Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)

1909-06-16 / 25. szám

4 „HETI SZEMLE Szatmár, 1909. junius 16. HÍREK. Akik megélnek Magyaror­szágon, Akik megélnek Magyarországon, úgy látszik nem — a magyarok. Legalább a magyarok egy része és jókora része folyton-folyvást panaszkodik, hogy: — Nehéz az élet! — Nem lehet már itt megélni! r fA És átvitorlázik az újvilágba. Amerikába, a feneketlen bányákba, a bizonytalanba, a rettenetes küzdelembe. És akik megélnek itt Magyarországon, jól, pompásan: csak nem a magyarok. Vagy legalább nem a magyarok egy jókora része . . . Hanem — tudjátok kik? Az élelmesek . . . Meg a bolgárok! Oh, a bolgárokat jól kell ismernetek. Kis földecskét ^bérelnek először. Akkorát olykor, mint a tenyerem. Aztán itt ültetget- nek, kertészkednek — csodás szorgalommal, leleményességgel — és eredménnyel. Ez a kis föld terület évről-évre nő, akár a fa gyürüzete, melynek minden esz­tendőben uj és szélesebb körzete támad. És ? Olvassátok csak, mit ir egy utazó, aki Bulgária viszonyait tanulmányozza . . . ... A minap nehány honfitársammal — vagyunk együtt; ültünk a kertben s ter­mészetesen magyarul beszélgettünk. Egy­szerre csak egy bolgár közkatona lépett az asztalunkhoz s tiszta magyarsággal, udvari­asan üdvözölt bennünket. Beszélgettünk vele s ekkor elmondta, hogy két évig Budapest határában kertészkedett s szeretettel gondol ha­zánkra, melyhez fogható szép ország nincs több a világou. Mihelyt az uniformist leteszi, visz- szamegy Magyarországba. Télire azonban mindig visszatér övéihez. Szereti azt az or­szágot, a mely kenyeret ad neki, de szivének minden érzésével az édes anyaföldön csiigg. Nem úgy mint a mi véreink, a kiknek nagy­része, ha átkelt az oczeánon, örökre elszakad hazájától. Nos, hogy tetszik kedves magyarom? Hát nem borítja arezodat a szégyenpir annak hallására, tapasztalására, hogy idegenek, a haza határán kívül élő emberek ajkairól kell megtudnod: — Hogy igenis ez a haza, a mi hazánk kenyeret ad neki és honfitársainak. Bőséges kenyeret. Nem csak akkor, mikor dolgozik, de télire valót is. Hogy ez a haza oly szép, melyhez fogható szép ország nincs több a világon. Azért |jő ide kenyeret keresni a bolgár. De mihelyt megkeresi és megtolla- sodik, visszatér hazájába, mint a szorgalmas méh visszarepül köpüjébe. Mert szivének minden érzésével övéin és az édes anyaföl­dön csügg. Bizony, hogy meg lehet ám élni Ma­gyarországon is. Szépen, gyönyörűen! De dolgozni is kell ám ! Hiszen Amerikában se’ adják a dollá­rokat ingyenbe’. Ott kell ám aztán igazán dolgozni. Es végezni olyan muunkát, a mely munkához itthon nyúlni se’ akar — a magyar. A föld alá bújna — szégyenletében. Bezzeg, megfogja ott a tengeren túl a kivándorló még a utcza-seprüt is. Az a baj, hogy itt, nálunk mindenki kétszer annyit költ, mint amennyit kereshet és keres. Az a hiba, hogy itt nálunk min­denki módján felül él, ruliázkodik, lakik, vendégeskedik, de félannyit dolgozik, mint kellene, lehetne dolgoznia. S ha földje, nagy földje, terjedelmes birtoka van is sok birtokosoknak, annyi eredményt sem tud produkálni aránylag, mint a bulgárok a maguk — kis bérelt kert­jükben . . . Mert Magyarországon sok-sok az okos ember. Hát azért nehéz az élet — szép Ma­gyarországon ! bgp. Űrnap. Nagy fénnyel ünnepelte meg városunk közönsége a múlt csütörtökön az Oltáriszentség emléknapját, az Űrnapot. Már korán reggel gyülekezett a piacz-téren s lépten-nyomon nőtt az embertömeg, melynek sorai közzé nyomult a katonaság diszszázada, mely a szokásos üdvlövéseket adta. Pár perczczel 8 óra előtt megérkezett a? tanuló­ifjúság, fiuk és leányok tarka csoportja, kik mellett tanáraik és tanárnőik teljesítették a felügyeletet. Fehérbe öltözött leánykák egész csoportja, kezökben virággal telt kosarakkal. Nyolez órakor megszólalt a nagytemplom nagy harangja, megérkezett diszhintóján tit­kára kíséretében a főpásztor vállain herme­linnel s áldást osztva vonult be székesegy­házába, hol azonnal püspöki ornátusba öltözött s megkezdette az ünnepélyes nagy­misét. Mise után megindult az impozáns kör­menet a piacz-téren felállított sátrakhoz. Kellemes látványt nyújtott a fiuk és leányok tarka vegyülete, a díszbe öltözött katonaság, a klérus és az ünneplő közönség ezrei. A püspöki palotánál felállított sátorban Hubán Gyula esperes gk. lelkész olvasta az evan­géliumot és a román énekkar énekelt. A székesegyházba visszatérve, dr. Wolkenberg Alajos theol. tanár lépett a szószékre és gyújtó hatású beszédet mondott a titokzatos szentségről. A szép és megható ünnep után a közönség lassan szétoszlott. A zárdában vasárnap tartották meg az urnapi körmenetet. A szertartásokat Pemp Antal praelátus-ka- nonok a zárda superiorja végezte. Két sátor a zárda közelében volt felállítva, a másik kettőt pedig az István-téren levő két temp­lom, az irgalmasrendieké és a gör. katoli­kusoké helyettesítette, melyek ez alkalomból fel voltak díszítve zöld gályákkal és virá­gokkal és illatos friss füvei behintve. A gör. kath. templomban Gönczy Antal esperes­plébános olvasta az evangéliumot. A körme­netben itt is szép közönség vett részt. Áthelyezett erdőmérnök. Fischer Ká­roly m. kir. erdőmérnököt a beszterczebányai kir. erdőigazgatóságtól a miniszter Nagybá­nyára helyezte át s a fernezelyi erdőgond­noksági teendőkkel megbízta. Fiscber lesz te­hát Schönherr Sándor utóda. Kataszteri becslőbiztosok. A pénz­ügyminiszter Benyovszky Aladár volt halmi főszolgabírót, Uray Bertalan volt szinérváral- jai körjegyzőt és Ács Sándor volt nagyká- rolyi földbirtokost kataszteri becslőbiztosoknak nevezte ki. Hymen. Csernus András nagykárolyi róm. kath. tanító jegyet váltott Jakabffy Gábor nagykárolyi építész nevelt leányával, Erdey Jolánkával. — Erdős Ferencz helybeli kir. törvényszéki jegyző jegyet váltott özv. Farkas Antalné úrnő leányával Ilonkával. — Dr. Domahidy Pál, vármegyénk volt szolga- birája f. hó 12-én tartotta esküvőjét Tápió- szentmártonban Magyary Kossá Sámuel és és neje Puky Amália leányával, Vilmával. Járási számgyakornok. A belügy­miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértőíeg kiadott rendeletével értesíti a törvényhatósá­gokat, hogy a hol a nagy ügyforgalom miatt a járási számvevő a teendőket ellátni nem ké­pes, a főszolgabíró előterjesztésére számgya­kornoki állást rendszeresítenek. Helyettes gondnok. Az elhalt Domokos Lajos kórházi gondnok helyére a polgármes­ter Dóri László városi Írnokot helyettesítette. Uj tanítók. A szatmári kir. tanítókép­zőben f. hó 14-én és 15-én volt a tanképe- sitő-vizsgálat. A vizsgálatot Hehelein Károly prelátus-kanonok, nemzedékek egész soroza­tától ismert, országos nevű pedagógus vezette, mint egyházi hatóságtól kiküldött püspöki biztos. Vezette nagy szakértelemmel, csendes nyugalommal, bámultraméltó szivósággal — frissen — ifjan. A vallás és közoktatásügyi minisztérium képviseletében mindvégig jelen volt Bodnár György kir. tanfelügyelő, ki szaktudásra valló érdeklődéssel kisérte a vizs­gálat minden mozzanatát. A tanképesitőt kedden öreg estére fejezte be a vizs­gáló bizottság. Ekkor az elnöklő prelátus- kanonok kihirdette az örvendetes eredményt. Hogy t. i. képesítőre jelentkező mind a 16 jelölt tanítói oklevelet nyer. A püspöki biztos érzelmet és szivet fogó, rövid, de rendkivüli tartalmas beszédet intézett az ifjúsághoz. Adjunk hálát az Istennek, hogy eredményes munkára segített, mondotta a prelátus ur a többek közt. Önöknek lelkét öröm töltheti el, hogy célhoz jutottak, nekünk pedig nincs okunk a nyugtalalanságra, hogy önöknek kezébe oklevelet adunk. A tanári kar iránt hálásak legyenek. Becsületes erős munkát végeztek ők. Az ifjúság éppen úgy, mint a tanári kar mély meghatottsággal hallgatta a tanítás tüzében ősz fővel is megifjodott tanférfiu szavait. Az oklevelet nyert uj tanítók névsora különben a következő: Abka- rovics Béla, Bánhalmi József, Bodnár Alajos, Gyulai József, Hársfalvi János, Heinrich Ágoston, Hiripi Elemér, Mák János, Mánz József, Nemes Ernő, Paszternák Bertalan, Felbárt István, Polyánszky Géza, Reszler Márton, Rokk József, Schvanner János. Gyászhir. Óvári Szeöke Kálmán ud­vari nagybirtokos neje, szül. Szuhányi Jusz­tina e hó 11-én áldásos életének 68-ik boldog házasságának 46-ik évében e hó 11-én rövid szenvedés után elhalt. Hült tetemeit városunk és a vidék közönségének nagy részvétele mel­lett hétfőn délután 4 órakor helyezték az ud­vari családi sírboltban örök nyugalomra. A boldogult úrnő anyósa dr. Vajay Károly vá­rosunk polgármesterének. — Domokos Lajos közkórházi gondnok hosszas betegeskedés után pénteken városunkban elhalt. Pontos, lelkiis­meretes vezetője volt a városi kórház ügyei­nek, évek hosszú során keresztül sok érde­met szerzett hivatalában. — Ligeti Soma, a Halmi Népbank rt. ügyvezető igazgatója a napokban elhalt. — Kádár Menyhért földbir­tokos, nagykárolyi lakos 54 éves korában hosz- szas szenvedés után elhalt. Hült tetemeit Egri községbe szállították, ott helyezték örök nyu­galomra. Lévay Béla, nagykárolyi pénzügyi számtiszt az elhunytban apósát gyászolja. — Nagy János dr. nagybányai városi orvos, kép­viselőtestületi tag e hó 8-án 65 éves korában Kolozsváron elhalt. Ott temették el. — Wolf- mayer Viktor, az Ugocsai takarékpénztáregye­sület főkönyvelője e hó 8-án reggel hosszas betegség után Nagyszőlősön elhalt. — Özv. Pásztor Ferenczné szül. Fodor Mária Ungvá- ron f. hó 13-án reggel 7 órakor elhalt, Tudori felavatás. Lipeczky Ágoston, a szatmári kir. kath. főgimnázium volt növen­déke, Lipecsky Elek németi gör. kath. kántor fia a kolozsvári m. kir. tudományegyetemen a jogtudományokból a tudori szigorlatokat le­tette, s a múlt szombaton doktorrá avattatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom