Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-22 / 30. szám

4 HETI SZEMLE Szatmár, 1908. Julius 22, községben, iskolai tanulmányait elvégezvén 1855. szept. 19-én áldozópappá lett szentelve. Ettől az időtől kezdve több helyen káplán- dott, és pedig Beregszászban, Munkácson, Ungváron, Szigeten, 1859-ben sándorfalusi, 1861-ben szaniszlói lelkész lett, mig végre 1866-ban elnyerte a mezőpetri plébániai ja­vadalmat. Híveinek buzgó lelki gondozója, s ügyes-bajos dolgaikban tanácsadója volt. 1891-ben szentszéki tanácsos lett, végre 1905- ben Ő felsége a király az egyházi téren szerzett nagy érdemeinek elismeréséül a Fe- renez József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Ebben az évben ünnepelte áldozópappá szenteltetésének 50-ik évfordulóját, mely al­kalommal impozáns módon nyilatkozott meg úgy a klérusnak, mint híveinek szeretete és nagyrabecsülése. Haláláról a nagykárolyi es- peresi kerület papsága a köv. gyászjelentést bocsátotta ki: A nagykárolyi róm. kath. es- peresi kerület papsága fájó szívvel tudatja, hogy az Urban szeretett oltártestvére nagy­ságos és főtisztelendő Brázay János arauy- misés áldozár, a Ferenc József-rend lovagja, szentszéki ülnök, mezőpetri-i plébános, folyó évi julius hó 17-én délelőtt 11 órakor, éle­tének 79-ik, áldozópapságának 53-ik, mező- petri-i lelkészkedésének 42-ik évében, a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után jobblétre szén derült. A boldogult temetése f. hó 19-én délután 3 órakor; az engesztelő szentmise áldozat f. hó 20-án reggel 8 órakor fog érette bemutattatni. Az örök világosság fényeskedjék neki. Áthelyezett tanár. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter Csellár Arnold hely­beli kir. kath. főgimn. tanárt hasonló minő­ségben a miskolci kir. kath. főgimnáziumhoz helyezte át. Pénzügyi kinevezések. A pénzügy­minisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök Nagy Gábor nagykárolyi pénz­ügyi segédtitkárt végleges minőségben m. kir. pénzügyi titkárrá, Simkó Géza nagyká­rolyi pénzügyi segédfogalmazót pénzügyi se­gédtitkárrá állomáshelyükön való meghagyás mellett végleges minőségben, Schmidt Nán­dor p. ti. számellenőr, csengeri járási szám­vevőt, pénzügyi fogalmazóvá a deési m. kir. pénzügyigazgatósághoz ideiglenes minőségben kinevezte. Megerősítés. A nagyváradi gör. szert, kath. püspök Básthi László megválasztott szatmárhegyi gör. kath. lelkészt állásában megerősítette s igy állását a napokban min­den akadály nélkül el is foglalhatja. Gyászhir. Alulírottak a maguk, a test­vérek és a nagyszámú rokonság nevében Isten szent akaratján megnyugodva, a mélyen meg­szomorodott szív fájdalmával tudatják a drága nagyanyának, gondos anyának, szerető test­vér és rokonnak özv. Plank Ferencné szül. Winkler Ágathának másfél heti szenvedés s a halotti szentségek buzgó és ájtatos felvétele után, f. évi julius hó 16-án déli 12 órakor, életének 65-ik évében, nemes leikéhez való­ban illő csendes nyugalmas halálát. A felejt- hetlen drága halott földi részei f. hó 18-án délután Va4 órakor fognak a Görbe-köz 4-ik szám alatti gyászháztól a hidontuli sirkertbe a boldog feltámadás reményében örök nyu­nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat f. hó 18-án reggel 7 órakor lesz bemutatva a székesegyházban. Szatmár- Németi, 1908. évi julius hó 16-án. Adj Uram örök nyugodalmat neki! — Drága emléked örökké él közöttünk ! Ferenc, Antal, Izabella, férj. Mondik Endréné gyermekei. Plank An- talné szül. Ágoston Karolina menye. Antal, Gyula, Mariska unokái és az elhunytnak testvérei. Mondik Endre veje. Mariska, Endre nevelt gyermekei. Előléptetett mérnökök. A földmive- lésügyk miniszter Kövessy Győző és Katona Sándor folyammérnököket főmérnökökké, Fé­sűs Albert s. mérnököt mérnökké léptette-elő. Lelkészhelyettesités. A püspök ur Ö Méltósága Vilmos András mezőpetri-i segédlel­készt ugyanoda a plébániai javadalom sza­bályszerű betöltéséig ideiglenes helyettes lel­késznek nevezte ki. Hymen. Jakab Ernő angyalosi ref. lel­kész a napokban esküdött örök hűséget Kacsó Lajos fehérgyarmati »ügyvéd leányának, Julis­kának. — Székely Mihály nagybányai szám- tiszt jegyet váltott Takács Lajos nagybányai lakos leányával, Erzsikével. — Váradi Albert nagybányai bányaigazgatósági számtiszt je­gyet váltott Alrnásy János felsőbányái lakos leányával, Esztikével. — Metzger László rahói kir. járásbirósági tisztviselő jegyet váltott özv. Tradier Károlyné úrnő leányával, Ma­riskával Oroszvégről. Tanári megbízatás. A püspök ur 0 Méltósága Pfeiffer Jenő székesegyházi orgo­nistát megbízta, hogy a helybeli kir. kath. tanítóképző intézetben mint helyettes tanár a szépírást, tanítsa. Népszövetségi gyűlés. A kath. Nép- szövetség megalakítása tárgyában előkészítő gyűlés volt a múlt vasárnap városunkban. Többen ugyanis érdeklődtek a közönség kö­réből a szövetség célja felől, s óhajtottak róla megbízható felvilágosítást nyerni. Az alakuló gyűlés szeptemberre van tervezve, akkor vá­lasztják meg a tisztikart és a helyi bizott­ságot. Kívánatos volna, hogy az a gyűlés nagyszabású legyen, épen azért a klérusnak a vezető férfiakkal egyetértőén s válvetett erővel kellene dolgozni, hogy városunkban impozáns számú tagokkal alakuljon meg a Népszövetség. Bizonyosan lesz erre gondjuk a helyi kath. egyesületek vezetőinek. A gyű­lés egy szép éhekkel vette kezdetét, mely után Huszár Károly budapesti lapszerkesztő fejtegette nagyarányú és tetszéssel hallgatott beszédben a Népszövetség czélját. A beszéd igen mély hatást tett a jelenvoltakra, s akik hallgatták, kétségtelenül meg vannak nyerve az eszmének. Utána N. Szabó Albert be­szélt, a vármegyei kath. mozgalmak vezére, ki már számos helyen alakította meg a Népszövetséget, végre Fásztusz Elek kir. kath. főgimn. tanár beszélt a szép czélhoz méltó lelkesedéssel. A gyűlésen mintegy 150-en voltak jelen. Gyászhir. Mély részvéttel vettük a köv. gyászjelentést: Gergelyi László, nyug. pénzügyi irodaigazgató a maga s az alulírot­tak nevében mély fájdalommal, de Istennek szent akaratán megnyugvó lélekkel tudatja, hogy szeretett jó neje Gergelyi Lászlóné szül. Schmidt Mária áldásos életének 53., boldog házasságának 35. évében, hosszas szenvedés után, miután a szentségekben buzgó szívvel részesült, folyó hó 13-án, esti 7 órakor a jobb hazába költözött. A drága megboldo­gultnak temetése a Beregszászban, Batthyány- utcza 3. számú háznál történt beszentelés után Szatmár-Németiben lesz f. hó 15-én esti fél 7 órakor a hidontuli temetőben. Az en­gesztelő szent mise-áldozatot a boldogultnak lelke üdvéért Szatmár-Németiben fogjuk be­mutatni a Mindenhatónak. Beregszász, 1908. julius 14-én. Az örök világosság fényeskedjék neki! özv. Wolkenberg Gusztávné, nagynénje. Wolkenberg Alajos dr. unokatestvére, özv. Schmidt Károlyné, mostoha anyja. Pribulszky Mariska férj. Horváth Viktorné, unokatest­vére és nevelt leánya férjével és gyermekei­vel : Lacika, Lojzika és Palika. Schmidt Vilma, mostoha testvére férjével: Kovács Györgygyel és leányával, Kovács Mariskával. . A Tiszába fűlt. Ács Béla jeles tehet­ségű ötvös művész növendék, Ács Lajos csekei ref. lelkész fia folyó hó 18-án d. u. a Tiszához kiment több barátjával együtt fürdeni és ő, ki mái' néhány embert kimen­tett a vízből lélekjelenlétével, véletlenségből egy széles és mély örvénybe került és nyom­talanul eltűnt. A gyászoló család mindent elkövet, hogy a holttestet a vízből vissza­kapja, de még eddig eredménytelenül. A borpataki templomszentelés. A borpataki gör. kath. templomot, mely jobbára Pokol Elek bányatulajdonos áldozatkészségé­ből épült fel, f. hó 12-én, vasárnap szentel­ték fel nagy ünnepséggel. A felszentelést dr. Fábián Péter szamosujvári kanonok végezte, ki szombaton érkezett meg Nagybányára. A fogadtatásnál ott volt Pokol Elek, Brebán Sándor h. plébános, a környékbeli papság egy része s a presbyterek testületileg. Dr. Fábián kanonok Brebán h. plébánosnál való rövid időzése után Pokol bányatulajdonos né­gyes fogatán Borpatakra hajtatott ki, hol Pokol Elek kastélyában szállott meg. Vasár­nap már a kora reggeli órákban valóságos népvándorlás indult meg Borpatak felé. A g. kath. hívek az összes közeli falvakból nagy csoportokban indultak Borpatakba, hogy je­len legyenek a ritka egyházi ünnepélyen. Nagybányáról is igen sokan voltak jelen a templomszentelésen. Az egyházi szertartást szokatlanul fényes asszisztencziával Fábián kanonok reggel 8 órakor kezdte meg s az majdnem az egész délelőttöt igénybe vette. Mise alatt ugyanő tartott szentbeszédet, mely mély hatást tett a hívekre. Délben Pokol Elek fényes ebédet adott illusztris vendége tiszteletére. A felköszöntők sorát Fábián ka­nokok nyitotta meg, ki az egyház fejére, a királyra, s az egyházmegye főpásztorára emelte poharát, Brebán h. plébános' a püspök kőldöttjét éltette, hálás szavakban köszönve meg szives fáradozásait. Kimpián tőkási lel­kész Brebán Sándort, Pokol Elek dr. Makray Mihály polgármestert, Pataky zazari lelkész Pokol Eleket, Szőke h. plébános Pokol Eleknét, Pokol Elek Stoll Bélát, Brebán Sán­dor Moldován Lászlót, Moldován László pe­dig Pokol Eleket köszöntötte. A fényes ebé­den, mely a késő esti órákig húzódott el, még számtalan felköszöntő hangzott el. Fogorvosi műtermem széki palotával szemben). Kiváló és lakásom a Lévay-palota eme­letény Hóim János-utcza 12-ik számi alatt van (a kir. törvény- tisztelettel BAKCSY, fogorvos

Next

/
Oldalképek
Tartalom