Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)

1909-07-01 / 27. szám

2 HETI SZEMLE Szatmár, 1909, julius 1. sanak egy kispiaczot. Németiben is vannak kereskedők, nemcsak a szat­mári piactéren, azokra is ráfér egy rehány morzsa, mely ezen a réven hullana nekik, ők is csak úgy fize­tik a borsos kereseti adót, mint a —többiek. A marhavásártér ellen kifogása van a magas minisztériumnak és áthelyezését követeli. Ezt nemcsak a magas minisztérium, de maga a józanész is diktálja, illetve diktálni kellett volna már neki régen. Es még most sem diktálja. Mert a ma­gisztrátus most is megelégszik holmi pótlásokkal, ahelyett, hogy elvinné arról a tarthatatlan helyről és vinné Németibe, a vasút közelébe, annyi­val inkább, mert más alkalmas hely erre Szatmár határában sehol, de sehol nem kínálkozik. Ez a másik kívánsága Németi­nek, amit különben elébb-utóbb el is fog érni annál a főbenjáró oknál fogva, mert Németin kivü-l nincsen számára hely. Aztán valami középületet is meg­érdemelne már. Az István-tér na­gyon szép hely lesz, ha széppé te­szik. Egy monumentális épület im­ponálna ott. Nincs is olyan távol se­honnan sem. Sőt kicsike igazítással csaknem czentruinát képezi Szatmár városának. Tessék ezeket a jogos panasz­hangokat meghallgatni. Nemcsak meghallgatni, de orvosolni is. Nincs megoldás. Ő felsége Lukács László volt pénzügyminisztert mint homo reginst küldötte ki, hogy a válság megoldá­sát illetőleg a függetlenségi párttal tárgya­hez nőtt. Illik, hogy a gyermekek is sze­ressék egymást. Jobb férjet, mint e barátom gondjai alatt felnőtt fiút neked nem is kí­vánhatok. Aztán megvolt az esküvő, Jenő sohasem tett szemrehányást, megmaradt medikusnak; ő meg szentül meg volt győződve, hogy jól van az úgy, mint atyja mondta és igyekezett elfelejteni Jenőt. Tegnapig nem is találkoztak. Jó is. Mert ha ismét megjelent volna előtte az a derék, délczeg, daliás férfiú, talán olyat tett volna, mit megbánni késő. Az ő férje, ki csak betegeskedett, min­dig csak betegeskedett, mintha nem is lett volna férje, csak jóbarátja, kit szeretni, be­csülni illik, mivel atyja is szereti és becsüli. Önfeláldozóan ápolta, gondozta; mindent el­követett, csakhogy megmentse. ... A ravatalon sem tartotta férjének, csak barátjának, kit őszinte, igaz szivből megsiratott, fényes pompával eltemettetett és meggyászolt. És ő visszamaradt piczi, féléves, fiacs­kájával. — De hogy is nem jön ez a Jenő ? Csak lásokat kezdjen. Lukács érintkezésbe lépett több politikussal, első sorban Kossuth Ferencz czel és előterjesztette propositióit, melyek szerint függetlenségi kormány neveztetnék ki, de a miniszterelnök, belügy- és pénzügymi­niszter 67-es lenne. Megalkotandó lesz az általános választói jog. Addig a függő kér­dések kikapcsolása, bankkérdésben 3 éves provizórium. A függetlenségi párt Lukács ajánlatait visszautasitotta, így a helyzet nem javult, kibontakozás egyelőre alig várható. Ki a hibás ? ... Megvolt az évzárás. Elment a tanuló ifjúság, de hogy mikép ment el, jó Isten a megmondhatója. Nagyon, de nagyon sok hosszú orral, lehorgasztott fejjel, otthon aztán meséket mondanak a papának, meg a mamá­nak a kriminális professorokról, a szörnyű igazságtalanságról, amely számukra sekun- dákat termett. És a papák hiszik, nemcsak hiszik, de ökölbe szorított kezekkel, fogcsi­korgatva integetnek a katedra felé, szeretnék lehúzni onnan azt a tigrist, aki drágalátos csemetéjüket halálra'' sebezte, azaz no — sze- kundába rakta. Álljunk meg itt egy perezre, mert egy kis hiba van a kréta körül. Nincs olyan tök­kel ütött tanár a világon, aki ne lenne képes felfogni, hogy mi az ő hivatása. Nem azért hívták őt Isten és saját hajlamai a kathed- rára, hogy tönkretegye, szekundába rakja növendékeit, hanem hogy megtanítsa őket és megtanítsa úgy, hogy meg ne bukjanak. Ki képzelhet olyan badarságot, hogy egy pro- fessornak kedve telhessék abban, ha növen­dékei elbuknak. Hiszen az első sorban neki szégyene, mert ha sok ilyen eset fordul elő a keze alatt, méltán az a gyanú férkőzhet a dologhoz, hogy nem tud bánni a gyermekek fejével, hogy kár volt rávesztegetni a diplomát. megértette, hisz elég érthetően mondtam, hogy hat órakor szoktam fogadni. A szomszéd szobából valami nyugtalan fészkelődés hallatszott ki, melyet később vé­kony, éles gyermeksirás követett. A kis Sándor most ébredt fel. Biztosan nagyon melege volt s most azért rugdossa le apró kövér lábaival a hó­fehér párnákat. Mikor a szép asszony berohant hozzá, piczi, fodros karjait maga előtt körívben fel­tartotta, aztán erősen összeszoritotta apró ökleit s azokkal álmos szemeit dörzsölgette, mig kicsiny lábaival még mindig motólált. Azután, hogy meglátta édesanyját, egyik kacsójával nagy lábujját kínozta, a másikkal pedig fitos orrocskáját s elkezdett mosolyogni, gagyogni, gyügyögni. Az anya sokáig, hosszan nézte az enni­való apróságot a kis kékfüggönyös, puha ván­kosokkal bélelt toló kocsiban s nagy, szürke szemeiből valami boldog derű ragyogott le, az anya boldogsága. Gyorsan ölbe kapta, össze-vissza csó­kolta, csakhogy meg nem ette ezt az apró, drága jószágot. Sétált vele le-fel a szobában, beszélt hozzá valami furcsa, érthetetlen nyel­A tanári kedvtelés tehát ebben az irány­ban olyan agyrém, amit a rossz diákok eszeltek ki a könnyen hivő papáknak, hogy mentsék vele a saját bőrüket. Nem a tanár a hibás, hanem hibásak a diák urfiak és diák kisasszonyok. Hibásak, mert mindkét fajtának nem a könyv kell ma, hanem az utcza. Csavarognak naphosszat derüre-borura. Ha egyiket másikat megfigyeli az ember, azon gondolkozik, mikor tanulhat ez. Nincs a napnak az az iskolán kívüli órája, mikor az utczán ne lehetne kapni. Sőt nemcsak nappal, hanem éjszaka is 11—12 óráig. Olyanokat is, akiknek a szülei bent lak­nak S«atmáron. Éjjelenkint egész szerenádokat rendez­nek a diákurfiak a diákkisasszonyoknak, járnak bandaszóval utczáról-utczára, egyik ablak alól a másik alá. Sőt egyik korcsmából ki, a másikba be. Sokszor lehet látni már 9—10 óra közt, hogy karonfogva vonszolják az utczán lerészegedett kollegáikat, akik „már jobban állják a sarat.“ A kisasszonyok pedig, természetesen lopva (tudomásunk van róla) megjelennek bálokban, és pedig olyan bálokban, amelyek nem is bozzájok valók. Színházainak, persze ezt is engedély nélkül, mert olyan darabok­ban is lehet őket látni, melyeket elöljárói enge­déllyel nem nézhetnének meg. így aztán az urfiak jókora része gabógyáson, a kisasz- szonyok álmosan és mindkét fajta a megfe­lelő készültséggel megy iskolába, ahol ilyen apparátus mellett számára egy véletlen és szerencsétlen kihívás során egy pár odiozus szekundánál illatosabb virág aligha tenyészhet. A kréta, illetve a szekundák körül tehát ezt a kis szépséghibát a kedves papák és mamák legyenek szívesek számításba venni. Most már természetszerűen merül fel az a kérdés, hogy ezekért az exlex állapoto­ven, melyet csak az anya, meg az ilyen ki­csiny gyermek ért meg. Énekelt is neki, szép altató dalt, olyan gyermekes ritmusban: — Sanyi, Sanyi, Sanyika . . . Sándor pedig a nótára elaludt. Az anya óvatosan, lassan tette vissza a lágy fészekbe, leült mellé, elővett egy papirlegyezőt s azzal próbálta enyhíteni a gyenge arcz melegét. Úgy elgondolkodott. Álmodott ismét, álmodott a jövőről, fényes, szemkápráztató jövőről. Ismét eljött a tavasz, az enyhe, meleg tavasz, kinyíltak a virágok, a virágszirmokon ragyogott a harmat, fényes napsugár ismét odaszállott. Látta futkosni duzzadt, piros, csattanó arczczal a kis Sándort, ki mellett a többi gyer­mekek oly sápadtak, csenevészek, látja magát is a háttérben boldogan, büszkén, a mint hallja azoknak az irigy anyáknak a beszédjét, kik­nek nincs oly szép fiuk, mint neki: — Istenem, be szép gyermek, be gyö­nyörű gyermek! Látja nemcsak magát, hanem más vala­kit is, azt a vállas, daliás fiatalembert is, Je­nőt. Igen, ő is ott lesz, neki is ott kell len­UJ RUHA-ÜZLET! f Augusztus l'én nyílt meg Szatmáron, Deák-téren, (a Fehér-ház mellett) UJ RUHA-ÜZLET! u ±k/ K\ kész férfi-, női- és gyermekruha-üzlete, ahol a legolcsóbb árak mellett nagy vá­lasztékban kaphatók tavaszi ruhák, férfi-öltönyök, felöltők, különféle gyermekruhák, valamint dns választékban a legelegánsabb női kabátezikkok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom