Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)

1909-06-03 / 23. szám

Szatmár, 1909. junius 3. HETI SZEMLE zaszentelés, a keresztjáró napok és száz és száz más énekek szövegét. Aztán az alkalmi könyörgéseknek, megható vonatkozását. Mert kétszeresen imádkozik az, aki énekel, vagy az ének értelmébe merül el. Tehát nem csak halló érzékével viszi a lélekbe, az értelembe, az érzésbe a külső hatást, de az apper cepció is, a teljes megértés is — mozgást, tevékenységet, összekap­csolást, együttérzést létesit azzal, aki énekel és imádkozik. Ez a lelki mozgás, egyesülés, tevékenység adná meg a hitélet velejét, magvát. Ez csatolná oda az Egyház leikéhez, imádságához, gyö­nyörű szertartásaihoz a hivőket. Nem tapasztaljuk-e, hogy itt-ott ahol pl. a vecsernyét magyarul énekli a nép: mi fenséges jelenet támad? Egyszer hallottam hazai nyelven — a temetési éneket, a Circuit] clcdede- runt hangjait: még ma is lelkem­ben zsong. Vagy a Krisztus Urunk szenvedéséről szóló Passió: mi ki- mondhatlan hatást gyakorol a gyer­mek lelkére. Még az aggastyán sem feledi el. Tanulni nem szégyen. Tanul­junk protestáns atyánkfiáitól. Az ő erejük a zsoltár-könyvben van. A kis kálvinista fiú már, hóna alatt hordja ezt a könyvet. És ott marfád a közéletben magas méltóságra ju­tott kálvinista államférfiéi hóna alatt is. Ott ónkel mindenki. Ur és szolga. Nő és férfi egyaránt. Nálunk sok, nagyon sok isteni tiszteleten passzív vesznek részt a hivek. Hallják a latin énekeket, látják a szertartást. Ha a latin éne­kek szövegével is tisztába lennének hiveink, a könyörgések szövegének értelmével is: bizony ez a passzív részvét is aktívvá változnék. Gon­dolatban, érdeklődésben, a lélek részvételével csatlakoznának az Isten szolgája énekéhez és imádságaihoz. Természetes, hogy itt, ez óhaj­tásunknál — a felnőttek oktatására már nem gondolhatunk. Ezt a mu­lasztást csak részben lehetne pó­tolni. Majd egyszer leirom, hogyan. De ott van az iskola. Kora gyermekségétől be kell vezetni a kath. gyermekeket, leányokat és fiuakat egyaránt e gondolat és ér­zelem világ körébe, a hitéletnek, e szentelt, e tisztán-látó, tartalmas vi­lágába. Hadd forrjon össze értel­mükkel, szivükkel. Hadd verjenek ott gyökereket, hadd alkossanak motívumokat, mik később, felnőtt korukban — életszükségletükké, hitéletük legtáplálóbb anyagivá vál­tozhatnak. Kossutli»kertünk. A Kossuth-kert, melynek közhasználatú neve ma is Képkert — a mi városunk igazi büszkesége. Messze földre kell utaznunk ez ország­ban, hogy párjára akadjunk. Ezt nem mi állítjuk, mondják az idegenek, illetőleg — vendégeink. Lehetetlenség el nem ismernünk, hogy ez az alkotás teljes mértékben sikerült. Úgy magának a kertnek imponáló hatását, terje­delmét, fáinak növényzetének elrendezését és meglepő éleiét is. Tévedni emberi dolog. De ha a csalódás édes, ha a tévedést oly csalódás követi, mely mindent jóvá tesz, mindent megvilágosit és teljes elégtételt nyújt — az már aztán a dicső. A Kossuth-kerttel igy jártunk, mi szat­máriak. Boldogult Kiss Gedeon, a fák királya, a város Gida bácsija — kinek mellszobra ott áll a kert bejárata előtti téren — megve­tette az alapot. Hogy és hol — az mind kö­zönségesen ismeretes. A szatmáriak meg is elégedtek volna ezzel. De voltak agitálok, tevékenykedők, kik e kertről álmokat álmodtak és ezt az álmot tüzzel-vassal valóra akarták váltani. És váltották is! Pedig nagy nehézségekkel kellett meg- küzdeniök. Sok és nehéz kerékkötőkkel. Ki ne emlékeznék arra, hogy a fatelepül szolgáló Papp-féle gödrös-gidres szomszédteleknek megvásárlását valóságos botránynak, veszte­getésnek hirdették. És a többi részek hozzá­csatolását is. Hát a kioszk építését ? Hát a kert teljes restaurácziójára megszavazott — ha jól tudják — 80 ezer koronát. És a többi. íme, hol tartunk ma? Mit érne ma az a Papp-féle telek ? Mit érnek a többiek. És mit ér a mi kedves hatalmas Népkertünk, mert hogy valóban az, csak a sátoros ünnepek és vasárnapok mutatják még igazán. / (Még visszatérünk.) Egészségügyünk. Bizony ujfent nem vagyunk, lehetünk nyugodtan egészségügyi tekintetben. Váro­sunkban május hóban nagyobb számú vör- heny megbetegedések történtek. Fájdalom, szomorú, könnyet fakasztó halálozások is. Azok a régi kis sírok frissekkel szaporodtak. A város területén e sorok írásáig — 21 vör- henyeset fordult elő májusban. A betegek közül meggyógyult 8; meghalt 7. Gyógykeze­lés alatt maradt 6. A kimutatásból az tűnik ki, hogy a városon kívül élő családoknál hevenyragályos betegség nem fordult elő. Csak a téglagyárban. Ami nem kevés ala­pot szolgáltat arra a következtetésre, hogy 3 A hallgatóság meghatva marasztotta te­kintetét ennek az ősz asszonynak arczán. Mert ezen az arczon egy pillanatra a tavasz­nak sugárai derengtek. Talán épen oly verő­fényben, mint akkor, mikor ezt a szót először mondotta ki: — Szeretem ! — és csak téged. Egyedül. Tégedet. . . — Hej leányok — beszélt tovább nagy- anyó, mintha észrevette volna a leányok méla tekintetét, mert. nincs a világon nyelv, mely ■ oly röviden, mélységesen, érthetően tudna be­szélni, mint a mi édes magyar nyelvünk. A régi magyar leány egyszer mondotta ki, hogy — Szeretlek ! — de nem is kellett többé mon­dani. Ma már mondják uton-utfélen. Sokszor, ezerszer és ezerszer. Olyan közönséges szó lett ez a „szerelem“ akár az utszéli virág. Amelyre nem ügyel senki. Észre sem veszik. Tapodják, nem becsülik. Mikor én először tűze­tem Sándornak a keblére nefelejtset, bizony, hogy mind a ketten éreztük annak a beszé­dét .. . — Hogy el ne feledj 1 Soha. Ugy-e nagy- anyó ? — Soha se’ feledj ! Igen. A virágok agyanis tiszta szerelemre tanítanak minket. Ez a szerelem pedig nem egy pillanat szüle­ménye. Nem szárny az, mellyel két bohó fi­atal leány, talán még gyermekek — a min­dennapi életből a felhőbe repülhetnek! Oh nem! A virágok azt tanítják, hogy a tiszta és állaadó szerelmet próbára kell tenni . . . Ezt mondja az a virág is, amely a hűségnek jele. — A nefelejts ? — Igen. A felhők birodalma — leá­nyaim — sekszor hűvös hideg, Nem mindig olyan rózsás, mint ez a virágos kert most Hosszas, komoly meggondolás kell ahhoz, hogy aztán sose’ felejtsük el egymást. Életben és halálban. Mert a szeretet erősebb — a halál­nál. Ezt a virágok is beszélik. Beszéli az a nefelejst is, melyet ma vittem ki szegény, jó — boldogult Sándor sírjára . . . Szegény jó férjem . . . — Hogy nem felejtette el nagyanyó. Még most sem. — Felejteni ? Bohó leánykák 1 A szere­tet nem felejt. Az hü, mint amilyen hivek a mi virágaink. Mert azok igazán hűségesek. Sokkal hűségesebbek, mint a mai házasfelek, vagy barátnőink. A virágok a mi legjobb ba­rátaink. Az élet zűrzavarában épen úgy, mint a magányban. Itt la, az én kis virágos ker­temben. Szeressétek ti is a virágokat, miként mi szerettük. Nagy szükségetek leszen reájuk. Mikor talán minden és mindenki elhagy. Ok hűségesek maradnak. Egyedül ők. Emlékez­zetek meg az öreg nagyanyó szavára. * Beszélt az ősz asszony. És a fenséges égbolton hulló csillag futott végig. A leányok összerezzentek. — Oh mily csudás, mily fönséges volt. Mintha egy pillanatra betekintettem volna az egeken túlra szólt nyugodtan nagyanyó. Aztán virágjaira veté szemeit. — Lássátok, a virágok is feltekintettek. Megrezzentek. A hulló csillag futását ők is észrevették. Talán egy ifjú lélek hullott le az élet tavaszának fájáról. Nézzétek, a harmat f A virágok megkönnyezik, megsiratják ... És fellszáll az est csendjében a leánykák szép dala: — Harmat gyöngye reszket a kis virágon! Pl RUHA-ÜZLETI f KÄÄ í Pl RUHA-ÜZLETI kész férfi-, női- és gyermekruha-üzlete, ahol a legolcsóbb árak mellett nagy vá­lasztékban kaphatók tavaszi ruhák, férfi-öltönyök, felöltők, különféle gyermekruhák, valamint dús választékban a legelegánsabb női kabátczikkok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom