Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-03 / 31. szám

„HETI SZEMLE“ Szatmár, 1910, augusztus 3. Alkotmányos síneken. A múlt héten végzett a képviselőház a legfontosabb s leg­sürgősebb törvényjavaslatokkal. A Khuen- kormány megkapta az imdemnitást s az ujonc- jutalékot. Nem volt obstruketó, az ellenzék a záló becsületéért küzdött. Az uj képvise­lők felhasználták e fontos alkalmat arra, hogy bemutatkozz nak a Ház előtt. Az uj képviselőház ellenzéki pártjai nem akartak visszaélni a helyzettel s bár erejüket megmutatták a többségnek az eddig lefolyt vitáknál s ezzel jelezték, hogy, mint Apponyi mesterien kifejtette, vállalják a for­mai jog következményeit s erejükhöz képest teljesitik az ellenzékre reáháruló kötelessé­get, hogy tudniillik ellenőrizzék a kormányt tevékenységében, de távol áll tőlük az a szándék, hogy a parlamenti gépezet műkö­dését megakadályozzák. Egyszóval obstruk- cziót nem rendeztek. Helyes is, hogy erre az álláspontra helyezkedtek. Az obstrukczió nem az a fegyver, amelyet bármikor sikerrel lehet használni. A magyar parlament mai házsza­bályai lehetővé teszik ugyan még annak használatát bármikor, tehát a formai jog mó­dot ad annak használatára, de nincs meg hozzá az erkölcsi jogosultság és nincs meg hozzá a sikernek alapfeltétele, a nemzet köz­véleményének támogatása. Volt idő, mikor a magyar képviselőház­ban húsz „szegény legény“ obstruált, csak­nem háromszáz főnyi egységes kormánypárt­tal szemben, hónapokon át. És az a nagy tábor nem bírt velük, mert a nemzeti köz­vélemény erősítette annak a kis csapatnak küzdelmét. És végre is eredményre vezetett az a küzdelem. Sikerült legalább annyiban, hogy az újabb horribilis katonai terhektől megmentették a nemzetet. Szelíd emelkedéssel kanyarog az ut a sötét erdőben, itt-ott mély szakadékok, egy helyen biztonság okáért a tátongó mélység sövénnyel elzárva. A tetőn a filegoricz mel­lett szép kilátás nyílik a völgybe. Márama- rosi tájrészlet azon előnynyel, hogy itt sző­lőkkel boritott hegyoldalok mosolyognak fe­lénk a vadonban. Egyik nap kimentünk a Verbőczy-ta- nyához, hol juhászatot űznek. Ugyanazon erdős hegyen haladtunk fel, mely a tetején fensikká szélesedik ki. Mindkét oldalon gazdagon megrakott szemesfogu gyümölcsfák között értük el a tanyát; mellette épen aratás volt. Kelet fe­lől a Mátra nézett ránk ködfányolán át. Közelébb délfelől Csővár ékeskedett magas tornyával. Az arató leányok karjainkat kalász és búzavirággal övezték körül. Ez a szokás is a népköltészetnek egy kedves virága. Igen kellemes volt a kirándulás egy közeli szép szőlőhegyre, de nem kevésbbé a halakban dús Bánki tóhoz. Csónakon áte­veztünk a túlsó meredek parthoz, mely éj­szak és nyugat felől övezi a viz tiszta tük­Ilyen eset előfordulhat máskor is. De még előfordulhat súlyosabb eset is. A nem­zetnek még nagyobb érdeke is foroghat kocz- kán. Bizonyára ezért hagyták még meg a kisebbség kezében ezt az utolsó fegyvert. Azonban maradjon az igazán utolsó fegyver, melyhez csak a jogos önvédelem legkétség- beesettebb pillanataiban szabad nyúlni. Hadd jöjjön a nemzeti munka. Az el­lenzék vigyázni fog hivatásához hiven, hogy igazán nemzeti munkát csináljon a kormány, olyant, aminőre szüksége van ennek az or­szágnak. HÍREK. A. Szatmári Oltáregjesü­Set augusztus hó 7-ikén, vasárnap megtartja a szokásos istenitisztele­tét az irgalmas nénék zárdatemplo­mában : Szentségkitétel egész nap. 8 órakor reggel szent mise, közös szent áldozással; délután 5 órakor szent beszéd és litánia. A szegény templomok felszerelésére szánt per­sely könyöradományok befogadá­sára ki lesz téve egész nap. Fel­hívjuk ezennel az Oltáregyesiileti tagokat, a főtisztelendő lelkészkedő papságot, az ájtatos híveket mind, hogy minél számosabban jelenje­nek meg úgy az isteni tiszteleten, mint az oltáron kitett Eucharistikus Jézus előtt. Áthelyezett zászlóaljparancsnok. Daubner Samu alezredes, a szatmári honvéd gyalogezred Máramarosszigeten állnmásozó zászlóaljának parancsnoka szolgálattételre a szatmári ezredtörzshöz osztatott be. rét. A fürdő kabinnál kötöttünk ki; valami­vel feljebb üdítő forrás bugyog a hegy tö­véből. Egy rég nem hallott ismert hang is ütötte meg főiemet, a nádveréb rikácsoló hangja. A mint reggel szobámban kinyitottam szemeimet, fenséges látványban volt részem, mit tegnap este álmos szemeimmel nem vet­tem kellőleg észre. Fölöttem kiterjesztett szárnyakkal lebe­gett a madarak királya, a sasok egy rika példánya, mit Auguste a komornyik itt lőtt le. Ugyan nem földid volt-e ezen madár, mely — mint te ezelőtt 50 évvel — ott hagyva Svájcz egekig nyúló sziklaormait, e tájékra vetődött ? Ébredésemkor kedvesen hangzott a tehén pásztor tülkölése is. A falu kicsiny, de szép jó módról ta­núskodó házakkal. Szép uj iskola. A temp­lom külön álló tornyával egy dombról öröm­mel tekint le a boldog falura. Isten veled te csendes völgy, ti mo­solygó erdők és szőlők ! Lulcácsy György. Hymen. Nagy Kaszab Kálmán turtere- besi földbirtokos csütörtökön esküdött örök hűséget városunkban özv. Fényes Péterné úrnőnek. — Biró András nagykárolyi keres­kedő múlt nap esküdött örök hűséget Kovács György kereskedő húgának Klárikának. Áthelyezett őrnagy. A király Lapus- tyák Károly honvédőrnagynak a kassai 9. sz. honvédgyalogezredtől a szatmári 12. hon­védgyalogezredhez való áthelyezését elredelte. Első mise. Ember Péter ujmisés Fel­sőbányán mondotta a róm. kath. templom­ban első miséjét. Manuductora Pály Ede esperes-plébános volt. Az ünnepélyes mise végén az ujmisés megáldotta édesanyját, ro­konait és a többi hívőket. Délben a kath. legényegyletben családi ebéd volt, melyen a papság és a rokonság, köztük lovag Ember Károly felsőbb leányiskolái igazgató, mint az ünnepelt nagybátyja vett részt. Ezüstlakodalom. Múlt hó 28-án ün­nepelte szűk családi körben Czeizler Ödön, az Első Magyar Általános Biztositó Társa­ság szatmári felügyelője, és nejé szül. Ko- máromy Berta házasságuk 25 éves évfordu­lóját. Az ünnepeiteket a vidékről is számo­sán keresték fel jó kivánataikkal az öröm­ünnep alkalmából. Ünnepi ebéd. A múlt vasárnap Lojoli sz. Ignácznak, a rend alapítójának emlékün­nepén diszebéd volt a Jézuztársasági atyák rendházában. Szabó István pápai praelátus, püspöki irodaigazgató, Hámon Róbert pápai kamarás, dr. Vajay Károly polgármester, dr. Antal Sándor városi tiszti főügyész, Hírig József nyug. plébános, Silhányi János, az irgalmas rend priorja, dr. Wolkenberg Alajos papnev. vicerektor, dr. Gőbl Alajos intézeti orvos, Jékei Károly nyug. városi alkapitány voltak jelen. Gyászhir. Komjáti Rabár Sándor cs. és kir. nyugalmazott huszárőrnagy 78 éves korában rövid szenvedés után maghalt. A megboldogult holttestét Máramarosszigeten a gk. vikáriusi lakban történt beszentelés után Magyarkomjáton temették el. Rabár Sándor halálát a Rabár, Balogh, Dudinszky, Cserszky, Becsky és Újhelyi családok gyászolják. — Kemény János városi végrehajtó m. hó 28-án 64 éves korában városunkban elhalt. Teme­tése szombaton délután történt. Dónát búcsú. Sz. Dónát napját a szo­kásos ünnepségek között ünnepük meg a szatmári, illetve az erdődi hegyen. A Dónát kápolnában d. e. 9 órakor Láng Ferencz ke­rületi esperes, erdődi plébános mond szent misét, inig a szent beszédet Kirchmáyer Fe­rencz segédlelkés^ tartja. Áthelyezett állatorvos. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Blum Márton csen­gető járási állatorvost Avasujvárra és he­lyére Dienes Béla mezőkövesdi állatorvost helyezte át. Eljegyzések. Katona Férencz helybeli kir. kath. főgimn. tanár jegyet váltott Hau­ler Hermin kisasszonnyal. — Bodó Endre gavói tanító jegyet váltott Bodnár Tériké gavói tanitónővel, Bodnár Alajos helybeli el. isk. tanító leányával. Aki igazán finom, kényel­mes. elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, az forduljon bizalommal Yuja Jánosa Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), m aki dúsan felszerelt czipö-raktárában csakis valódi finom borból a már is vi­lághírű hazai gyárakban készült ezipo- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olesébbrendü készít­ményt, a szokásos bőr- és talputánzato­kat teljesen kiküszöbölte, s akinek árul csinosság dolgában Is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen k 1- vltelü ozipok és csizmák is készülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom