Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-07 / 36. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár, 1910. szetember 7. lemben is, hogy bele tudja csókolni az ifjú nemzedékbe a kenyérkeresetre ráképesitő munkának a szere- tetét s a kötelesség komoly fölfogását. Ne legyen a gyermek sorsa nélkülözés, de ne is legyen kényelem ; adjunk neki annyit, amennyi az egyszerű, igénytelen léthez a munkabíráshoz kell; csengjen fülében az a fegyelmező s nevelő szó, hogy „nincsen“, minél gyakrabban és érvényesítsük Nansen szavát a nevelésben : Én magam gyönge ember vagyok, de ami erő és kitartás van bennem, azt szigorú nevelésemnek köszönöm. Nem akarom éppen mondani, hogy a neveléshez bot és büntetés kell; de azt hangsúlyozom, hogy oda is az kell, ami az egész életbe, tudniillik nagy komolyság, A gyermekeket önmegtagadásra s arra keli nevelni, hogy segítsenek magukon. Varrják föl ők maguk a nadrággombot és czipőt, csizmát mindenki maga tisztítson. Azelőtt átlag magunknak kellett kis apró-cseprő igényeinket kielégítenünk s az jó, mert erőt, jellemet, egyéniséget nevel. Az is kenyér- illat! Az okos pályaválasztás és a reális munka e kenyérillatával kapcsolatba kell hozni a többit, azt, amit a szülő szintén akar, sőt amit inkább kell akarnia, mint a kenyeret s ez a többi a gyermek boldogsága. A szülői csók voltaképpen ezt áhitozza. Nem érné be vele, hogy gyermekének kenyere legyen, ha boldog vagy legalább is boldogulni tudó ember nem válnék belőle. S ez a boldogság nem vagyon, nem is diploma, vagy állás, hanem az embernek a lelkiállapota ; nem pénz, nem rang, hanem lélek : hivő, tiszta, nemes, jóindulatú, kitartó, törekvő, türelmes, harmonikus lelkűiét. Ez az ideális fölfogás első benyomásra elvonatkozni látszik, kenyértől s a kenyérkeresettől s úgy látszik, mintha földfeletti magaslatokra emelné az embert s feledtetne vele világot s létért való harczot; pedig dehogy emel ki, dehogy feledtet, sőt éppen ott lenn, ott a világ harczterén, hol minden csak azt zúgja, azt suttogja, hogy „kenyeret, kenyeret“, „tedd, hogy a kövek is kenyerekké legyenek“, ott hol az ember mindent feledne és áldozna fel a kenyérért, — ott hozza öntudatra, hogy a kenyérhez is elsősorban lélek kell, — hogy az ember kenyérből meg nem él s hogy a kenyér is csak akkor ad életet, ha lélek van hozzá, mert „nemcsak kenyérből él az ember, hanem minden igéből, mely az Isten szájából jön“, Tt'hát Isten lelke nélkül ehető kenyér nincs; Isten szelleme nélkül konyérillat sincs! Ezt a kenyérillatot varázsoljuk bele a nevelésbe; azt az üde, friss, de kemény lelket verjük bele ifjúságunkba ! Neveljük úgy, hogy dolgozni, fáradni, küzdeni megtanuljon, — hogy a puhaságot s a szen- timentálizmust megvesse és önmegtagadásaiban rászokjék az élet keménységére. Istenfélelem, önmeggyőzés, munkásság, igénytelenség az legyen szelleme; lelkesüljön a fölöslegesért, tisztelje az eszményt, törekedjék a jobb után. Ebből való az erkölcsi erő és jellem; ebből az eszményiségnek a gyakorlatisággal való az a párosítása, mely a kőből is kenyeret teremt ; nélküle pedig a kenyér is kővé, az élet is izletlen, unalmas napszámmá válik. íme, a szülői bucsucsók mély- értelmű imádság; Kenyeret adj, Uram, a mi kenyerünket, azt a titokzatos, mindennapi kenyerünket add meg nekünk és fiainknak! Árok a főtéren. Városunknak legelőkelőbb helyén, a piacz közvetlen közelében, egy népes elemi iskola kertje alatt éktelenkedik, terjeszti bűzét, tífusz és kolerabaczillusait egy fertelme- sen otromba, iszappal és zöldes piszkos sárréteggel fertőzött árok. Ha valahol a Gyehenna czigánysoros utczáin helyezkedett volna el, onnan is kipusztitandó volna, annál inkább kívánja ezt úgy a jóizlés, mint a város köz- egészségügye, hogy innen a czentrumból, a város kellő közepéről, a piaeztér szomszédságából, a püspöki palota, a kanonoki lakások és a rom. kath. fiúiskola mesgyéjéről távo- littassék el. Hisszük, hogy nagyon bölcsen tudják ezt a város intézőkörei is, azt azonban nein tudjuk, mi késlelteti őket abban, hogy cselekedjenek. Talán a megvalósulás stádiumába lépett, de esetleg a jövő században megvalósítandó csatornázás réme, mely évtizedek óta itt kisért, itt lebeg felettünk és hever felok- mányolva a város levéltárában.* Ámde a közönség egészségét, amely mindenekfelett legdrágább, nem századokig, nem évtizedekig, de hónapokig sem szabad veszélyeztetni a fejlődés ilyen előhaladott fokán álló városnak, aminö Szatmár-Németi, a melynek hizeleg, hogy északkelet metropolisának neveztessék. Nem szabad veszélyeztetni különösen ebben a koleragyanus időben, a mikor sohasem tudhatjuk, honnan, melyik oldalról üt közénk a döghalál, ha el nem távolijuk, lehet, hogy éppen ezzel a miazmák- kal telített fészekből, és testvérkéiből, amelyekkel bőven el van látva városunk, dicsőFranczia költők.*) Fordította ; Magyar Bálint. Elragadtatás. (Hugo Viktor) Tenger hulláma ring.. Fenn éjji csillagok. Felhő sem fodrozik, vitorla sem ragyog. A parton egymagám s amint merengenék : Akárha zűrzavar, kiváncsi-kérdező Szavakba kezdene erdő, hegy és mező, Tenger hulláma és a csillagos nagy ég. Aranycsillag közül megannyi miriád Hangzón és álmatag beszélt egy uj imát Beszélt, amig fejet hajtott alázatul . . . S a hullám, mely parancsszavunkra el nem ül, Beszélt, mig elmerült félőn, esetlenül. Uram, nagy Istenem! Az Isten itt az Ur! Örváltás. Fázón, kimerülve meddig álljak én még A per,czeket messzire kinyújtó vártán ? *) A „Heti Szemle“ 34. számában közölt Ifjúság is ebből a cyklusból való, szóval franczia eredeti amit akkor véletlenül nem jeleztünk. Uj ember uj megérkezését már mióta vágyom !. Mintha jönni látnám ! Jöjj te megváltó fénylő sisakos Katonája az üdv seregének ! Jöjj és adj pihenőt a félig aléltnak : Hadd álmodjam és hadd zengjen az ének! Hadd zengjen az ének ajkamról, Melyben a jövőre kioktassalak . . . Ifjú barátom, áll a helyemre! — Sivár, hideg hely ez a még fiatalnak. Öreg ha volnál, csak köszöntenélek S feszesen átadnám a hivatalom, De ifjú vagy, a korban élsz, amelynek Vig tavaszát óh hányszor visszahivogatom. Ha férfi lennél, nagykorú, megedzett : Nem volna veled se bajom, se gondom, De ifjú vagy ... ifjú vagy, bohó vagy Én szegény bolondom ! Én féltelek . . . Állni kell a vártán, Halált kereső sok hosszú éjjelen. Ölő méreggel telt fegyver kezedben S e gondolat agyadban : „Mi lesz velem“. Mintha valahogy fönt volnál az égben Melyből ép az ég: a béke hiányzik. Mintha valahogy lent volnál a földön S a szemed a felhőben áznék.!! Mert a jövőnek arany reménysége S az örök csalódás jár, fiam veled. Öreg ha volnál, csak köszöntenélek, De ifjú vagy ... el ne feledd !! S én, amig helyemet’átadom feszesen, Sirató szemekkel a szemedbe nézek, És a szivemben benne van a vágyás Benne van a féltés, bizalom, a vészek. „Állj ! ki vagy ?“ „Jó barát“ ... Pusztulj el, Egyedül volnál közöttünk jó és barát! Mondd és ha nagyot kívánsz a földön : Lőjj a szivén át! „Áll! ki vagy ?“ Ha némaság felel a szavadra Mondd: „Pusztulj el, gyilkos kém a hajnal előtt“ És ha nagyot vársz az égben, fiam :- Csak lődd ! * * * Én mindig állva maradtam. . . Öreg a puskám és a rozsda marja. Semmi jót sem tettem és az ég és a föld Halálom akarja ! Irta : Magyar Bálint. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék czégem különlegessége. 1 klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve.
