Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)

1909-06-16 / 25. szám

2 HETI SZEMLE Szatmár, 1909, junius 16. török hódoltság, mely mint. ismere­tes, az Alföld nagy részét puszta­sággá változtatta. Magyarországnak alig volt ez időben két millió lakosa. Reá következett Rákóczi nyolcz éves szabadságharcza. Ámde a kuruczok nem voltak keztyüs kezű, érzékeny lelkű vitézek, hanem oly harczosok, kik a török martalóczoktól tanulták a hadakozás és az élelemszerzés módját. Az ő müvük volt az ország többi részeinek pusztulása. Eleget panaszkodik maga Rákóczi is saját katonáira az ő „Emlékirataidban, de nem fékezhette meg őket, mert hiányzott hozzá a hatalma. Szatmár- vármegyében: Vada, Tagy, Gyül- vész, Kidé, Sós, Aranylábuhodos, Kis-Zsadány, Dobrács, Borgezd, Bo­báld, Onat, Embely, Szennyes, Ká­polna, az Ecsed melletti Szent-Már- ton ekkor lettek pusztákká, pedig azelőtt népes községek voltak. Szat­már ostroma s a kuruczok fékte­lensége miatt 1705 ben, mint a vár­megyeijegyzőkönyvekből kiviláglik, Kántorjánosi, Derzs, Nyirmegjes két hétig pusztán állottak; az első­ben volt 11, a másodikban 4, a harmadikban 6 gazda. Nagyecseden mindössze 12 embert talált az ösz- szeiró bizottság. Fábiánháza két évig állt pusztán, Mátészalka három hétig; ez utóbbiban csak 5 ember lakott. Sándor, Gyüre, Mada, Rohod, Eőr nevű községekben a gazdák száma igy következett: 10, 7, 9, 7, 1. Jármi három hétig állott pusztán; 2 gazdát találtak benne. Paposnak is ez volt a sorsa. Gebén csak 4 gazda lakott. Kálmánd hat hétig állott üresen, Mérk kilencz hónapig volt lakatlan; az előbbiben 7, az utóbbi­ban 4 gazdát találtak az összeírok. Hova lett a többi ember? Ki elhul­lott, ki földönfutóvá lett. Vegyük még ma is, közel két­száz év elmúltával szemügyre vármegyénket s képzeletben töröl­jük ki a térképről a szatmári béke utáni telepítésekből keletkezett, vagy ezek folytán megerősödött községe­ket! Hova jutunk? El fognak tűnni vármegyénk sváb falvai, a sikföldi oláh, a már teljesen megmagyaro- sodott tót és orosz községek. Pedig ezeket Károlyi Sándor és a szat­mári békében bűnös többi urak telepítették. És hogy tovább menjek érve­lésemben, nem volnának közöttünk a szatmári béke nélkül azok a kerek koponyáju, sötét arczbőrü zsidók sem, mert ezek őseit szintén Károlyi Sándor telepítette Károlyba és Er­dődre, keleti fatalizmussal ismétel­vén a biblia szavait: „Csak hadd szaporodjanak ; nem bánom.“ (Ezek a valódi héber-ivadékok. Mert a hosszú koponyáju és világos arcz- szinü zsidók kazár-leszármazottak, kik újabb időben vándoroltak be keletről.) Ezek a brachikefalok tehát szintén hálásak lehetnek a szatmári béke és Károlyi Sándor emléke iránt, mert ezeknek köszönhetik uj hazájukat. S amint a szatmári béke az ál­landó nyugalom, gazdasági meg­izmosodás és kulturális haladás korszakát nyitotta meg Szatmárvár- megyében, úgy az egész országban is. Á telepesek sürü rajai lepték el az Alföldet; viruló szántóföldek, csinos községek hirdették szorgal­mas kezeik munkáját. A magyar népelem a százados küzdelmekben kifáradva, kezdetben látszólag hát­térbe szorul, de csakhamar mutat­kozik expanzív ereje, hatalmas be­olvasztó képessége. Dermedtségéből fölocsudva, a magyar őserő domi­náló állást követel magának a Habsburgok országaiban és saját te­vékenysége meg a dinasztia jóaka­ratából mindinkább kivívja azt. Ez az oka annak, hogy én szívből üdvözlöm a szatmári béke külső jellel való megörökítésének eszméjét, mert a nemzet és az ural­kodóház kölcsönös megértésének szimbólumát látom abban. Bagossy Bertalan. A nemzeti akarat. A függetlenségi párt tüntető nagygyűlést rendezett Budapes- az önálló bank mellett. Meg kell adni, hogy elég inpozáns volt. Összejöttek a küldöttek mintegy tízezren és demonstráltak épen az előtt való nap, hogy Kossuth Ferencz kihall­gatásra volt hiva 0 felségéhez. A nemzeti akarat tehát megnyilatkozott. Legalább igy mondják a függetlenségi lapok. Voltaképen pedig úgy áll a dolog, hogy megnyilatkozott tízezer, és nem nyilatkoztak meg milliók. El­tekintve ettől, az ilyen nyilatkozások nagyon kétes becsüek. Hiszen Bánffy Dezső mellett is nyilatkoztak meg tízezrek. Sorban kilin­cseltek az ország összes vármegyéiből a fel­parancsolt és főispáni ellenőrzés mellett össze- toborzott deputácziók, melyek a vármegye osz­tatlan bizalmát rakták le a vaskezü nagy mi­niszterelnök lábai elé. No, vajjou képviselhet­ték-e ezek a deputácziók a vármegye közön­ségének akaratát, amely csakúgy prüszkölt a bánfiádák láttára és hallattára. Látszik eb­nem hajtott elég sebesen, vagy nem jó tak­tusra fújta a trombitát. Ha újságokban és könyvekben neki nem tetsző dolgot olvasott, azonnal leült és megírta a levelet, mit egy szerkesztő, vagy iró sem tett az ablakába. Végre estét érve, hogy ki ne menjen a perlekedés és pirongatás gyakorlatából, magát szidta a tükörből . . . Álmában is perlekedett, de esak apróbb, sommás háziügyekkel, a mit otthon elfelej­tett megmondani a vén patvaristának; igy hívta a gazdasszonyát. Feje alatt mindig ott volt a büntetőjog, meg a perrendtartás, az éjjeli asztalon papi­ros, irón, hogy ha félébred, mindjárt jegyez­hessen valami perfélét. Mi rettegtünk Stanczi nénitől, a kit különben Krakéler-néninek is hívtak, mert még a zöld ördöggel is összemérte ajakát és nyelvét. Kikérdezte tőlünk a leczkét, s ha nem tudtuk, elitéit a negyedik tál étel elvesz­tésére. Maga a nevelő is félt tőle, mert ezt is kikérdezte s jaj volt, ha nem tudott. Ilyen módon járta be kétszer-háromszor azt a tizenöt vármegyét, melyben atyafisága lakott és ijesztgette az emberiséget s vesz­tette el a férfiaknak azt a bátorságát, hogy szemébe nézzenek és őt csinos asszonynak tartsák, a mi valóban is volt. Ha valahová megérkezett és falusi szo­kás szerint a mit vettek, hozattak, mutogat­ták, no ekkor bontott csak szavakból font ostort Krakéler néni: — El fogtok pusztulni. Ma-holnap nem lesz betévő falatotok. Apáitok megfordulnak a sírjukban. Ezeknek jó volt a régi, mert volt becsületük. Nem szorultak senkire, de ti úgy éltek, mintha a föld el nem fogyna. Azután, hogy nevelitek a gyermekeket. Ezekből semmi sem lesz. Kárhozottak ős­apáink. Dolgozzatok, ne czifrálkodjatok. Legjobban felingerelte, ha hintót látott. Szerinte mind össze kellene vágatni. Ezen hozták be a bajt, a pazaráslt, az igaztalansá- got, jogtiprást Mégha afajta határ lenne, ak­kor legalább lakni lehetne benne, ha elpusztít, elvesz mindent a zsidó. — Úgy féltek a régiségtől, mintha mindez kisértet lenne. Ne féljetek, az ősök szellemei nem jelennek meg köztetek, visszaszöktek már Ázsiába. Senki nem mert neki ellentmondani. Ha csak lehetett, igazat adtak neki, ha nem, úgy nem feleltek a beszédére . . . Temetés volt. Régi módi fekete ruhájá­ban megjelent és kikelt a siránkozás ellen; — Szánjátok a halottakat, mert nincsen vallástok, nem hisztek, zúgolódtok az Isten ellen. Az élőkkel törődjetek, de akkor nem tudtok békén élni. Bizony ezek a szavak nem igen jól es­tek, de miután Krakéler-néni sohasem vesztette el lélekjelenlétét, sokszor használt a temetéseknél s mindjárt a gyász első per- czeiben jó tanácsokkal szolgált, intézkedett. Megigazította a fátyolt. Gondoskodott, hogy a vendégeket jól ellássák, a papnak kezeügyébe legyen minden, senkinek ne fe­lejtsenek el gyászjelentést küldeni. Házassági ügyekben elsőrendű bele­szólása volt. Mindjárt észrevette a bajt s kiismerte, a fiatalok egymásnak valók-e, vagy nem? Könyv nélkül tudta a telekkönyvet és a mit különös figyelmébe ajánlt mindenki­nek : a családok leszármazását, jellemvoná­sait, rossz szokásait, erényeit, bűneit. Keresztelőnél jó keresztszüléket ajánlt, Pl RPHA-ÜZLET! | Augusztus l én nyílt meg Szatmárou, Deák-téren, (a Fehér-ház mellett) PJ RPHA-ÜZLET! v ^ kész férfi-, női- és gyermekruba-üzlete, ahol a legolcsóbb árak mellett nagy vá­lasztékban kaphatók tavaszi ruhák, férfi-öltönyök, felöltők, különféle gyermekrnhák, valamint dns választékban a legelegánsabb női kabátczikkck.

Next

/
Oldalképek
Tartalom