett volna menteni az elkallódástól. És itt a bibije a mi gyengeségünknek. Ölhetett kezekkel nézzük a rombolást, mig csak reánk is nem kerül a sor. Óhajaink vannak, de azok ott is rekednek az óhajok birodalmában, nem lépnek ki a tettek mezejére, hogy testet öltsenek. Mi tanakodunk, tanácskozunk, hogy jó volna ez is, meg az is, de mikor cselekedni, vagy valami áldozatot kellene hozni arra a czélra, kámforrá válik és elillan mindenki a csatatérről, illetve az áldozatkészség oltára mellől. Mi tudjuk és hirdetjük, hogy szervezni kellene a népet. Egyesületeket alapítani, ott oktatással, jó könyvekkel és jó újságokkal meg- edzeni a szivét, meggyőződést teremteni a lelkében. De nincs, aki A mi szomszédunk. No tnegitlÍjatok, csak .. . Adok én nektek ... Tönkre teszlek benneteket. Rátok gyújtom a házat. Dinamitot teszek a házatok alá. Felrobbantalak, hogy házastól a levegőbe repültök. — Fenyegetőzött a mi Györgyé szomszédunk, mikor észrevett a portánkon. — Orrolása régtől fogva tart. Még abból az időből, amikor apám falusi biró volt. Tizenhét esztendő múlt el az óta. S tiz éve már, hogy az egykori biró kint fekszik a temetőben. Sírja régen összeroskadt. Süni gyeptakaró képződött azóta a beomlott síron. Az apró kis fenyő csemete is, amelyet akkor ültettünk sírjára, másfél méterre szökött a hosszú idő alatt. — Emléke is már-már feledésbe bur- kolódott a szigorú, de igazságos bírónak. — Csak olykor, olykor emlékszik meg róla a falu népe, amikor nem minden úgy megy a faluban, ahogy kellene. — Csak Györgyé szomszéd nem feledi el soha. Az ő megemlékezése is különféle. Aszerint, amilyen állapotban jut eszébe régi, tizenhét év előtti bírója. Józan állapotban a azt az egyesületet megalakítsa, vagy ha idáig el tudunk jutni, nincsen aki összetartsa, s időnap előtt szétmállik. így jártunk legtöbb helyen a kath. szervezetekkel. Mi tudjuk és hirdetjük, hogy sajtót kellene teremteni, erőset, hatalmasat, mely képes legyen párbajra kelni és megverekedni, ha a szükség úgy hozza magával, amely fényt és meleget vigyen a lelkekbe a béke szelíd napjaiban, előkészítse a talajt, ha az a non putarein, amelytől nagyon is lehet már-már tartani, csakugyan bekövetkeznék.Tudjuk és hirdetjük, de a megvalósításhoz nincsenek erőink. Ők pedig haladnak előre szervezeteikkel, sajtójukkal, napról-napra nagyobb tömegét vonják táborukba a megtévesztett embereknek. Szatmáron összetörtek egy Betlehemet !... kicsinység ugyebár!.. Nem nag-y dolog ez ! . . . Ha igy haladunk, nemsokára a koponyákra kerül rá a sor. Ez az ország Magyarország ? Drága szent szűz, a tied??!! Irta : Szerdahelyi László. „Pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk 1“ így énekelte meg a magyar nemzet sorsát, a virágok költője : Tompa Mihály. Hej, de ezt elfeledte a magyar 1 A növekvő munka, a nehéz megélhetés, önsúllyal nehezedik a szegény ember vállaira. A létért való küzdelemben, elfelejti magát, el hagyományos, nemzeti eszméit. A Tompa Mihály költőnk jóslata, ha a magyar föl nem ébred, beteljesül. legnagyobb lisztelet hangján szól az egykori biró úrról. Csak az igazságot és szigorúságot látja benne. S áldja jóságos szivét. — De ha egyszer bemaszatolt, mintha kiforgatták volna a mi Gyorgyénkat. Éktelen káronkodásra fakad. Szitkozódik, átko- zódik, ha előtte fölhozni merészelik a régi falusi elöljáró nevét. Kiveresedik az arcza, mintha most tizenhét év után is arcán maradt volna a biró ur keze nyoma. — Rossz fát tett a tűzre Györgyé szomszéd, ami különben gyakran megesett vele. Apám természetesen megtudta. Ha az előirt eljárást követi, sok kellemetlenséget, ami legrosszabb, pénzbüntetést zúdított volna Györgyé nyakába. A pénzbüntetés pedig a legnagyobb csapás Gyorgyénál. Szegény, földhöz ragadt ember volt. Csekély fizetéselvonás is egyenesen az éhség nyomorúságát vitte volna be öt hat tagú családjába.-- Apám jól tudta ezt. — De ineg kellett leczkéztetni a jó pipát. Kapott egy-két pofont. S ezzel el volt intézve az ügy. Világos óráiban nem is győz eléggé hálálkodni, hogy ily könnyű szerrel szabadult meg a nyomorúságtól. A reményünk azonban mindinkább fogy, mint fogy a lenyugvó, királyi nap sugarainak világa, a ráözönlő, fekete sötétségben. Óh! hogy ébredne fel az, akit álomporral elhódítanak, hogy ébredne föl az, akit a zsidó, ölő mérgével, az alkohollal eldajkál. Küzdeniink kell állandóan. Nem karddal, nem puskával, mert nem ezzel támad. Ha ilyennel támadna elsöpörnők a földszinéről. Küzdjünk azért szóval és tollal, küzd- jünk összetartással és keresztényi kitartással. Támadásuk erős. Az egyház békéjét megingatják. Uj csapatot hoznak ellenünk saját hazafiainkban. Ha a keresztények elleni harczban kifárad a „szocziáldemokrata“ tábor, a zsidók ellenünk hozzák „a szabadkőmivesek“ titkos páholyainak alakjait, a szabadgondolkozók igazán korlátolt gondolkozásu egyéneit. És mi tétlenül nézzük ezt? Tétlenül, mert „Testvért, testvér ellen visz“. Hiszen veszedelmesebbek ezek, mint a török uralom janicsár hordái, melyek összeszedve a magyar ifjakat, kiképezték őket janicsárnak, ezzel együtt izlámnak és ezt a mi vérünket, saját gyermekeinket hozták ellenünk. A zsidók is tudják, hogy oroszlánt, habár el is van bóditva csak oroszlánnal lehet letiporni. Most is ez a veszedelmes játék ujjul meg. S mig az ősz apa eljár reg gélenként a templom nyugalmat, békességet osztó misztikus csöndjébe, a róiátéra, addig a fia, akit a zsidólapok elraboltak tőlünk, irtó háborút indít az egyház szolgái, a templomok, sőt még az Isten ellen is, lélek fertőző irataiban. Ha ez igy tart, kisiklik lábunk alól a talaj. Már pedig akié a föld, azé az ország. És ahogy Árpád elfoglalta kardjával, szent István megerősítette hitével, szent László igazságával és a magyar nemzet vérével tartotta fenn e hazát: úgy ő, a zsidó elfoglalja azt sípjával, ölő mérgével, a pá- 1 Unkával. ____________Szatmár, 1910. doczember 28. — 'De ha aztán berúg, tombol, álkozó- dik, káromkodik, még a tízéves halottnak nyugalmát is megzavarja. — így volt most is. Jól beszopott a pálinkából. Elég volt észrevennie bennünket s röktön megnyitotta a káromkodás, átkozó- dás zsilipjeit. Bár nem sokat törődtünk Györgyé kitöréseivel, de mégis ! Valamelyik bolond pillanatában még felrobbant. — Az utóbbi kifakadása a nyár valamelyik szép alkonya felé történt. Csendesen múlt egyik óra a másik után. Beköszöntött az öreg est Györgyét már egészen elfeledtük. Minden töprengés nélkül feküdtünk le. — Almomban Györgye szomszéd alakja jelent meg. Be veit csípve mint egy öreg ágyú. — Csöndes nyugodt estéről álmodtam. Egyik vállal az utczaajtó félfájához támaszkodva szemeim a csillagok közt révedeztek. Miközben kettős tüdővel szívtam magamba az esti friss levegőt. Lelkem tele volt ifjúi lelkesedéssel; m>g álomban is elbájolt a falusi gyönyörű szép nyári est; a tiszta égbolt sok, sok miliárd csillagjával. Minden csillag, mint egy-egy szeg aranyos feje az égbolton. ... Most,... no most hullott le egy csillag. A jó gyermekek Józuskája ! A képzelet csoda. Gyermekjátékok megérkeztek, u. m.: valódi francia babák, társas- és Fröbel-játékok, gőz- és óraműves vasutak, gőzgépek, motorok, laterna- és kinematograf, kocsik, hintaló és sok más szebbnél-szebb njdonságok. Karácsonyi ajándéktárgyakból a diszműipar mindennemű remekei I, S/;atinár->éméti öeáli-tér* 8. szám (Grillyén-ház.)
