Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-07 / 49. szám

Szatmár, 1910. deezember 7. HETI SZEMLE 3 csak 48 évet élt, s négy éve lépett házas­ságra, mely boldog családi életből egy kis leánygyermeke, Edithke származott, és egy másik, akit mély gyászbaborult neje még szive alatt hordoz. A derék, mindnyájunk által szeretett orvos halála a legőszintébb részvétet keltette. Temetése ma délután lesz. Körjegyzőválasztás. Nagypeleske és Zajta községben f. hó 2 án volt a jegyzővá­lasztás. A két község egyhangúlag Kormos Gyula helyettes jegyzőt választotta körjegy­zővé. Az uj körjegyzőben, ki városunk szü­lötte és tanulmányait is itt végezte, megyénk közigazgatása igen értékes tisztviselőt nyert. Hymen. A múlt nap tartotta esküvőjét Nagyszőlősön, Lukovich csendőrfőhadnagy özv Udvarhelyi \Papp Zsigmondné leányával Ir- mikével. Sok szerencsét az uj párnak ! — Hrenyó István m. e. m. tanulmányvégzett papnövendék múlt kedden esküdött örök hű­séget Suba György ignéczi esperes-lelkész kedves leányának, Andreának. — Szege Bá­lint az ugocsavármegyei árvaszék ülnöke és özv. Kegye Sándorné, szül. Héti Teréz úrnő városánkban tegnap házasságot kötöttek. Sajtóper. A debreczeni esküdtszék, mint sajtóbiróság hétfőn tárgyalta Luby Géza országgyűlési képviselőnek Rosenfeld Zsiga, a „Nagykároly“ felelős szerkesztője ellen rágalmazás sbecsületsértés miatt indított sajtóperét. Az esküdtszék Rosenfeldet be­csületsértésben mondotta ki vétkesnek és 200 kor. fő és 20 kor. mellékbüntetésre Ítélte Vádlott az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. A vádat N. Dr. Szabó Albert helyettese, Dr. Suták István képviselte. Házasság. Fényes esküvő volt e hó 3- án Beregszászban. Ekkor esküdött egymás­nak örök hűséget Rácz Pál Jenő tényleges állományú huszárfőhadnagy és Scuwarczer Erzsébet Ilona Hedvig, Schwarczer Ödön be- regszázi kir. közjegyző és neje szül. Bernáth Matild bájos leánya. A nászkiséretben részt vettek Patay András főispán, dr. Guláesy István alispán, Jobszty Gyula kir. tanácsos ny. alispán, id Lónyay Sándor árvaszéki el­nök, dr, Belényessy András főügyész. Esküvő után az örömszülők házánál dús nászlakoma volt, számos szellemes tószttal fűszerezve az ifjú pár boldogságára. A nőegylet színházi estélye. F. hó 4- én szombaton este tartotta a jótékony nő­egylet ez idén első estélyét. A színházat majdnem teljesen megtöltötte a közönség. A páholyok sorát nagy részben a színházban ritkán látott vidéki úri intelligentia foglalta el. De az előadás meg is érdemelte az utat, mert a közel 11 óráig tartó változatos műsor igazi műélvezetet nyújtott. A műkedvelőkkel kibővített zenekar Wagner egyik operájából a „Tannhauser“-ből játszott el egy részt. Azután Luby Magda urleány szavalta el Arany Já­nos egyik legszebb, érzésteljes költeményét, a „Dalnok bujá“-t. A remek szavalatot a kö­zönség virágcsokrokkal, tapsviharral jutal­mazta. A harmadik számnál ismét Bendiner genieje ragadott magával bennünket, Liszt Ferencz esz dur zongora versenyét adta elő zenekari kísérettel. Ezután egy uj műkedvelő Dr. Damokos Andor ügyvéd mutatkozott be a közönségnek. Már első vonó emelésével megnyerte a jelenvoltakat. Beethowen rend­kívül nehéz Kreutzer szonátáját adta elő Bendiner mester művészi zongora kísérete mellett. Csodálatot keltett a könnyed vonó­technika, melylyel a művész a legnehezebb futam és szólamrészeket játszva megoldotta. Előmozdította a hatást a remek lágyhangu hegedű kellemes zengése és a játszó művész­nek szinte szokatlan higgadt, idegességtől mentes magaviseleté. A műsor utolsó száma volt a Dr. Tóth István egyetemi tanár felol­vasása a „Magas Tátrá „ról. A kitűnő vetített képek a közönséget azon illusióba ringatták, hogy csakugyan ott kapaszkodnak a fáradságos sziklás vidéken, lomniczi csoport és Lengyel nyereg stb. tájakon. A közel 1 óra hosszáig tartó felolvasás igen élvezetes epi­zódokkal tarkított útleírást tartalmazott. Mű­sor után a Pannóniában társas vacsorára gyűlt a közönség, és reggeli fél négy óráig jó kedvvel mulatott, tánczolt. A nagykárolyi oltáregyesület va­sárnap tartotta ez idényben második felol­vasó estélyét. A változatos, gazdag műsort nagyszámú, igen előkelő közönség hallgatta élvezettel végig. Szölössig Károly Draneczky kíséretével énekelt igen szép, kellemes han­gon. Az ünnepi beszédet Wolkenberg Alajos tartotta ismert szónoki képességével. A ke­dély, a müveit ember kedélye, a vallásos ember kedélye volt beszédjének tárgya. A lelkes és szívből jövő taps után ügyes pár szó kíséretében nyújtotta át Szentiványi ol­táregyesületi igazgató a „kedves vendégnek“ az Egyesület ajándékát, egy ezüst koszorút. Serényi Erzsiké kedves közvetlenséggel egy humoros monologot adott elő, amit a közön­ség hálás tapssal viszonzott. Ezt követte Qlósz Miczike zongoraszáma, ki egy ábrán­dot játszott el nem mindennapi művészettel. A felzugó taps és virágcsokor volt sikeres fáradozásának megérdemelt jutalma. Végül Trernba Márton szavalta el az élőképekkel illusztrált „Szent Imre ravatalá“-t. A közön­ség alig tudott betelni az ügyes rendezésű előkép élvezésével. Előadás után a szereplők és a rendezők együtt maradtak a „Magyar Király “-ban a hajnali órákig. Gyászhirek. Heverdle Ferencz, az ung­vári főgimnáziumnak 1897. évig, nyugalmazá- sáig tanára, nov, 27-én 69 éves korában Bu­dapesten meghalt. Az elhunyt a festőművé­szek sorában előkelő pozicziót foglalt el s több müve a Nemzeti Szalonban és a Képzőmű­vészeti Társulatban, a kiállítás alkalmával tet­széssel találkozott. Halála ismerősei körében mély részvétet keltett. — Katona Sándor ny. főszolgabíró, anyakönyvezető-helyettes e bó 3 án d. u. 4. órakor 78 éves korában kétheti betegség után Munkácson elhunyt. A hosszú pályát megfutott, puritán jellemű, tevékeny férfiú 1895-ig állott a közigazgatás szolgála­tában, azóta pedig Munkács városnál az anya­könyvvezető helyettesi tisztet töltötte be. A haláleset özvegyén, szül. Literáty Katalin ur­hölgyön kívül egyetlen leányát, Katona Anikó férj. Szabó Mártonná műszaki főhadnagy ne­jét s három apró unokát borított mély gyászba. A boldogultban Fazekas Béla, munkácsi fő­kapitány sógorát gyászolja. Temetése hétfőn délután volt. — Dr. Nagy Béla ungi főispáni titkár kis leánya, a 14 hónapos Ilonka f. hó 2 án meghalt. A kis halottat a nagylázi csa­ládi sírboltban temették el. — Tóth Dániel nagykolcsi ref. lelkész, egyházmegyei tanács- biró, vármegyei bizottsági tag, lelkészségé­nek, 35., életének 63. évében, rövid szenve­dés után elhunyt. A megboldogult földi ma­radványai f. hó 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tétettek örök nyugalomra. Kilincselés. Ilosvay Aladár alispán vezetése alatt dr. Székely Ferencz igazság­ügyminiszternél egy küldöttség tisztelgett, mely kérte, hogy a létesítendő uj törvény­székekből egyet a kormány Nagykárolyban létesítsen. Ugyancsak küldöttség tisztelgett a kereskedőletnügyi miniszternél az uj vasúti indóház mielőbbi felépítése tárgyában, vala­mint a pénzügyminiszternél, kérve az Osztrák Magyar Bank egy vidéki fiókjának Nagy­károlyban leendő felállítását A 65 tagból álló küldöttségben, mely Ilosvay Aladár várm. alispán vezetése alatt állott, gróf Károlyi József, Luby Géza és Szalkay Sándor orsz. képviselők és dr. Falussy Árpád volt főispán is részt vettek. Ilosvay Aladár alispán rövid beszédben elmondotta a tisztelgés célját és átnyújtotta az ide vonatkozó memorandumot. Az igazságügyminiszter kijelentette, hogy határozott ígéretet nem tehet a törvényszék felállítását illetőleg, mert e kérdést minisz­tertársaival is meg kell beszélnie, hanem megígérte, hogy áttanulmányozz az ügjet, melyet már részben ismer, azt jó akarattal fogja kezelni és úgy contemplálná a dolgot, hogy a törvényszék a tasnádi, érmihályfalvai, mátészalkai, erdődi és nagykárolyi járásbíró­ságok területéből alakittassék s hogy a tör­vényszék épülete a vármegyeháza déli ol­dalán oda építtessék, ahol most a járásbíró­ság van elhelyezve. Korcsmák zárvatartása vasárnap. Szilágyvármegye volt az első amint annak idején megírtuk, mely megrendszabályozta a korcsmák nyitva tartási idejét s egyszers- mint kimondotta, hogy vasárnap a korcsmák zárva tartandók. Nehány törvényhatóság kö­vette példáját s most mint értesülünk Jász- Nagykun Szolnokvármegye is ily értelemben határozott. Csodálatos, hogysem vármegyénk, sem városunk ez irányban meg egy lépést sem tett, pedig a korcsmák vasárnapi bezá­rása sok verekedésnek, sok családi perpat­varnak vetne véget és igen sok családot mentene meg a pusztulástól. Távolról sem áll arányban az abból jövő haszon, azzal az óriási erkölcsi és anyagi veszteséggel, mely­nek csirája a pálinkás putikok büzhödt leve­gőjében tenyészik. Vezető embereink s azok kik hivatva vannak a nép jólétének előmoz- ditásával foglalkozni, nagyon helyesen teszik, ha a téli népies előadások keretében megis­mertetik a néppel az alkohol mértéktelen élvezésének káros hatását s igy propagandát Pártoljuk a hazai ipart! Minden magyar em­ber szent kötelessége a hazai ipar pártolása. KEPES SÁNDOR Első Magyar Anteil Mőpyáráta SZINÉRVÁRALJÁN csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben ké­szíti a legkülönbözőbb alakú Pyramisokat, Obeliszeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolná­kat, mauzóleumokat stb. MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmár, Attila-u. 4..

Next

/
Oldalképek
Tartalom